mai legjobb, és mai "legjobb"

Mai legjobb: keressetek rá Alexei Alexeev-re és "Log Jam"-re (pl videa.hu-n)

és mai "legjobb": én miért nem nézhetem meg?

Na megyek aludni.

nemsemmi

Időről időre beleolvasok az Index-es cikkekbe. És persze általában hamar felhúzom magam a politikai-közéleti cikkeken. De ma úgy tűnik ügyes voltam és jól szlalomoztam a hírek között:
Két olyat is találtam amiért már érdemes volt kattintani. Meg is "kell" hogy osszam veletek!

1. "Kosár 25 méterről, háttal állva, négyszer"
Nem csak hogy messziről, hanem durva szögből és naggyon lazán küldte meg. Ha több ilyen lenne a hétköznapi kosárban szívesen nézném a magyar és a külföldi bajnokságokat.
Mármint a lazaságra gondolok. Nekem -mint nézőnek- valahogy nem jön be az a túl professzionalizálódás ami ma minden élsportban uralkodik.
Respect Monta Ellis és hajrá Golden State Warriors!
És köszönet SportGézának az éles szemért :)

2. Új filmek 2010-ben ("Robin Hoodként élesztik fel a Gladiátort")
Ebből a listából persze a Robin Hood érdekel a legkevésbé ("hála" Russel Crow-nak és Gladiátor c. film-katasztrófának - még akkor is ha ezt a részt Ridley Scott rendezte).

Ellenben izgatottan várom a The Expendables-t. Abban bízva, hogy Stallone humoros arca kerekedik felül, amit két all time favourit-emben fedeztem fel korábban (Tango és Cash, Oscar). Bár az se semmi, hogy egy filmre összeszedték ezt a bandát: Jet Li, Jason Statham, Dolph Lundgren, Mickey Rourke, Schwarzenegger, Bruce Willis, Eric Roberts.
Ez vagy nagyon jó lesz vagy rém rossz, nem tartok valószínűnek egy jó/rossz közepes eredményt.

Másik remélt kedvencem a Predators. Nem csak azért mert abban bízom, hogy régi nagy kedvencem méltó folytatása lesz, hanem és legfőképpen azért, mert nagyon drukkolok Antal Nimródnak és Pados Gyulának. Ide is teszem a képüket, mert amúgy nem ismerjük meg őket az utcán:

Antal Nimród Pados Gyula

P.s.: A tegnapi 40 fokkal szemben ma 25 van. Akkoor most lehet, h nem megyünk le strandolni?

Ennyi mára. Csákó.

Tájföld: túú maccs

Azaz too much - túl sok.
Ezzel a kifejezéssel tudom a legjobban összefoglalni, hogy milyen érzéseim vannak a pár napos Tájföldi kaland után.

Úgy gondoltam, hogy T. hosszú írásaimellett összeírom, hogy nekem mi tetszett, mi nem. Meg persze kicsit kommentálom is a korábban írtakat.

Re: "Üdvözletünket küldjük Thaiföldről!"
Hát igen, a felkészülésben nem szoktam jeleskedni, az improvizációban viszont annál jobb vagyok :o)
De tényleg, innen is köszönet Timcsinek a sok energiáért és időért amit a kirándulásaink szervezésébe, tervezésébe fektet.
Ha valaki Tájföldre látogat felététlenül javaslom, hogy még otthon szerezzen be útikönyveket és térképeket, mert ilyen szegényes felhozatallal (= nincs) még sehol sem találkoztam. Ezzel szemben feleslegesnek tartom a programok előre való leszervezését (max! az első 1 v 2 napra), mert pl. az első szállodánkban talált rengeteg prospektust átböngészve telefonon egyszerűen és ráadásul az utazási irodás árakhoz képest lényegesen olcsóbban tudtam lefoglalni a programokat.
Mondjuk, nem árt egy közepes angol nyelvtudás és az hogyha könnyen ráál a fületek az érdekes akcentusokra. ;-)

Re: "Thaiföld - első állomás: Phuket"
Korábban már többször sikeresen "vizsgáztam" kosz- és nyüzsgés-tűrésből, úgyhogy azt gondolam, hogy itt sem lesz problémám.
A tömeggel és a zsivajjal nem is volt problémám (pedig inkább ettől tartottam), viszont már a megérkezésünk után folyamatos kézmosás- és tisztálkodás-kényszer gyötört (pedig ekkor még nem történt semmi ). Belegondolva ez valószínűleg a mindent átható, émelyítő, édeskés-bomlásszagnak volt köszönhető. (Ami egyébként Bankgokban többszörösére fokozódott).
Szerencsére a szállodáinkba ez alig-alig szűrődött be. És mivel resort-unk (eheh) udvarán mini dzsungellel körbevett medence terült el és "kacsaúsztató" tekeredett körbe, így - őszintén megvallva - egyáltalán nem akaródzott kimozdulnom onnan!
Persze, ha már ott vagyunk...
Végülis "nem volt rossz", elkekintve a lelombozó beach-től és a langymeleg víztől, élveztem a kavargást, az épületek, színek és emberek összevisszaságát. Persze ha a szagokat nem veszem figyelembe.
(Erről jut eszembe: (Különösen Bangkokban) komoly erőfeszítéseket tettem annak érdekében, hogy egyáltalán ne lélegezzek. Pontosabban, hogy a szállodából elindulás előtt vegyek egy nagy levegőt, ami kitart a visszaérkezésig...
Jó-jó, pontosabban a nagyját benntartva, a tetejéről kicsit frissítve próbáltam biztosítani az oxigénellátást. Kivétel azért ezalól a hajózás, illetve Ayuttaya romvárosa - micsoda felfrissülés volt!)
Visszatérve Phuket-re, nekem a járda és irányzék nélküli battyogás "a kilátó" felé is élvezetes volt. Talán megéreztem, hogy valami érdekes kaland elébe lépegetünk. Az "elefántogoló" helyre zárás előtt és az eső elől épp utolsó pillanatban beesve (tippikus) rögtön tudtam, hogy jó helyen járunk. A (szerintem) teljesen felesleges erőszaktól eltekintve (mármint, hogy a hajcsárnak a szófogadatlan elefánttal való bán(t)ására gondolok), nagyon jó érzés volt testközelbe kerülni az óriással!
Még az eső sem zavart. Annál is inkább, hogy amíg esett aggig nem támadtak a rovarok. Bezzeg amikor a csúcs-félére érve elállt és kitisztult, és körülrajzott minket vmi szárnyashangya raj-féle. Brr.
Ja, jó volt, amikor a mahout (=elefánthajcsár) tanonc (?) nevetve mondta, hogy az elefánt éhes (mint mindig) és banánt akar enni az villant az agyamba, hogy az elefánt ormányával leszakít egy nagy fürt banánt és tömködni kezdi a szájába...
Szerintetek?
A valóságban ez azt jelentette, hogy tövestül kitépett és elfogyasztott pár kisebb-nagyobb banánfát. (Tudom, hogy a banán fű, de akkor is ez a neve.)
:oD

Re: "A Hong-szigetek csillagfénynél"
Annak ellenére, hogy itt is csak elvétve éreztem magam igazán felszabadultnak, ez igazán nagyon jó volt. Valószínűleg az időzóna és kíma-eltéréstől még kicsit kába lehettem. Mással nem tudom magyarázni, hogy nem éreztem semmiféle bizsergést - az egyébként nagyszerű - mészkőszirtek, vagy a ködbe vesző távoli szigetek láttán. Nagyon szerencsések voltunk Oléval is (friend of the day), akiről nem csak az jött le, hogy szereti amit csinál, hanem az is, hogy tiszteli és megbecsüli azt a környezetet amiben él.
Ole a közeli úszó faluból (Koh Pannyi) származik, amiről feltétlenül meg kellett jgyeznünk, hogy valójában nem úszik, hanem az iszapba vert cölöpökön áll. :)
Felejthetellen élmény: a barlang sötétjében az evezővel és a kezeinkkel fröcskölt vízcseppektől felsziklázó, világító planktonok mintha a csillagos ég került volna az ujjaink közé.
Kár, hogy erről nem tudtam fényképet csinálni. (Mondjuk, mi is látszódott volna rajta?? eheh)

Re: "A pad thai találkozása a medencevízzel, avagy: túlélni Thaiföldet"
Hát.. mit is mondjak erről?
Az még a viccesebb részéhez tartozik, hogy elúszott az egyetlen igazi strandolós-búvárkodós napunk. Este kezdődött a kemény rock'n'roll. Nagyon régen nem voltam már ennyire rosszul. De ebből is tanultam valamit: az akaraterő mennyi mindenre képes. Máig sem értem, hogyan bírtam ki a másnapi 7 órás utat szállodától szállodáig.

A "thai mosoly" titka
Azt gondoltam, hogy erről is írok "egy jót". De azt hiszem egy hét után nincs igazi alapom vélemény nyílvánítani.
Ha valakit érdekel, érdemes böngészgetni Bankgok Charlie oldalán. Külön figyelembe ajánlom tegnapi írását.

Re: "Bengkokk, Bengkokk..."
Érthető módon megváltás volt végre megérkezni a szállodánkba - ami eltekintve néhány apróságtól (túl tömény levendula szag a lobby-ban, béna tájékoztatás a szállodai szolgáltatásokról, nulla prospektus BKK-ról) - kiváló választásnak bizonyult. TISZTA, csendes, segítőkész és legfőképpen: nem nyomulós.
Persze hiányzott a belső udvar a rengeteg növénnyel és a medencével, viszont akkor engem épp eléggé kárpótolt az a tudat, hogy minden higiénikus és tiszta.
Másnap délre eléggé összeszedtem magam ahhoz, hogy nyakunkba vegyük a várost. Ami egyébként eléggé lelombozó volt. (Nem mintha másra számítottam volna.)
Arra viszont nem gondoltam, hogy mennyire nem lesznek rám semmilyen hatással "a látványosságok". Persze ha jobban felkészülök akkor tudhattam volna: (pl) a királyi palotát az ezerhétszázas években költöztették jelenlegi helyére, ami európában a barokk-rokokó időszakot jelenti. És ugye engem "hagyományosan" a hideg ráz e korszak építészetétől, művészetétől, zenéjétő, mindenétől. Na, erre az itt látottak sem cáfoltak rá.
Ez van.
Ja, itt véglegesítődött bennem a too much érzés: túl sok arany, túl sok mocsok, túl sok mosoly, túlságosan akarás és kontrasztok.
Egyébként nagyon jó volt T-vel bandukolni, hajókázni. Csak kicsit aggódtam, hogy nehogy őrá is rátörjön vmi nyavaja, mert ő sem volt teljesen jól.

Re: Ayuttaya
Erről még nem készült részletes leírás, de rövidesen jön majd az is.
Egyelőre csak annyi, hogy kiváló döntés volt taxival menni: még így is megterhelő volt a hánykolódó gyomromnak, de legalább nem kellett várakoznunk sehol sem és viszonylag kényelmesen és légkondícionáltan utaztunk. Bőven megérte az árát: 900 baht (kb 30 AUD) egy 80 km-es fuvarért.
Mi is volt Ayuttayában? Perzselő forróság mellett a szokásos: nulla információ és tájékoztatás arról, hogy mi merre van. (A táblákat az aktuális wat rövid leírásával és egy teljesen olvashatatlan 8x10 cm-es térképet az egyetlen prospektusban nem tartom értékelhető információ forrásnak.)
Taxisunk Wat Mahathat mellett tett le minket, innen bóklásztunk szerteszét. A durva meleg és a kevés igazi élmény eléggé kipurcantott, de a végén elvitettünk magunkat Wat Yai Chai Mongkol-hoz, ami egy fehérre meszelt fekvő Buddhával, sok zöld növényével és igazi jó hangulatával kárpótolt az korábbi többórás aszalódásért.

Re: Utolsó nap és hazautazás
Délelőtt még egyszer bevetettük magunkat BKK "dzsungelébe": Timcsi nagyon szerette volna megnézni Wat Saket-et a "Golden Mount" tetején. Miután jól összevesztünk a taxissal nagy nehezen eljutottuk az napi célunkhoz. Nem bántuk meg. Az egyik legjobb hangulatú hely volt ahol Thaiföldön jártunk!

Összegezve:
Kicsit elszomorít, hogy olyan helyen töltöttünk egy hetet, ahová egyetlen porcikám sem kívánkozik vissza. Nem is emlékszem, hogy valaha lett volna ilyen. (Kivéve az egyik kis falu Hollandiában (a nevét sajnos nem jegyeztem meg), ahonnan úgy spuriztunk kifelé, mintha égett volna a talaj a lábunk alatt. Magunkban azóta is csak a "gonosz falu"-nak emlegetjük.)
Persze ebben biztosan nagy szerepe van a masszív gyomorrontásnak és annak is, hogy nagyon jó lett volna még egy kicsit a családdal, barátokkal lenni.
Azért voltak szép helyek és pillanatok, de mégsem annyi és olyan amiért úgy gondolnám, hogy újra vissza szeretnék menni.

Legjobbak:

- gyümölcskoktélok az első szállodában (görögdinnye-áfonya!)
- meleg, szőrős elefánthát a talpam alatt
- gyönyörű mészkősziklák a szigeteken
- világító planktonok a barlangokban
- csobbanás és úszkálás a szigetek mellett

- harangok kongása és az zene/imádkozás hangja Wat Saket-nél
- és nem felejtkezhetek meg az első szellentésről Ayuttayaban (amikor 3 nap után - végre nem kellett a bef****tól tartanom)

- legvégül: végre kijönni a repülőtérről Sydneyben

Bengkokk, Bengkokk...

Mondanom sem kell, hogy az átmulatott előző nap után.... mégha csak átmulattuk volna... na de szarul voltunk, komolyan... 29. emelt ide, Sofitel oda... Persze megint egy csomaghordós, ajtónállós hotelt nyúltunk (kettőt fizet hármat kap ákcióban), sztem pont jó környéken: sikerült közel szerveznünk magunkat a gyorsvasúthoz és az egyik hajóállomáshoz. Szóval a hotel egy főnyeremény volt, már csak az erő kellett, hogy velünk legyen! Az antibiotikum (amit egyébként potom pénzért árulnak a thai patikában) hozta a várt eredményeket, én meg nagy türelemmel kivártam a soromat, és a legkedvezőbb alkalommal (dél körül :)) belevetettük magunkat Bangkok dzsumbujába.

A legtúristásabb helyek voltak a célpontjaink: Grand Palace és a Wat Pho. A hajós közlekedést meg mindenképpen ki akartuk próbálni, úgyhogy megint megreckíroztuk a gyaloglást. Phukethez képest itt, a nagyvárosban annyi a különbség, hogy ha a gyalogosnak zöld van, nem biztos, hogy érdemes is megpróbálkozni a zebrán való átkeléssel: az autók nem állnak meg pirosnál.. Aztán meg olyan is van, hogy egyáltalán nincs jelzés a gyalogosoknak, mintha nem működne a lámpa, és valóban! Nem is működik, menjen mindenki, ahogy tud... Hihetetlen... :-@ A mi szemünk persze hamar hozzászokott ehhez a kis "eltérés"-hez, és igyekeztünk észrevélenül átjutni bármilyen útvonalon. Jó kis térképpel a zsebünkben kiválóan odataláltunk mindenhová. A hajóállomás úgy néz ki egyébként, mint egy fabodega, emiatt olyan gyorsan spuriztunk át rajta, ahogy csak tudtunk..., mielőtt a fejünkre dől...! A hajón pedig volt kalauz néni, aki csörgette a dobozát és kérte a menetdíjat. Aranyos volt. :-)

Nagyon jó volt ez a kis hajókázás, viszont a szárazföldön mellbe vágott a hőség és a pára. Több gyenge pillanatom is volt, na nem olyan, amikor ne tudtam volna ellenállni vmi jó kis, útmelléki kajáldának :-D, hanem olyan, amikor úgy éreztem, még egy lépés, és elájulok... Pedig nekem se lázam, se gyomorbajom. Szegény Bélus, nem tusom, hogy bírta végigcsinálni...

A Grand Palace, Királyi Palota bejáratát keresve találkoztunk először a lehúzós-átvágós helyi egy mintapéldányával. Valamelyik olvasmányunkban jött a tanács, hogy hivatalos közegnek kinéző embertől se fogadjunk el olyan tájékoztatást, amely a palota nyitvatartására vagy egyéb, elterelő programötletekre vonatkozik. Amikor a bejárat felől érdeklődtünk, a pasi rezzenéstelen arccal közölte velünk, hogy inkább jöjjünk vissza holnap (?), majd kikapta a kezünkből a már a palotára fókuszáltan összehajtott térképet, és elkezdtett mellébeszélni. Azt hiszem, ekkor veszett el minden maradék bizalmunk a helyiekben. Bélus úgy kikapta a hapsi kezéből a térképet, és úgy ráripakodott, hogy az egyből belőtte nekünk az irányt.
A kapuban átöltözés: nadrágszárak felcsatolása, hosszúujjú előkészítése. És ezt komolyan figyelték is, sajnos a kendő sem volt elég, úgyhogy tovább nyomorítottam magam egy fekete hosszúujjú pólóval. A tömeg valahogy a palotára fókuszált nagyon, minket meg sem hatott. Pedig volt sok aranyozott felület, meg mindenféle minta...
A Fekvő Buddha például egészen elbűvölt minket a Wat Phoban, na de ott nem is volt ám annyi túrista! Megnéztük mind az ezer buddha szobrot - persze biztosan nem, de több folyosónyi aranyozott és nem aranyozott szobrot láttunk, gyakrabban bukkantak fel buddhista szerzetesek, valamint volt egy terület, a kis tornyos, ahol egészen biztosan vlami jó energia keringett, mert úgy éreztem, mintha masszázst kapnék éppen. Szerintem ez nem is véletlen: itt található Thaiföld első egyeteme és a tradicionális thai masszázs központja. :)

Kicsit ejtőztünk itt, aztán nyomultunk a hajóállomáshoz, ahol ezúttal hosszú sor jelezte a csúcsidőt. Nem is fértünk fel az első hajóra, és a másodikon is küzdeni kellett, mint a 7-es buszon Pesten! A leszállás pedig félig menetben ment, úgy hogy fél lábbal még a hajón voltam, amikor elindult... :-)

Tutira megérdemeltük este a sültcsirkét! :-D

A pad thai találkozása a medencevízzel, avagy: túlélni Thaiföldet

Most elmegyünk a strandra, de ti ne menjetek sehová, mert aztán jövök vissza a történet folytatásával! ;)

Vissza is jöttünk, és vissza a témához. A késői hazaérkezést követően másnap reggel korán reggel rokkant a rigó. Beneveztük magunkat egy sznorkelezésre, a taxis-félére, miután "szerzett" nekünk helyet vmelyik hajóra. Ugyan speedboattal (sokszemélyes motorcsónak) volt a menet, de gondoltam, egye fene, ha az előző napit túléltem, ezt is bírni fogom. Mindent a vágyott fehér homokért és búvárkodásért...! Hiszen még a búvárszemüvegünket és a pipákat is hoztuk magunkkal -- de minek :( -- elmosott bennünket egy nagy vihar. Még fel sem pörögtek a motorok, amikor rohanvást menedék és tető után néztünk, majd vártunk és vártunk.... A vihar -balszerencsénkre- nem csitult, úgyhogy rövidesen ismét a hotelban találtuk magunkat. Áhhhh... micsoda időpocsékolás... Semmi izgalom nem jutott arra a napra, élvezetből is kevés: thai ebéd, kis fürdés a medencében és esti levezető séta a parton homokvár-csodálattal, banános palacsintával, lucky balloon-nal. Amúgy Thaiföldön minden "lucky", azaz minden szerencsét hoz: a virág, a lánghajtásos papírballon stb. És mindent rádtukmálnak -- vegyél, vegyél, vegyél. Nem lehet ám este zavartalanul romantikázni a parton... Ez a rámenős, túristákból élünk mentalitás sose tetszett, itt sem. Pedig ez még csak egy kis ízelítő volt...

Másnapra strandolást és a Big Buddhához látogatást terveztük, de mindez érdeklődés hiányában elmaradt, ugyanis éjjel és délelőtt sürgősebb dolgunk akadt: Bélus bekapott valamit, amitől nagyon belázasodott, plusz az egyéb, trópusi kísérőtünetek is jelentkeztek (heveny hányás, hasmenés)... :-/ 3 esélyes indult a "mitől" versenyben: pad thai ebédre, beivás a medencevízből vagy az esti palacsinta. Nekem szerencsére a keleti kaját jobban bírja a gyomrom, úgyhogy nővérkévé avanzsáltam, hidegvizes borogattam, majd másnap gyógyszert szereztem be. Itt írtuk fel a Listánkra a 2. pontot: Mindig legyen nálad antibiotikum és széntabletta!
Nagyon gáz volt a helyzet, mert aznap kellett elhagynunk a szobát és átrepülni Bangkokba. Nyilván aznap nem volt borús az ég, és mintha a hőmérséklet is felment volna, úgyhogy nálunk turbón ment a légkondi. Tanakodtunk, hogyan tudnánk elcsúsztatni az utazást, mivel Bé utazásképtelennek tűnt, de repjegyek a köv. két napra elfogytak(!), és a szállodai szoba is kérdéses volt. Végül mégis a reptéren kötöttünk ki, és próbáltunk nem agyvérzést kapni a napon állva a sorban -- kedves szervezni képtelen thai barátaink ugyanis a reptér bejáratához is felállítottak egy átvilágítós kaput, nehogy véletlenül valami/valaki illetéktelenül jusson be. Szóval álltunk a sorban a tűző napon (áááá!). Bent Béluson és -nál minden csipogott, mert olyan kóma volt, hogy semmit sem pakolt ki, de simán küldték tovább. Ekkor már "nagyon fáj"-t Thaiföldön tartózkodni, pedig a nehezén még nem is voltunk túl.

Bangkokban ismét nagyon okosak voltuk taxis témakörben, és leszállást követően egyből irányba álltunk. Bangkok Charlie oldaláról tájékozódtam már korábban is - lásd tüntetők esete a Bangkoki reptéren 2008 decemberében - most is jött pár hasznos infó. :)
A fővárosban a taxik (és egyéb járgányok) farsangi hangulatot varázsolnak: pl. rózsaszínek, zöld-sárgák, egyik sem fehér vagy szürke. Van abból elég egy átlagos utcában! Mi is egy ilyen rózsaszínűvel robogtunk be a városba, és még szerencse, hogy a taxis ajánlatát elfogadtuk, és nem ment a taxióra, mert a kb. egy órás menet helyett több, mint 2 órát kornyadoztunk a taxiban. Tipikus pesti dugó, amikor esik az eső (mert nyilván itt is zuhogott, mintha csak követett volna bennünket)! :-/

Aznapra ennyi elég is volt a "kalandok"-ból: fürdőszobai kalandozás, taxizás, repülés, taxizás, kidőlés egy új szobában. Azért a 29. emeleti látvány magáért beszélt! :)
Egy halovány mosoly az arcra, és aztán csak pihenni, pihenni, pihenni... Ez volt minden vágyunk.

A Hong-szigetek csillagfénynél

Még csak a második nap, de már annyi minden történt velünk! Éppen csak megérkeztünk és magunkhoz tértünk, de már készülődtünk a következő útra: felbuszoztunk vmelyik északi phuketi kikötőhöz északra. A John Gray-féle tengeri kajakos társaságnál regisztráltunk egy érdekesnek tűnő programra: Hong-szigetek csillagfénynél.
A program dél körül indult, egy kis Kata beaches városnézéssel :), a minibuszos söfőr ugyanis nem találta a hotelt, amihol a többi (3) útitársunkat fel kellett volna vennie. Mi csak kuncogtunk magunkban, mert a korábbi próbálkozásaink alapján /szállodakeresés, phuketi térkép/ tudtuk, hogy bizony, itt senkinek sincs könnyű dolga! :-) Összeszedtük aztán a singapore-i csávókat, és vagy egy órát buszoztunk a hajóállomásig. Közben rendesen belefeledkeztünk a helyi közlekedés (és szabályok?) tanulmányozásába, ill. bámultuk az út melletti lepukkant településeket. Annyit rögtön megállapítottunk, hogy ritkán veszik figyelembe az elválasztó sávokat, és hogy másodperces visszaszámlálás van pirosnál. :)

horgonyt fel
A kikötőben éppen egy olyasmi hajóra szálltunk, amilyennel hajózni szerettem volna. Á, egy kicsit sem féltem. :D Kicsit azért tartottam a tengeribetegségtől, de a végén kiderült, hogy baromi jól bírtam! Lehet, hogy azért, mert a hajó elején ültünk?:-D A hajóra érve rögtön egy kólás fertőtlenítéssel kezdtünk, aztán jött az ebéd, aminek igen örültünk, mert farkaséhesek voltunk... Nagyon guszta és finom volt minden egyébként. Ezután következett az eligazítás, amit megint nagyon élveztünk, mert érthető volt, humoros, és hát a táblás illusztrációk voltak a kedvenceink, talán érthető, hogy miért. ;) Az eligazító srácot Sonny-nak hívták, nagyon kedvelhető figura, jó szöveggel, többször is úgy éreztük, mintha egy rapper veszett volna el benne.

Ide tartottunk, és mivel imádjuk a hegyeket, sziklákat, csücsköket, dombokat, le sem tudtuk venni a tekintetünket a horizontról:

Ugye, érthető... ;)

Vmikor régen láttam egy filmet Indokína címmel. Abban voltak hasonló szigetek, sosem felejtem el, milyen gyönyörűek... Lehet, hogy éppen ezen a környéken (is) forgatták, Vietnámban biztosan. Itt hasonló érzésem volt, ahogy egyre közeledtünk a nemtudtuk-melyik-szigethez. Szívfájdítóan szép környék! :-)

Közben szereztünk egy thai barátot is: Ole lett a vezetőnk, és a kajakosunk, mivel hárman ültünk a gumicsónakban, és csak ő evezett. Most jut eszembe, meg sem kértük, hogy átvehetjük-e a lapátot... :-o Mondhatom, hogy nagy szerencsénk volt, mert mindig mi voltunk az utolsók vagy utolsó előttiek, így mindent jól meg tudtunk nézni, kaptunk egy kis csendet és nyugalmat, illetve Olétól nagyon sok természetismeretet (és azt is megtudtuk tőle, hogy Magyarország a joghurt országa!:)). Megint jött az eső, és sanszos volt, hogy megázunk, főleg akkor, amikor már dörgött is a közelben, de Ole arcán megmaradt a nyugalom, ennélfogva mi sem pánikoltunk. Hatalmas élmény volt kajakban ücsörögni a nagy vizen, közben sziklákat bámulni, és figyelni a madarakat.

A napközbeni, nappali fényes attrakciók a barlangok és lagúnák voltak. Nehezítő tényezők: dagály és konkurens túrista csoportok csónakjai. Éppen elkezdődött az apály, amikor "megérkeztünk" , így már az első bejutást laposkúszásban kellett megvalósítani. És én még azt hittem, túl vagyunk a nehezén..! Talán a 2. és 3. barlangnál/lagúnánál jártunk, amikor komoly akadályon kellett átverekednünk magunkat:

ez a srác nem az egyensúlyát keresi, hanem próbálja áttuszkolni a gumicsónakot a szűk barlangi átjárón

sorban állás, akarom mondani fekvés vigyázban; a fény az "alagút" végén engem cseppet sem vígasztal, ki akarok jutni mihamarabb! :-@

Most nézem a programot, ahol szerepel az evezés önállóan, meg a fürdés is, de a hosszúra nyúlt barlang- és lagúnajárás után nem maradt idő egyikre sem. Mi azért szántunk egy kicsit a lubickolásra, a hajóból beugorva lebegtünk kicsit a vízen, amíg a többiek fent a hajón készülődtek éppen.

Utunkat tovább folytattuk, vagyis már visszafelé, az utolsó állomáshoz, a denevéres barlanghoz és lagúnához. Itt láttunk is denevéreket, meg a iszapugrót, ami úgy nézett ki, mint egy hal, de volt 2 mellső lába, aztán még kint a sziget oldalán a bozótban, megfigyeltünk egy tukán-szerű madárkát, ami nem volt ugyan olyan színes, és elrejtőzni is nagyon jól tudott. A barlangból kievezve megint mi értünk vissza utolsónak, és a többiek már javában ügyeskedtek, készült a Kratong-dísz az esti programhoz. Mi villámgyorsan készítettük a miénket, inkább Ole szorgoskodott, úgyhogy nagyon szép lett az úszó dísz... :-D

Gyorsan besötétedett, és előbújtak a csillagok. Kedves barátaink közben megfőzték nekünk a vacsorát, ami terülj-terülj asztalkámra sikeredett, és iszonyú finom volt -- levessel, másodikkal, ahogy kell! ;) Vacsora után kezünkben a Kratonggal sorakoztunk a hajó faránál, csónakra várva. Hihetetlen módon mi pattantunk be másodiknak, és mivel utolsónak maradtunk, mi élvezhettük leghosszabban a környék csodáit: a szerencsekívánást a Kratonggal, gyertyafénynél a barlangban, majd a csendes hajókázást a lagúnában, ahol fent a csillagos ég, lent pedig a csillagoknak tűnő planktonok, amelyek a kezünk keltette hullámokban mutatták meg magukat.

Nem tudom, mit hagytam ki ebből a beszámolóból, az tuti, hogy nagyon szuperül telt a nap!
Leglegleg számomra:
LEGrosszabb - az egyik barlangi átkelés közben a csónakban fekve Bélus comjai között beszorítva fejem, se láttam - sötét volt + zseblámpafény, se hallottam, és még a levegő is kevés volt
LEGjobb: planktonok csillogása az esti meleg vízben

Thaiföld - első állomás: Phuket

Miután elhagytuk a bp-i repteret, még sokáig a brúderek vendégszeretetetét élveztük. Fokker 100-as típusú madárkával repültünk Bécsbe, és sajnos ez azt jelentette, hogy bizony még egyszer meg kellett tapasztalnunk a hideg eu-s telet: kibuszozni a repcsihez, és lépcsőzni a jéghidegben/hóesésben, amitől a polárkabát sem védett... Csak azért írom ezt le, mert aztán később, ennek folyományaként, nem volt mókás taknyosnak és torokfájósnak lenni a 30 fok/100% klímában. :-/ Amúgy a 4 órás várakozást Bécsben elütöttük egy kis sörözéssel, majd megvettük a szükséges pluszt, Mannert, és sikerüt beszereznünk egy pakli Uno kártyát is! :)

A gép Bangkokban landolt, és odaérve az volt az érzésem, mintha egy másik reptérre érkeztünk volna. Köze sem volt ahhoz, amit eddig láttunk belőle, talán azért, mert ezúttal a belföldi utazós részlegre is bejutottunk a jó kis vízumukkal, és talán azért is, mert 2008-hoz képest sikerült kissé felturbózniuk a helyet. Láttam egy táblát, hogy most ünneplik a 3. évüket, plusz olvastam, hogy még szinte féligkész állapotban nyitották meg a repteret. Valószínűleg mi is ezt tapasztaltuk meg az első "kör"-ben... A konkó üresség helyett nyüzsi, üzletek és wifi várt bennünket. Mi meg az átszállást. Megint buszozás (?) egy óriási, Boing 747-400-as, Thai Airlines géphez.

Akkor Phuket

Őszintén szólva nagyon meglepődtem, már Bangkokban, hogy 6 kor sötétedett. Mire 8kor Phuketbe értünk, tök sötét volt. :-/ Mivel egy fityingünk sem volt, alső körben irány az atm, közben próbáltuk lekoptatni a taxis hiénákat, hiába. Tájékozódtam korábban a taxis viteldíjakról -legalább ennyit-, úh kiröhögtük a taxis első ajánlatát, és bemondtuk a miénket, ami szintén nyerő volt. Már csak a taxira kellett várnunk, meg hogy megérkezzünk. A taxis jól beszélt angolul, vagy inkább beszélt :), és próbálta megtalálni a hotelunkat. Kiderült, h gőze sem volt arról, hová visz... Azt mondjuk belőtte, hogy Kata Beach, aztán a helyiektől + taxisoktól érdeklődött. "Érdekes" volt. Közben kaptunk programajánlatot is, mivel a brádörje utazásszervező, és éppen volt egy búvárkodós programja is, amire mi nem mondtunk rögtön igent, csak később.

Kata Beach/Kata Beach Resort

Amikor megérkeztünk a hotelba, kissé szorongani kezdtem, mert túl csillivilli volt -még helyén a karácsonyi/Merry Xmas + szilveszteri/Happy New Year dekorációk, igazi kocsifelhajtó ajtónállóvval, gyönyörű enteriőr növényekkel, lebegő textilekkel. Első gondolatom az volt, hogy basszus, minek jöttünk mink ilyen csilli-villi helyre, ahol majd még a reggelihez is ki kell öltözni...? Persze már akkor nem érdekelt, amikor elfoglaltuk a szobát és az erkélyt, és elkezdtük élvezni a Nyaralást! :) Az első estén kaptunk egy kiz ízelítőt a délkelet-ázsiai esőkből. Tettünk egy kis felfedezősétát a környéken, szigorúan esernyővel, és akkor még nem gondoltuk, hogy az első pont a tanácslistánkon ez lesz: 1. mindig legyen nálad esőkabát!

A reggelinél kiderült, hogy ez valóban egy nyaralóövezet, és hogy tényleg nyár van, és rövidnadrág... Volt időnk, úgyhogy igyekeztünk élvezni a reggelit (nagyon szeretünk reggelizni! :)), egyúttal ráhangolódni a strandolásra.

Ránk nem jellemző módon a legdurvább időben értünk le a strandra: 11kor. Iszonyú erős volt már akkor a nap, árnyék nulla, viszont a homok kellemes meleg, csakúgy, mint a tengervíz. A parton a napozóágyak és ernyők végeláthatatlan sora. Számomra kiábrándító látvány. Ez a tengerpart semmivel sem szebb, mint bármelyik ozi strand (sőt...), ill. megkozkáztatom azt, hogy a horvátoknál sem szebb. A víz langymeleg, ami nálam feltétlenül 10 pont, de valahogy nyomasztó az a sok ember -- mi csendesebb partokhoz vagyunk szokva. Pedig állítólag itt van a legkevesebb ember! :-o El sem tudom képzel, milyen lehet pl. egy Patong vagy Pattaya, ahol megy a bulizás is ezerrel... Mindenesetre mi élveztük a vizet, a hullámokat, de sajnos nem bírtuk sokáig a napon, úgyhogy visszamentünk csobbanni a hotelba. Ha már egyszer "resort", akkor próbáljuk ki a vizesrészleget is. Úszófolyósó, körös-körül növényekkel, orchideákkal. :) A következő lendülettel pedig már az étteremben találtuk magunkat, pad thait és még vmi más helyi kaját fogyasztva, mellé fantasztikus gyümölcskoktéllal. Mondtuk is, hogy ez kell a bányásznak! :D

Aztán meg hirtelen mehetnékünk támadt, és nekiindultunk a "város"-nak. Elsőre levettük, hogy itt az emberek nem nagyon gyalogolnak. Járda sincs például. Vagy kismotoroznak vagy tuk-tukoznak vagy autóznak. Mi szeretünk gyalogolni, főleg vizes hajjal, és melegben :-), úgyhogy elhatároztuk, meghódítjuk a környéket, és megkeressük a Kilátót! Ö, hát igen. Először is a helyi térkép nem mutatta a helyi nevezetességeket, másodszor: a helyiek sem tudták, miről beszélünk. Fél óra felfelé caplatás után sem voltunk még sehol a kábé irányban. Szaporodtak az esőfelhők is (Thaiföldön, nyáron??), de aztán megpillantottunk egy "szökellő elefánt" táblát, és így caplattunk tovább. Már esett az eső, amikor odaértünk egy Helyre, valami beülős-pultos csehó elefátokkal körülvéve! :) Hmmm...! Ez kell nekünk! Be is fizettünk egy 20 perces körre, de aztán az egyik, kissé már túlpörgött amcsi ürge rávett mindet a fél órás futamra, úh a végén ott ültünk azon az óriás elefánton, szakadó esőben. Útközben beugrottunk egy bodegához 2 ernyőért, de így sem úsztuk meg egy jó kis megázás nélkül. Próbáltuk visszafordítani az állatot, de csak ment-ment előre. Már ekkor gyanús lehetett volna, hogy nem nálunk van az Akarat... Később, mikor felértünk a kilátópontra, és elállt az eső, és felszállt a köd, a kedves elefáni úgy gondolta, hogy már nem bírja tovább zaba nélkül, ezért letért az útról, és elvitt minket banánfát enni. Mi ezt először élveztük, röhögtünk is, aztán nem annyira élveztük, mert mentünk árkon-bokron át, meg többször trombitált is, ami a hátán ülve azért kicsit félelmetes volt. A második kitörésnél, amikor a dombon lefelé, a csalitos felé hátrált velünk, már erősen szorítottuk a majrézsinórt, aztán meg nekem erősen halálfélelmem is volt, de beláttam, hogy nincs is szebb halál, mint az elefántról leesni Délkelet-Ázsiában. Valószínűleg ez a romantikus hajlam segített, meg a "lovas" fiú hegyes fenyítőeszköze, amire azóta is szomorúan emléxem vissza. Minden tiszteletem az elefántoké!

a hatalmas és éhes elefánt hátán

Üdvözletünket küldjük Thaiföldről!

Szevasztok, hejj! Itt a rég várt beszámoló a képek mellé/mögé (4 album)...!

Háttérinfók
Januárban, az AU-ba visszafelé vezető útra beiktattunk egy kis megállót, 7 napot Thaiföldön. Nem mintha nagy vágyunk lett volna, de úgy gondoltuk, ha már a Föld másik oldalára fújt minket a szél, lássunk is valamit útközben. És akkor ez a valami miért ne legyen például Délkelet-Ázsia egy része..?
Korábban ennyit tudtunk/tapasztaltunk meg az országról:
~van egy nagy halom szép/aranyos/romos templomuk (szeretjük a templomokat), ~ gyönyörű tengerpartok (egy kis úszkálás-heverszés nem fog megártani a szervezetnek), ~ búvárkodás (Jordánia óta vágyjuk), ~ "A part" c. film, elefántok (a Sydney Zoo-ban tavaly született egy kis thai elefáni), ~ thai box (régi szép emlékek :)), tájfun, ja az nem, ~ szeretjük a thai konyhát (a Mandarin Centre-ben már tudják, melyik a kedvencem - "Nr 19"), ~ ja és felüdülés volt utazni a Thai Légitársasággal, ugyan Benkokkban nem akartak felengedni a gépre, amikor először jöttem egyedül Sydney-be, de a mosoly országa akkor is pipa (a bangkoki reptér viszont komolyan kínzás).

Felkészülés és Mire számítottunk?
Zéró és zéró. Nagyon koncentráltunk már a Hazaútra, semmire sem vágytunk jobban, mint Otthon lenni, a cáláddal, barátokkal. Arra nyilván nem gondoltunk, hogy +30-ból egy kanyar után -18 lesz...! :D
A Kanga Bt.-ben a t=turisztika is, azaz az én reszortom a tervezés-szervezés, általában. Pár éve, amikor eljutottunk Jordániába, szintén csak 7 napunk volt, némi fizikai korlátozással (Bé törött lába), de annyira rá voltam kattanva (az országra), hogy éjjel-nappal a szervezkedéssel foglalkoztam. :D Meg is lett az eredménye: éltünk egyik legnagyobb élménye!
Nos, ezúttal lazára vettem/tük a figurát. Nagy nehezen eldöntöttük, hogy legyen pár nap tengerpartozás, és pár nap Benkokk, csak hogy mindenből (hahaha) kapjunk egy kis ízelítőt, mert az egy hét rövidke. A repjegyet fixáltuk időben, de idióta módon utazási irodán keresztül (ááá, ez volt az utolsó ilyen!), a szállást szinte lásztminit intéztük, decemberben, de kiváló választásnak bizonyult mindkettő. A vízumot is elintéztük, még Mo-ra utazás előtt. A kiselefánt keresztelőjekor, az állatkertben, felállítottak egy Thai idegenforgalmi standot is, ahol klafa brosúrákat és térképet tudtunk szerezni, plusz vettünk egy mini, lonely planet zsebkönyvet Bangkokról, szuper térképpel, ami aztán utolsó napra el is tűnt... :-/ Korábban eltöltöttem jópár órát netes keresgetéssel, fórumokat böngésztem, kevés haszonnal, és kialakult egy homályos elképzelés az esetleges programokról is: biztosan közlebbi kapcsolatba akartunk kerülni az elefántokkal (elefántolás), el akartunk menni sznorkelezni vmelyik szigetre és/vagy tengeri kajakozni, feküdni a fehér homokban, mert csak képeken láttunk ilyet, aztán a fővárosban megnézni a főbb látványosságokat, kipróbálni a tömegközelkedést, és kinézni a régi, romos fővárosba, Ayuttayaba.
Majdnem minden így is alakult.
Őszintén szólva, nehezemre esik regélni erről az utazásról, mert közben és azóta folyamatosan kavarognak bennem a vegyes érzelmek -- semmi "váó", vagy utó-lelkesedés, inkább szájlebigyesztős és fejfájós. Próbálok ráhangolódni a jó emlékekre. Részletek --->

"otthonról hazafelé"

avagy:
Az első hétvége a visszautazás után
avagy:
Ez csak a jet lag utórezgése, vagy szimplán lusták vagyunk??

Ugyanis a tegnap reggeli (majdnem) korai felkelés és több órás pakolás után beállítottam az irányt a délutánra és az estére: "Én ma már nem csinálok semmit!"

Majd pedig következetesen be is tartottam. Nagy örömömre Timcsi is csatlakozott ehhez a szoros programhoz. Aminek persze a mai igazán késői felkelés is a következménye lett.
Nem is bánom :)

A késői reggelit (világott látott lekváros kenyér) késői ebéd követte. Amiért még mindig áltom a szakács (T.) lába nyomát: kipróbálva az új nokedli szaggatónkat - Paprikás csirke nokedlivel, uborkával volt a menü. Ebben a változatosság a tegnapihoz képest az uborka volt, mert tegnap még céklával ettük... ;)
AZ A BAJ, hogy holnapra már nem maradt belőle.

Az élet nehéz. :o)

Még csak annyi, hogy tegnap azért keltünk korán mert egy kedves kollégám most költözött, és neki segítettünk átcuccolni. Azt mondta, hogy alig van holmija, úgyhogy egy óra alatt megleszünk vele.
Aha.
Végül azért tényleg nagyon gyorsan lezavartuk. Mindennel együtt kevesebb, mint négy óra után az újonnan vásárolt tévéjük beüzemelésével zárult az ebéd előtti (és nem mellékesen reggeli helyetti) program.

Ma még jön egy levezező séta az öbölben, aztán készülök holnapra. A változatosság kedvéért Newie-ba megyek.

Folyt köv :)

December

Mit is csináltunk egy hónapja?
Nehéz lenne nem emlékezni: legfőképpen vártuk hogy teljen az idő és utazzunk haza.
Bár a várakozás napjai nem tétlenül teltek. "Hagyományoknak megfelelően" készültünk az ünnepekre, az otthonlétre és nem utolsó sorban elég sokat dolgoztunk. Nem mondom, voltam már sokkal inkább kipurcanva az év végére, de azért ez sem volt egyszerű.
A Santa shopping (hahhah) és a meló mellett néhányszor lejutottunk a partra is. Legalább ennyit élvezzünk a nyárból mielőtt elutazunk a hidegbe.

Akivel beszéltünk otthon, tudja, hogy igyekeztünk elkerülni az egy évvel korábbi rohanást. Amiben azért elég jó volt, hogy sok-sok baráttal-haverral találkoztunk. Viszont nagyon kevés időt töltöttünk a családunkkal. Ezt az idén szerettük volna megfordítani.
Többé-kevésbé sikerült is. De még így is hiányérzettel telve indult velünk vissza a repülő.
De azért az Internet csodájának köszönhetően továbbra is elérhetőek vagyunk!!
Várunk mindekit szeretettel!
Digitálisan és hús vér valóban is. (Már ha az önfelfújós vendégmatracunk megfelel pár napig ;)

Mostantól pedig újra jelentkezünk a napi mindenfélével és szép lassan az otthoni illetve tájföldes kalandjaink leírásával.

"Oszt jóidő."
;o)