Family Frost, avagy a jeges család

Tegnap új taggal bővült a család: beköltözött hozzánk Napsugár!
:-D
Ezzel valószínűleg meg is döntöttük a regkordot, ugyanis a lakásban 3 radiátor ment egész este! A sötétben nagyon jól esett az új fűtőtest melege és fénye, olyan érzés volt, mint amikor kellemesen besüt a nap a lakásba.
A téli napállás miatt sajnos már hónapok óta alig kapunk napfényt, csak a délelőtti órákban, amikor is a hálószobák felöli oldal napos, de csak kis szögben süt be a nap, mivel mögöttünk van a Domb.
A rossz időt egyébként az is jelzi, hogy a kukaburák nem jönnek és lármáznak mostanában, úgyhogy muszáj az óracsörgésre kelni --- ma már odáig jutottam, hogy azt sem hallottam. :-/ Reggel nagyon hideg van és sötét -- most ugyanott tartunk, mint tavaly novemberben, szóval díjaznánk, ha több lenne az "enyhe ausztrál tél"-ből, amikor kiskardigánban és szandálban lehet mászkálni...
:-)))

Kempingbringások - Szevasztok!

Surry Hills, Crown Street, délelőtt 10 óra. Kis ízelítő a nagyvárosi közlekedésből. Mivel esik az eső, nem sok bringást látni az utcán -- igaz, nem is álltam egész nap az ablakban. :-)



Amint az az illusztráción jól látható (a fotók a 6. emelet magasságában készültek :), a kerékpárút a leállósávval osztozik a helyen a járda és az autóút között . Ezt az "osztozkodás"-t általában szaggatott vonal jelzi. Amint látszik, az autósok is kihasználják ezt a területet: vagy a saját sávjukat vagy a leállósávot szélesítik ki...





A bringaút mellett parkolót is találtam az utcában. A táblát felnagyítva is idemásolom -- hihetetlen, hogy milyen alapossággal dolgozták ki ezt a tárolót! :D
Pár hónapja olvastam egy cikket a budapesti bringatárolási helyzetről, azt hiszem, valamelyik hajtás pajtás tollából. Ha jó tippelek, ez a fenti kettő nem kerülne fel a szégyenfalra... :)

Július-záró hétvége

Hát ez a hétvége Sydney-ben elég jól sikerült!

Amint írtam, irodás program Bélusnak, de a könnyebbik válfaj - tréning, tanácsadói megbeszélés és gokart-vacsora. Azért ez nem rossz.. ;) Nekem kultúrás és punnyadás. Két esőnapot követően napsütéses szombat-vasárnap.

A lakásnézéses kör után egyébként finomat ebédeltünk a hotel melletti étteremben, és szerencsére olyan jó idő volt, hogy kint tudtunk ülni. Késő délutánra megint aktivizáltuk magunkat, és a délelőtti X kilométer sétát megfejeltük egy kis "gyúrás"-sal a hotel konditermében. Igyekeztünk minden izmot átmozgatni: futás, bringa, taposás, fitneszgépek, úgyhogy van helye az izomláznak. És hogy el ne felejtsem: még szaunáztunk is, ami nagyon-nagyon jól esett ebben az ausztrál télben! :D

Vasárnap a hazafelé (Newcastle) menetben betértünk az Ikeába, hogy beszerezzünk néhány apróságot a hiányosan felszerelt nescá-s lakásba. Gondoltunk, majd milyen jó lesz, hogy végre otthonosan érezzük magunkat egy auszi áruházban. Ha ha ha. :) Mivel itt nem különálló épületben található az Ikea, először is a megfelelő parkolót kerestük -- tipikusan nincs jól kitáblázva a környék, úgyhogy próbálkoztunk. :) Aztán később -szokásainktól eltérően- az autónkat kerestük a parkolóházban. :) Naggyon vicces volt, de igazán jól belejöttünk, és a bevásárlóközpont egy részét sikerült jól megismernünk. Az ebéd is finom volt, úgyhogy jövünk máskor is! :D

A gyönyörű napsütéses időjárás ellenére a hazaérkezéskor a jéghideg fogadott bennünket a lakásban. Rövid időn belül megérkezett az eső is, sajnos maradt a hideg, és emiatt egész este fagyoskodtunk. Megnéztük a Mátrix és a Gyűrűk ura első részét, és közben én spec arra gondoltam a polárpulcsi és a pokróc alatt, lábamat a radiátoron elhelyezve, hogy mennyire jó volt a hétvégén a hotelban, ahol kiválóak voltak a nyílászárók, és a klímát tetszés szerint szabályozva kellemes, "élhető" hőmérsékletet lehetett varázsolni...

Most éppen mindkét radiátort turbóra állítottam a nappaliban, és nem hiszem el, de a google időjárás 9 fokot mutat kintre (hőmérőnk nincs)...

Küldjetek meleget!

Lakásmustra - Surry Hills

Pénteken hirtelen ötlettől vezérelve begyűjtöttem vagy egy tucatnyi lakáscímet, olyanokat, amelyeket szombati megnézéssel hirdettek a hoteltől gyaloglásnyi távolságban. Készítettem egy szép kis listát, amit Bélussal megszűrtünk, és végül délelőttre ötöt, délutánra hármat vállaltunk be. A délelőtti programot sikerült is teljesítenünk, közben jobban megismertük a környéket, elfáradtunk és megéheztünk. :) Azt nem mondanám, hogy sok volt a jóból, mert se túl sok, se jó nem volt. A rövid konklúzió: "el vannak ezek szállva".

A hosszabb konklúzió:
1- nem minden az, aminek látszik -- könnyen bele lehet szeretni egy lakásba/házba a webes fényképek alapján, aztán koppan az ember, amikor pár lépéssel bejárja. 2- a lakástulajok "mániája" a padlószőnyeg -- nyilván a legolcsóbb és leggyorsabb megoldás a legsilányabb minőségűvel beborítani a lakás minden pontját. Annyira csúnya...! Mi parkettásra vadászunk, egyrészt: utáljuk a padlószőnyeget, másrészt: minket kivéve ebben az országban mindenki cipővel mászkál a lakásban, tehát takarítógép nélkül rövid időn belül érdekes mintázat képződik a szőnyegen. 3- A menőbbnek számító helyeken tömegesen jelennek meg az érdeklődök, szinte verekedni kell, hogy az ember bejusson 20 ember mellett/előtt. 4- Felkapottnak számítanak a "terrace"-jellegű házikók, amelyeket ennek következtében csúcsáron hirdetnek és feltehetően adnak ki. Az alábbi kedvencünk (őszintén szólva már a fényképek alapján beleszerettünk :D) a francia negyedben található egy fantasztikus kis utcában, ahol nem jár autó, és minden csupa zöldnövény meg macska. A "házikó a piros ajtóval" nagyon mini, de a nagyszerű hangulatért és a hely funky-ságáért megkérik az árat (tényleg csak példaképpen: $540/hét).




A lakáskeresésről:
A lakások kiadásával ügynökségek foglalkoznak, minden "inspection" (amikor be lehet menni a kéróba) alkalmával jelen van egy ügynök, és nem a tulaj, akitől lehet kérdezősködni. A hirdetéseket a Domain nevű lakásportálon böngésszük, ill. a Sydney Morning Herald szombati számának Domain mellékletében is meg lehet találni néhányat. Ha az ember eldönti (ha ha ha), a város melyik részén szeretne lakni, akkor természetesen a körzet lakásügynökségeinek honlapját is figyeli (vagy fel lehet iratkozni hírlevélre is), mert nem garantált, hogy a legfrissebb állapotokat tükrözi a lakásportál. :-/ Normális helyzetben nem hirdetnek meg inspection-t, azaz személyesen-telefonon kell időpontot egyeztetni, listára feliratkozni.. Hát ezt már egyszer végigcsináltam itt, Newcastle-ban... Néha visszahívnak, néha sms-ben értesítenek.

A lakásért pályázni kell - igazi procedúra:
minden bérlőnek ki kell töltenie egy-egy űrlapot -- minden ügynökségnek saját formanyomtatványa van, referenciákat kell bemutatni (előző lakás bérlése, névre érkező számlák), plusz kell munkáltatói igazolás is. Gyorsnak is kell lenni, mert nagy a verseny: minél előbb leadni a "pályázati anyag"-ot, befizetni a letéti dítat (!), és várni 1-2 napot, hogy kiderüljön, megnyertük-e a pályázatot. Jó, mi? %:-)

A legutóbbi alkalommal felkerestünk néhány ügynökséget, hogy beszervezzünk magunknak egy ügynököt a keresésre, és ne nekünk kelljen szerencsétlenkedni 160km távolságból :-), de persze nem vállaltak ilyesmit. Tegnap ugyan kaptunk 2 névjegykártyát, de egyelőre nem tervezzük a belvárosban lakást...
Vicces amúgy, hogy szeptemberben "kellene" elköltöznünk Sydney-be, azért is kezdtünk el keresgélni már most, júliusban, de mindegyik lakásügynök azt mondta, hogy túl koraiak vagyunk, elegendő előtte 2 héttel -- ? Így aztán érdekesen lehet tervezni..., próbálunk nem rágörcsölni a témára - amikor költözünk, akkor költözünk. :D

Sydney-ben borult az ég

Július utolsó hétvégéje. A tél közepén járunk, legalábbis nagyon remélem, hogy ez a kesztyű- és sapkahiányos időszak nem tart szeptemberig.. :-O Tegnap az a kínzó érzés kerített a hatalmába, hogy nem adom meg a testemnek, amit kíván (kesztyűt?): egyszerűen úgy éreztem, hogy lefagy a kezem! Vicces, hogy ezt kell írnom júliusban, amikor ebben a hónapban a legnagyobb melegeket éltem meg eddig. Hallom, a héten azért összejött a hidegrekord is: nálunk és Mo-on is 13 fok volt ugyanabban az időpontban!

Itt most nem tudom, mennyi az annyi, de ma nem kellett kesztyű, se sál.

Tegnap óta Sydney-ben vagyunk. Ez még nem a "hosszútávfutás", csak egy hosszúhétvége. :-) Bélus céges programjaiból kifolyólag úgy döntöttünk, igénybe vesszük a céges szponzorációt -hotelfoglalás, és vasárnapig maradunk. Bélusnak tegnap tréning volt, ma tanácsadós megbeszélés és céges szervezésben gokartozás + vacsora. Nekem teljesen szabadprogram: Taisho Chic - Japán a 20-as, 30-as években / Art Gallery; Happy-Go-Lucky / Dendy mozi. A kulturális programot azért szerveztem be magamnak, mert eléggé esős volt az idő. Hát ehhez képest ma ömlött az eső egész nap, úgyhogy a Hyde Parkba tervezett szendvicsezés elmaradt, és a nap nagy részét a hotelban töltöttem/töltöm...

Nem mondom, hogy szenvedés, mert nagyon jó ez az apartman, szinte csúcsszuper. Minden vadiújnak tűnik és szép. Lehet fűteni a légkondival, a konyharészben mindenféle kütyük is vannak (még jénai tál is!), a nappaliban és a hálóban is van lcd tévé, ami nekünk egyáltalán nem fontos, de azért jó volt lefekvés előtt ágyból nézni a turdöfranszot. :-D

A hatodik emeleten lakunk egyébként. Reggel, még sötét volt, felébredtem valami éktelen csipogásra. Tiszta kóma voltam, és nem értettem, honnan jön a hang. Első gondolat: a hoteltulajos viccesek voltak, és tuticsipogó hangú ébresztőórákkal szerelték fel a szobákat. Második gondolat: Bélusnak új telefonos csörgőhangja van. Mivel Bélus nem mozdult, és túl sötét volt, realizáltam, hogy valami idióta madarak ébredeztek nálunk vagy a szomszéd erkélyén. Borzalmasabb hangjuk volt, mint a gyereksírást mímelő varjaknak...! Remélem, holnap ők is később kelnek, vagy nem is jönnek vissza...

Crown Str - kilátás a 6. emeletről - tipik építészet

A hotel amúgy a Surry Hills nevű környéken található, viszonylag közel mindenhez: belvárosi látványosságok, kaja-pia-helyekhez. 20-30 perces sétával már bármilyen hömpölygő tömeg közepén találjuk magunkat. Érdekes élmény, hogy itt 8 után is van nyüzsgő élet a városközpontban. :-D Csütörtökön hosszúnap van mindenütt, fél kilenckor még tele volt a bevásárló utca (az egyik), és mi vígan böngésztük a Borders üzlet (mint otthon a Libri vagy az Alexandra) cd-s/dvd-s polcait, ámuldozva a szuper választékon.

Holnap, szombaton lakásbenézés lesz, a többi program pedig még kérdőjeles.

Kapunk hideget (és meleget?)

Mi történik a Timcsó-félékkel (latin neve timpo timpo), ha áramszünet van?
Hát ezt is meg kellett tapasztalni tegnap itt a Nagy Ausztrália Szigeten...

Meglepően (?) - itt szinte minden árammal működik -- az autók még nem, és az üzemanyag nagyon-nagyon drága lett, de annak is eljön az ideje!

Szóval: először egy nagy csippanást hallottam, akkor már tudtam, hogy se mosni, se szárítózni nem fogok. Rögtön tudatosult bennem, hogy nuku fűtés, mivel központi ugye nincs, egyetlen lehetőség az olajradiátor. Baromira kezdtem fázni (az új polárpulóveremben is), és gondoltam, főzök teát. Na jó, nem főzök, mert se a tűzhely, se a vízmelegítő nem működik. És akkor talán nem is mikrózom meg a kész teát. Hideg van. A laptopomból fogy az energia. Persze internet az van, mert nem a telefonvonalon lógunk, hanem 3G-n. Szórakozás sincs, mert a laptopot nem akarom lenullázni a multimédia-lejátszó üzemeltetésével, a hifi és a tévé pedig nem működik. Hívom az ügynökséget, na természetesen mobilról, mert a vonalastelefon sem működik áram nélkül, meg amúgy sem hallanék semmit, annyira recseg a vonal. Közben realizálom, hogy reggel majdnem lemerült a mobil aksija, és töltőre tettem, reménykedem, hogy kapott elég "muníció"-t és tudom használni. Tudom. A lakásügynök tőlem kérdezi, hogy melyik szolgáltatóhoz tartozunk -- na én vajon mér' hívtam fel?? Közben elmegyek a wc-re és a mosdóba, ahol nincs ablak, azaz sötétben ügyködök. Gondolatban lemegyek a "város"-ba és melegszem egy pohár kávé mellett. Nem mondom a könyvtárt, mert ott az emberből csak múmiát vagy fagyasztott csirkét csinálnak, olyan jó a légkondi. Hív az ügynök, hogy felhívta az itteni "elmű"-t, és kiderült, hogy Newcastle elég nagy részén nincs áram, és talán délután 3ra lesz... :-O Tehát hiába is akarnék melegedni a közelben, sehol sincs áram. Közben lazán 14 fok van és átfúj a kérón a viharos erejű szél, ami sűvít is közben egy picit.

Az én nagy mázlim, hogy 1 órán belül helyreállították a rencert... Na, rögtön ráfeküdtem a radiátorra! :D

Watagans Nemzeti Park

Mielőtt nagyon elmaradunk az események dokumentálásával, belevágok a vasárnapba (Bélus lógva hagyta a szombatot :). A múlt hétvégénk sok mozgással és levegőzéssel telt. Mindenképpen akartunk valamilyen hosszabb kimozdulást, és jött is ötlet Bélus egyik sykes-os kollégájától (a cégvezetőtől :), így aztán rástartoltunk a Watagans Nemzeti Parkra. Még pénteken könyvtáraztam is kicsit, és sikerült találnom két kirándulós könyvet, amiben találtunk idevágó részt is.
Néhány hónappal ezelőtt már megakadt a szemem ezen a nemzeti parkon, ugyanis az egyik tanfolyamos brossúrában említették, mint olyan helyet, ahová a sziklamászótanfolyamosokat és az ereszkedni tanulókat kiviszik. De akkor valamiért nem kattantunk rá a témára - biztosan túl jó idő volt, és inkább a strandon henyéltünk (?). ;)

Egyébként nézegettük mi a falakat korábban is, például Bélus egyből kiszúrta, hogy a katedrális melletti kőfal mennyire jó terep, de én jól lebeszéltem róla, mert hogy magyar ember Ausztráliában nem mászik a falon, közvetlenül a járda és az úttest mellett... Peeersze..., én voltam a hülye, mert az a bizonyos falfelület valóban mászható, és kedvelt célpontként van feltüntetve a mászókalauzban - ha ha ha. 2 hete a Nobbynál 2 fickó jött velünk szembe mászócipőt lóbászva a kezükben, na ők meg közvetlenül a strandon, az épített kőfalon másztak. :) Az állítólag nem valami jó minőségű, de élménynek nem lehet rossz: alattad a pihepuha, nyáron meleg, télen hideg homok, dagálykor a hullámzó tenger, apálykor mögötted a tenger, és egy köpésre a strandbüfé, ahol kapható az ozik életéből nélkülözhetetlen finom kávé, valamint például tócsi is.

Moha és Páfrány, avagy hogyan illeszkedjünk a csupazöld őserdőhöz gondolatban,szóban és cselekedetben :D

WNP-ról (Watagans Nemzeti Park) érdemes tudni, hogy már 11 ezer évvel ezelőtt éltek ott abók, aztán a 19. században beindult az élet a betelepedő eu telepesekkel. Jelenleg leginkább a terepjárósoknak ajánlott a terep, de minimum 4WD (azaz 4kerékmeghajtás). Milyen érdekes, hogy kis magyar hazánkban egy időben (vagy még mindig?) státusz-szimbólumnak számított a terepjáró, elsősorban a micsubicsipádzséró. Itt a túlélési technika része, illetve minimálfelszereltség, amennyiben valaki szereti a természetet, gyakran jár kempingezni vagy csak szeret terepjárózni a nemzeti parkos terepviszonyok közepette.Tudtam én, hogy a kis subaru nem egy hegyimenő gödör és "hullámzó talaj" viszonylatában, mégis elmondhatjuk, hogy kiválóan tejesített. Ugyan osonkodva haladtunk előre az egyre romló minőségű úton, vagyis gyakori megállásokkal és benézésekkel nyomultunk egyre beljebb az őserdőben, ami egyébként lenyűgöző!Az első célpontunkig el sem jutottunk, mert a "fut a gyáva" technikát alkalmaztuk, és inkább kíméltük az autót. Bár egy pár kilométer után is úgy néztünk ki, mint akik a Mátra -rallyn vesznek részt (por, sár). És ne felejtsük el, hogy a bal első 17"-os "versenygumi" helyet a pótkeréken hajtottunk. Fantasztikus környezetben találtuk magunkat: eukaliptuszfák és pálmafák körös-körül, a madárkák pedig úgy csiviteltek, mintha a megasztárban lennénk - mindent beleadtak, és "át is jött"...

Megnézzük, merre visz az "út"...

Rövid séta, fényképezkedés és a gourmet szendvicsek elfogyasztása után (Bélus épített egy padot az ebédhez :), hátra arcot csináltunk, és észak felé vettük az irányt; a déli terep valóban terepjárósoknak való... :-/

A délutáni célállomásunk a Monkey Face Lookout volt, amit sajnos nem találtunk a gps-szel, így hát kiváló tájékozódóképességünkre hagyatkoztunk ("Bélus szerint a térkép szerint...") :D Szerencsére a sziklamászós könyvben szépen leírták, hogy merre van az arra, úgyhogy csak az út minősége miatt aggódtunk. El is érkeztünk egy ponthoz, ahonnan már a poros út vitt tovább, és konkrétan lementünk a térképről, mert Marika elnémult és megszűnt a gps-koordináció/navigáczió. Egy rövid, sáros szakaszt leszámítva kellemes utunk volt, és szerencsénkre találkoztunk néhány mászóval, akik közül egy Robert nevű középkorú fószer megmutatta nekünk az utat fölfelé, a felső parkolókhoz, illetve az utat a sziklákhoz.
A hely egyébként nagyon izgalmas: buja növényzet mellé fantasztikus alakú és mintázatú sziklafalak és magánzó sziklák társulnak. Megdöbbentően sok volt az egyik kedvenc növényemből, amit az út során "füfanövény"-nek neveztem el, amúgy megtaláltam a fás könyvemben (A Field Guide to Australian Trees), a neve: black gin (kingia australis). Azt olvastam róla az okos könyvben, hogy akár 3 méterre is megnőhet. Nohát mi csak emberméretűt láttunk, de abból nagyon sokat... :)
A kilátóhoz nem mentünk fel, csak a sziklákkal ismerkedtünk, meg egy minimadárral, aki nagyon közvetlen volt, és a közelünkben ugrált, Bélus szerint azért, mert valószínűleg a közelben volt a fészke, és minket cselesen el akart csalni... :-D Mág jócskán világosban indultunk el, hogy ne legyen gond a lejutással a földúton. Nagy szerencsénkre útközben találkoztunk egy wallaby mamával - az út szélén ácsorgott, és minket nézett percekig! Majd később sokkal többet is láttunk egy ház udvarán. :-)Ami még nagyon tetszett -legjobban Bélus ámuldozott-, az az út menti fenyősor volt, ami mellett elhajtottunk északra menet... Nagyon fura látvány ez a sok fenyő az eukaliptuszok és pálmák után.. Még tobozt is gyűjtöttünk emlékbe!

Állítólag laknak itt dingók, wombatok, echidnak és platypus is, de mi csak bozótzörgést hallottunk, megmutatni egyik sem akarta magát. Valamikor biztosan visszanézünk még erre a környékre, viszonylag közel is van hozzánk (kb. 50 perc autóval), de előtte még fel kell fedeznünk a Port stephens-i sziklákat... :-)

Sok-sok kép itt: picasaweb.

A múlt heti termés

A múlt hét elég jól telt, azt leszámítva, hogy pénteken már kissé fura dolgokat műveltem. Például délelőtt az egyik ruhaadaggal sikerült kimosnom a barbekjúletisztító szivacsot. A titok: a mosó- és szárítógép mellett plusz egy mosogató is található a mosókonyhában, ami egyébként a konyhából nyílik, kiváló lehetőséget teremtve a zoknik és más kisebb ruhadarabok mosogatóba
suhintására -- hátnyilván magas sebességgel az éles kanyarban. A barbekjús rácsot pedig bent tisztítjuk...

Aztán estére valahogy teljesen kikapcsoltam, és emiatt sajnos sikerült megsütnöm a két kedvenc helly hansen aláöltözetemet (nagyon szuper, télen-nyáron hordható), mivel rajtafelejtettem őket a radiátoron, az meg közben turbóra kapcsolt... A többit - szagot és lyukakat el lehet képzelni, de szemléltetés céljából beszúrok egy képet. Az egyik póló nagyjából menthető volt, csak három kis lyukat kellett bestoppolnom,
de a másikból valószínűleg rövidujjas lesz. Azóta sem tudom felfogni, mi történt. :-/

Konyhafronton voltak eredmények is a múlt héten: egy tíz pontos minestrone leves és egy tízpontos szilvásgombóc. Mindkettő nagy lelkesedéssel készült, és még nagyobb élvezettel fogyasztottuk őket. Azért be kell vallanom, hogy nem egyszerű nagyon kicsi munkafelületen a szilvásgombóc tésztáját kinyújtani folpackfóliarúddal... :-)

Őszintén szólva nem tudom, hogy ez egy igazi minestrone leves-e, mivel a weben talált receptekből és a rendelkezésre álló alapanyagokból okoskodtam ki az én verziómat... Reszelt parmezánnal valami isteni volt! Mellesleg a szilvásgombócot is hamisítottam, mert itt csak amolyan ringlószilva befőttet találtunk, emiatt a gombócok -bár a képen nem látszik- óriás méretűek lettek..! :-D

majdnem defekt

Persze nem, mert időben észrevettem, hogy valami nincs rendben. Nem volt igazán nehéz, mert úgy rázkódott az autó a kiegyenlítettségtől, mint diófa ágai ősszel, amikor lerázzuk róla a termést.
Ha nem munkába igyekeztem volna, akkor kellemes kirándulós délelőtt lehetett volna belőle. A nap kellemesen melegített, kivételesen jó zene szólt a rádióban és finom rágcsálnivalót készítettem be az útra.
Valahol félúton az autópályán NC és SY között történt "a dolog". Nem igazán értettem mi van, mert amikor a leállósávban körbeszaladtam az autót semmi rendelleneset nem láttam a kerekeken. Azért a következő kútnál megálltam tankolni és alaposabban szemügyre vettem a gyanú tárgyát. És hát, nem volt nehéz felfedezni egy furcsa kidudorodást a bal első keréken.
Úgyhogy rákerestem a legközelebbi gumiszervizre és irányba vettem. Micsoda áldás ilyenkor (is) a GPS. Köszönet a műholdaknak és mindenféle elektronikus kütyük tervezőinek és gyártóinkak... ;)
De sajnos a gumi nem javítható és abroncsot délutánra tudtak volna csak szerválni. Így maradt a tartalék "helykímélő" kerék....
Hát, elég viccesen nézett ki a széles 17"-os kerék mellett az ugyanolyan átmérőjű, de vagy fele olyan "vastag" pótkerék. De legalább nem maradtam az út szélén... Sőt, a tempomatot szédítő 90 kmph-ra állítva tovább gurultam Sydney felé...

Jó éjszakát mindenkinek!

"notingszpesöl", azaz semmikülönös

...és most nem lesz semmi...
Mert a tetű internetszolgáltatónkak köszönhetően elszállt minden amit az elmúlt fél órában írtam.
Pont amikor arra gondoltam, hogy gyanús a helyzet, gyorsan kopi-pésztel átmásolom az irományomat valahova, szépen kitörölte (error on page, ugye, mivel nem volt kapcsolat). Majd amikor újra megjelentek a bitek, az automatikus mentés rögtön felül is írta az irományomat (már a korábbiakban elmentetteket), a nagy semmivel. Hurrá.
Pedig ez lett volna az egyik első olyan post, amiben a mindennapoktról írok.
Hát majd máskor...

p.s.: Azért csak röviden: mostanában többet sétálunk a parton, nem megyek holnap Sydney-be, ellenben pénteken igen, elvittem a kocsit az első "kötelező" szervizére, meg itt a pápa, mármint Sydney-ben, az ifjúsági világnapon...

Most pedig, megyek és eszem egy kocka csokit. :-)

Szép napot Nektek!

Hazai ízek

Amint az feltételezhetően sokan tudják (ha nem, akkor most figyeljenek), itt sincsen kolbászból a kerítés. :-) Ez kétszeresen is szomorú dolog lehetne -- átvitt értelemben, ill. konkrettó, de mi csak a táplálkozási vonzata miatt vagyunk kicsit elszontyolodva, hiszen a kolbászt nagyon szeretjük, és hónapok óta hiányzik a tányérunkról! Pontosabban fogalmazva: VOLTUNK elszontyolodva, mert hogy a hónap elején, amikor a hétvégét a Bondin és Bondi Junctionben töltöttük, némi segédlettel ugyan, de rábukkantunk a Gyulai kolbászra...! Valami bevásárlós helyen két olyan "deli"-t is találtunk, ahonnan a későbbiekben (Sydney-be költözés) nagy valószínűséggel kellemes érzésekkel fogunk távozni, amennyiben a szatyorban a hazai kolbász és egyéb nyalánkságok fognak lapulni. :-)

Azért addig sem hagyjuk (el) magunkat, és igyekszünk kellő mértékben ingerelni az ízlelőbimbóinkat. Az alábbiakban demostrációs célzattal publikálok néhány fotót a múlt heti felhozatalból:

A köményes kifli abbahagyhatatlanul jól passzolt a vöröslencse leveshez (ebédre-vacsorára).

Jobbra a túrós tészta tejföllel és pirított szalonnával (vacsorára).

És hogy elvonási tüneteimet csillapíthassam, 4 hónap szünet után újra a markomban a pirított & sózott SZOTYI.... Jeeeeee...! :-DD Azt hittem, már sosem látom viszont (gyerekkorom óta űzöm ezt a -szotyizás- sportot), de most, hogy végre egy hét után felhoztuk az autóból, teljes az öröm...! :+)

Forrás: Westfield Bondi Junction

Moziba be?

Az van gyerekek, hogy hiányoznak a budapesti mozik. 5 hónap. Ennyit még sose hagytam ki. LEGalább (egyszerre a ‘minimum’ és a ‘legalja’ értelemben) átugrottunk az “interspáros multiplexbe” - ez volt az óbudai Eurocenter bevásárlóközpont-, és megnéztünk a Wallace & Gromitot vagy egy akciócilmet sok pattogatott kukoricával és kólával. Hogy 1993-tól fogva folyamatosan jártam és rövid ideig dolgoztam is művészmoziba/n (Örökmozgó Művészmozi – RULEZ!), azt már csak a szenvedés miatt írom ide, illetve azoknak, akiket abból az őskorból ismerek, és később is találkoztunk a filmek kapcsán, hogy igenis, még mindig addiktív a téma. :-)
Már többször előjött, hogy nem sikerül megkedvelni a helyi ozi mozikat (azaz: mOZIkat, höhö), és hogy inkább beiratkoztunk a “videjotékába”: van választék, olcsó, közel van. A helyzet nem változott, sőt úgy néz ki, ennél csak rosszabb lesz… Ma olvastam egy cikket a newcastle-i állapotokról, és az jutott eszembe, hogy akár otthon is érezhetném magamat, mert Sümegen is hasonlóan alakultak a dolgok mozifronton.

Szóval, itt most az van, hogy az egész Hunter régióban, ahol több, mint 600 ezer ember él, összesen 10féle filmet nyomatnak a mozik. (heló?!) A felhozatal csökkenése drámai: tavaly ilyenkor még 17, két éve pedig 35 filmből lehetett választani - hetente. Lehet tippelni, hogy a tízből mennyi az annyi, azaz az amerikai film (ugyanennyi), és majdnem mind komédia, mert ugye szegény ozik nagyon szomorúak a tél miatt, kell a vidámkodás... Én persze nem vagyok egy amcsi film rajongó, sose voltam (sőt). Csak amióta megszerettem Jarmuscht, és elfogadtam Bruce Willist olyannak, amilyen, ja és (most már aztán hosszú lesz a kivételek listája :-O), szóval, amióta nézem az amerikai tévésorozatokat… sokkal elfogadóbb és megengedőbb vagyok. Na de azért, hogy elmondhassam magamról: “járok moziba”, nem fogok gagyikat nézni 10-15$-ért.
A városközpontban amúgy csak az a lepukkant mozi van, amiben a filmfesztiválos filmeket is vetítették, a multiplexért kb. 20 percet kell autózni országúton egy másik városba, vagy ha majd ki akarjuk próbálni az autós mozit, akkor 40 percet. LOL. Még egy körünk biztosan lesz a Royal Exchange-ben is, ahol hetente egyszer “filmklub” formájában levetítenek egy külföldi művészfilmet. Sajna, eddig mindig nyelvóránk volt ugyanabban az időpontban, de sajna, már vége van a tanfolyamnak, úgyhogy van esély a mozira. Éppen tegnap volt a Cinema Paradiso és 2 hét múlva Lynch-filmet adnak…

Egyébként múlt hétvégén Sydneyben jártunk, és az ismerőseinkkel elmentünk egy nagyon jó dvd-kölcsönzőbe! Dr What-nak hívják, és hihetetlen mennyiségű, ha jól láttam, 25ezer filmjük van! Sőt, ha vki vmit nem talál, akkor azt beszerzik... Nem csoda, ha az orosz művészfilmek között rögtön kiböktem a Sztalkert. :-D Szóval: van remény, legalábbis a jobb választékot tekintve.

A "Választék"-ról és a tévéről jut eszembe, hogy az ausztrál Big Brother-ben Pamela Andersont küldték be vendégként a srácokhoz (állítólag több, mint fél millió $-t ajánlottak neki ezért a “meló”-ért!:-O). Szerencsére az oziknak elég jó a humoruk, és egész végig a Baywatch-csal poénkodtak (érti valaki, hogy a forgatás befejezését követően miért nem tartotta a kapcsolatot Daviddel?? ;))), ill. felhívták a művésznő figyelmét arra is, hogy ha a bentlakók rosszul lennének az extázistól, akkor nyugodtan vesse be az életmentős tapasztalatait – ha ha ha.
“Itt amerika, itt van amerika, itt van amerika legszebb asszonya…” -- nna, ki énekli ezt a dalt? :-)

És egy megjegyzés a végére:
Mielőtt bárki is lelúzerez bennünket, a filmekre és elérhetőségükre reflektálva: ismerjük a tébetűvel kezdődő, világhíres letöltős helyeket, de etikai okokból nem használjuk azokat.... Na jó, sajnos-természetesen ez nem igaz. :-) Ismerjük, de most éppen "nem szeretjük" látogatni őket. Ennek több oka is van: 1- nem kielégítő sávszélesség a mobilinterneten (kettő is van, de minek?!), 2- 5gb/hó adatforgalmi korlát, 3- a szolgáltató visszaveszi az amúgy is kamu 512-es sávszélességet, amint fájlmegosztó szerveres lekéréseket észlel. Ez az ozi valóság. Hozzáteszem "brit tudósok szerint" ebben az országban is létezik "korlátlan internet-előfizetés", de mi még nem találkoztunk olyan emberrel, akinek olyanja van...

ebéd vagy vacsi?

Ez bizony kezd gondot jelenteni.
Kíváncsi lennék, hogy vajon mely országokban hasonló az étkezési rend, mint Magyarországon, és melyekben él a "Holland módszer". (Ami persze nem Holland, csak én hívom annak...)
Azaz hol ebéd az ebéd, és hol szendvicseznek helyette??? (P.s.: Tisztelet a kevés kivételnek.)
Nem arra gondolok, hogyminden nap meg kell lennie EBÉDRE a leves-főétel-desszert "szentháromságnak". De hiába próbálkozom, nekem nem jön be, hogy a vacsora a főétkezés.

Persze értem én, hogy jó az amikor este együtt a család a vacsoraasztalnál. De miért nem lehet akkor enni a szendvicset, karikázni a kolbászt és kockázni a szalonnát. Nem is beszélve a paradicsomról, paprikáról vagy lila hagymáról.

Ahhh... Ráadásul ebédidő van.

Megyek és veszek valami harapnivalót. Még szerencse, hogy találtam egy helyet ahol legalább a rántott hal, sült krumpli kombó vagy a tengeri herkentyűk, sült krumpli megfelel az elvárásaimnak. (Ami nem túl magas, a fentiek után.)

Hogy hiányoznak a jó kis tárkonyos ragulevesek EBÉDRE!

Még szerencse, hogy Timcsikém majd mindennap megörvendeztet valamivel!! Tegnap például vöröslencse-leves és köménymagos sörkiflil várt otthon! Mmmmmm..... :)

Ja, ne felejtsem el a "lényeget": Ha erre jártok, és megkérdezi valaki, hogy kértek e pitét. Akkor ne "anyu almás pitéjére" gondoljatok, hanem egyféle húsos izével töltött tésztára: "meat pie".

Vigyázat, a csirkéset ki ne próbáljátok. Esetleg ha külön fizetnek érte...
A marhahúsosak viszont tényleg finomak: majdnem mintha "marhapöri" lenne ropogós tetejű tésztában!

Jó étvágyat!

Nézzétek meg

Képet kerestem a "vegyesfelvágott" szóra, hogy beletegyem az előző post-ba. És véletlenül erre akadtam: vegyesfelvágott blog
Engem nagyon megkapott a "szülinapos rozmár", de az felette és alatta lévő írások is szépek és elgondolkoztatók.

Szép napot Nektek!

(Ezt a képet innen loptam: Kids for saving the Earth

Nézzétek meg ezt is, újabb pozitív honlap.

Ja, most esik le: lopom a napot, hahhah...

És tényleg. Na, ideje dolgozni.)

Mindenféle

Hát*, jó régen jelentkeztem utoljára. Azóta különösebb dolgok nem történtek, meló, kisebb kirándulások, „and that sort of things” (ahogyan a legutóbbi angolórán tanultuk a „mindenféle bisz-basz” megfelelőjeként).
Viszont már régóta tervezgetem, hogy írok egy kis „vegyesfelvágottasat”. A következő irományok ilyenek lesznek.
Egyelőre:
- Bank, bankkártya, csekk, kp
- Árak – árcetlik, vásárlás
Később jön még:
- Kaja-pia
- Közlekedés

Nagyobb „esemény”, hogy megvettük a repülőjegyünket a következő körre. Maradt a december közepi Magyarországra utazás és január elején fogunk visszajönni. „Hát”, pár kiló kenyeret meg lehetne venni az árából. De legalább eljutunk Szingapúrba is: mint ahogy Bangkokban is eltöltöttünk már pár órát… a reptéren sétálgatva ;-)

P.s.: * De igen, kezdünk vele mondatot.
Arany János – Toldi (második ének): „Hát a másik hol van?”,
Petőfi – István öcsémhez: „Hát hogymint vagytok otthon, Pistikám?”
Tamási Áron - Vadrózsa ága: „Hát hogy s mint fungál a szövetkezet?”

Bank, bankkártya, csekk, kp

Ha Ausztráliába utaztok, akkor fontos, hogy legyen dombornyomott VISA vagy MasterCard kártyátok. Vagy leginkább mindkettő!
Amíg nem készült el az itteni bankkártyám, gyakorlatilag sehol sem tudtam fizetni a VISA Electron –os kártyámmal (nem dombornyomott), csak a MasterCard-dal. (Bár azért automatás pénzkivételre az előbbi is jó volt.) Pedig előtte külön rákérdeztem erre az otthoni bankomnál, és persze azt mondták, nyugi, minden rendben lesz. Sőt még akkor is ezt válaszolták, amikor innen írtam nekik erről panaszlevelet: „biztosan nem megfelelő kártyatípus lett kiválasztva” – aha, persze: minden variációt kipróbáltattam…
Ami még furcsa, hogy csak úgy működött, ha „credit” típusúnak adtam meg, pedig normál „debit” kártya. Kiderült azóta, hogy mindig jelezni kell, hogy „check, savings or credit” típusú. Ez nekem elvileg azt jelentené, megtakarítási számla, avagy hitelkeret rejlik a kártya mögött. (A „check”-re tippem sincs: számomra a csekk és a bankkártya két külön dolog, de a csekkekről majd később.) Elolvastam a bank vonatkozó prospektusát, de sokkal okosabb nem lettem: úgy tűnik, hogy ez csak az autentikáció módját határozza meg. A bank a „check”-et ajánlja, mert akkor valami „szupertitkos” módon történik a fizetés. Viszont ilyenkor nincs szükség a PIN kód megadására! Igaz, hogy az aláírásra rápillantanak, de azért nem vagyok teljesen nyugodt amiatt, hogy csak ezt a módot kell választani (meg persze nagyjából begyakorolni az aláírást) és máris költekezhet bárki…
Szóval ne hagyjunk el bankkártyát!
Érdekes és szimpatikus megoldás még, hogy sok helyen magamnak kell lehúzni a kártyámat, azaz ott egyáltalán nem kell kiadni a kezemből.

Ja, és a csekkek. Amikor először találkoztam, csak néztem értetlenül: mi a fene ez? Mostanra leesett, hogy lehet csekkfüzeted (mint a filmekben ;-) vagy lehet bank-csekket kiállíttatni is. Az előbbit nem használom, nem is értem, hol lenne rá szükségem. Lehet, hogyha sokat járnék az outback-ben (ahol sok helyen nincs megfelelő infrastruktúra az elektronikus fizetéshez), akkor látnám hasznát. Az utóbbi egy, a saját bankod által kiállított csekk, aminek az összegét leveszik a bankszámládról. Ez utóbbit használtam, amikor szembesültem azzal, hogy na eddig minden ok, de akkor most ki is kéne fizetni a megrendelt autót. Furcsa volt egy egyszerű – igaz, bank fejléces - „papírfecnit” tartani a kezemben, ami kerek 10 000 $-t ért.
Biztos ti is emlékeztek olyan filmre, amiben az egyik szereplő ad át valamit a másiknak, de valahogy sehogy sem akaródzik elengednie. Hát, megfordult a fejemben ez a szituáció.

Árak – árcetlik, vásárlás

El tudom képzelni, hogy az egyre szigorodó EU-s szabályok miatt a „boltosoknak” sokszor bosszantó lehet, hogy mindennek az ára precízen ki legyen írva. Jól láthatóan és nem megtévesztően, összeggel és. De nekem, mint vásárlónak ez lényegesebben könnyebbé tette/teszi a választást. Úgyhogy örömmel vettem minden ilyen szigorítást. Ezzel szemben itt nem látom a nyomát ilyen kényszerítő szabályoknak. A pénznem persze kevésbé érdekes, mint Európában, viszont soha nincs megkülönböztetve a csomagonkénti és az egységár. Általában ki is vannak írva az árak, de csak általában, mert többször hiányzik, vagy nem eldönthető, hogy melyik ár, melyik termékhez tartozik. Úgyhogy nem egyszer előfordult már, hogy azért hagytam ott valamilyen terméket, mert nem találtam az árát. Ez van. Zsákbamacskát már régóta nem veszek, az állandó kérdezősködést unom.
Másik és fényesebb oldala az éremnek, hogy az ABC-kben úgy vannak kialakítva a pénztárak, hogy az áruk vonalkódjának beolvastatása után jól látható, hogy milyen termék került a listára és milyen árral, legtöbbször még képpel is. Ilyen kezdeményeket már otthon is láttam, de vagy a kijelző elhelyezése vagy a betű mérete/típusa miatt nem vagy nehezen volt értelmezhető. Rögtön az első NC-s bevásárlásunk alkalmával spóroltam ezzel vagy 20$-t! Ugyanis gyanúsan olcsó volt valami, és azért vettem meg, mert úgy gondoltam, hogy annyi pénzért már bőven megéri. És hát persze, hogy nem a kedvezményes árat „hozta ki a gép”. Szóvá tettem a dolgot, mire a pénztáros azonnal és nagyon flottul intézkedett. Érdekes módon nem vágott pofákat, és nem igyekezett kényelmetlen helyzetbe hozni, vagy mellébeszélni – mint ahogy azt „hülye azért nem vagyok” áruházban megtörtént.

Ja, még valami a pénztárosokról: majd mindig van néhány kedves szavuk, kérdésük. És nem csak a „havarja” (How are you? / Hogy vagy? - udvariassági formula)
Illetve az ABC-s pénztárakról: a gyümölcsöket nem a gyümölcsös pultoknál kell lemérni (persze ott is van mérleg), hanem a pénztáros pultba van beépítve. Úgyhogy elkerülhető a hülye helyzet, amikor elfelejtesz lemérni egy fürt banánt és mögötted tízen várják végig, amíg a pénztáros vagy (jobb helyeken) valamilyen egyéb személyzet visszaviszi lemérni.
Szóval érdemes lenne mindkét oldalon átvenni a jó dolgokat.

Fizetési mód és jatt
Bár mindenhol egyre szélesebb körben terjednek a bankkártya leolvasó terminálok (itt: EFTPOS), azért van ahol csak a kp-s fizetés megy. De mégis szinte a legelképesztőbb helyeken is van: pl. jógaterem vagy hentes pult.
Nem vagyok róla meggyőződve, de mintha otthon lenne valami olyasmi, hogy ahol élelmiszert árulnak, ott igyekeznek elkülöníteni a pénz és a kaja fogdosását. Itt mintha nem ügyelnének erre eléggé. De ez csak ma tűnt fel, úgyhogy majd jobban megfigyelem…

Éttermekben, kávézókban, sütizőkben a leggyakrabban a pultnál kell fizetni, még akkor is, ha rendesen a pincér veszi fel a rendelést és hozza ki az ételt, italt. Ritka az olyan hely ahol „elvárják” a borravalót, sőt fel sem merül az, hogy „felkerekítsd” a fizetendő összeget. Bár attól tartok, ez azért Sydney-ben kicsi másképp lesz. Ha mégis adsz borravalót, akkor nagyjából egyforma arányban egyszerűen tudomásul veszik egy kedves mosoly mellett, vagy zavarba jönnek, vagy pedig teljesen megdöbbenve köszönik meg.

Néhány dolog elsőre elég furcsa volt, de mostanra kezd összeállni a kép. Főleg ha ehhez még hozzáveszek más, hétköznapi apróságokat is. (Az árak kiírásától eltekintve, ami pedig az simán csak Auszi lustaság, slendriánság.
No worries :-)))))
Egész egyszerűen arról van szó, hogy respektálják, megtisztelik a másikat és saját magukat is. Gondolom ez nem spéci ausztrál sajátosság, hanem angolszász örökség. Mindenesetre nagyon szimpatikus hozzáállás.

Kishírek a nagyvilágból

A bloggerek átmentek nyuggerbe az elmúlt egy hétben, és az írás helyett mással töltötték az idejüket... :-)

Én, a timcsó például befejeztem (végre) egy könyvet, A Csokoládét angolul, ami nagyon tetszett, csak az olvasás közben sajnos mindig Johnny Depp és Juliette Binoche jártak az eszemben... Mármint a film, amit szintén szerettem. A film és a könyv sztorija kissé eltér, és nekem mindkettő bejött és "átjött". :-)

A nagy befejezések időszaka ez, mert befejeztem a takaró kötését is! Igaz, hogy kis csalással, mert a tervezett 2x2 méteres lefedettségből egyelőre -racionális megfontolással- kábé a fele valósult meg, így Bélus az ő "felét" már használatba is vehette. Az még kérdéses, hogy folytatom-e az én felemmel, hiszen a fele sem tréfa annak, hogy már április vége óta pörgetem a kötőtűket. Lehet, hogy ki kellene használnom a téli időszakot, és befejezni a Nagy Művet...? :-D

Mackótestvér a (fél)takaróval

A kreatív sztori egy új asztalterítővel folytatódik, amit tegnap állítottam szolgálatba. Az anyagot (dekoranyag Japániból) még múlt héten vásároltam ángebótosan a Spotlight nevű hobbiáruházban, tegnap pedig fejhajtottam és kézzel felvarrtam (!). Nagyon tetszik a mintája, csak éppen nem való ebbe a lakásba -- a téglafalak meg a kockás ülőgarnitúra túl sok minta együtt...

régi és új -- a régivel jobb a színharmónia, de ez a "retróspöttyös" nagyon cool :-))

Az otthoncsinosításban és a BT-féle Hangulat kialakításában mindig fontos szerepet játszottak a szobanövények. Az ex-budapestiek ugyebár most vendégségben vannak, és ezúton köszönjük a gondoskodást kedves családunknak és barátainknak! Itt a környéken pedig még nem sikerült felfedezni jó virágbeszerzős helyet, viszont múlt héten kaptunk ajándékba 2 cserepes növényt az angol tanárunktól (chenanthe species?), úgyhogy egyre több élet költözik a kéróba. :-)

Tomaree Head (kirándulás)

Múlt hétvégén egyébként igyekeztünk kihasználni a szép napos időt: szombaton "strand-kör"-t mentünk és nagy szerencsénkre a Nobby-világítótoronynál láttunk fókákat úszkálni a hullámtörő mentén, plusz éppen a kikötőbe tartott egy hatalmas teherhajó, aminek a beúszását meg is tekintettük. Képek a picasan.

Vasárnap is muszáj volt kimozdulni... Eredetileg bálnanézést terveztünk, de lemaradtunk a foglalással, mivel az ismerőseink túl későn jeleztek vissza, és már nem volt hely azon a vitorlás katamaránon, amivel szimpatizálunk. Ennek ellenére elautóztunk Nelson Bay-be, ahol pár hónapja egyszer már jártunk, de akkor zuhogott az eső és jól meg is áztunk. Ezúttal azonban gyönyörűen sütött a nap, kellemes meleg volt, mondhatni konkrétan "gatyarohasztó". Sokan rövidgatyában és strandpapucsban mászkáltak és kirándultak. Helyi jellegzetesség. :-)

A helyiekről jut eszembe, hogy felfigyeltem egy jelenségre, miszerint a kirándulók egy része köszönt v. visszaköszönt, a többiek ránk sem bagóztak. Rájöttem, hogy az auszik annyira barátságosak, hogy mindig köszönnek! Sőt, mosolyognak...

A kirándulásunk célpontja amúgy a Shoal bay-i hegyoldal és -csúcs volt - (Tomaree Head). Megnéztünk egy bozótosabb útvonalat, amely kivitt a sziklákhoz, és gyönyörűséges kilátással plusz túristamenetességgel ajándékozott meg bennünket -- össz 2 pasi jött velünk szembe. Aztán felkúsztunk a csúcsra, és messze, nagyon messze még egy bálnát (vagy kettőt) is láttunk. Távcsövünk még mindig nincs, ezért arra néztünk, amerre a többiek, és figyeltük a hullámokat. :-) A harmadszorra az irányt a másodikvilágháborús bunker felé vettük, de ott nem volt már semmi extra, csak pár infós tábla meg a lelakatolt bunker. Az ebédet ismét a világítótorony kávézójában költöttük el, ezúttal a napsütést is lehetett élvezni, és újab finomságokat kóstoltunk meg. Bélus például a mugaccino, ami egy nagy bögrében szervírozott capuccinonak felel meg. Én meggyes pitét választottam, aminek morzsolt tészta volt a tetején - ezt egyszerűen imádom...! :-)

Képes élménybeszámolónk itt.

OZ KV

„No coffee – No job” áll minden „valamire való” magyar irodában legalább egy dolgozó íróasztala fölött. Nos, ez az aranyigazság itt talán még fokozottabban igaz. A legtöbb ember, akit ismerek rengeteg „kávét” iszik. Azért tettem idézőjelbe, mert inkább valami kávé tartalmú italt értek-értenek alatta. Otthon – legalábbis számomra - a kávé az eszpresszónál kezdődik és halad az egyre higítottabb irányba. (Esetleg egy lépés ellenkezőleg egyet vissza a ristretto felé.) Itt az alap olyan három deci tejes, tejhabos csoda, egy adag kávéval. Könnyű bűnbe és függőségbe kerülni, mert „iszonyatosan” finom. Viszont egy idő után bizony eléggé hiányzik a klasszikus, fekete fekete.


A „három deci”-t persze sehol sem láttam, ellenben regular, midi, jumbo (…) ritkább esetben small-medum-large adag megjelölésekkel találkozhatunk.
Ja, a palettán eleinte mindig a „capuccino”-ról azonosítom be a megfelelő oszlopot. Mert „flat white”, „short black”, „long black”, „mugaccino”, „mokaccino” láttán többször kérdeztem magamtól, hogy vajon KÁVÉt is lehet-e kapni?


Persze megkérik az árát rendesen, a kedvenc GloriaJeans kávézónkban 3,2$-tól kezdődnek az árak. A legközelebbi itt van pár perc sétára a Darby street-en. A Toulouse-Lautrec képek láttán elsőre megkedveltük a helyet. Szerencsére Timcsi az előbb megtalálta a saját fotóinkat, íme:








Persze a GJ-n kívül is van élet és kévé is, "százezer" féle, és persze akadnak mindenféle hagyományos kávézók is. (Másik) helyi kedvencünk az Estabar Cafe, egy tengerpart melletti hangulatos, kicsi hely. Nézzétek meg a térképen:

View Larger Map

Másik (harmadik?) kedvencünk a Bogey Hole Cafe, ami egyrész az egyik legviccesebb kiejtésű hely, másrészt ez az első találkozási helyünk NC-vel: itt vettük fel az apartmanunk kulcsait és ez az első NC-s ebédünk és kávénk helyszíne is. Jobban belegondolva, az eddigi legjobb OZ kávét is itt ittuk: ráadásuk kicsi üvegpohárból, mintha otthon "Marika néni" főzte volna az üzemben... ;)
Szerencsére Timcsi ezt is megörökítette kis telefonos kamerájával:


Kellemes meglepetés volt számomra, hogy Budapesten is van GloriaJeans (a Hősők terén és a Mamut 1-ben).
De jó lenne, ha át lehetne teleportálni egyik GJ-ből a másikba…