Ma/tegnap meg a melbourne-i árvíz... :O
Valószínűleg a Yasi hurrikán nyomta le délre, Viktória államba, az óriási mennyiségű csapadékot, ami tegnap óta Melbourne-t és környékét áztatja.
Hihetetlen, hogy pár hete még arról beszélgettünk Elesits Tomiékkal Endeavour Hillsben (Dandenong szomszédságában), hogy Melbourne-ben nincsenek árvizek. Most meg, pontosabban tegnap este 11ig és ma hajnalban, szegények, küzdöttek (a "mi szobánkba" hátulról) a kertből befolyni akaró víz ellen! :O
Képek a Herald Sun oldalán. Az 5. sz. fotó éppen az a felduzzadt patakot mutatja, ami kábé 5 percre (3km) van Tomiéktól -- és mi mindig erre szoktunk menni!
Nálunk a mai helyzet: 40 fok kint, árnyékban és 33,5 besötétítve, ventillátorral a nappaliban. Nemsokára lemegyünk kicsit a strandra... (sztem nekem már fellfort az agyam :D)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Victoria. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Victoria. Összes bejegyzés megjelenítése
2011. február 5., szombat
2011. február 1., kedd
január elöl jár
A 2011-es évünk első hónapja nagyon mozgalmasnak bizonyult.
Összesen 4 ausztrál államban jártunk (NSW, VIC, TAS, QLD), több ezer km-en vezettünk autót, 900 km-t kompoztunk, és a végén még repülőre is ültünk, hogy "elugorjunk" Gold Coastra.
11 különböző helyen aludtunk (a saját ágyunkat is beleszámítva), egyszer kompon éjszakáztunk (és egy felet/napközbeni szundit ideszámolok magamnak a visszafelé útra :D), sátoroztunk két különböző kempingben Tasmániában, laktunk kis faházban a hegyek mellett, régi, városi kúria habos-babos, emeleti lakosztályában, motelben, B&B-ben (bed&breakfast), illetve voltunk vendégségben Tomiéknál (Melbourne) és Annusnál (Biggera Waters).
A fizetős vendéglátást tervezem majd véleményezni a tripadvisor.com-on is.
Minimum 2 tucat emberrel beszélgettünk többet-kevesebbet (inkább többet), főként vendéglátóinkkal, gyűjtöttünk névjegykártyákat és cseréltünk telefonszámokat. A fő témavezetés általában mindig ugyanaz: magyarok vagyunk, mit csinálunk, meddig maradunk.
Ettünk-ittunk, főleg jó kis tasmán söröket (igen, van ilyen! :)), viszont a "híres-neves", isteni tasmán konyhát nem találtuk meg. Általában ugyanaz a választék: szenvicsek, ill. "fish & chips". Na, ez utóbbiból azért kétszer is kifogtuk a tutit! :) Érdekes, hogy ebédidőben is lehet kapni "ham&eggs"-t, azaz sonkás tojást, de minek válasszuk azt, ha a szendvicsünkbe úgyis kapunk pirított bacont és néha még tükörtojást is. :D Ezek az ozik...
Összesen 4 ausztrál államban jártunk (NSW, VIC, TAS, QLD), több ezer km-en vezettünk autót, 900 km-t kompoztunk, és a végén még repülőre is ültünk, hogy "elugorjunk" Gold Coastra.
11 különböző helyen aludtunk (a saját ágyunkat is beleszámítva), egyszer kompon éjszakáztunk (és egy felet/napközbeni szundit ideszámolok magamnak a visszafelé útra :D), sátoroztunk két különböző kempingben Tasmániában, laktunk kis faházban a hegyek mellett, régi, városi kúria habos-babos, emeleti lakosztályában, motelben, B&B-ben (bed&breakfast), illetve voltunk vendégségben Tomiéknál (Melbourne) és Annusnál (Biggera Waters).
A fizetős vendéglátást tervezem majd véleményezni a tripadvisor.com-on is.
Minimum 2 tucat emberrel beszélgettünk többet-kevesebbet (inkább többet), főként vendéglátóinkkal, gyűjtöttünk névjegykártyákat és cseréltünk telefonszámokat. A fő témavezetés általában mindig ugyanaz: magyarok vagyunk, mit csinálunk, meddig maradunk.
Ettünk-ittunk, főleg jó kis tasmán söröket (igen, van ilyen! :)), viszont a "híres-neves", isteni tasmán konyhát nem találtuk meg. Általában ugyanaz a választék: szenvicsek, ill. "fish & chips". Na, ez utóbbiból azért kétszer is kifogtuk a tutit! :) Érdekes, hogy ebédidőben is lehet kapni "ham&eggs"-t, azaz sonkás tojást, de minek válasszuk azt, ha a szendvicsünkbe úgyis kapunk pirított bacont és néha még tükörtojást is. :D Ezek az ozik...
2011. január 18., kedd
Spirit of Tasmania
Hogy mekkora ez a Sztrália ország...! :O
Eddig is voltak fogalmak, koordináták és tények a zsebünkben, na de mennyire más az elmélet és a gyakorlat: amire a victoriai utunk végére és egyben a kompkikötőhöz értünk Melbourne-ben, az óra már 2300 megtett km-t mutatott. Ennyit tekertünk bele dec.21. és jan.1. között, 14 nap alatt. Az utolsó étápot, a Nagy óceáni útról letérve a szárazföld belsejében, mindenféle alsóbbrendű úton tettük meg, vakon megbízva Marikában, az utoljára másfél éve frissített szoftverű navigációs barátnőkben. Mi bizonyos dolgokat (navigáció) azért nem bízunk teljesen a véletlenre, ezen esetben Marika kiszámíthatatlan hangulat-ingadozásaira, hanem készülünk: térképpel. Na de "cut the shit", azaz a lényegre térve: 3 és fél órával a komp indulása előtt, 1600kor már a kikötőben tébláboltunk! Büszkék vagytok-e ránk, kedves barátaink és családunk? :D A papír szerint az indulás előtt x-sok idővel nyitottak a kapuk, és nem tudtuk, hogy laza ozikra (uccsó percben érkezés, mint a cremorne-i moziba) vagy sorbanállós rettenetre készüljük. Inkább az utóbbira gyúrtunk, úh szépen leparkíroztuk az autónkat a legközelebbi parkolóhelyre, és elmentünk borozni. Ettünk desszeret is, csak hogy felcsigázzam az érdeklődéseteket... ;)
Megszületett az újév első nótája is - még útközben:
"Fázni fog a lábad
Hol a gatyaszárad?"
:D
1715-kor már a sorban álltunk (nem bírtuk tovább idegekkel :)), és röpke egy órányi körbe-körbe keringés (+ 2 sziget közi autóelenőrzés - aztán fegyver, robbanószer van-e a kocsiban? ...) után 1818-kor felnyomultunk a komp-rámpán (ez egy kiváló szó! :D), és a hajó 6. szintjén parkoltunk le.
1925-kor oldották el a köteleket és kezdtük meg a 450 km-es vízi utunkat a Spirit of Tasmania I-gyel. Nem kis félelemmel. Én tengeri beteg vagyok ugyanis, és többször is kristály tisztán beugrott a legutóbbi, "durvá"-ra sikerült, Nagy-korallzátonyos hajókázásunk, ami csandimorandival végződött... :/ Nyilván ezúttal is el kezdtük kapkodni a gyömbértablettákat, és úgy tűnik, működött, mert az egész úton kiválóan viselkedett a gyomrunk. Tudtunk egy nagyot vacsorázni, aludni (!) és még reggeliztünk is egyet, mielőtt kikötöttünk Devonportban. Hogy szerencsénk volt-e vagy csak általában ilyen az út? Egyrészt töksima volt a víz, majdnem végig, amíg ébren voltunk, másrészt vki, akivel Taziban találkoztunk, azt mondta nekünk, hogy általában eseménymentes a kompút. Hát jó. Legyen máskor is szerencsénk! :D A komp egyébként 1600 utast bír szállítani, és 6 szinten pakolják meg járművekkel. Lehet kabinokat bérelni, ill. "ocean view recliner"-t is, ami egy hátradönthetős fotelszerűség. Hát nagylelkű vagyok, hogy fotelnek nevezem, de valamivel szélesebb és kényelmesebb, mint egy repcsis ülés, sőt, még lábtartója is van, ami igazából használhatatlan. Mi egy ilyenre neveztünk be, a jegyünk ablek mellé szólt, egy páros, és menetiránynak háttal ültünk (ebben a szekcióban mindenki), mert a hajó leghátuljában helyezték el. Volt olvasólámpa, és kaptunk kispárnát, takarót. Reggel 6 előtt ébresztett a hangosbemondó, elcsíptük a napfelkeltét, majd megláttuk Tasmánia partjait és szikláit -- baj nélkül végigutaztunk a tengeri autópályán!
A kompból való kijutással nem sok szerencsénk volt, valahogy úgy alakult, hogy a mi autónk állt a sor végén... Lehet, hogy csak túl álmosak voltunk reggel 7-kor? :) Mindenesetre a "beléptetés"-kor újabb autóellenőrzés és "bevallás" (van-e nálunk ez+az), az összes friss gyümölcsöt és zöldséget kidobtuk már Melbourne-ben, de maradt még 1 csomag (egy kilós!) szotyi, amit nem volt szívünk, és milyen jól tettük! Kiderült, hogy az nem minősül "mag"-nak, úgyhogy megtarthattuk...és milyen jól jött később!!! (lélekben velünk voltatok minden egyes szotyizáskor ;))
Reggel 7-8 körül testileg és lelkileg is megérkeztünk TASMÁNIÁba.
<- és ilyen a kora reggeli mosolyunk, ha még valaki sose látott volna ilyet tőlünk ;)
a devonporti világítóroronnyal tejáztunk és szotyiztunk egyet ;)
Eddig is voltak fogalmak, koordináták és tények a zsebünkben, na de mennyire más az elmélet és a gyakorlat: amire a victoriai utunk végére és egyben a kompkikötőhöz értünk Melbourne-ben, az óra már 2300 megtett km-t mutatott. Ennyit tekertünk bele dec.21. és jan.1. között, 14 nap alatt. Az utolsó étápot, a Nagy óceáni útról letérve a szárazföld belsejében, mindenféle alsóbbrendű úton tettük meg, vakon megbízva Marikában, az utoljára másfél éve frissített szoftverű navigációs barátnőkben. Mi bizonyos dolgokat (navigáció) azért nem bízunk teljesen a véletlenre, ezen esetben Marika kiszámíthatatlan hangulat-ingadozásaira, hanem készülünk: térképpel. Na de "cut the shit", azaz a lényegre térve: 3 és fél órával a komp indulása előtt, 1600kor már a kikötőben tébláboltunk! Büszkék vagytok-e ránk, kedves barátaink és családunk? :D A papír szerint az indulás előtt x-sok idővel nyitottak a kapuk, és nem tudtuk, hogy laza ozikra (uccsó percben érkezés, mint a cremorne-i moziba) vagy sorbanállós rettenetre készüljük. Inkább az utóbbira gyúrtunk, úh szépen leparkíroztuk az autónkat a legközelebbi parkolóhelyre, és elmentünk borozni. Ettünk desszeret is, csak hogy felcsigázzam az érdeklődéseteket... ;)
Megszületett az újév első nótája is - még útközben:
"Fázni fog a lábad
Hol a gatyaszárad?"
:D
1715-kor már a sorban álltunk (nem bírtuk tovább idegekkel :)), és röpke egy órányi körbe-körbe keringés (+ 2 sziget közi autóelenőrzés - aztán fegyver, robbanószer van-e a kocsiban? ...) után 1818-kor felnyomultunk a komp-rámpán (ez egy kiváló szó! :D), és a hajó 6. szintjén parkoltunk le.
1925-kor oldották el a köteleket és kezdtük meg a 450 km-es vízi utunkat a Spirit of Tasmania I-gyel. Nem kis félelemmel. Én tengeri beteg vagyok ugyanis, és többször is kristály tisztán beugrott a legutóbbi, "durvá"-ra sikerült, Nagy-korallzátonyos hajókázásunk, ami csandimorandival végződött... :/ Nyilván ezúttal is el kezdtük kapkodni a gyömbértablettákat, és úgy tűnik, működött, mert az egész úton kiválóan viselkedett a gyomrunk. Tudtunk egy nagyot vacsorázni, aludni (!) és még reggeliztünk is egyet, mielőtt kikötöttünk Devonportban. Hogy szerencsénk volt-e vagy csak általában ilyen az út? Egyrészt töksima volt a víz, majdnem végig, amíg ébren voltunk, másrészt vki, akivel Taziban találkoztunk, azt mondta nekünk, hogy általában eseménymentes a kompút. Hát jó. Legyen máskor is szerencsénk! :D A komp egyébként 1600 utast bír szállítani, és 6 szinten pakolják meg járművekkel. Lehet kabinokat bérelni, ill. "ocean view recliner"-t is, ami egy hátradönthetős fotelszerűség. Hát nagylelkű vagyok, hogy fotelnek nevezem, de valamivel szélesebb és kényelmesebb, mint egy repcsis ülés, sőt, még lábtartója is van, ami igazából használhatatlan. Mi egy ilyenre neveztünk be, a jegyünk ablek mellé szólt, egy páros, és menetiránynak háttal ültünk (ebben a szekcióban mindenki), mert a hajó leghátuljában helyezték el. Volt olvasólámpa, és kaptunk kispárnát, takarót. Reggel 6 előtt ébresztett a hangosbemondó, elcsíptük a napfelkeltét, majd megláttuk Tasmánia partjait és szikláit -- baj nélkül végigutaztunk a tengeri autópályán!
A kompból való kijutással nem sok szerencsénk volt, valahogy úgy alakult, hogy a mi autónk állt a sor végén... Lehet, hogy csak túl álmosak voltunk reggel 7-kor? :) Mindenesetre a "beléptetés"-kor újabb autóellenőrzés és "bevallás" (van-e nálunk ez+az), az összes friss gyümölcsöt és zöldséget kidobtuk már Melbourne-ben, de maradt még 1 csomag (egy kilós!) szotyi, amit nem volt szívünk, és milyen jól tettük! Kiderült, hogy az nem minősül "mag"-nak, úgyhogy megtarthattuk...és milyen jól jött később!!! (lélekben velünk voltatok minden egyes szotyizáskor ;))
<- és ilyen a kora reggeli mosolyunk, ha még valaki sose látott volna ilyet tőlünk ;)
a devonporti világítóroronnyal tejáztunk és szotyiztunk egyet ;)
2011. január 1., szombat
vissza a jövőbe ;)
BUÉK mindenkinek!
Idén - hagyományőrző módon - ismét kihagytuk a szidneji szilveszteri murit. Viszont idén -egy minitévén- élőben követtük a tűzijátékot, közben Törley pezsgőt szürcsöltünk (-mennyi van még benne, Bélus? -kérdem hajnali negyed 2kor? - az alján még lötyög... :D)
Szóval, ot tartunk, hogy JAN.1.
Az utóbbi két napot a Great Ocean Road (a Naccerű Tergerparti Út) mentén töltöttük, fel-alá furikáztunk. Dec.30-án, idefelé jövet, megnéztük majdnem az összes szárazföldről leszakadt, út menti sziklacsoportot, amelyek mostanra túristalátványosságok lettek -- a térkép szerint is. :) No meg az állatfarmmal ismerkedtünk, amiről már Bélus is írt. Pénteken megint együtt etettük az állatokat Daniellel (házigazdánk egyik fia), nem csak mezei látogatóként, hanem speciális vendégekként. Legalábbis mi azt hisszük... :D
Tegnapra a környék részletesebb felfedezését terveztük, de nagyon meleg lett (32 fok), úgyhogy lassabbra vettük a tempót. A környékbeli világítótorony (Otway Lighthouse) a lista elején állt, tuti célpontként, úgyhogy végülis ott töltöttünk el pár órát és költöttük el az ebédünket (Bé: a ebédpénzt :)). Megjegyezzük/tük, hogy a világítótorony körül nagyobb a felhajtás, mint amennyire jó (nekünk jobban bejött pl. a barrenjoey-i vagy a Port stephensi, szaóval a new south walesben látottak). Azért megmásztuk ezt is. :)
A tornyon kívül mindenféle más "kultúrprogramok" is voltak a Dombon: legjobban nekünk az aboriginal/au őslakos kultúrát bemutató kis kunyhó tetszett, ahol egy elhivatottnak tűnő pasi szemléltette nekünk a talált tárgyakat és használati eszközöket. Mindent megtapogattunk, és még a vitrinből is kiszedte nekünk a pattintott kőbaltákat...! Hihetetlen élmény volt!
Aztán a Johanna Beachen Bélus sárkányt röptetett kevés sikerrel - túl erős volt a szél (a lelkesedés töretlen).
Az este további részében tovább haverkodtunk a házigazdákkal, először saját magunk nnéztünk körül a gazdaságban, majd Danielhez csatlakoztunk, és segítettünk neki kivinni a takarmányt, és megetetni az állatokat: a jeruzsálemi szamarak külön koncertet adtak a vacsora tiszteletére, Timcsó etette répával a két pónit, közben Bélus etette a kengurukat. Aztán együtt etettük a wallabykat, őzeket és szarvasokat! Ezt követően találkoztunk a házi kutyussal, Chelloval, aki egy fiatal, fiú border collie. Ezt követően megtekintettük a hatalmas istállót, majd további haverkodás, cicázás, kutyázás, cross-motor megtekintése és wombat-les. James, a wombat, éppen ébredezett, de nem nagyon katívan, úgyhogy végülis hagytuk még kicsit pihengetni, mielőtt az esti-éjszakai elemózsia-beszerző körútjára indult. Nagyon cuki egyébként...
És a CUKISÁGról jut eszembe, hogy a világítótoronyba menet, láttunk egy kisebb csapatot valami fák mellett összegyűlni, ja, emberek voltak ezek, vagy lehet, hogy nem is, az biztos, hogy nem voltak kedvesek, mert amikor megkérdeztük, hogy mit néznek, akkor azt felelték, hogy "nothing special", azaz, hogy semmi különöset. És miszerintünk - gondolatban- hozzátették, hogy "kopjál le". Ami azért sem volt, kedves, mert nem nem egy megszokott ozi stílis. Szóval mi visszafelé már sokkal éberebbek voltunk, és megálltunk a fáknál, mert az autóból megláttuk a cuki koalákat, ahogy kapaszkodtak a fákon...! Aztán rövidesen kiderült, hogy sok nagy és egy kis koala kapaszkodik ott a fákon, az én legnagyobb örömömre! (mert erre a találkozásra várok már vagy 2 éve ;))
Végül, vagy egy tucat koalát "szúrtunk ki" különböző fákon, és csupa kedves emberekkel találkoztunk ott (a bunkók már addigra odébbálltak).
Vacsorára egy jó kis, ozi steak-szendvicset találtunk enni, a verandán egyébként, és aztán siettünk naplementét nézni a 12 apostolokhoz, de mi csak megint a szokásos formánkat hoztuk, mert egy laza, 100 méteres sprint után, elcsíptük a naplementét az utolsó nanoszekundumban.
Szép volt, Bt!
Közben elfogyott a pezsgő, lassan hajnalodik, ennélfogva mindkinek boldog új évet és a mihamarábbi viszontlátást kívánjuk.
Képek lesznek ám nemsokára (már van egy halommal, már csak ki kell válogatni a legtutibbakat ;).
OnTheRoad2 képes beszálmoló
Idén - hagyományőrző módon - ismét kihagytuk a szidneji szilveszteri murit. Viszont idén -egy minitévén- élőben követtük a tűzijátékot, közben Törley pezsgőt szürcsöltünk (-mennyi van még benne, Bélus? -kérdem hajnali negyed 2kor? - az alján még lötyög... :D)
Szóval, ot tartunk, hogy JAN.1.
Az utóbbi két napot a Great Ocean Road (a Naccerű Tergerparti Út) mentén töltöttük, fel-alá furikáztunk. Dec.30-án, idefelé jövet, megnéztük majdnem az összes szárazföldről leszakadt, út menti sziklacsoportot, amelyek mostanra túristalátványosságok lettek -- a térkép szerint is. :) No meg az állatfarmmal ismerkedtünk, amiről már Bélus is írt. Pénteken megint együtt etettük az állatokat Daniellel (házigazdánk egyik fia), nem csak mezei látogatóként, hanem speciális vendégekként. Legalábbis mi azt hisszük... :D
Tegnapra a környék részletesebb felfedezését terveztük, de nagyon meleg lett (32 fok), úgyhogy lassabbra vettük a tempót. A környékbeli világítótorony (Otway Lighthouse) a lista elején állt, tuti célpontként, úgyhogy végülis ott töltöttünk el pár órát és költöttük el az ebédünket (Bé: a ebédpénzt :)). Megjegyezzük/tük, hogy a világítótorony körül nagyobb a felhajtás, mint amennyire jó (nekünk jobban bejött pl. a barrenjoey-i vagy a Port stephensi, szaóval a new south walesben látottak). Azért megmásztuk ezt is. :)
A tornyon kívül mindenféle más "kultúrprogramok" is voltak a Dombon: legjobban nekünk az aboriginal/au őslakos kultúrát bemutató kis kunyhó tetszett, ahol egy elhivatottnak tűnő pasi szemléltette nekünk a talált tárgyakat és használati eszközöket. Mindent megtapogattunk, és még a vitrinből is kiszedte nekünk a pattintott kőbaltákat...! Hihetetlen élmény volt!
Aztán a Johanna Beachen Bélus sárkányt röptetett kevés sikerrel - túl erős volt a szél (a lelkesedés töretlen).
Az este további részében tovább haverkodtunk a házigazdákkal, először saját magunk nnéztünk körül a gazdaságban, majd Danielhez csatlakoztunk, és segítettünk neki kivinni a takarmányt, és megetetni az állatokat: a jeruzsálemi szamarak külön koncertet adtak a vacsora tiszteletére, Timcsó etette répával a két pónit, közben Bélus etette a kengurukat. Aztán együtt etettük a wallabykat, őzeket és szarvasokat! Ezt követően találkoztunk a házi kutyussal, Chelloval, aki egy fiatal, fiú border collie. Ezt követően megtekintettük a hatalmas istállót, majd további haverkodás, cicázás, kutyázás, cross-motor megtekintése és wombat-les. James, a wombat, éppen ébredezett, de nem nagyon katívan, úgyhogy végülis hagytuk még kicsit pihengetni, mielőtt az esti-éjszakai elemózsia-beszerző körútjára indult. Nagyon cuki egyébként...
És a CUKISÁGról jut eszembe, hogy a világítótoronyba menet, láttunk egy kisebb csapatot valami fák mellett összegyűlni, ja, emberek voltak ezek, vagy lehet, hogy nem is, az biztos, hogy nem voltak kedvesek, mert amikor megkérdeztük, hogy mit néznek, akkor azt felelték, hogy "nothing special", azaz, hogy semmi különöset. És miszerintünk - gondolatban- hozzátették, hogy "kopjál le". Ami azért sem volt, kedves, mert nem nem egy megszokott ozi stílis. Szóval mi visszafelé már sokkal éberebbek voltunk, és megálltunk a fáknál, mert az autóból megláttuk a cuki koalákat, ahogy kapaszkodtak a fákon...! Aztán rövidesen kiderült, hogy sok nagy és egy kis koala kapaszkodik ott a fákon, az én legnagyobb örömömre! (mert erre a találkozásra várok már vagy 2 éve ;))
Végül, vagy egy tucat koalát "szúrtunk ki" különböző fákon, és csupa kedves emberekkel találkoztunk ott (a bunkók már addigra odébbálltak).
Vacsorára egy jó kis, ozi steak-szendvicset találtunk enni, a verandán egyébként, és aztán siettünk naplementét nézni a 12 apostolokhoz, de mi csak megint a szokásos formánkat hoztuk, mert egy laza, 100 méteres sprint után, elcsíptük a naplementét az utolsó nanoszekundumban.
Szép volt, Bt!
Közben elfogyott a pezsgő, lassan hajnalodik, ennélfogva mindkinek boldog új évet és a mihamarábbi viszontlátást kívánjuk.
Képek lesznek ám nemsokára (már van egy halommal, már csak ki kell válogatni a legtutibbakat ;).
OnTheRoad2 képes beszálmoló
2010. december 29., szerda
Sztrália kiskör-út - Grampians/Mt Arapiles
Kis késéssel, de ismét bejelentkezünk - az Óperenciás-tengeren innen, a nagy hegyen túlról.
Dec.21. óta vagyunk úton. Első nap letekertünk úgy 970 km-t Szidnejtől Melbourne-ig (reggel 9kor indultunk és este fél 9 körül érkeztünk) némi kitérővel, ami gyorsította az utat, illetve némi küzdelemmel az egyre erősődő sáskarajjal szemben. Egészen pontosan szemben, mivel az állatok ezerrel repültek felénk, mi pedig csak keveset lassítottunk. Először nem is tudtuk, mi a fene történik (szitakötők? de ennyi??), aztán egy falusi benzinkútnál (még mindig a "kitérő" mentén) delvilágosítottak bennünket a szomorú, victoriai helyzetről: soha nem látott sáskarajzás van.
Azóta tovább informálódtunk: 75 éve nem volt ekkora rajzás. Még csak 4 hete kezdődött, és állítólag tovább erősödik. A szélvédő undorítan néz ki, aki vezetett már hosszabb távon például éjszaka, az tudja, miről beszélek, plusz a hűtőrács is érdekesen, mert egész sok sáskát "megfog" és feltrancsíroz. Eddig elég jól mentünk, de holnap valszeg beszerzünk egy kis szúnyoghálót valahol (benzinkút?), és felszereljük a kocsi orrára, nehogy "megegyék" a sáskák a motort.. :(
A küzdelem témakörben még annyit, hogy újabb ellenfelünk tegnap óta a helyi óriásszúnyog, amit nehéz lerázni. Hárman támadnak 3 irányból (és közben te, drága barátom, próbálsz a kötélre koncentrálni a szikla tövében ...).
Na de azért a kellemes Történésekről is van mit mondani ám! :)
Az országjárást Victoriaban, Melbourne-ben kezdtük. Kiskör-út, mert "csak" 2 államba terveztük az utat, az ország teljes bejárásához -azt hiszem- nem lenne elég 2 hónap sem... :)
Szóval rögtön az elején, egészen konkrétan elautóztunk Melbourne mellett, hogy az Elesits családnál kössünk ki. Itt nagyon jó kis másfél napot töltöttünk el. Éjszaka teszteltük az új, önfelfújódós matracainkat, amik igen jól teljesítettek! A hálózsákok már kevésbé, egészen hűvöske volt az éjszakai időjárás, még a házban is, úgyhogy rögtön másnap irány a túrabolt a gyerekekkel - beszereztünk még egy pár, hálózsákba való "betét"-et. Na, nyilván másnapra melegebb lett, úgyhogy ezt még nem teszteltük. :) Kicsit kirándultunk , és elmentünk papagájokat etetni - voltak fehér kakaduk, rozellák és "king parrot", aminek nem tudom a magyar nevét. Szép színes kis madárkák, vagy több tucat mindengyik fajtából, és nagyon nyomultak a madáreledelre!
Karácsonyoztunk is egy kicsit, Szilviék felállították a karácsonyfát, volt ünnepi vacsora, plusz Karcsi bácsiék (akikről még csak a sümegi sztorikat hallottuk) vendégségben.
23-án már robotunk is tovább észak-nyugatra, a Grampians-hegység irányába, Wartookba (kb. 310 km).
A szállásunk a nemzeti park szélén, egy különálló kis házacskában volt (TopPaddock), állandó vendégeink a helyi kenguru csorda és a pinytfélék, akik reggelente vidám dalocskával ébresztettek bennünket. A kenguruk természetesen nem daloltak, hanem lustán hevertek a fűben - egészen az esti szürkületig. Három napot töltöttünk el itt, 24-én egy hosszabb túrára mentünk (Wonderland Walk), és végre kipróbáltam az új bakancsomat (jól teljesített). Eléggé érdekes volt sáskarajzásban túrázni! :D Elugrottunk Halls Gapbe, ez a Grampians központja, itt beszereztük a szükséges infókat, plusz fagyiztunk. Ja és végre térerőt is fogtunk (még én is a béna vodafonnal.áááá...). Kinéztünk a Boroka-kilátóhoz - innen nagyon szépen be lehet látni a hegy környékét, és végül még a Reed-kilátóhoz is ellátogattunk. A szenteste csendesre sikeredett, volt egy kis mobil karácsonyfánk, égősor, csillagszórózás és bejgli. :D
25-én nagy feladatra vállalkoztam: Bélusnak szülinapi tortával akartam előrukkolni. Ehhez még előző este megsütöttem a tésztát, már csak a tölteléket és a csokimázat kellett abszolválni. Siker! :D Délutánra sziklamászást terveztünk, de helyette bozótjárás és kirándulás sikeredett. Hazafelé menet majdnem elcsaptunk egy kis kengurut az úton, de szerencsére plusz az abs-nek köszönhetően, megúszta a kis jószág...
Az esti telefonálás közben szuper kis naplementét fogtunk ki, rengeteg kenguru, birka és emu jelent meg a színen, és természetesen a kokabúrák is tiszteletüket tették a Bt előtt... ;)
26-án reggel összepakoltunk, és ismét autóba pattantunk, hogy újabb területeket fedezzünk fel a környéken. Megnéztük a Grampians néhány gyönyörű vízesésést: MacKenzie Falls, Broken Falls, és még átnéztünk a Wartook-tóhoz is. Ekkor már 1500-ra rúgott a megtett kilométerek száma!
A következő 80 km-t kb. 6 óra alatt tettük meg. :D Nem történt igazából semmi különös, csak megnéztünk néhány ausztrál őslakos emlékhelyet barlangrajzokkal (Ngamadjidj Shelter, Gulgurn Manja Shelter), megmásztuk a Mt Zerot (391m), és megvacsoráltunk Horshamben az "Exchange Hotel" nevű helyen.
Már majdem 3 éve lakunk Sztráliában, de én még mindig nem asszociálok kocsmára, amikor a "hotel" szót hallom! :D :D
Szóval estefelé foglaltuk el a mostani szállásunkat Natimukban, a "Hotel Natimuk"-ban. Nem ám a kocsmában :), hanem a hely udvarán álló bungalók egyikében. Itt van mindenünk, többek között hidegben hidegünk, melegben melegünk :D - első 2 napban 3 takaróval aludtunk, ráadásképpen még az elektromos ágymelegítőt is be kellett kapcsolni. Hihetetlen, hogy napközben meg lehet sülni...!
Amúgy fontos információ, hogy a vendéglátóink, a kocsmárosék, nagyon kedves népség, finom sört csapolnak (Carlton, Coopers, Cascade), és a bisztróban keddtől szombatig finom vacsorával szolgálnak - tegnap este mi is degeszre zabáltuk magunkat.
A nappalok nagyon hosszúak: fél 7 körül kel a nap és este 9 után nyugszik, ami azt jelenti, hogy igazán sok mindenre jut idő, ha az ember jól szervezi magát. ;)
Mi az utóbbi napokban sziklamászásra rendezkedtünk be, de holnap ismét útra kelünk, ezúttal dél felé, a Great Ocean Road/Twelve Apostles irányába nyargalunk.
Képeink
Dec.21. óta vagyunk úton. Első nap letekertünk úgy 970 km-t Szidnejtől Melbourne-ig (reggel 9kor indultunk és este fél 9 körül érkeztünk) némi kitérővel, ami gyorsította az utat, illetve némi küzdelemmel az egyre erősődő sáskarajjal szemben. Egészen pontosan szemben, mivel az állatok ezerrel repültek felénk, mi pedig csak keveset lassítottunk. Először nem is tudtuk, mi a fene történik (szitakötők? de ennyi??), aztán egy falusi benzinkútnál (még mindig a "kitérő" mentén) delvilágosítottak bennünket a szomorú, victoriai helyzetről: soha nem látott sáskarajzás van.
Azóta tovább informálódtunk: 75 éve nem volt ekkora rajzás. Még csak 4 hete kezdődött, és állítólag tovább erősödik. A szélvédő undorítan néz ki, aki vezetett már hosszabb távon például éjszaka, az tudja, miről beszélek, plusz a hűtőrács is érdekesen, mert egész sok sáskát "megfog" és feltrancsíroz. Eddig elég jól mentünk, de holnap valszeg beszerzünk egy kis szúnyoghálót valahol (benzinkút?), és felszereljük a kocsi orrára, nehogy "megegyék" a sáskák a motort.. :(
A küzdelem témakörben még annyit, hogy újabb ellenfelünk tegnap óta a helyi óriásszúnyog, amit nehéz lerázni. Hárman támadnak 3 irányból (és közben te, drága barátom, próbálsz a kötélre koncentrálni a szikla tövében ...).
Na de azért a kellemes Történésekről is van mit mondani ám! :)
Az országjárást Victoriaban, Melbourne-ben kezdtük. Kiskör-út, mert "csak" 2 államba terveztük az utat, az ország teljes bejárásához -azt hiszem- nem lenne elég 2 hónap sem... :)
Szóval rögtön az elején, egészen konkrétan elautóztunk Melbourne mellett, hogy az Elesits családnál kössünk ki. Itt nagyon jó kis másfél napot töltöttünk el. Éjszaka teszteltük az új, önfelfújódós matracainkat, amik igen jól teljesítettek! A hálózsákok már kevésbé, egészen hűvöske volt az éjszakai időjárás, még a házban is, úgyhogy rögtön másnap irány a túrabolt a gyerekekkel - beszereztünk még egy pár, hálózsákba való "betét"-et. Na, nyilván másnapra melegebb lett, úgyhogy ezt még nem teszteltük. :) Kicsit kirándultunk , és elmentünk papagájokat etetni - voltak fehér kakaduk, rozellák és "king parrot", aminek nem tudom a magyar nevét. Szép színes kis madárkák, vagy több tucat mindengyik fajtából, és nagyon nyomultak a madáreledelre!
Karácsonyoztunk is egy kicsit, Szilviék felállították a karácsonyfát, volt ünnepi vacsora, plusz Karcsi bácsiék (akikről még csak a sümegi sztorikat hallottuk) vendégségben.
23-án már robotunk is tovább észak-nyugatra, a Grampians-hegység irányába, Wartookba (kb. 310 km).
A szállásunk a nemzeti park szélén, egy különálló kis házacskában volt (TopPaddock), állandó vendégeink a helyi kenguru csorda és a pinytfélék, akik reggelente vidám dalocskával ébresztettek bennünket. A kenguruk természetesen nem daloltak, hanem lustán hevertek a fűben - egészen az esti szürkületig. Három napot töltöttünk el itt, 24-én egy hosszabb túrára mentünk (Wonderland Walk), és végre kipróbáltam az új bakancsomat (jól teljesített). Eléggé érdekes volt sáskarajzásban túrázni! :D Elugrottunk Halls Gapbe, ez a Grampians központja, itt beszereztük a szükséges infókat, plusz fagyiztunk. Ja és végre térerőt is fogtunk (még én is a béna vodafonnal.áááá...). Kinéztünk a Boroka-kilátóhoz - innen nagyon szépen be lehet látni a hegy környékét, és végül még a Reed-kilátóhoz is ellátogattunk. A szenteste csendesre sikeredett, volt egy kis mobil karácsonyfánk, égősor, csillagszórózás és bejgli. :D
25-én nagy feladatra vállalkoztam: Bélusnak szülinapi tortával akartam előrukkolni. Ehhez még előző este megsütöttem a tésztát, már csak a tölteléket és a csokimázat kellett abszolválni. Siker! :D Délutánra sziklamászást terveztünk, de helyette bozótjárás és kirándulás sikeredett. Hazafelé menet majdnem elcsaptunk egy kis kengurut az úton, de szerencsére plusz az abs-nek köszönhetően, megúszta a kis jószág...
Az esti telefonálás közben szuper kis naplementét fogtunk ki, rengeteg kenguru, birka és emu jelent meg a színen, és természetesen a kokabúrák is tiszteletüket tették a Bt előtt... ;)
26-án reggel összepakoltunk, és ismét autóba pattantunk, hogy újabb területeket fedezzünk fel a környéken. Megnéztük a Grampians néhány gyönyörű vízesésést: MacKenzie Falls, Broken Falls, és még átnéztünk a Wartook-tóhoz is. Ekkor már 1500-ra rúgott a megtett kilométerek száma!
A következő 80 km-t kb. 6 óra alatt tettük meg. :D Nem történt igazából semmi különös, csak megnéztünk néhány ausztrál őslakos emlékhelyet barlangrajzokkal (Ngamadjidj Shelter, Gulgurn Manja Shelter), megmásztuk a Mt Zerot (391m), és megvacsoráltunk Horshamben az "Exchange Hotel" nevű helyen.
Már majdem 3 éve lakunk Sztráliában, de én még mindig nem asszociálok kocsmára, amikor a "hotel" szót hallom! :D :D
Szóval estefelé foglaltuk el a mostani szállásunkat Natimukban, a "Hotel Natimuk"-ban. Nem ám a kocsmában :), hanem a hely udvarán álló bungalók egyikében. Itt van mindenünk, többek között hidegben hidegünk, melegben melegünk :D - első 2 napban 3 takaróval aludtunk, ráadásképpen még az elektromos ágymelegítőt is be kellett kapcsolni. Hihetetlen, hogy napközben meg lehet sülni...!
Amúgy fontos információ, hogy a vendéglátóink, a kocsmárosék, nagyon kedves népség, finom sört csapolnak (Carlton, Coopers, Cascade), és a bisztróban keddtől szombatig finom vacsorával szolgálnak - tegnap este mi is degeszre zabáltuk magunkat.
A nappalok nagyon hosszúak: fél 7 körül kel a nap és este 9 után nyugszik, ami azt jelenti, hogy igazán sok mindenre jut idő, ha az ember jól szervezi magát. ;)
Mi az utóbbi napokban sziklamászásra rendezkedtünk be, de holnap ismét útra kelünk, ezúttal dél felé, a Great Ocean Road/Twelve Apostles irányába nyargalunk.
Képeink
2010. április 9., péntek
Walhalla és a Baw Baw Nemzeti Park (Victoria)
Két, napos-kirándulós hétvége van mögöttünk -- igyekszünk kihasználni a valószínűleg utolsó, melegebb napokat mielőtt beköszönt a hidegebb évszak...
Ez itt az elmaradt beszámoló a húsvéti hétvége kirándulós feléről.
A hétvége úgy jött ki, hogy végülis sikerült megúsznunk az esőt, így mindhárom napot a szabadban tudtuk tölteni Tomival, Szilvivel és a gyerkőcökkel.
Szombaton egész napos kirándulásra mentünk, az irány Walhalla és a Baw Baw Nemzeti Park sziklái voltak (Mushroom rocks). Az előbbiről csak azt tudtuk, hogy egy pirinyó, alvó város, a másodikról pedig, hogy ha esik, akkor nem lesz mászóka.
Walhalla
- egykor Ausztrália leggazdagabb városaként tartották számon, miután 1863-ban aranyat találtak ezen a területen. Mi körülbelül 2 órát kocsikáztunk kelet felé, az út végén nem kevés hajtűkanyarral, mire elértük ezt a gyönyörű környéket. Természetesen megint Európa-fílingünk volt (talán Rax?), és baromira örültünk, hogy nem esik az eső. :) Nehéz elképzelni, hogy nézhetett ki a városka, mikor még 4-5 ezren lakták -- egy kis segítség :) Mára elnéptelenedett, összesen 20 fős lakosú kis település. Annyira érintetlen, hogy csak a 20. sz. végén csatlakozott rá az elektromos hálózatra - írja az útikönyv; "és akkor hogy bányásztak?" - kérdezi Bé.
Beneveztünk egy bányalátogatásra (nekem ez volt életem első "útja"), hogy megtapasztaljuk a "lenti levegőt", és meghallgassuk a hellyel, helységgel kapcsolatos történeteket. Minket a fő bányajáratba kísért be a vezetőnk , mi meg csak hüledeztünk, hogy milyen hihetetetlenül nyomorúságos körülmények között folyt a bányászat itt. Nekünk, mezei látogatóknak, kötelező volt a kobak, de az annó ott dolgozók csak egy egyszerű sapkát viseltek, plusz bajuszt, mert azt gondolták, hogy az megvédi őket a por belélegzésétől... Órabérben, pihenő nélkül dolgoztak napi 8 órát (egy vasruddal és kalapáccsal bontották a sziklát, és sajnos sokszor egymást is :-/); megdöbbentő, hogy milyen magas volt a halálozási arány. A bányalovak lent, a föld alatt pusztultak el, ha egyszer levitték őket föld alatti munkára.
Valaki itt is meggazdagodott: 50 év alatt kb. 13,5 tonna aranyat bányásztak ki a 8,5 km Hosszú Alagút Aranybányában (Long Tunnel Extended Mine).
És ha már itt tartunk, álljunk meg egy szóra! Bányászat Magyarországon -- tudtátok, hogy a sümegi és Tata-kálváriadombi bányaleletek 6ezer évesek?? -- wiki. Ezek után most már muszáj lesz elmenni az Oroszlány bányamúzeumba is...! :D
Walhallában nem is töltötünk túl sok időt: a bánya után beugrottunk a helyi szabadkőműves társaság (!) klubjába, amit éppen akkor nyitottak ki. Döbbenettel teli csodálkozással néztünk körül, mert nem is tudtuk, hogy a nyilvánosság előtt is mutatkoznak (fényképek, oklevelek, használati eszközök kiállítása, gyülekező hely). :0 Kicsit beszélgettünk az egyik mesterrel, de természetesen csak felületes társalgás volt ez, hiszen konkrét kérdésekre nem adhatott választ. (Bé, mit is kérdeztél tőle pontosan?)
Baw Baw Nemzeti Park/Mt Erica
Utunkat tovább folytattuk az Ausztrál Alpokban. Februárban az AU Alpok keleti felét látogattuk meg (Kosciuszko NP), ezúttal pedig a nyugati oldalon hatoltunk be a dzsungelbe! :) Amikor ezeket a sorokat pötyögöm, a parkban olyan 14 fok lehet, nem sokkal kevesebb, mint amit mi fogtunk ki húsvét szombaton. Már az útról láttuk, eléggé messziről, hogy a hegy egy nagy fehér felhőbe burkolózott, és csak találgattuk, hogy mi fogad bennünket, mire felérünk... Nagy esők után voltunk, de aznap semmi :), viszont a sziklák eléggé sok mohát növesztettek magukra, növelve ezzel a látványt, és csökkentve a sziklamászás élvezeti értékét. Úgy 1,5 km-t kellett csak gyalogolni felfelé, a mohos sziklák és pálmafaerdő övezte ösvényen. Nem sok túristával találkoztunk, fent viszont valakik szemmel láthatóan sátrat vertek! :) Nemsokára jött is az apa-fia parti, és nagy élvezettel készültek a koraesti főzőcskézésre, beszélgetésre. Kis útbaigazítással is szolgáltak, ennek köszönhetően még tovább mentünk, és egy igazi sziklagomba erdőben találtuk magunkat. Egyik kedvencem a hóember, na és a tojások sem utolsók! :D Mivel majdnem minden sziklatömb tiszta dzsuva volt, és nem volt nálunk mászócsuka, elmaradt a boulderezés. Az amatőr próbálkozások megtekinthetők az albumban. xD
Pedig micsoda gránitkövek ezek...! (majdnem olyan csodálatosak, mint az új-zélandi, déli szigetei sziklák... azokért még egyszer elmegyünk!! :p) Na de sztem még talán ide is visszajutunk -- teljes felszereléssel..!
Ez itt az elmaradt beszámoló a húsvéti hétvége kirándulós feléről.
A hétvége úgy jött ki, hogy végülis sikerült megúsznunk az esőt, így mindhárom napot a szabadban tudtuk tölteni Tomival, Szilvivel és a gyerkőcökkel.
Szombaton egész napos kirándulásra mentünk, az irány Walhalla és a Baw Baw Nemzeti Park sziklái voltak (Mushroom rocks). Az előbbiről csak azt tudtuk, hogy egy pirinyó, alvó város, a másodikról pedig, hogy ha esik, akkor nem lesz mászóka.
Walhalla
- egykor Ausztrália leggazdagabb városaként tartották számon, miután 1863-ban aranyat találtak ezen a területen. Mi körülbelül 2 órát kocsikáztunk kelet felé, az út végén nem kevés hajtűkanyarral, mire elértük ezt a gyönyörű környéket. Természetesen megint Európa-fílingünk volt (talán Rax?), és baromira örültünk, hogy nem esik az eső. :) Nehéz elképzelni, hogy nézhetett ki a városka, mikor még 4-5 ezren lakták -- egy kis segítség :) Mára elnéptelenedett, összesen 20 fős lakosú kis település. Annyira érintetlen, hogy csak a 20. sz. végén csatlakozott rá az elektromos hálózatra - írja az útikönyv; "és akkor hogy bányásztak?" - kérdezi Bé.
Beneveztünk egy bányalátogatásra (nekem ez volt életem első "útja"), hogy megtapasztaljuk a "lenti levegőt", és meghallgassuk a hellyel, helységgel kapcsolatos történeteket. Minket a fő bányajáratba kísért be a vezetőnk , mi meg csak hüledeztünk, hogy milyen hihetetetlenül nyomorúságos körülmények között folyt a bányászat itt. Nekünk, mezei látogatóknak, kötelező volt a kobak, de az annó ott dolgozók csak egy egyszerű sapkát viseltek, plusz bajuszt, mert azt gondolták, hogy az megvédi őket a por belélegzésétől... Órabérben, pihenő nélkül dolgoztak napi 8 órát (egy vasruddal és kalapáccsal bontották a sziklát, és sajnos sokszor egymást is :-/); megdöbbentő, hogy milyen magas volt a halálozási arány. A bányalovak lent, a föld alatt pusztultak el, ha egyszer levitték őket föld alatti munkára.
Valaki itt is meggazdagodott: 50 év alatt kb. 13,5 tonna aranyat bányásztak ki a 8,5 km Hosszú Alagút Aranybányában (Long Tunnel Extended Mine).
És ha már itt tartunk, álljunk meg egy szóra! Bányászat Magyarországon -- tudtátok, hogy a sümegi és Tata-kálváriadombi bányaleletek 6ezer évesek?? -- wiki. Ezek után most már muszáj lesz elmenni az Oroszlány bányamúzeumba is...! :D
Walhallában nem is töltötünk túl sok időt: a bánya után beugrottunk a helyi szabadkőműves társaság (!) klubjába, amit éppen akkor nyitottak ki. Döbbenettel teli csodálkozással néztünk körül, mert nem is tudtuk, hogy a nyilvánosság előtt is mutatkoznak (fényképek, oklevelek, használati eszközök kiállítása, gyülekező hely). :0 Kicsit beszélgettünk az egyik mesterrel, de természetesen csak felületes társalgás volt ez, hiszen konkrét kérdésekre nem adhatott választ. (Bé, mit is kérdeztél tőle pontosan?)
Baw Baw Nemzeti Park/Mt Erica
Utunkat tovább folytattuk az Ausztrál Alpokban. Februárban az AU Alpok keleti felét látogattuk meg (Kosciuszko NP), ezúttal pedig a nyugati oldalon hatoltunk be a dzsungelbe! :) Amikor ezeket a sorokat pötyögöm, a parkban olyan 14 fok lehet, nem sokkal kevesebb, mint amit mi fogtunk ki húsvét szombaton. Már az útról láttuk, eléggé messziről, hogy a hegy egy nagy fehér felhőbe burkolózott, és csak találgattuk, hogy mi fogad bennünket, mire felérünk... Nagy esők után voltunk, de aznap semmi :), viszont a sziklák eléggé sok mohát növesztettek magukra, növelve ezzel a látványt, és csökkentve a sziklamászás élvezeti értékét. Úgy 1,5 km-t kellett csak gyalogolni felfelé, a mohos sziklák és pálmafaerdő övezte ösvényen. Nem sok túristával találkoztunk, fent viszont valakik szemmel láthatóan sátrat vertek! :) Nemsokára jött is az apa-fia parti, és nagy élvezettel készültek a koraesti főzőcskézésre, beszélgetésre. Kis útbaigazítással is szolgáltak, ennek köszönhetően még tovább mentünk, és egy igazi sziklagomba erdőben találtuk magunkat. Egyik kedvencem a hóember, na és a tojások sem utolsók! :D Mivel majdnem minden sziklatömb tiszta dzsuva volt, és nem volt nálunk mászócsuka, elmaradt a boulderezés. Az amatőr próbálkozások megtekinthetők az albumban. xD
Pedig micsoda gránitkövek ezek...! (majdnem olyan csodálatosak, mint az új-zélandi, déli szigetei sziklák... azokért még egyszer elmegyünk!! :p) Na de sztem még talán ide is visszajutunk -- teljes felszereléssel..!
sziklagomba felhőben
Mászós szempontból:
ez a rész itt Bélusra vár, de én azért idebökök egy használható leírást: Climbs At Mt Erica Rocks
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)