Eltelt egy hét, és mi közben újra belevetettük magunkat a pakolásba. Mondhatjuk, hogy az apró-cseprő dolgaink nagy része már dobozokban van, és tegnap végre az Új-zélandi mappát is rendeztem. Sajnos, egy halom prospektustól meg kellett válni, de majd kárpótolnak bennünket a gyönyörű képek. ;)
Terveim szerint már múlt héten meg lehetett volna nézni az összes képünket, de a 3. feltöltési próbálkozásnál (miután ismét kiválasztottam vagy 150 fotót), megint történt valami, és ezt már nagyon unom... Ma rászánok pár órát (valóban ennyi átnézni 3 különböző géppel készített, képet, kb.1200-t), kiválasztom a képeket, lekicsinyítem őket, és felpakolom egy új helyre, mert a picasa-albumom betelt. Cserébe kb. dupla ennyi fotográfiát lehet majd nézegetni! ;)
És akkor most kicsit részletesebben a húsvéti, Nyúl-zélandi útról és élményekről....
Április 20.
Sydney - Christchurch - Twizel
Úgy kezdtük a utazást, hogy hajnali 3.45-kor csörgött Bélus mobilja. Tök sötét volt még, és nem az ébresztés funkció keltett bennünket, hanem a hülye taxistársaság érdeklődött, hogy akkor most kombival jöjjenek vagy sima autóval. (ááá!)
A hideg hajnalon nem esett valami jól a hideg müzli, de muszáj volt valamit enni, hogy nehogy megint rosszul legyek a repülőn. Vigyázzban állva vártuk a taxist, miután egy digitális hangüzenetben közölték velünk, hogy a taxi megérkezett. Tudtam, hogy baj lesz a lakcímmel, soha nem ott közlekedünk, ahol egyszerűbb lenne...: a lakcímünk helyett a hátsó ajtó/kapu címét adtuk meg, amit a zseniális, ázsiai söfőr képtelen volt megtalálni.
Ja, kicsit előítéletesek lettünk itt, AUban: csak ázsiai taxissal ne kelljen utazni!
Szóval úgy 4.45 körül átcuccoltunk az utca másik felébe, egy hétköznapokon forgalmas utca kettébe vágja ugyanis ezt az utcáskát. Így rendeljen az ember házhoz taxit.
Mindenesetre rekordot döntöttünk, vagy 15-20 perc alatt a repréren voltunk, taxisunk hajtott, mint az állat! :D
A repülőút, a christchurchi reptéri, kutyás eseményt leszámítva eseménytelen volt. **Na és itt értem magam füllentésen! Fellapoztam a jegyzeteimet, és most már emléxem is rá: véletlenül rossz helyet foglaltunk el a repülőn: a másik oldalra ültünk le, és ez csak röviddel az indulás előtt derült ki, amikor már nem akartak bennünket felszállítani. Az én hibám volt, valamiért rögtön a bal oldalra vágódtam be, Bélus meg szerintem nem is látott még, úgyhogy neki mindegy is volt. Új-Zéland felett repülve derült ki, hogy mi nagyon jól jártunk, mert azon az oldalon jól láttuk a hegyeket-völgyeket... :D
Átvettük a bérleményünket (Ford Falcon V6) a reptéren, és nekivágtunk az útnak, dél felé.
Nagyon feszített volt a program már első nap: naplementéig le "kellett" érnünk a Lake Tekapohoz - 230km. 3h 21percet ír rá a "nagykönyv", és ismerve magunkat, kevés esély volt a behutóra. De mivel csak kettő kávézónál álltunk meg (plusz a Nagy Pisztrángnál, ja és a malacoknál! :D), sikerült teljesítenünk az első napra tervezetteket. Amúgy a kávézós intermezzóinkat a korai kelés és a hosszú vezetés alaposan indokolta. :P Az egyik kávézó kimondottan elnyerte tetszésünket, és bár sokat kellett várnunk a "take away" (műanyagpoharas) kávéra, aznap már kettőből 2 volt a pipák száma. Nagyon finom kávékat ittunk. :)
Church of Good Shepard - a Jópásztor Temploma, így hívják az anglikán templomocskát ezen a gyönyörű tóparton. Ide igyekeztünk. Kiélveztük a naplementét, és továbbmentünk Twizelbe, a szállásunkra. Kedves szállásadónk, Natasha, már befűtötte nekünk a kis stúdió apartmant, és adott pár jó tippet, hová mehetnénk vacsizni. Megtaláltuk a helyi ábécét is, úgyhogy megvettük a szükséges útravalót. Egy újabb szép nap.
Április 21.
Twizel - Mt Cook - Wanaka
Reggel nem esőre ébredtünk, ami jó előjelnek számított. Állítólag előző nap a Mt Cook-ot is lehetett látni a kéróból, de mi reggel hiába kerestük együtt Bügyivel, nem láttuk a felhőktől. Körülbelül egy órányi autóútra voltunk a Mt Cook/Aoraki lábánál elterülő kis falucskától. Aki nem tudná: a Mt Cook Új-Zéland legmagasabb hegye, népszerű túrista-célpont, és egyben nagy kihívás a hegymászók számára is. Mi a gleccser-csónakozásra regisztráltunk (Glacier Explorer), ha megnézitek a képeket, talán érthető, hogy miért. :)
A 3 órás túra buszozással indult a moréna mellett, a Tasman-völgyben, majd láb-buszra váltottunk, és körülbelül 30 percet sétáltunk kicsit felfelé, a gleccsertóhoz (Tasman Terminal Lake). Itt három csoportra osztódtunk, és a sárga csónakokba vágtuk magunkat. Na, az kicsit túlzás, hogy "vágtuk", mert nagyon óvatosan kellett beszállni. Mark, a "vezér"-ünk, körbecsonakozott velünk a tavunk, mindenféléket mesélt a környékről, és még jeget is ettünk. Persze mondhatjátok, hogy ebben semmi extra nincs, de erre meg én azt mondom, hogy az ember nem minden nap eszik 300 éves jeget a 2-3 fokos tóból! :D Nagyon szép, tiszta és finom volt, egyébként. :) Akárcsak az időjárás! Csodálatosan kék ég a kis és nagy pamacs-felhőkkel. Tökéletes háttere minden képnek. És még a Mt Cook is előbújt...
Egy ilyen szuper kirándulás után felhajtottunk egy kis ebédet, rögtön ott, ahol letett minket a busz, a Sir Edmund Hillary Központban.
Levezetésnek egy rövid sétát tettünk a Hooker-völgyben (Hooker Valley Track), és elmentünk egészen a Mueller-tóig. Az őszi időszámítás miatt meglehetősen rövidke napjaink lettek: 6 órakor már lement a nap minden nap. Naplemente előtt mi még vissza akartunk érni Twizelbe, és megnézni a víztározó környékét, illetve a Gyűrűk urás helyszíneket. Újra bevásároltunk, majd hajtottunk tovább Wanakaba. :)
Április 22. nagypéntek (itt ünnepnap)
Wanaka - Te Anau
Előzetesen erre a napra lovaglást terveztem a közeli völgyben (appaloosa lovakkal), de úgy alakult, hogy erre a napra nem került semmilyen, különösebben stresszes program: reggel korán felkeltünk, megettük a müzlinket, kint a reggeli, hidegben a teraszon, közben hallgattuk, ahogyan a kis patak csörgetezik mellettünk, és néztük a sapkás-kabátos bringásokat. :D Összapakolva lehajtottunk a tópartra, ahol -még félig zárt szemekkel- Bélus etette a kacsákat. Egy nagyon kedves de annál koszosabb, hajléktalannak tűnő pasi felajánlotta, hogy szívesen csinál rólunk pár képet, ugye, franciák vagyunk? Hahaha és hahaaha... :D
Rövidesen a Roy's Peak felé vettük az irányt, egy rövidke kirándulásra. Én valamiért a szokásosnál is nyűgösebb voltam: valamiért nem akaródzott felfelé menni a dombon :D, viszont legalább volt indok, hogy többször megálljak: a lenyűgöző panoráma (Wanaka-tó és a hegyek körbe-körbe), no meg a helyi birkák! A "temető" nevű pontnál (a térkép szerint) megettük a csúcsalmát, és engedtük, hadd fújjon le bennünket a szél a hegyről. Mennyivel jobb a napsütésben kint ülni a kávézó teraszán és ebédelni, mint a hülye szélben, a birkaszart kerülgetve, a megázástól félve (csak azért sem vettünk fel esőcuccot) felfelé túrázni... Csodálatos őszi napunk volt! És milyen régen láttunk már ilyen színeket... Kiélveztük, amennyire csak lehetett, majd utaztunk tovább, újra délnek. Nem haladtunk sokat, mert a szomszédos, Cardrone-völgyben (ahol a lovaglást végülis kihagytuk) muszáj volt megállnunk a Cardrone Hotel előtt. Ez igazából egy útszéli kocsma, ahol meg is lehet szállni, és az útikönyvek csak úgy mesélnek róla, mint az a hely, ahol az ember úgy érezheti magát, mintha csak a Pajkos Póniba tért volna be. Mi csak egy bambit ittunk, és ücsörögtünk kicsit a "hotel" kertjében, de nagyon jól éreztük magunkat. ;)
A nap hátralévő részében ismét autóztunk, ismét kb. 230 km-t, ezúttal Te Anauba. A km-ben rövidebb, de sokkal kacskaringósabb, Wanaka-Queenstown szerpentinen haladtunk. Picit benéztünk Arrowtownba (Gyűrűk Ura forgatási helyszín) és jól megnéztük magunknak az út mellett húzódó, The Remarkables hegycsoportot. Itt forgatták a Mória bányái jelenetet, a hegy nagyon impozáns! :)
Ismét szerencsénk volt az időjárással, bár aznapra Wanakába mondtak rossz időt. Másnapra szuper időt jósolt nekünk valaki, de mi nem nagyon akartuk ezt elhinni, mert ahová tartottunk, ott szinte mindig esik az eső. Estére aztán Te Anauban is eső várt minket...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése