Ezt a bejegyzést tegnapra, vagy még inkább tegnapelőttre szántam, amikor eljutottunk a vákuum-csomagolás csúcsára :D, de kicsit megcsúsztam az írással.
Keményen dolgoztunk csütörtök óta, egyrészt az "életben maradás"-on, másrészt ugye a pakolás volt napirenden.
Amint azt már korábban említettem, programunk volt csüt. és péntek estére. Az exactos,céges, esti program jól sikerült! A Kings Crossra mentünk sörözni és vacsorázni. Ez a város egyik legrosszabb hírű negyede, tele rossz alakokkal és állítólag utcalányokkal, valamint valamiért a hátizsákos túristák egy része is itt köt ki. Láttunk is egy csomó lepattant furgont, meg egy halom fiatalembert az utcán tengi-lengizni. :D Mentünk egy kört, kocsmát keresve, és elmondom nektek, hogy ez az egyik leghidegebb este volt eddig (nem vicc). Végülis a nagy kört leírtuk, de az elindulási ponton kötöttünk ki, egy "hotel"-ben, és ott hédereztünk majdnem 7ig, akkorra szervezték ugyanis a vacsorát. A Prague nevű helyre mentünk, ahol jó kis cseh söröket és pálinkát ittunk. A vacsora több fogásos volt: előételnek mindenféle kis falatokat hoztak (kolbászka, rántott ez-az), főételnek és malac csülköt kértem, jól bele is tört a bicskám (óriási adag volt!), majd a desszert (palacsinta, fagyi, gyümölcs, almás rétes). Nagyon bezabáltunk!
Volt egy kis búcsúzkodás is, mert néhány emberrel akkor találkoztunk utoljára, egyébként pedig most éppen az Exact-irodában ülök :D, szóval, ma ismét búcsúzkodás tőlük.
Péntektől Bélus szabin volt, de ebéd körül visszajöttünk Chatswoodba -nem bírunk innen szabadulni! :D-, mert volt irodás intéznivaló. Estére vacsorát beszéltünk meg Vanyaval és Roberttel a Double bay-i szerb étteremben. Hát én nem voltam valami vevő az újabb adag, nehéz európai kajákra, sem az alkoholra. Őszintén megvallva, azt hiszem, akkorra fáradtam el egy kicsit... Szóval az este nehezen indult. Először is, nem találtuk a helyet. Ez nem jellemző ránk, mellesleg pedig csak követtük a térképet (telós google map), ami, mint kiderült, egy másik éttermet lőtt be nekünk. :) A vendéglő (Village Grill Restaurant) pont úgy nézett ki élőben, mint amilyet elképzeltem a fényképek alapján: kopott hely, nem annyira kedves vendéglátókkal. Alig volt vendég egyébként, kint is csak mi ültünk, naná, ki más akarna a hidegben? Na de bekapcsolták a kültéri fűtőtesteket, úgyhogy a végén vetkőzni kellett. :)
A vacsora elég finom és sok volt. Én majdnem éhen haltam, amikor megérkeztünk, úgyhogy rendelteltünk egy kis előétel-féleséget, ami olyan volt, mint a kőrözött, nagyon finom, ropogós kenyérrel. Aztán hárman, Roberttel és Bélussal elosztottunk 2 adag resztelt csirkemájat; ez olyan kaja, amivel az igazi ozikat ki lehet üldözni a világból!, de most aztán fény derült Robert magyarságára... :) A májas után volt még erőnk legyűrni egy-egy vegyestálat = Pola Pola (én már akkor nagyon tele voltam), csevapi volt rajta, meg valami nyárson sült, nagyon ízletes husi, sok krumplival és káposztával. Közben jött az első kör narancspálinka, amit továbbiak követtek...
Fél 8tól úgy éjfélig falatoztunk és iddogáltunk. Azt el is felejtettem írni, hogy az előétel után megérkezett Sean, Vanyaék ügyvéd barátja, úgyhogy mentek az ügyvéd sztorik. Elhangzott néhány olyan jogi kifejezés is, amit értettünk (kedvenc nyomozós filmjeinkből ismerve ;)), szóval az este nagyon szórakoztató volt. Nem is gondoltam volna, hogy ügyvédek ennyire jó fejek is tudnak lenni! ;) :D
Már azért kicsit átnyúltunk a hétvégébe, amikor elhagytuk a tetthelyet, és már majdnem búcsút intettünk egymásnak, amikor Vanya bekanyarodott egy "hotel"-ba, egyenlő: kocsma+mulatóhely. Pár perc múlva már a péntek esti buli kellős közepén találtuk magunkat, zene, tánc, üccsizés követte a vacsorát. Jó kis búcsúbuli kerekedett a vacsorából! :D
Hajnali 2 körül értünk haza, és azzal a tudattal feküdtünk le, hogy másnap reggel korai kelés. Borzalmas volt az ébredés, asszem, az az isteni finom narancspálinka megtette a hatását! :) Bélus teljesen jól volt, gyanús!, de azért nekem is sikerült elvánszorognom az utolsó csontkovácsos időpontomra, és elbúcsúzkodni Geofftől, a csontkovácsunktól. Hosszú séta helyett a reggeli pihenést választottam. :o Mint később kiderült, nem csak én voltam kótyagos a bulitól, a többi srácok is ki voltak ütve egész szombaton! :) Mekkorát nevettem ,mikor mindez kiderült vasárnap... :D
A szombat azért is volt nagyon nehéz, mert sokat kellett pakolni, de szerencsére délutánra a gyomrom újra megtanult rendesen működni, és én is voltam a munkára, pakolásra. Sőt, estére Alex és felesége (Bélus munkatársa) még egy sörre is elhívtak bennünket a közeli The Oaksba, mai egy szuper választásnak bizonyult!
Bárcsak ti is ott lettetek volna velünk! :)
Szombat este és vasárnap délelőtt még úgy tűnt, hogy nagyon jól állunk a pakolással. Nem is stresszeltünk, sőt, hívtuk Robertéket, hogy ugorjanak be hozzánk egy kávéra, mert a közeli Vidám Parkban voltak. Már majdnem mindent eltüntettünk a dobozokba, de még mindig volt "ezt-az", ami mindig gyanús... Szétszereltük a zenedobozt is, úgyhogy még háttérmuzsika sem boldogított bennünket, helyette volt a hideg, meg a kupacok. Éjfél körül kezdtünk el fóliázni, Bélus nyomta nagyon, de én már majd' elájultam (pedig egyet sem ásítottam), úgyhogy sikerült rábeszélnem, hogy "hagyja a dagadt ruhát másra", azaz hagyjunk munkát másnapra a költöztetőbrigádnak is, ha már fizetjük őket a pakolásért és csomagolásért (a munka nagy részét megcsináltuk helyettük ;)).
Ma reggel 8 és 9 közöttre vártuk a "brigád"-ot. Még a reggelimet sem fejeztem be, amikor 7.50-kor csörgött a telefon: megérkezett a konténer!! :O
Andrew és Henrik nagyon szakértő közreműködésével 11 órára véglegesítettük a 46 számozott csomagot. A végeredmény: 23, kisebb-nagyobb, sztenderd méretű kartondoboz, kb. 500 kg súllyal, plusz a többi bútordarab és hi-fi tartozék, amelyeket az eredeti dobozaikba pakoltunk (a 3 év alatt beszerzett tárgyaink összes dobozát megőriztük! :D). A mi mérésünk szerint kb. 5,7m3, a szakik szerint 7m3 szállítmány. Sztem nagyon profin pakoltak, jó volt látni, hogy valaki gyorsabb (Henrik), mint Bélus, pedig ő aztán nem semmi, ha pakolásról van szó! :D
Egy fotót is felteszek, amint hazaértünk.
Ma még ügyintézés, végleges kiköltözés az irodából, délután/este pedig elbútorozunk Gabihoz&Árpihoz.
A köv. két napban próbáljuk lezárni az itteni dolgainkat, felhívni a "rokonság"-ot, leadni az autót, és találkozni annyi emberrel, amennyi csak belefér a naptárunkba! :)
A repcsink szerdán 21.10-kor indul, csütörtökön, koradélután érkezünk a Bécsi Reptérre. A többit meg majd megbeszéljük akkor...! ;)
2011. május 16., hétfő
2011. május 12., csütörtök
itt az idő
Leesett az első hó a Megyében, igaz, csak a belső területeken, plusz az Ausztrál-Alpokban, ahol 15 centiméternyi hó van a hegyen. Nálunk, Szidnejben, még nem ennyire durva a helyzet, viszont nehézkesen gépelek, közben próbálom feltornázni a lakásban lévő hőmérsékletet 15.2-ről. Reggel, több órán keresztül 14 fok alatt volt kicsit, mert itt volt nálunk a tűzjelző-szerelő, jött-ment, és nem nagyon lehetett fűteni.
Olvasom, hogy 1997 óta nem volt ilyen hideg Szidnejben, ez azt jelenti, hogy tavaly is melegebb volt, ami vhogy nem varázsol mosolyt az arcomra. Tegnap már belebújtam a "téli" kabátomba, és úgy érzem, hogy ma sem cselekszem másként, amikor elhagyom a házat. Bár lehet, hogy inkább itt bent kellene viselnem. :)
Valószínűleg kihasználjuk a hidegfront áldásait és hipergyorsan pakolunk a következő 3 napban! :D
Olvasom, hogy 1997 óta nem volt ilyen hideg Szidnejben, ez azt jelenti, hogy tavaly is melegebb volt, ami vhogy nem varázsol mosolyt az arcomra. Tegnap már belebújtam a "téli" kabátomba, és úgy érzem, hogy ma sem cselekszem másként, amikor elhagyom a házat. Bár lehet, hogy inkább itt bent kellene viselnem. :)
Valószínűleg kihasználjuk a hidegfront áldásait és hipergyorsan pakolunk a következő 3 napban! :D
2011. május 11., szerda
Ms Vahúr
Ms Vahúr ma igazán rászolgált a nevére, mert órákon át vahúúúúrosan vonyított a szomszédban, szinte közvetlenül azalatt az ablak, ahol ülök. Szegény eb, nagyon egyedül van, napközben senki sem játszik vele, és az egyetlen szórakozása az udvari növények "istápolása". És a sírás... Én minden nap szólok hozzá valami kedveset, lehet, hogy ez a baj?, és ma már valami játékcsipogást is hallottam, úgyhogy talán nem annyira tragikus a helyzet...
utolshowk
Nem csak hogy az utolsó hetünk ez Cremorne-ban, hanem egyúttal a leghidegebb is, már ha ezt az évet számítjuk. Nem hittem volna, hogy mindkettő ilyen gyorsan a nyakunkon lesz...! Bélus ma azt mondja nekem reggel: "vigyázz, Timcsi, HIDEG van!" (=16 fok a nappaliban)
Most nagyon jól esne egy forró kürtöskalács (sok puszival Gabinak és Árpinak), de helyette ma forró pirítós lesz a tányéromon, és majd holnap megyek az "adagom"-ért. ;) Azt hiszem, az lesz az utolsó kalácsunk Szidnejben. :(
Egyébként az utóbbi egy hét másról sem szól, csak az evésről...
Kulináris élvezetek
Számomra múlt csütörtökön kezdődött a Menet, amikor is összejöttem a volt HSS-es kollégákkal Chatswoodban. Fiona szervezte az ebédet 3 főre, majd hirtelen nyolcan lettünk, mert csatlakozott hozzánk pár, jó arc kolléga a másik brigádból. Dumplingozni mentünk, ami kínai gombócozást takar, olyasmi, mint a yam cha -kis adagokban felszolgált sült/főtt, általában töltött falatkák. A jó arc kollégákkal aztán még elmentünk egy pohárkára a Chelsea-be, ahová az exactosokkal is szoktunk járni. Nagyon jól esett találkozni ezekkel az emberekkel és meghallgatni a sztorijaikat, igazából ekkor kezdett hatni rám a készülődés izgalma (másrészt azért is,mert eddigre sok dolgot ki tudtunk pipálni a listánkon).
Péntekre Geoff és Rosemary jött át hozzánk, Cremorne-ba egy vacsorára. Nem mi főztünk, hanem az egyik sarki beülős helyre, a Radio Cairoba foglaltunk asztalt. Rose akarta kipróbálni. Mi már voltunk itt egyszer, vmikor 2 éve, valami édességet ettünk, a menüt nem is próbáltuk ki. De most annak is eljött az ideje, és milyen jól tettük! Afrikai specialitásokat szolgáltak fel, Geoff-fel mi a snappert (hal) választottuk, Bé és Rose pedig a birka csülkös pörköltet - ha jól emlékszem. :) Isteni választás volt mindkettő, mellé a finom bor, amit Geoffék hoztak (byo, azaz ide is hozhatja magával az ember a piáját, és néhány dollárnyi szervízdíj ellenében elfogyaszthatja azt), majd a desszertet is kipróbáltuk - remek döntés volt, bár a desszert bor, holmi ozi "tokay" (!) messze az elvárások alatt teljesített.
Szombat reggel bepattantunk a tűzpiros verdánkba (nem csalás, nem ámítás!), és Newcastle irányába hajtottunk. Barátainkkal, Marciával és családjával, illetve Bélus néhány Sykes-os kollégájával beszéltünk meg egy-egy utolsó összejövést. 10 körül elvileg Cas-zel találkoztunk a kedvenc, tengerparti kávézónkban, az Estabarban. Ő is, mi is késtünk, úgyhogy késői (2.) reggeli lett belőle. Nagy mázlinkra sütött a nap, úgyhogy kicsit sütkéreztünk, de azért elkélt a pulóver, majd a polárkabát az ücsörgés közben. Azért elég jó, hogy május elején-közepén (ősz vége!) kint tud ücsörögni az ember a kis kávéjával, teájával... Ja, és a tengerparti séta a Newcastle Beachnél - az utolsó, gyönyörű napsütésben, szörfösökkel és úszókkal! :D
Az ebédet Marciaval, Gavinnel és a gyerkőcökkel terveztük, de a szervezés nem ment valami flottul... Aztán 2 körül csak találkoztunk a Darby Streeten, Newcastle fő- és leghíresebb utcájában. Beültünk a Zincbe, ahol vmikor tavaly egyszer már volt szerencsénk étkezni velük. Vannak az embernek törzshelyei, na... :) Nagyon jót beszélgettünk, és arra is fény derült, hogy Marcia miért nem volt annyira kirobbanó formában: 20 év után most újra próbál leszokni a dohányzásról...! :o Mi nagyon drukkolunk neki, és remélem, ahogy amikor meglátogat bennünket Londonyban, akkor már nem fog neki hiányozni, hogy a sör mellé cigit is szívjon. ;) Kis pityergéssel búcsúztunk el tőlük, és aztán "rohantunk" tovább, mert Bill (Sykes) és felesége már vártak ránk a Bar Beachnél. Sétáltunk egy jót a kedvenc útvonalunkon, közben szépen lement a nap is. Vacsorázni a Honeysuckle-hez mentünk, ami egyébként az én egyik (másik :)) kedvenc részem Newie-ban. 3 éve, amikor megérkeztünk és átköltöztünk Newie-ba, már javában folytak az építkezések ezen a területen, ahol régen mindenféle elhanyagolt, kikötői dokképületek álltak. Bélusnak nem tartozott a kedvencei közé ez a városrész, de most megdöbbenve látta, hogy milyen változáson ment keresztül! :D A Siloban "landoltunk", ahol én kb. 3 éve ilyenkor első ausztrál kávézós-kint ülős élményemet szereztem -- éppen kiadó lakást kerestem akkoriban... Na, azóta próbáltam visszavonsozlni oda Bélust, nem sok eredménnyel. :D Este egyébként még mindig lehetett kint ücsörögni, igaz, beindították a fűtőtesteket. Nagyon finomat vacsoráltunk, és véletlenül még Billék családjával is találkoztunk + beszélgettünk (unokahúga hogy hogy nem éppen Londonba készül pár héten belül :D).
Este 10-kor értünk haza, de már korgott a gyomrunk...! :D
Vasárnap reggel Robert (Vanya férje) jött hozzánk garázst pakolni és ébredezni (hajnalig dolgozott, Bélus meg is jegyezte, hogy ez valami magyar sajátosság lehet, a hajnalig dolgozás...). Kiszórtunk minden vackot a hétfői lomtalanításra, majd megérkezett Vanya is Charlieval (édes kis öreg!, mármint kutyus), és gyorsan elmentünk kávézni. Dél körülre vártak bennünket Kevinék, Bélus egyik kollégája, de kábé du. 2 lett, mire odaértünk hozzájuk. Az utóbbi hónapokban teljesen átalakították a házukat, szuperjó lett és óriási! Na erre koccintottunk, meg a barátságra. ;) Ez egy elő-céges összejövetel volt amúgy, mert a kollégák közül sokan voltunk ott, partnerestül természetesen. Isteni volt a házifőzt, vegyes: az ázsia és európai konyhaművészet versenyzett egymással. :D
A képeken látjátok a kemény magot :), a kínai, maláj és indonéz barátainkat, kollégákat, akik újabb színeket hoztak az életünkbe. De furcsa lesz nélkülük! Az utolsó céges összejövetel holnap lesz a Prague-ban, Bélus javaslata alapján. Meglátjuk, hogy bírja a társaság a kaját és italozást közép-európai módra (= az utolcsó csapás)... ;)
Péntek este -levezetés gyanánt- Vanyaval és Roberttel találkozunk egy szerb étteremben. Bélus már előbogarászta a dobozból az elpakol, téli kabátomat, mert kint fogunk ülni! :o Na de semmi sincs veszve, mert az étlapon megtaláltam a lényeget: "Palacinke"!
Szombat-vasárnap pakolunk és pakolunk. Bélus tegnap szerzett fóliát (hála és köszönet Barnatuppinak, hogy egyáltalán volt fogalmunk erről a csomagolási technikáról!), ingyér', most már csak pörgetni kell. :D Közben eBay-en elkelt a két kis fehér hálószoba asztalkánk, és úgy tűnik, az ágyunk is vevőre talál holnap. Hétfőre kértük a szállítást, akkor jönnek az összes csomagunkért. Reményeink szerint a cuccok július végére-augusztus elejére Londonba érnek... Addig is: utazás-pakolás-utazás....
Most nagyon jól esne egy forró kürtöskalács (sok puszival Gabinak és Árpinak), de helyette ma forró pirítós lesz a tányéromon, és majd holnap megyek az "adagom"-ért. ;) Azt hiszem, az lesz az utolsó kalácsunk Szidnejben. :(
Egyébként az utóbbi egy hét másról sem szól, csak az evésről...
Kulináris élvezetek
Számomra múlt csütörtökön kezdődött a Menet, amikor is összejöttem a volt HSS-es kollégákkal Chatswoodban. Fiona szervezte az ebédet 3 főre, majd hirtelen nyolcan lettünk, mert csatlakozott hozzánk pár, jó arc kolléga a másik brigádból. Dumplingozni mentünk, ami kínai gombócozást takar, olyasmi, mint a yam cha -kis adagokban felszolgált sült/főtt, általában töltött falatkák. A jó arc kollégákkal aztán még elmentünk egy pohárkára a Chelsea-be, ahová az exactosokkal is szoktunk járni. Nagyon jól esett találkozni ezekkel az emberekkel és meghallgatni a sztorijaikat, igazából ekkor kezdett hatni rám a készülődés izgalma (másrészt azért is,mert eddigre sok dolgot ki tudtunk pipálni a listánkon).
Péntekre Geoff és Rosemary jött át hozzánk, Cremorne-ba egy vacsorára. Nem mi főztünk, hanem az egyik sarki beülős helyre, a Radio Cairoba foglaltunk asztalt. Rose akarta kipróbálni. Mi már voltunk itt egyszer, vmikor 2 éve, valami édességet ettünk, a menüt nem is próbáltuk ki. De most annak is eljött az ideje, és milyen jól tettük! Afrikai specialitásokat szolgáltak fel, Geoff-fel mi a snappert (hal) választottuk, Bé és Rose pedig a birka csülkös pörköltet - ha jól emlékszem. :) Isteni választás volt mindkettő, mellé a finom bor, amit Geoffék hoztak (byo, azaz ide is hozhatja magával az ember a piáját, és néhány dollárnyi szervízdíj ellenében elfogyaszthatja azt), majd a desszertet is kipróbáltuk - remek döntés volt, bár a desszert bor, holmi ozi "tokay" (!) messze az elvárások alatt teljesített.
Szombat reggel bepattantunk a tűzpiros verdánkba (nem csalás, nem ámítás!), és Newcastle irányába hajtottunk. Barátainkkal, Marciával és családjával, illetve Bélus néhány Sykes-os kollégájával beszéltünk meg egy-egy utolsó összejövést. 10 körül elvileg Cas-zel találkoztunk a kedvenc, tengerparti kávézónkban, az Estabarban. Ő is, mi is késtünk, úgyhogy késői (2.) reggeli lett belőle. Nagy mázlinkra sütött a nap, úgyhogy kicsit sütkéreztünk, de azért elkélt a pulóver, majd a polárkabát az ücsörgés közben. Azért elég jó, hogy május elején-közepén (ősz vége!) kint tud ücsörögni az ember a kis kávéjával, teájával... Ja, és a tengerparti séta a Newcastle Beachnél - az utolsó, gyönyörű napsütésben, szörfösökkel és úszókkal! :D
Az ebédet Marciaval, Gavinnel és a gyerkőcökkel terveztük, de a szervezés nem ment valami flottul... Aztán 2 körül csak találkoztunk a Darby Streeten, Newcastle fő- és leghíresebb utcájában. Beültünk a Zincbe, ahol vmikor tavaly egyszer már volt szerencsénk étkezni velük. Vannak az embernek törzshelyei, na... :) Nagyon jót beszélgettünk, és arra is fény derült, hogy Marcia miért nem volt annyira kirobbanó formában: 20 év után most újra próbál leszokni a dohányzásról...! :o Mi nagyon drukkolunk neki, és remélem, ahogy amikor meglátogat bennünket Londonyban, akkor már nem fog neki hiányozni, hogy a sör mellé cigit is szívjon. ;) Kis pityergéssel búcsúztunk el tőlük, és aztán "rohantunk" tovább, mert Bill (Sykes) és felesége már vártak ránk a Bar Beachnél. Sétáltunk egy jót a kedvenc útvonalunkon, közben szépen lement a nap is. Vacsorázni a Honeysuckle-hez mentünk, ami egyébként az én egyik (másik :)) kedvenc részem Newie-ban. 3 éve, amikor megérkeztünk és átköltöztünk Newie-ba, már javában folytak az építkezések ezen a területen, ahol régen mindenféle elhanyagolt, kikötői dokképületek álltak. Bélusnak nem tartozott a kedvencei közé ez a városrész, de most megdöbbenve látta, hogy milyen változáson ment keresztül! :D A Siloban "landoltunk", ahol én kb. 3 éve ilyenkor első ausztrál kávézós-kint ülős élményemet szereztem -- éppen kiadó lakást kerestem akkoriban... Na, azóta próbáltam visszavonsozlni oda Bélust, nem sok eredménnyel. :D Este egyébként még mindig lehetett kint ücsörögni, igaz, beindították a fűtőtesteket. Nagyon finomat vacsoráltunk, és véletlenül még Billék családjával is találkoztunk + beszélgettünk (unokahúga hogy hogy nem éppen Londonba készül pár héten belül :D).
Este 10-kor értünk haza, de már korgott a gyomrunk...! :D
Vasárnap reggel Robert (Vanya férje) jött hozzánk garázst pakolni és ébredezni (hajnalig dolgozott, Bélus meg is jegyezte, hogy ez valami magyar sajátosság lehet, a hajnalig dolgozás...). Kiszórtunk minden vackot a hétfői lomtalanításra, majd megérkezett Vanya is Charlieval (édes kis öreg!, mármint kutyus), és gyorsan elmentünk kávézni. Dél körülre vártak bennünket Kevinék, Bélus egyik kollégája, de kábé du. 2 lett, mire odaértünk hozzájuk. Az utóbbi hónapokban teljesen átalakították a házukat, szuperjó lett és óriási! Na erre koccintottunk, meg a barátságra. ;) Ez egy elő-céges összejövetel volt amúgy, mert a kollégák közül sokan voltunk ott, partnerestül természetesen. Isteni volt a házifőzt, vegyes: az ázsia és európai konyhaművészet versenyzett egymással. :D
 |
| tjoe, Yolanda, Radika, Anika |
 |
| Kevin, Bélus, Radika, Aflred, Yolanda (Anika takarásban), Sean |
Péntek este -levezetés gyanánt- Vanyaval és Roberttel találkozunk egy szerb étteremben. Bélus már előbogarászta a dobozból az elpakol, téli kabátomat, mert kint fogunk ülni! :o Na de semmi sincs veszve, mert az étlapon megtaláltam a lényeget: "Palacinke"!
Szombat-vasárnap pakolunk és pakolunk. Bélus tegnap szerzett fóliát (hála és köszönet Barnatuppinak, hogy egyáltalán volt fogalmunk erről a csomagolási technikáról!), ingyér', most már csak pörgetni kell. :D Közben eBay-en elkelt a két kis fehér hálószoba asztalkánk, és úgy tűnik, az ágyunk is vevőre talál holnap. Hétfőre kértük a szállítást, akkor jönnek az összes csomagunkért. Reményeink szerint a cuccok július végére-augusztus elejére Londonba érnek... Addig is: utazás-pakolás-utazás....
2011. május 4., szerda
Új-Zéland - kedves naplóm 0425-26
Április 25-26.
Gleccserek & sziklák
Ismét a reggeli napsugarak és a müzli. Fél 8-kor már úton voltunk, áthajtottunk az üres Queenstownon, és északnak vettük az irányt. Wanakában tankolni kellett, és ezután a legközelebbi megálló Haast környékén volt. 330 km autóban - ez jutott programnak délelőttre. 1:30kor indult a túránk, előtte "időben" meg akartunk érkezni. Füstölt halat vettünk ebédre, de végülis az egyik Fox-os kávézóban ebédeltünk, a hal maradt vacsira. Azt hittük, sosem készítik el a rendelést. Egyszer, a várakozás közben- meg is ugrasztottak bennünket az ismeretlen túravezetők, akik az eggyel korábbi túrára osztották a hágóvasat.
A Fox-gleccserre indultunk tehát délután. Gondoltam, hogy kicsit játszós lesz a 4 órás túramenet, de vagy ez vagy semmi. Ennyi fért bele a naptárba, ez is alig! :D
Kellett regisztrálni, aztán extra vastag, előmelegített (vagy csak kifőzött? :D) zoknira ócska, magas szárú bakancsot próbálni, hogy minden előírás szerint legyen. Hátizsákot is kapott, akinek kellett, például nekünk. Abba tettük a kicsike hágóvasainkat.
Buszra pattantunk, és feldöcögtünk a gleccserparkolóba. Közben megismerkedtünk és beszélgettünk Luciava, a túravezetőnkkel Árzsentínából. A parkolóban a banda 2 csoportra oszlott, mi Luciat választottuk, meg az aprólábú thai legényeket. Rögtön a csapat elejére vágtunk, szeretjük a saját tempónkat ugyanis (aznap én sem voltam rest, biztos a friss levegő miatt!). Egy indiai pár nyomult még velünk, beszélgettünk is kicsit. A sétaútvonal végét egy jelképes drótkerítés és egy tábla jelezte, rajta: vezető vagy tapasztalat nélkül senki se menjen tovább. A visszafelé úton meg sem lepődtem, amikor egy idős, ázsiai arcú papa jött szembe velünk egyszerű tornacipőjében kezében kamerával - mindent egy szuper fotóért...!
A jég ezoldali végénél "magpatkoltuk" magunkat, azaz: felcsatoltuk a hágóvasat, plusz magunkhoz vettünk egy tüskés fabotot. Felfelé kezdtük a botolást a jégen, volt egy kis "via ferrata", azaz kötélhágcsó, ami segített a felkapaszkodásban, és amitől rövid úton átázott a kesztyűnk. Nagyon lassan haladtunk előre, amitől Bélus ideges és frusztrált volt, de mit lehessen tenni, ha ilyen "kereskedelmi" túrára nevez be az ember?
Jól körülnéztünk a jégen, minden repedést megtapogattunk, jeget -ezúttal- nem ettünk, viszont kb. egy órát töltöttünk fent, vagy többet?, aztán irány vissza. Mivel időben végeztünk, még éppen láttunk egy kicsit a Ferenc József-gleccserből is :), sőt, egy rövid sétára is elindultunk a közeli, kis tóhoz.
Gleccserek & sziklák
Ismét a reggeli napsugarak és a müzli. Fél 8-kor már úton voltunk, áthajtottunk az üres Queenstownon, és északnak vettük az irányt. Wanakában tankolni kellett, és ezután a legközelebbi megálló Haast környékén volt. 330 km autóban - ez jutott programnak délelőttre. 1:30kor indult a túránk, előtte "időben" meg akartunk érkezni. Füstölt halat vettünk ebédre, de végülis az egyik Fox-os kávézóban ebédeltünk, a hal maradt vacsira. Azt hittük, sosem készítik el a rendelést. Egyszer, a várakozás közben- meg is ugrasztottak bennünket az ismeretlen túravezetők, akik az eggyel korábbi túrára osztották a hágóvasat.
A Fox-gleccserre indultunk tehát délután. Gondoltam, hogy kicsit játszós lesz a 4 órás túramenet, de vagy ez vagy semmi. Ennyi fért bele a naptárba, ez is alig! :D
Kellett regisztrálni, aztán extra vastag, előmelegített (vagy csak kifőzött? :D) zoknira ócska, magas szárú bakancsot próbálni, hogy minden előírás szerint legyen. Hátizsákot is kapott, akinek kellett, például nekünk. Abba tettük a kicsike hágóvasainkat.
Buszra pattantunk, és feldöcögtünk a gleccserparkolóba. Közben megismerkedtünk és beszélgettünk Luciava, a túravezetőnkkel Árzsentínából. A parkolóban a banda 2 csoportra oszlott, mi Luciat választottuk, meg az aprólábú thai legényeket. Rögtön a csapat elejére vágtunk, szeretjük a saját tempónkat ugyanis (aznap én sem voltam rest, biztos a friss levegő miatt!). Egy indiai pár nyomult még velünk, beszélgettünk is kicsit. A sétaútvonal végét egy jelképes drótkerítés és egy tábla jelezte, rajta: vezető vagy tapasztalat nélkül senki se menjen tovább. A visszafelé úton meg sem lepődtem, amikor egy idős, ázsiai arcú papa jött szembe velünk egyszerű tornacipőjében kezében kamerával - mindent egy szuper fotóért...!
A jég ezoldali végénél "magpatkoltuk" magunkat, azaz: felcsatoltuk a hágóvasat, plusz magunkhoz vettünk egy tüskés fabotot. Felfelé kezdtük a botolást a jégen, volt egy kis "via ferrata", azaz kötélhágcsó, ami segített a felkapaszkodásban, és amitől rövid úton átázott a kesztyűnk. Nagyon lassan haladtunk előre, amitől Bélus ideges és frusztrált volt, de mit lehessen tenni, ha ilyen "kereskedelmi" túrára nevez be az ember?
Jól körülnéztünk a jégen, minden repedést megtapogattunk, jeget -ezúttal- nem ettünk, viszont kb. egy órát töltöttünk fent, vagy többet?, aztán irány vissza. Mivel időben végeztünk, még éppen láttunk egy kicsit a Ferenc József-gleccserből is :), sőt, egy rövid sétára is elindultunk a közeli, kis tóhoz.
 |
| a Fox-gleccseren |
Új-Zéland - kedves naplóm 0424
Április 24.
Queenstown, Glenorchy
Ez a nap is úgy kezdődött...hogy korán keltünk és megettük a müzlinket. Végre nem kellett cuccolni, mert ezt a szállást két éjszakára foglaltuk (pechünkre a legsilányabb volt egyébként).
A reggeli első napsugarakat hiába vártuk a szobánkban, pedig a müzli mellé kellemes változatosságként szolgálhattak volna. Erkélyünk sem volt, pedig én arról ábrándoztam, hogy ezúttal ott müzlizünk. Az volt a baj, hogy összekevertem egy másik hellyel, amit csak gondoltam lefoglalni. Na ott volt erkély! :)
Az unalmas reggeli mellé azért jutott ám nekünk egy adag szépség is: kilátás a tóra és a környező, szuperszép hegyekre. ;)
Ezt a napot vártam is, meg nem is. Tudtam, hogy az egyik legcsodálatosabb autóút vár ránk, aztán meg jó pár óra egy ismeretlen ló hátán ismeretlen terepen. Magamban rimánkodtam egy jó adag esőért, ami eltörölné a programot és a rettegésemet, másrészt pedig tudtam, hogy Bélus biztosan imádja majd az egészet. Legalább a tájért érdemes odamenni, ha esik, ha fú.
Előző este sikerült annyi internetet csiholnunk (Bélus mini telefonján), hogy megnézzük az útvonalinfókat, enélkül nem is hiszem, hogy odataláltunk volna a farmra! :o Útközben leelőztünk egy bringást és pár autóst (gyerekek... Bélus vezeti a v6-os Falcont a szerpentinen... ;)), de aztán muszáj volt megállni és lőni pár fotót, csak a biztonság kedvéért: hátha később elkezd esni, és eltűnnek a pazar színek a tó fölül.
Úgy tűnik, ha korán kelünk, mindig időben érkezünk. Most is sikerült! ;)
Gyönyörű kék ég és kellemes szellő: ez fogadott bennünket a lovas farmon. Na meg az állatsereg és egy nagy csapat, germán kölök. Mondjuk úgy középiskolás korúak. Lepacsiztam vagy 3 lóval (az egyik kimondottan tetszett nekem!) és a pár kutyával, majd beregisztráltuk magunkat és kobakot is választottunk. Nagyot derültünk, amikor bebizonyosodott, hogy vannak Bélusnál nagyobb fejű emberek és kobakok! :D Igaz, így is egy XL-es került le a szögről. ;)
Aztán csoportokba osztottak bennünket. Bélus eltűnt, úgyhogy én voltam a felelős az információ-szolgáltatásért: meg voltam róla győződve, hogy mi a rövidebb túrára jelentkeztünk, úgyhogy ahhoz a brancshoz csatlakoztam. A rettegés foka! :) Kiderült, hogy valami nem stimmel a számokkal, mert mi a 3 órás lovalásra jelentkeztünk (méghozzá én regisztráltam magunkat..pffff...). Na, akkor már mindegy volt, gondoltam, ha félek, a ló úgyis érezni fogja, és ott szivat, ahol akar; beletörődtem a sorsomba.
A következő lépés a lóválasztás. Hát én nem tudom, hogy ki választ kit, de az biztos, hogy Bonniet én választottam magamnak (csak senki sem látta), amikor legelőször hozzá mentem oda simizni. Aztán meg a lovasoktató választotta nekem! Juhujj! Remélem, jó lóra tettem...gondoltam akkor. Szerintem Bélus is irigykedve nézte, mert ő nagyon szereti a nagy lovakat, viszont ő egy kicsivel kisebb termetűt kapott (szerencsére így sem ért le a lába!), Inverse-t. Felpattantunk hát a lovainkra, és én próbáltam irányba állni, de eltelt pár perc, amire a lovam észrevette, hogy Főnök van a hátán. Kis fiatal pacikám!
Végülis hatan kerültünk ebbe a csapatba és indultunk a Paradise View nevű, 3 órás lovalótúrára. Én zártam a sort, úgyhogy nagyon össze kellett kapnom magam. Rendelkeztem a kellő tapasztalatlansággal, úgyhogy a pacikám lépten-nyomon "próbálkozott" nálam. Úgy döntöttem, hogy idegességemet legyűrendő, végig beszélni fogok a lóhoz. Nem tudom, hogy emiatt-e, de végig rágta, húzta-vonta a zabláját. :D Ez nem volt olyan vicces egyébként, mert ennélfogva a fejét sem tartotta egyenesen, nyugodtan, hanem mint egy idegbeteg, össze-vissza rázta. A másik Dolog az volt, hogy nem szeretett ott menni, ahol a többiek, se belegyalogolni a vízbe, vagy lépdeni a sárban. Amit imádott viszont: Inverse farában lépdelni. Ebből kiderül, hogy Bélus lovagolt előttem. ;) Szóval a nap legnagyobb kihívása (azon kívül, hogy igyekeztem a lovon maradni és mosolyogni) számomra az volt, hogy lemaradjak az előttem haladó lovastól, Bélustól. 2 ok miatt: Inverse gyakran hátrarúgott, amitől a lovam kicsit megugrott, amitől az én szívem majdnem kiugrott. A másik ok: Inverse töbször is nagyokat fingott! :D :D :D
Sokat lovagoltunk északnak, átkeltünk sebes sodrású hegyipatakokok, és többször ügettünk is, amiről és sokszor korábban értesültem, mint a lovastársaim: én okos lovacskám ti. kívülről tudta az utat, és alkalomadtán -szó nélkül!- ügetésbe váltott. Pattogtam is, mint a nikkelbolha...!
Az út kb. közepén, egy szép kis dombon, megálltunk legelni, és közben a túravezetőnk kiselőadást tartott a környékről és Gyűrűk urás vonatkozásairól. Ha hiszitek, ha nem, itt forgatták a film bizonyos jeleneteit!
A lovaglást -természetesen- hazafelé is élveztük, mármint a farmra. Dél körül vissza is értünk, már csak le kellett szállni valahogy! :)
Lovazás után jutalom almafalatokkal kedveskedtünk a paciknak, aztán kicsit ismerkedtünk a farm többi lakójával: a kutyákkal és a malacokkal. Igazi cukiság!
Ébédidőre járt, és az egyik helyi csajszi ajánlott nekünk egy kajálós helyet Glenorchyban, oda vettük az irányt. A GYC egy szuper, kertes kávézó, mi természetesen az egyik kinti asztalnál foglaltunk helyet, hiszen sütött a nap, és körbe vetek bennünket a gyönyörű hegyek. Mi kell több ennél? Hamarosan egy kis fekete-fehér kutyus szegődött az asztalunkhoz, de mire megérkezett a rendelésünk, nyomát vesztettük. A tóparton találkoztunk vele megint, futott oda hozzánk és üdvözölt bennünket. Úgy tűnt másoknak, hogy mi vagyunk a gazdái, egy hölgy oda is jött hozzám, és közölte, hogy a kutyánkat a parton álló pasi mentette ki a sodrásból! :o Kicsit úgy tettünk, mintha valóban a mi kutyánk lenne a Folti (nyakörve volt, csakis vmi helyi eb lehetett...), Bélus izibe' dobta is neki a botot, amúgy meg a lüke kutya egy fekete, kölök labradorral szaladgált a parton.
Hú, annyi minden volt ezen a napon, és még el sem fáradhattunk, mert délután elugrottunk a Kawarau-hídhoz, megnézni a folyót és a bungee jumpingosokat, bekukkantottunk a borozóba is, majd naplemente tájékán felautóztunk a The Remarkables nevű hegy tetejére. A kis könyvünk azt írja, hogy ott forgatták a Mória bányáinak egyik utolsó jelenetét (egyik kedvenc ;), úgyhogy szerettünk volna közülnézni. A könyv azt írta, hogy kb 20 km-t kell felfelé autózni, majd még ennyit felfelé túrázni. Az autóút egy eléggé meredek, poros szerpentinút - képzeljétek el, erős szél volt, és én ültem kívül, a meredély szélén!! Sötétedett, mire felértünk, és volt vagy 5 fok, úgyhogy már csak egy kis bohóckodásra maradt időnk.
Az éjszakai életet ismét kihagytuk Queenstownban, pedig kellemes városkának tűnt ám! Heteket simán el lehet tölteni azon a környéken, kirándulással, bringázással, vagy csak tengés-lengéssel. Na, kó kis nap volt ez is!!
Queenstown, Glenorchy
Ez a nap is úgy kezdődött...hogy korán keltünk és megettük a müzlinket. Végre nem kellett cuccolni, mert ezt a szállást két éjszakára foglaltuk (pechünkre a legsilányabb volt egyébként).
A reggeli első napsugarakat hiába vártuk a szobánkban, pedig a müzli mellé kellemes változatosságként szolgálhattak volna. Erkélyünk sem volt, pedig én arról ábrándoztam, hogy ezúttal ott müzlizünk. Az volt a baj, hogy összekevertem egy másik hellyel, amit csak gondoltam lefoglalni. Na ott volt erkély! :)
Az unalmas reggeli mellé azért jutott ám nekünk egy adag szépség is: kilátás a tóra és a környező, szuperszép hegyekre. ;)
Ezt a napot vártam is, meg nem is. Tudtam, hogy az egyik legcsodálatosabb autóút vár ránk, aztán meg jó pár óra egy ismeretlen ló hátán ismeretlen terepen. Magamban rimánkodtam egy jó adag esőért, ami eltörölné a programot és a rettegésemet, másrészt pedig tudtam, hogy Bélus biztosan imádja majd az egészet. Legalább a tájért érdemes odamenni, ha esik, ha fú.
Előző este sikerült annyi internetet csiholnunk (Bélus mini telefonján), hogy megnézzük az útvonalinfókat, enélkül nem is hiszem, hogy odataláltunk volna a farmra! :o Útközben leelőztünk egy bringást és pár autóst (gyerekek... Bélus vezeti a v6-os Falcont a szerpentinen... ;)), de aztán muszáj volt megállni és lőni pár fotót, csak a biztonság kedvéért: hátha később elkezd esni, és eltűnnek a pazar színek a tó fölül.
Úgy tűnik, ha korán kelünk, mindig időben érkezünk. Most is sikerült! ;)
Gyönyörű kék ég és kellemes szellő: ez fogadott bennünket a lovas farmon. Na meg az állatsereg és egy nagy csapat, germán kölök. Mondjuk úgy középiskolás korúak. Lepacsiztam vagy 3 lóval (az egyik kimondottan tetszett nekem!) és a pár kutyával, majd beregisztráltuk magunkat és kobakot is választottunk. Nagyot derültünk, amikor bebizonyosodott, hogy vannak Bélusnál nagyobb fejű emberek és kobakok! :D Igaz, így is egy XL-es került le a szögről. ;)
Aztán csoportokba osztottak bennünket. Bélus eltűnt, úgyhogy én voltam a felelős az információ-szolgáltatásért: meg voltam róla győződve, hogy mi a rövidebb túrára jelentkeztünk, úgyhogy ahhoz a brancshoz csatlakoztam. A rettegés foka! :) Kiderült, hogy valami nem stimmel a számokkal, mert mi a 3 órás lovalásra jelentkeztünk (méghozzá én regisztráltam magunkat..pffff...). Na, akkor már mindegy volt, gondoltam, ha félek, a ló úgyis érezni fogja, és ott szivat, ahol akar; beletörődtem a sorsomba.
A következő lépés a lóválasztás. Hát én nem tudom, hogy ki választ kit, de az biztos, hogy Bonniet én választottam magamnak (csak senki sem látta), amikor legelőször hozzá mentem oda simizni. Aztán meg a lovasoktató választotta nekem! Juhujj! Remélem, jó lóra tettem...gondoltam akkor. Szerintem Bélus is irigykedve nézte, mert ő nagyon szereti a nagy lovakat, viszont ő egy kicsivel kisebb termetűt kapott (szerencsére így sem ért le a lába!), Inverse-t. Felpattantunk hát a lovainkra, és én próbáltam irányba állni, de eltelt pár perc, amire a lovam észrevette, hogy Főnök van a hátán. Kis fiatal pacikám!
Végülis hatan kerültünk ebbe a csapatba és indultunk a Paradise View nevű, 3 órás lovalótúrára. Én zártam a sort, úgyhogy nagyon össze kellett kapnom magam. Rendelkeztem a kellő tapasztalatlansággal, úgyhogy a pacikám lépten-nyomon "próbálkozott" nálam. Úgy döntöttem, hogy idegességemet legyűrendő, végig beszélni fogok a lóhoz. Nem tudom, hogy emiatt-e, de végig rágta, húzta-vonta a zabláját. :D Ez nem volt olyan vicces egyébként, mert ennélfogva a fejét sem tartotta egyenesen, nyugodtan, hanem mint egy idegbeteg, össze-vissza rázta. A másik Dolog az volt, hogy nem szeretett ott menni, ahol a többiek, se belegyalogolni a vízbe, vagy lépdeni a sárban. Amit imádott viszont: Inverse farában lépdelni. Ebből kiderül, hogy Bélus lovagolt előttem. ;) Szóval a nap legnagyobb kihívása (azon kívül, hogy igyekeztem a lovon maradni és mosolyogni) számomra az volt, hogy lemaradjak az előttem haladó lovastól, Bélustól. 2 ok miatt: Inverse gyakran hátrarúgott, amitől a lovam kicsit megugrott, amitől az én szívem majdnem kiugrott. A másik ok: Inverse töbször is nagyokat fingott! :D :D :D
Sokat lovagoltunk északnak, átkeltünk sebes sodrású hegyipatakokok, és többször ügettünk is, amiről és sokszor korábban értesültem, mint a lovastársaim: én okos lovacskám ti. kívülről tudta az utat, és alkalomadtán -szó nélkül!- ügetésbe váltott. Pattogtam is, mint a nikkelbolha...!
Az út kb. közepén, egy szép kis dombon, megálltunk legelni, és közben a túravezetőnk kiselőadást tartott a környékről és Gyűrűk urás vonatkozásairól. Ha hiszitek, ha nem, itt forgatták a film bizonyos jeleneteit!
 |
| a Bt. elit lovas kommandója :D |
Lovazás után jutalom almafalatokkal kedveskedtünk a paciknak, aztán kicsit ismerkedtünk a farm többi lakójával: a kutyákkal és a malacokkal. Igazi cukiság!
Ébédidőre járt, és az egyik helyi csajszi ajánlott nekünk egy kajálós helyet Glenorchyban, oda vettük az irányt. A GYC egy szuper, kertes kávézó, mi természetesen az egyik kinti asztalnál foglaltunk helyet, hiszen sütött a nap, és körbe vetek bennünket a gyönyörű hegyek. Mi kell több ennél? Hamarosan egy kis fekete-fehér kutyus szegődött az asztalunkhoz, de mire megérkezett a rendelésünk, nyomát vesztettük. A tóparton találkoztunk vele megint, futott oda hozzánk és üdvözölt bennünket. Úgy tűnt másoknak, hogy mi vagyunk a gazdái, egy hölgy oda is jött hozzám, és közölte, hogy a kutyánkat a parton álló pasi mentette ki a sodrásból! :o Kicsit úgy tettünk, mintha valóban a mi kutyánk lenne a Folti (nyakörve volt, csakis vmi helyi eb lehetett...), Bélus izibe' dobta is neki a botot, amúgy meg a lüke kutya egy fekete, kölök labradorral szaladgált a parton.
Hú, annyi minden volt ezen a napon, és még el sem fáradhattunk, mert délután elugrottunk a Kawarau-hídhoz, megnézni a folyót és a bungee jumpingosokat, bekukkantottunk a borozóba is, majd naplemente tájékán felautóztunk a The Remarkables nevű hegy tetejére. A kis könyvünk azt írja, hogy ott forgatták a Mória bányáinak egyik utolsó jelenetét (egyik kedvenc ;), úgyhogy szerettünk volna közülnézni. A könyv azt írta, hogy kb 20 km-t kell felfelé autózni, majd még ennyit felfelé túrázni. Az autóút egy eléggé meredek, poros szerpentinút - képzeljétek el, erős szél volt, és én ültem kívül, a meredély szélén!! Sötétedett, mire felértünk, és volt vagy 5 fok, úgyhogy már csak egy kis bohóckodásra maradt időnk.
Az éjszakai életet ismét kihagytuk Queenstownban, pedig kellemes városkának tűnt ám! Heteket simán el lehet tölteni azon a környéken, kirándulással, bringázással, vagy csak tengés-lengéssel. Na, kó kis nap volt ez is!!
Új-Zéland - kedves naplóm 0423
Április 23.
Milford Sound
Hihetetlen, hogy csak fél 8-kor kel a nap! Mi bezzeg, akkor már a müzlinket majszoltuk (megint...), és 8 körül már felpakolt autóval érkeztünk a helyi pékséghez az ömlő esőben.
Ennyit a szép időről, na de nézzük a finomságokat! Szeretem én a müzlit, de annál is jobban a friss péksütit! Felpakoltunk az útra és ebéddel is készültünk, ugyanis aznapra egy kis hajókázást terveztünk Új-Zéland top látványosságánál, a Milford Soundnál. Vagyis benne, hiszen a Milford-fjordról van szó (hosszú, keskeny, mély, meredek falú tengeröböl).
A fjordhoz egy 116 km-es út vezet, mi 2 órát kalkuláltunk. Tudtuk is tartani a tempót, mert "szerencsére" végig esett/zuhogott az eső. Néha-néha megálltunk, de különösebben nem csalogatott bennünket az egyébként gyönyörű környék.
Részben azért örültünk az időjárásnak, mert nem vesztettünk időt, másrészt meg azért, mert a Milford Sound híres-hírhedt legyei nem leptek meg bennünket. Talán összesen hármat láttam, de nem csíptek, hessegetni sem kellett. Pedig állítólag nagy küzdelmet kell folytatni ellenük, és még a legdurvább riasztó spray sem használ. A vízen mindenki biztonságban van tőlük egyébként.
Mi a 2 és fél órás, Nature Cruise nevű hajózásra regisztráltunk, remélve, hogy láthatjuk az állatvilágot + kapunk egy csomó infót út közben. A hajónk éppen olyan volt, mint amilyet elképzeltem a hirdetések alapján :), és kifogtunk egy nagyon jó fej kapitányt, ő volt az idegenvezetőnk is. Mivel esett, többnyire bent tartózkodtunk - az elején. Asztaltársaságunk, helyiek, mármint maorik voltak, és végig zabáltak. Előkerült a sült csirkés doboz, aztán sikerült kiszakítani a földre egy zacskó csipszet, majd kávét önteni a ruhámra. Minden szempontból jobb volt kint állni a fedélzeten. ;) A friss levegő nekem sokat segített, hogy ne rókakómázzak, az erős hullámok ugyanis nagyon felkeverték a gyomromat. Hogy én miért nem gondoltam arra, hogy tengeribeteg leszek!? :O Túléltem, természetesen, de az ebédet kihagytam, és inkább áztam-fáztam kint. Közben Bélus simán élvezte az utat, és próbált minél közelebb kerülni az összes vízeséshez. :)
Ismét szerencsénkre :) rengeteg vízesést láttunk, ez annak volt köszönhető, hogy előző éjszaka iszonyat nagy mennyiségű eső esett. Na, ennyit az időjósokról!
Viszont túl sok állatot nem láttunk a hajóból... Néhány fóka terpeszkedett a sziklákon, aztán a tengeri kijárathoz közelítve megjelent egy albatrosz is. A delfinek aznap,sajnos, nem jöttek a hajót kísérni.
Mire visszaértünk a hajóállomásra, kicsit tisztult az ég (mázlista délutáni túrázók! :D), úgyhogy megszabadultunk az esőnadrágunktól, és elindultunk vissza a Milford-úton. A térkép úgy másfél tucat látványosságot és kirándulóutat javasolt, mi megálltunk párnál, titkon remélve, hogy találkozunk egy keával is (ez egy nagyon mókás, nagytestű, alpesi madár). A keák valószínűleg nem szeretik az esőt, mert sehol sem láttunk, csak egyet az alagút bejárata előtt, ahol igazi torlódást okozott, ahogy az út közepén sasszézott! :D
A napot végülis Te Anauban, a tó parton zártuk egy vacsorával: nagyon finom fish and chipsszel, amit egy út széli büfében árultak. Bélus még egy nagyobb osztrigára is benevezett, amit kitűnőnek ítélt. Még jó, hogy nem kellett osztozkodni velem. ;)
A töltekezés jól jött, mert várt még ránk 170 km vezetés, hogy aznap estére elérjünk Queenstownba.
Milford Sound
Hihetetlen, hogy csak fél 8-kor kel a nap! Mi bezzeg, akkor már a müzlinket majszoltuk (megint...), és 8 körül már felpakolt autóval érkeztünk a helyi pékséghez az ömlő esőben.
Ennyit a szép időről, na de nézzük a finomságokat! Szeretem én a müzlit, de annál is jobban a friss péksütit! Felpakoltunk az útra és ebéddel is készültünk, ugyanis aznapra egy kis hajókázást terveztünk Új-Zéland top látványosságánál, a Milford Soundnál. Vagyis benne, hiszen a Milford-fjordról van szó (hosszú, keskeny, mély, meredek falú tengeröböl).
A fjordhoz egy 116 km-es út vezet, mi 2 órát kalkuláltunk. Tudtuk is tartani a tempót, mert "szerencsére" végig esett/zuhogott az eső. Néha-néha megálltunk, de különösebben nem csalogatott bennünket az egyébként gyönyörű környék.
Részben azért örültünk az időjárásnak, mert nem vesztettünk időt, másrészt meg azért, mert a Milford Sound híres-hírhedt legyei nem leptek meg bennünket. Talán összesen hármat láttam, de nem csíptek, hessegetni sem kellett. Pedig állítólag nagy küzdelmet kell folytatni ellenük, és még a legdurvább riasztó spray sem használ. A vízen mindenki biztonságban van tőlük egyébként.
Mi a 2 és fél órás, Nature Cruise nevű hajózásra regisztráltunk, remélve, hogy láthatjuk az állatvilágot + kapunk egy csomó infót út közben. A hajónk éppen olyan volt, mint amilyet elképzeltem a hirdetések alapján :), és kifogtunk egy nagyon jó fej kapitányt, ő volt az idegenvezetőnk is. Mivel esett, többnyire bent tartózkodtunk - az elején. Asztaltársaságunk, helyiek, mármint maorik voltak, és végig zabáltak. Előkerült a sült csirkés doboz, aztán sikerült kiszakítani a földre egy zacskó csipszet, majd kávét önteni a ruhámra. Minden szempontból jobb volt kint állni a fedélzeten. ;) A friss levegő nekem sokat segített, hogy ne rókakómázzak, az erős hullámok ugyanis nagyon felkeverték a gyomromat. Hogy én miért nem gondoltam arra, hogy tengeribeteg leszek!? :O Túléltem, természetesen, de az ebédet kihagytam, és inkább áztam-fáztam kint. Közben Bélus simán élvezte az utat, és próbált minél közelebb kerülni az összes vízeséshez. :)
Ismét szerencsénkre :) rengeteg vízesést láttunk, ez annak volt köszönhető, hogy előző éjszaka iszonyat nagy mennyiségű eső esett. Na, ennyit az időjósokról!
Viszont túl sok állatot nem láttunk a hajóból... Néhány fóka terpeszkedett a sziklákon, aztán a tengeri kijárathoz közelítve megjelent egy albatrosz is. A delfinek aznap,sajnos, nem jöttek a hajót kísérni.
Mire visszaértünk a hajóállomásra, kicsit tisztult az ég (mázlista délutáni túrázók! :D), úgyhogy megszabadultunk az esőnadrágunktól, és elindultunk vissza a Milford-úton. A térkép úgy másfél tucat látványosságot és kirándulóutat javasolt, mi megálltunk párnál, titkon remélve, hogy találkozunk egy keával is (ez egy nagyon mókás, nagytestű, alpesi madár). A keák valószínűleg nem szeretik az esőt, mert sehol sem láttunk, csak egyet az alagút bejárata előtt, ahol igazi torlódást okozott, ahogy az út közepén sasszézott! :D
A napot végülis Te Anauban, a tó parton zártuk egy vacsorával: nagyon finom fish and chipsszel, amit egy út széli büfében árultak. Bélus még egy nagyobb osztrigára is benevezett, amit kitűnőnek ítélt. Még jó, hogy nem kellett osztozkodni velem. ;)
A töltekezés jól jött, mert várt még ránk 170 km vezetés, hogy aznap estére elérjünk Queenstownba.
 |
| Milford-szoros |
2011. május 3., kedd
Új-Zéland - kedves naplóm 0420-0422
Eltelt egy hét, és mi közben újra belevetettük magunkat a pakolásba. Mondhatjuk, hogy az apró-cseprő dolgaink nagy része már dobozokban van, és tegnap végre az Új-zélandi mappát is rendeztem. Sajnos, egy halom prospektustól meg kellett válni, de majd kárpótolnak bennünket a gyönyörű képek. ;)
Terveim szerint már múlt héten meg lehetett volna nézni az összes képünket, de a 3. feltöltési próbálkozásnál (miután ismét kiválasztottam vagy 150 fotót), megint történt valami, és ezt már nagyon unom... Ma rászánok pár órát (valóban ennyi átnézni 3 különböző géppel készített, képet, kb.1200-t), kiválasztom a képeket, lekicsinyítem őket, és felpakolom egy új helyre, mert a picasa-albumom betelt. Cserébe kb. dupla ennyi fotográfiát lehet majd nézegetni! ;)
És akkor most kicsit részletesebben a húsvéti, Nyúl-zélandi útról és élményekről....
Április 20.
Sydney - Christchurch - Twizel
Úgy kezdtük a utazást, hogy hajnali 3.45-kor csörgött Bélus mobilja. Tök sötét volt még, és nem az ébresztés funkció keltett bennünket, hanem a hülye taxistársaság érdeklődött, hogy akkor most kombival jöjjenek vagy sima autóval. (ááá!)
A hideg hajnalon nem esett valami jól a hideg müzli, de muszáj volt valamit enni, hogy nehogy megint rosszul legyek a repülőn. Vigyázzban állva vártuk a taxist, miután egy digitális hangüzenetben közölték velünk, hogy a taxi megérkezett. Tudtam, hogy baj lesz a lakcímmel, soha nem ott közlekedünk, ahol egyszerűbb lenne...: a lakcímünk helyett a hátsó ajtó/kapu címét adtuk meg, amit a zseniális, ázsiai söfőr képtelen volt megtalálni.
Ja, kicsit előítéletesek lettünk itt, AUban: csak ázsiai taxissal ne kelljen utazni!
Szóval úgy 4.45 körül átcuccoltunk az utca másik felébe, egy hétköznapokon forgalmas utca kettébe vágja ugyanis ezt az utcáskát. Így rendeljen az ember házhoz taxit.
Mindenesetre rekordot döntöttünk, vagy 15-20 perc alatt a repréren voltunk, taxisunk hajtott, mint az állat! :D
A repülőút, a christchurchi reptéri, kutyás eseményt leszámítva eseménytelen volt. **Na és itt értem magam füllentésen! Fellapoztam a jegyzeteimet, és most már emléxem is rá: véletlenül rossz helyet foglaltunk el a repülőn: a másik oldalra ültünk le, és ez csak röviddel az indulás előtt derült ki, amikor már nem akartak bennünket felszállítani. Az én hibám volt, valamiért rögtön a bal oldalra vágódtam be, Bélus meg szerintem nem is látott még, úgyhogy neki mindegy is volt. Új-Zéland felett repülve derült ki, hogy mi nagyon jól jártunk, mert azon az oldalon jól láttuk a hegyeket-völgyeket... :D
Átvettük a bérleményünket (Ford Falcon V6) a reptéren, és nekivágtunk az útnak, dél felé.
Nagyon feszített volt a program már első nap: naplementéig le "kellett" érnünk a Lake Tekapohoz - 230km. 3h 21percet ír rá a "nagykönyv", és ismerve magunkat, kevés esély volt a behutóra. De mivel csak kettő kávézónál álltunk meg (plusz a Nagy Pisztrángnál, ja és a malacoknál! :D), sikerült teljesítenünk az első napra tervezetteket. Amúgy a kávézós intermezzóinkat a korai kelés és a hosszú vezetés alaposan indokolta. :P Az egyik kávézó kimondottan elnyerte tetszésünket, és bár sokat kellett várnunk a "take away" (műanyagpoharas) kávéra, aznap már kettőből 2 volt a pipák száma. Nagyon finom kávékat ittunk. :)
Church of Good Shepard - a Jópásztor Temploma, így hívják az anglikán templomocskát ezen a gyönyörű tóparton. Ide igyekeztünk. Kiélveztük a naplementét, és továbbmentünk Twizelbe, a szállásunkra. Kedves szállásadónk, Natasha, már befűtötte nekünk a kis stúdió apartmant, és adott pár jó tippet, hová mehetnénk vacsizni. Megtaláltuk a helyi ábécét is, úgyhogy megvettük a szükséges útravalót. Egy újabb szép nap.
Április 21.
Twizel - Mt Cook - Wanaka
Reggel nem esőre ébredtünk, ami jó előjelnek számított. Állítólag előző nap a Mt Cook-ot is lehetett látni a kéróból, de mi reggel hiába kerestük együtt Bügyivel, nem láttuk a felhőktől. Körülbelül egy órányi autóútra voltunk a Mt Cook/Aoraki lábánál elterülő kis falucskától. Aki nem tudná: a Mt Cook Új-Zéland legmagasabb hegye, népszerű túrista-célpont, és egyben nagy kihívás a hegymászók számára is. Mi a gleccser-csónakozásra regisztráltunk (Glacier Explorer), ha megnézitek a képeket, talán érthető, hogy miért. :)
A 3 órás túra buszozással indult a moréna mellett, a Tasman-völgyben, majd láb-buszra váltottunk, és körülbelül 30 percet sétáltunk kicsit felfelé, a gleccsertóhoz (Tasman Terminal Lake). Itt három csoportra osztódtunk, és a sárga csónakokba vágtuk magunkat. Na, az kicsit túlzás, hogy "vágtuk", mert nagyon óvatosan kellett beszállni. Mark, a "vezér"-ünk, körbecsonakozott velünk a tavunk, mindenféléket mesélt a környékről, és még jeget is ettünk. Persze mondhatjátok, hogy ebben semmi extra nincs, de erre meg én azt mondom, hogy az ember nem minden nap eszik 300 éves jeget a 2-3 fokos tóból! :D Nagyon szép, tiszta és finom volt, egyébként. :) Akárcsak az időjárás! Csodálatosan kék ég a kis és nagy pamacs-felhőkkel. Tökéletes háttere minden képnek. És még a Mt Cook is előbújt...
Egy ilyen szuper kirándulás után felhajtottunk egy kis ebédet, rögtön ott, ahol letett minket a busz, a Sir Edmund Hillary Központban.
Levezetésnek egy rövid sétát tettünk a Hooker-völgyben (Hooker Valley Track), és elmentünk egészen a Mueller-tóig. Az őszi időszámítás miatt meglehetősen rövidke napjaink lettek: 6 órakor már lement a nap minden nap. Naplemente előtt mi még vissza akartunk érni Twizelbe, és megnézni a víztározó környékét, illetve a Gyűrűk urás helyszíneket. Újra bevásároltunk, majd hajtottunk tovább Wanakaba. :)
Április 22. nagypéntek (itt ünnepnap)
Wanaka - Te Anau
Előzetesen erre a napra lovaglást terveztem a közeli völgyben (appaloosa lovakkal), de úgy alakult, hogy erre a napra nem került semmilyen, különösebben stresszes program: reggel korán felkeltünk, megettük a müzlinket, kint a reggeli, hidegben a teraszon, közben hallgattuk, ahogyan a kis patak csörgetezik mellettünk, és néztük a sapkás-kabátos bringásokat. :D Összapakolva lehajtottunk a tópartra, ahol -még félig zárt szemekkel- Bélus etette a kacsákat. Egy nagyon kedves de annál koszosabb, hajléktalannak tűnő pasi felajánlotta, hogy szívesen csinál rólunk pár képet, ugye, franciák vagyunk? Hahaha és hahaaha... :D
Rövidesen a Roy's Peak felé vettük az irányt, egy rövidke kirándulásra. Én valamiért a szokásosnál is nyűgösebb voltam: valamiért nem akaródzott felfelé menni a dombon :D, viszont legalább volt indok, hogy többször megálljak: a lenyűgöző panoráma (Wanaka-tó és a hegyek körbe-körbe), no meg a helyi birkák! A "temető" nevű pontnál (a térkép szerint) megettük a csúcsalmát, és engedtük, hadd fújjon le bennünket a szél a hegyről. Mennyivel jobb a napsütésben kint ülni a kávézó teraszán és ebédelni, mint a hülye szélben, a birkaszart kerülgetve, a megázástól félve (csak azért sem vettünk fel esőcuccot) felfelé túrázni... Csodálatos őszi napunk volt! És milyen régen láttunk már ilyen színeket... Kiélveztük, amennyire csak lehetett, majd utaztunk tovább, újra délnek. Nem haladtunk sokat, mert a szomszédos, Cardrone-völgyben (ahol a lovaglást végülis kihagytuk) muszáj volt megállnunk a Cardrone Hotel előtt. Ez igazából egy útszéli kocsma, ahol meg is lehet szállni, és az útikönyvek csak úgy mesélnek róla, mint az a hely, ahol az ember úgy érezheti magát, mintha csak a Pajkos Póniba tért volna be. Mi csak egy bambit ittunk, és ücsörögtünk kicsit a "hotel" kertjében, de nagyon jól éreztük magunkat. ;)
A nap hátralévő részében ismét autóztunk, ismét kb. 230 km-t, ezúttal Te Anauba. A km-ben rövidebb, de sokkal kacskaringósabb, Wanaka-Queenstown szerpentinen haladtunk. Picit benéztünk Arrowtownba (Gyűrűk Ura forgatási helyszín) és jól megnéztük magunknak az út mellett húzódó, The Remarkables hegycsoportot. Itt forgatták a Mória bányái jelenetet, a hegy nagyon impozáns! :)
Ismét szerencsénk volt az időjárással, bár aznapra Wanakába mondtak rossz időt. Másnapra szuper időt jósolt nekünk valaki, de mi nem nagyon akartuk ezt elhinni, mert ahová tartottunk, ott szinte mindig esik az eső. Estére aztán Te Anauban is eső várt minket...
Terveim szerint már múlt héten meg lehetett volna nézni az összes képünket, de a 3. feltöltési próbálkozásnál (miután ismét kiválasztottam vagy 150 fotót), megint történt valami, és ezt már nagyon unom... Ma rászánok pár órát (valóban ennyi átnézni 3 különböző géppel készített, képet, kb.1200-t), kiválasztom a képeket, lekicsinyítem őket, és felpakolom egy új helyre, mert a picasa-albumom betelt. Cserébe kb. dupla ennyi fotográfiát lehet majd nézegetni! ;)
És akkor most kicsit részletesebben a húsvéti, Nyúl-zélandi útról és élményekről....
Április 20.
Sydney - Christchurch - Twizel
Úgy kezdtük a utazást, hogy hajnali 3.45-kor csörgött Bélus mobilja. Tök sötét volt még, és nem az ébresztés funkció keltett bennünket, hanem a hülye taxistársaság érdeklődött, hogy akkor most kombival jöjjenek vagy sima autóval. (ááá!)
A hideg hajnalon nem esett valami jól a hideg müzli, de muszáj volt valamit enni, hogy nehogy megint rosszul legyek a repülőn. Vigyázzban állva vártuk a taxist, miután egy digitális hangüzenetben közölték velünk, hogy a taxi megérkezett. Tudtam, hogy baj lesz a lakcímmel, soha nem ott közlekedünk, ahol egyszerűbb lenne...: a lakcímünk helyett a hátsó ajtó/kapu címét adtuk meg, amit a zseniális, ázsiai söfőr képtelen volt megtalálni.
Ja, kicsit előítéletesek lettünk itt, AUban: csak ázsiai taxissal ne kelljen utazni!
Szóval úgy 4.45 körül átcuccoltunk az utca másik felébe, egy hétköznapokon forgalmas utca kettébe vágja ugyanis ezt az utcáskát. Így rendeljen az ember házhoz taxit.
Mindenesetre rekordot döntöttünk, vagy 15-20 perc alatt a repréren voltunk, taxisunk hajtott, mint az állat! :D
A repülőút, a christchurchi reptéri, kutyás eseményt leszámítva eseménytelen volt. **Na és itt értem magam füllentésen! Fellapoztam a jegyzeteimet, és most már emléxem is rá: véletlenül rossz helyet foglaltunk el a repülőn: a másik oldalra ültünk le, és ez csak röviddel az indulás előtt derült ki, amikor már nem akartak bennünket felszállítani. Az én hibám volt, valamiért rögtön a bal oldalra vágódtam be, Bélus meg szerintem nem is látott még, úgyhogy neki mindegy is volt. Új-Zéland felett repülve derült ki, hogy mi nagyon jól jártunk, mert azon az oldalon jól láttuk a hegyeket-völgyeket... :D
Átvettük a bérleményünket (Ford Falcon V6) a reptéren, és nekivágtunk az útnak, dél felé.
Nagyon feszített volt a program már első nap: naplementéig le "kellett" érnünk a Lake Tekapohoz - 230km. 3h 21percet ír rá a "nagykönyv", és ismerve magunkat, kevés esély volt a behutóra. De mivel csak kettő kávézónál álltunk meg (plusz a Nagy Pisztrángnál, ja és a malacoknál! :D), sikerült teljesítenünk az első napra tervezetteket. Amúgy a kávézós intermezzóinkat a korai kelés és a hosszú vezetés alaposan indokolta. :P Az egyik kávézó kimondottan elnyerte tetszésünket, és bár sokat kellett várnunk a "take away" (műanyagpoharas) kávéra, aznap már kettőből 2 volt a pipák száma. Nagyon finom kávékat ittunk. :)
Church of Good Shepard - a Jópásztor Temploma, így hívják az anglikán templomocskát ezen a gyönyörű tóparton. Ide igyekeztünk. Kiélveztük a naplementét, és továbbmentünk Twizelbe, a szállásunkra. Kedves szállásadónk, Natasha, már befűtötte nekünk a kis stúdió apartmant, és adott pár jó tippet, hová mehetnénk vacsizni. Megtaláltuk a helyi ábécét is, úgyhogy megvettük a szükséges útravalót. Egy újabb szép nap.
Április 21.
Twizel - Mt Cook - Wanaka
Reggel nem esőre ébredtünk, ami jó előjelnek számított. Állítólag előző nap a Mt Cook-ot is lehetett látni a kéróból, de mi reggel hiába kerestük együtt Bügyivel, nem láttuk a felhőktől. Körülbelül egy órányi autóútra voltunk a Mt Cook/Aoraki lábánál elterülő kis falucskától. Aki nem tudná: a Mt Cook Új-Zéland legmagasabb hegye, népszerű túrista-célpont, és egyben nagy kihívás a hegymászók számára is. Mi a gleccser-csónakozásra regisztráltunk (Glacier Explorer), ha megnézitek a képeket, talán érthető, hogy miért. :)
A 3 órás túra buszozással indult a moréna mellett, a Tasman-völgyben, majd láb-buszra váltottunk, és körülbelül 30 percet sétáltunk kicsit felfelé, a gleccsertóhoz (Tasman Terminal Lake). Itt három csoportra osztódtunk, és a sárga csónakokba vágtuk magunkat. Na, az kicsit túlzás, hogy "vágtuk", mert nagyon óvatosan kellett beszállni. Mark, a "vezér"-ünk, körbecsonakozott velünk a tavunk, mindenféléket mesélt a környékről, és még jeget is ettünk. Persze mondhatjátok, hogy ebben semmi extra nincs, de erre meg én azt mondom, hogy az ember nem minden nap eszik 300 éves jeget a 2-3 fokos tóból! :D Nagyon szép, tiszta és finom volt, egyébként. :) Akárcsak az időjárás! Csodálatosan kék ég a kis és nagy pamacs-felhőkkel. Tökéletes háttere minden képnek. És még a Mt Cook is előbújt...
Egy ilyen szuper kirándulás után felhajtottunk egy kis ebédet, rögtön ott, ahol letett minket a busz, a Sir Edmund Hillary Központban.
Levezetésnek egy rövid sétát tettünk a Hooker-völgyben (Hooker Valley Track), és elmentünk egészen a Mueller-tóig. Az őszi időszámítás miatt meglehetősen rövidke napjaink lettek: 6 órakor már lement a nap minden nap. Naplemente előtt mi még vissza akartunk érni Twizelbe, és megnézni a víztározó környékét, illetve a Gyűrűk urás helyszíneket. Újra bevásároltunk, majd hajtottunk tovább Wanakaba. :)
Április 22. nagypéntek (itt ünnepnap)
Wanaka - Te Anau
Előzetesen erre a napra lovaglást terveztem a közeli völgyben (appaloosa lovakkal), de úgy alakult, hogy erre a napra nem került semmilyen, különösebben stresszes program: reggel korán felkeltünk, megettük a müzlinket, kint a reggeli, hidegben a teraszon, közben hallgattuk, ahogyan a kis patak csörgetezik mellettünk, és néztük a sapkás-kabátos bringásokat. :D Összapakolva lehajtottunk a tópartra, ahol -még félig zárt szemekkel- Bélus etette a kacsákat. Egy nagyon kedves de annál koszosabb, hajléktalannak tűnő pasi felajánlotta, hogy szívesen csinál rólunk pár képet, ugye, franciák vagyunk? Hahaha és hahaaha... :D
Rövidesen a Roy's Peak felé vettük az irányt, egy rövidke kirándulásra. Én valamiért a szokásosnál is nyűgösebb voltam: valamiért nem akaródzott felfelé menni a dombon :D, viszont legalább volt indok, hogy többször megálljak: a lenyűgöző panoráma (Wanaka-tó és a hegyek körbe-körbe), no meg a helyi birkák! A "temető" nevű pontnál (a térkép szerint) megettük a csúcsalmát, és engedtük, hadd fújjon le bennünket a szél a hegyről. Mennyivel jobb a napsütésben kint ülni a kávézó teraszán és ebédelni, mint a hülye szélben, a birkaszart kerülgetve, a megázástól félve (csak azért sem vettünk fel esőcuccot) felfelé túrázni... Csodálatos őszi napunk volt! És milyen régen láttunk már ilyen színeket... Kiélveztük, amennyire csak lehetett, majd utaztunk tovább, újra délnek. Nem haladtunk sokat, mert a szomszédos, Cardrone-völgyben (ahol a lovaglást végülis kihagytuk) muszáj volt megállnunk a Cardrone Hotel előtt. Ez igazából egy útszéli kocsma, ahol meg is lehet szállni, és az útikönyvek csak úgy mesélnek róla, mint az a hely, ahol az ember úgy érezheti magát, mintha csak a Pajkos Póniba tért volna be. Mi csak egy bambit ittunk, és ücsörögtünk kicsit a "hotel" kertjében, de nagyon jól éreztük magunkat. ;)
A nap hátralévő részében ismét autóztunk, ismét kb. 230 km-t, ezúttal Te Anauba. A km-ben rövidebb, de sokkal kacskaringósabb, Wanaka-Queenstown szerpentinen haladtunk. Picit benéztünk Arrowtownba (Gyűrűk Ura forgatási helyszín) és jól megnéztük magunknak az út mellett húzódó, The Remarkables hegycsoportot. Itt forgatták a Mória bányái jelenetet, a hegy nagyon impozáns! :)
Ismét szerencsénk volt az időjárással, bár aznapra Wanakába mondtak rossz időt. Másnapra szuper időt jósolt nekünk valaki, de mi nem nagyon akartuk ezt elhinni, mert ahová tartottunk, ott szinte mindig esik az eső. Estére aztán Te Anauban is eső várt minket...
2011. április 27., szerda
Új-zélandi húsvét
Most már bátran mondhatjuk: bárhová is sodor bennünket (=Bt.) az Élet, húsvétkor mi (majdnem) mindig úton vagyunk. Azt gyanítom, ez valamikor akkor dőlt el, amikor első (nem hivatalos) húsvétunk idején a holland tavaszban múlattuk az időt. 11 éve ugyanígy, április végére, Béla nap környékére esett a locsolkodás, és minő véletlen, akkor is felkerült ránk az eső(vihar)kabát, úgy derítettük fel a terepet és mustráltuk a helyi birkákat.
Próbálom összeszedni a gondolataimat, ami nem valami könnyű, mert ma ausztrál idő szerint éjjel 1-kor keltünk (NZ: 3h), hogy elérjük a hajnali első gépet Christchurch-ből Sydney-be. Inkább éjszakai baglyok vagyunk, úgyhogy keményen meg kellett dolgozni azért a majdnem 6 óra alvásért! :) A repülőút egyébként 3-3,5 óra, odafelé Qantasszal mentünk, visszafelé Virginnel.
Hihetetlen, hogy hajnali 2 és reggel 9 között mennyiszer lehet sorban állni: azt hiszem, ma minden rekordot megdöntöttünk. Csak hogy meglegyen mindenkinek, és el tudjátok képzelni, milyen buci fejjel álltunk és vártunk, íme a mai lista: check-in (csomagok feladása), útlevél-ellenőrzés (előtte kitölteni az ország-elhagyási űrlapot), csomagvizsgálat, vízvétel az újságosnál, szendvics-vétel az útra, beszállás, kiszállás, útlevél-ellenőrzés (belépési űrlap kitöltése), csomag levétele a futószalagról, csomag/vám-vizsgálat, bakancsok megtisztítása (mert nem hozhatunk be sarat más országból), taxi?, taxi helyett vonat, majd felszállás a buszra (4 csomaggal). ;)
Odafelé azért volt még egy poén is: a christchurchi reptéren odajött hozzám egy édes kis beagle. Szeretem én a kutyákat, nem is kicsit, és általában oda is jönnek hozzám, de ez egy reptéri főszimatoló volt, és szagot fogott a hátizsákomnál. Oó! Bélus éppen a mosdóban tartózkodott, úgyhogy én álltam a sarat: képzeljétek, a kutya kiszagolta az almát, amit még Sydney-ből vittünk magunkkal az útra/repcsire, és a hátizsákba tettük de elfogyasztottuk a repcsin! Nagyon komoly... :o "Rettenetesen jó" volt ám a figyelem központjában lenni, miután a kutyus, nagyon boldogan, még 2-szer visszajött hozzám. :D :D
Micsoda szimatjuk van...és persze szeretik a jutalomfalatot. :)
Na, hát ilyesmikre lehet számítani, ha valaki arra vállalkozik, hogy átrepülje a Tasmán-tengert. :)
A szárazföldön aztán már sokkal határozottabban mozogtunk. Ezúttal lakókocsi-bérlés helyett a személyautóra tettük a voksot, és Bélus be is foglalt egy Ford Falcont, azzal róttuk az utat 7 napig a Déli-szigeten. A szálláskereséssel nagyon sok időt elszöszöltünk, mert a korábbi tapasztalatokból okulva, a lehető legtöbb helyen megnéztük a véleményezést - a végére már az volt az érzésem, hogy simán írhatnánk egy riportot a környékbeli szálláslehetőségekről... Szerintem talán nehezebb volt most találni, mint amikor itt, AU-ban mentünk a kis körre tavaly év végén és idén év elején. Persze nehezítő tényező volt a húsvét is, de végülis majdnem mindegyik szállással meg voltunk elégedve.
Az időjáráselég nagy fejtörést okozott, ugyanis az előrejelzés alapján nem sok napsütésre számíthattunk. Rövidesen aztán kiderült, hogy mennyire mázlisták voltunk, és hogy a helyieket is meglepheti az időjárás alakulása. Aggódva figyeltem a különböző meteorológiai oldalakat (naponta csekkeltem az aktuális helyzetet), és bepakoltam az összes meleg cuccomat. Még a brutál polárt is! Szokásunktól eltérően, regisztráltunk néhány szervezett programra, és csak reménykedni tudtunk, hogy nem mossa el őket az eső. Vagy esetleg a hó! :O
Útvonal (ápr. 20-27.)
Christchurch - Lake Tekapo - Twizel -
Mt Cook - Twizel - Wanaka -
Wanaka - Cardrone - Te Anau -
Milford Sound - Te Anau - Queenstown -
Glenorchy - Queenstown -
Fox & Franz Josef Glacier - Hokitika -
Arthur's Pass - Castle Hill - Christchurch
Próbálom összeszedni a gondolataimat, ami nem valami könnyű, mert ma ausztrál idő szerint éjjel 1-kor keltünk (NZ: 3h), hogy elérjük a hajnali első gépet Christchurch-ből Sydney-be. Inkább éjszakai baglyok vagyunk, úgyhogy keményen meg kellett dolgozni azért a majdnem 6 óra alvásért! :) A repülőút egyébként 3-3,5 óra, odafelé Qantasszal mentünk, visszafelé Virginnel.
Hihetetlen, hogy hajnali 2 és reggel 9 között mennyiszer lehet sorban állni: azt hiszem, ma minden rekordot megdöntöttünk. Csak hogy meglegyen mindenkinek, és el tudjátok képzelni, milyen buci fejjel álltunk és vártunk, íme a mai lista: check-in (csomagok feladása), útlevél-ellenőrzés (előtte kitölteni az ország-elhagyási űrlapot), csomagvizsgálat, vízvétel az újságosnál, szendvics-vétel az útra, beszállás, kiszállás, útlevél-ellenőrzés (belépési űrlap kitöltése), csomag levétele a futószalagról, csomag/vám-vizsgálat, bakancsok megtisztítása (mert nem hozhatunk be sarat más országból), taxi?, taxi helyett vonat, majd felszállás a buszra (4 csomaggal). ;)
Odafelé azért volt még egy poén is: a christchurchi reptéren odajött hozzám egy édes kis beagle. Szeretem én a kutyákat, nem is kicsit, és általában oda is jönnek hozzám, de ez egy reptéri főszimatoló volt, és szagot fogott a hátizsákomnál. Oó! Bélus éppen a mosdóban tartózkodott, úgyhogy én álltam a sarat: képzeljétek, a kutya kiszagolta az almát, amit még Sydney-ből vittünk magunkkal az útra/repcsire, és a hátizsákba tettük de elfogyasztottuk a repcsin! Nagyon komoly... :o "Rettenetesen jó" volt ám a figyelem központjában lenni, miután a kutyus, nagyon boldogan, még 2-szer visszajött hozzám. :D :D
Micsoda szimatjuk van...és persze szeretik a jutalomfalatot. :)
Na, hát ilyesmikre lehet számítani, ha valaki arra vállalkozik, hogy átrepülje a Tasmán-tengert. :)
A szárazföldön aztán már sokkal határozottabban mozogtunk. Ezúttal lakókocsi-bérlés helyett a személyautóra tettük a voksot, és Bélus be is foglalt egy Ford Falcont, azzal róttuk az utat 7 napig a Déli-szigeten. A szálláskereséssel nagyon sok időt elszöszöltünk, mert a korábbi tapasztalatokból okulva, a lehető legtöbb helyen megnéztük a véleményezést - a végére már az volt az érzésem, hogy simán írhatnánk egy riportot a környékbeli szálláslehetőségekről... Szerintem talán nehezebb volt most találni, mint amikor itt, AU-ban mentünk a kis körre tavaly év végén és idén év elején. Persze nehezítő tényező volt a húsvét is, de végülis majdnem mindegyik szállással meg voltunk elégedve.
Az időjáráselég nagy fejtörést okozott, ugyanis az előrejelzés alapján nem sok napsütésre számíthattunk. Rövidesen aztán kiderült, hogy mennyire mázlisták voltunk, és hogy a helyieket is meglepheti az időjárás alakulása. Aggódva figyeltem a különböző meteorológiai oldalakat (naponta csekkeltem az aktuális helyzetet), és bepakoltam az összes meleg cuccomat. Még a brutál polárt is! Szokásunktól eltérően, regisztráltunk néhány szervezett programra, és csak reménykedni tudtunk, hogy nem mossa el őket az eső. Vagy esetleg a hó! :O
Útvonal (ápr. 20-27.)
Christchurch - Lake Tekapo - Twizel -
Mt Cook - Twizel - Wanaka -
Wanaka - Cardrone - Te Anau -
Milford Sound - Te Anau - Queenstown -
Glenorchy - Queenstown -
Fox & Franz Josef Glacier - Hokitika -
Arthur's Pass - Castle Hill - Christchurch
 |
| csónakázunk a Tasmán-gleccser(tó)n a Mt Cook alatt |
folyt.köv.
2011. április 18., hétfő
Dobozolunk
Szombaton elkezdtünk dobozolni!
Csoda, de eltelt 31 hónap úgy, hogy nem kellett dobozba pakolni az életünket. Múlt ősszel volt rá ugyan némi esély, mert főbérlőnk, Vanya (nem bácsi, hanem "néni") el akarta adni a kérót, amiből nem lett semmi a már említett önkormányzati szöszölés miatt. Én akkor mondtam is V-nek, hogy én már csak akkor dobozolok, ha elköltözünk AU-ból. Ez be is jött.
Éppen felemlegettem, hogy cuccolás szempontjából milyen csodálatosan alakult számunkra a 2008-as év. Ha jól számolom, 2-szer dobozoltunk és teherfuvaroztattunk, majd bőröndből éltünk és átköltöztünk a világ végére 2 bőrönddel és egy nagy dobozzal.
A elmúlt évben nyilván megint gyűjtögettünk (csak a kultúra eddig: 3 doboz könyv + 1 db audio-vizuális anyag), így kénytelenek vagyunk külső segítséget igénybevenni. Sajnos, itt nincsenek "beépített fuvarozóink", se pluszban szorgos kis kezek, úgyhogy Időben elkezdtük a tervezést és pakolást.
A bútorok nagy része marad, pontosabban kitesszük licitre, remélve, hogy sikerül eladni őket mielőtt felszáll az "orion". :)
A maradék meg: reméljük, belefér 5m3-be! :O
2011. április 11., hétfő
tenger-parti-ősz
A meteorológusok jelentették pénteken, hogy kellemes hétvége elé nézünk, és hogy valószínűleg ez lesz az utolsó szép hétvége - egészen a következő (ozi) tavaszig. Ez egészen sokkolóan hangzott ("...a meteorológusok kabátjában is fázol..."), hiszen láttunk már ilyen időjárást (és hirtelen változást) az előző években, és egészen konkrétan emléxem arra is, hogy tavaly májusban már fűteni kellett. Szóval igyekeztünk kihasználni ezeket a napokat: véletlenül éppen sikerült "belekeverednünk" néhány tengerparti programba, ezúton is köszönet érte kedves barátainknak... :)
Szombatra Bélus tengeri kajakozni hívták, csak ide, a Middle Harbourba, majd kb. egy óra lapátolás után egy megbeszélt helyen (Plonk!), a Spitnél találkoztunk. Természetesen ezt is Geoff szervezte, és hihetetlen, de nem esett az eső! Eddig minden közös programunkon esett vagy ömlött. :o) Geoff felesége, Rose is eljött, úgyhogy sokat beszélgettünk a "hogyan tovább"-ról és az esetleges európai találkáról idén augusztus-szeptember tájékán. Hosszú várakozás után (nagyon tele volt a hely) elfogyasztottuk a 2. reggelinket, és ráadásként nagyon finom kávét sikerült rendelnünk! Bélus természetesen nem bírta ki: elmenetelkor odament a pulthoz, és szóbeli dicséretben részesítette a kávézó személyzetét. :D
A reggeli után tengerparti sétára indultunk Radikával és Seannal, elautóztunk Freshwaterig, és onnan gyalogoltunk tovább a Curl curl-i beachre. Annyira süsük voltunk, hogy fürdős cuccot egyáltalán nem vittünk, pedig csodálatos, fürdős idő kerekedett! :(
A vasárnapot Clovellyben indítottuk, Gabival és Árpival találkoztunk. Ismét egy tengerparti kávézó, de ezúttalban volt a "gyülekező", de mi jól bereggeliztünk itthon, úgyhogy részünkről csak süti és tea fogyott. Isteni volt a chocolate brownie! :) Ezúttal készültünk és fürdősbe öltöztünk, de jó hideg volt a tenger, úgyhogy eleinte nem nagyon akaródzott nekem bemenni a vízbe. Bélus már rég szelte a habokat, amikor győzött a józan ész :), és én is csobbantam egyet. Mert előfordulhat, hogy tényleg ez volt az utolsó, kellemesen nyárias hétvége, és nem tudunk már többet fürdeni itt, Szidnej környékén...
Ahogy múlnak a hétvégék, egy furcsább (és hihetlen) belegondolni, hogy néhány hét múlva elkötözünk. Már csak 5 hétvégét töltünk itt, Sydney-ben, pontosabban, csak négyet, mert jövő hétvégén, húsvétkor, Új-Zélandon leszünk....
Úgy tűnik, hogy ahogy jöttünk, úgy megyünk: mint a villám!
Egyelőre még nem vagyunk felszabadultak, inkább kicsit idegesek és feszültek, valószínűleg azért, mert még nagyon sok mindent el kell intézni, amíg odáig jutunk, hogy húzkodjuk a bőröndjeinket a reptér(ek)en. Na, de már csak 5 és fél hét, és újra Mo-on leszünk! :D
Szombatra Bélus tengeri kajakozni hívták, csak ide, a Middle Harbourba, majd kb. egy óra lapátolás után egy megbeszélt helyen (Plonk!), a Spitnél találkoztunk. Természetesen ezt is Geoff szervezte, és hihetetlen, de nem esett az eső! Eddig minden közös programunkon esett vagy ömlött. :o) Geoff felesége, Rose is eljött, úgyhogy sokat beszélgettünk a "hogyan tovább"-ról és az esetleges európai találkáról idén augusztus-szeptember tájékán. Hosszú várakozás után (nagyon tele volt a hely) elfogyasztottuk a 2. reggelinket, és ráadásként nagyon finom kávét sikerült rendelnünk! Bélus természetesen nem bírta ki: elmenetelkor odament a pulthoz, és szóbeli dicséretben részesítette a kávézó személyzetét. :D
 |
| Plonk! ott ülünk az ablak mögött :) |
 |
| kajakozás és kajak-igazítás után a Spitnél |
 |
| barátainkkal - Radika, Sean & Bélus |
 |
| Timcsó, a kutyabarát |
A vasárnapot Clovellyben indítottuk, Gabival és Árpival találkoztunk. Ismét egy tengerparti kávézó, de ezúttalban volt a "gyülekező", de mi jól bereggeliztünk itthon, úgyhogy részünkről csak süti és tea fogyott. Isteni volt a chocolate brownie! :) Ezúttal készültünk és fürdősbe öltöztünk, de jó hideg volt a tenger, úgyhogy eleinte nem nagyon akaródzott nekem bemenni a vízbe. Bélus már rég szelte a habokat, amikor győzött a józan ész :), és én is csobbantam egyet. Mert előfordulhat, hogy tényleg ez volt az utolsó, kellemesen nyárias hétvége, és nem tudunk már többet fürdeni itt, Szidnej környékén...
 |
| a Clovelly Beach, védett, homokos-betonozott kis öble |
Úgy tűnik, hogy ahogy jöttünk, úgy megyünk: mint a villám!
Egyelőre még nem vagyunk felszabadultak, inkább kicsit idegesek és feszültek, valószínűleg azért, mert még nagyon sok mindent el kell intézni, amíg odáig jutunk, hogy húzkodjuk a bőröndjeinket a reptér(ek)en. Na, de már csak 5 és fél hét, és újra Mo-on leszünk! :D
2011. április 7., csütörtök
hazafelé kacsintgatunk
Már egy ideje hazafelé kacsintgatunk.
Nem új dolog ez, tavaly óta mondogatjuk (magunkban) és ígérgetjük :), hogy az idén (2011), ha minden összeáll, elköltözünk Ausztráliából. Sejtettük, hogy a szerencse megint mellénk áll, ezért alakult úgy, hogy a tavaly karácsonyt nem Mo-on töltöttük, hanem az ország felfedezésével, számoltunk ugyanis azzal, hogy erre már nem sok időnk marad. És ezért megyünk Új-Zélandra is, gyorsan, még az "utolsó pillanatban".
Mielőtt eljöttünk volna Ausztráliába, titkon reméltük, hogy eljutunk egyszer Új-Zélandba. Annó sokat nézegettük a "kijutás" feltételeit (kristálytisztán emlékszem, ahogy ülünk a gép előtt és számoljuk a pontjainkat), de valahogy úgy láttuk, hogy túl sok erőfeszítést kíván a vízum megszerzése, plusz nem volt kedvünk nekivágni a vak világnak, így egy időre lemondtunk az ilyen irányú tervezgetésről.
Azért valami mégis csak mocorgott, mert 2008 decemberében már az ausztrál vízumot kezdtük el intézni... Nagyon ijesztő és egyben hihetetlen volt. :o)
Amikor végre, 2 éve eljutottunk Új-Zélandra, egyáltalán nem csalódtunk: első látásra csodálatos és barátságos ország. Viszont akkor már tudtuk, hogy nagyon messze van. Csak úgy, mint AU. Bazi messze van mindentől.:-/ Akkor minek is jönnek ide az emberek? A válasz egyszerű: szerencsét próbálni, mint például mi, a Kanga Bt., vagy mert elhatározták, hogy itt akarnak élni, mint sok más kivándorló ismerősünk. Nehéz megfogalmazni, hogy nekünk miért nem jött be, az ittmaradók pedig valószínűleg nehezen értik meg, hogy miért is megyünk el, hiszen nekünk igazából már csak 1 kis ugrás lenne az állandó lakosi vízum megszerzése, majd még egy az állampolgárságig.
Mert mi szeretünk itt élni.
Amikor előjön ez a téma, márpedig mindig előjön, hiszen AU a bevándorlók országa, a legtöbb beszélgetőtársunk hatalmas lelkesedéssel ecseteli, hogy miért csodálatos hely ez. Mi mindig csak bólogatunk, hiszen mindezt látjuk, és gondolkodunk a helyes válaszon (már régen rossz), hiszen valamilyen okból nyilván nem lelkesedünk ezerrel. Mert bizony nekünk hiányzik valami, amitől nem olyan cool ez a hely.
## Persze király, hogy vannak wombatok (ha láttatok már wombatokkal, tudjátok mennyire tudok lelkesedni!) ;), imádom, hogy majdnem mindig zöld a fű, az egész város tiszta pálmafás-bokros-ligetes, mindenhol madarak, és nem csak a tyutyurtyús fajtából, bárkivel lehet beszélgetni bármikor, legyen az az ábécés pénztáros vagy a buszsöfőr, télen is kint lehet ülni és kávézni egy szál kabátkában, a tenger meg egy köpésre van, és még sorolhatnám... ##
Bárcsak, bárcsak...megmutathatnánk.* Idővel rájöttünk, hogy milyen frusztráló az, hogy nem tudjuk 100%-an élvezni ezt a csodát. Persze próbálkozunk ám: így telt el az utóbbi 3 év! :o) A kérdés, hogy ebből mennyit sikerült megosztanunk a családunkkal és a régi barátainkkal? Nem sokat, szinte semmit. És itt jön a frusztráció... Tudjátok, mennyire szeretünk bandázni...
-- ;( ---
Utólag is, még egyszer, köszönjük a látogatásokat, amelyekkel mindig hoztatok egy kis otthoni ízt (konkrétan és átvitt értelemben) magatokkal, illetve reméljük, hogy nekünk is sikerült egy kis ízelítőt adnunk az itteni Jóságból.
Jó szokását megtartva, Bélus heti rendszerességgel járt ugyan a lottózóba (itt Newsagent), folyamatosan reménykedtünk, hogy bejön a nagy nyeremény, és akkor küldjük a repjegyet, de nem így lett... úgyhogy: mi megyünk!
A változások szele.
Mindketten elkezdtünk munkát keresgélni. Én egyébként több eu-s melóra is pályáztam, nyilván eléggé reménytelenül - ekkora távolságból?! Bélus esetében megint kiváló ötletnek tűnt a cégen belüli transzfer, "ahogy jöttünk, úgy megyünk", ez esetben a londoni irodából jött az érdeklődés. Március végéig adtunk határidőt magunknak, majd a hét közepén végülis megvettük az egyirányú repülőjegyünket, és elkezdtük a pakolászást (gondolatban). Elkészültek a listáink (nagyjából) az útiholmikról és az intézendő ügyekről. A holmiaink nagy részét Londonba fuvaroztatjuk tengeri úton, a többi megy a zsákba és haza velünk, Mo-ra! Sok év után végre úgy alakul, hogy nem 20 kg-ot, hanem 30-at vihetünk magunkkal a repcsin - juhéjj!
Hat hét múlva találkozunk Otthon! :D :D
Bt :*
-------
*
Három kicsi süni eltévedt az erdőben, rájuk esteledik és az eső is elered.
Megsajnálja őket a Mikulás
- Sünikék, teljesítem három kívánságotokat. Mit kívánsz első sünike?
- Nagyon fázom, nagyon éhes vagyok, bárcsak otthon lehetnék!
Otthonterem
- Mit kívánsz második sünike?
- Nagyon fázom, nagyon éhes vagyok, bárcsak otthon lehetnék!
Ő is otthonterem.
- És te harmadik sünike mit kívánsz?
- Nagyon fázom, nagyon magányos vagyok, bárcsak itt lennének a testvérkéim!
Nem új dolog ez, tavaly óta mondogatjuk (magunkban) és ígérgetjük :), hogy az idén (2011), ha minden összeáll, elköltözünk Ausztráliából. Sejtettük, hogy a szerencse megint mellénk áll, ezért alakult úgy, hogy a tavaly karácsonyt nem Mo-on töltöttük, hanem az ország felfedezésével, számoltunk ugyanis azzal, hogy erre már nem sok időnk marad. És ezért megyünk Új-Zélandra is, gyorsan, még az "utolsó pillanatban".
Mielőtt eljöttünk volna Ausztráliába, titkon reméltük, hogy eljutunk egyszer Új-Zélandba. Annó sokat nézegettük a "kijutás" feltételeit (kristálytisztán emlékszem, ahogy ülünk a gép előtt és számoljuk a pontjainkat), de valahogy úgy láttuk, hogy túl sok erőfeszítést kíván a vízum megszerzése, plusz nem volt kedvünk nekivágni a vak világnak, így egy időre lemondtunk az ilyen irányú tervezgetésről.
Azért valami mégis csak mocorgott, mert 2008 decemberében már az ausztrál vízumot kezdtük el intézni... Nagyon ijesztő és egyben hihetetlen volt. :o)
Amikor végre, 2 éve eljutottunk Új-Zélandra, egyáltalán nem csalódtunk: első látásra csodálatos és barátságos ország. Viszont akkor már tudtuk, hogy nagyon messze van. Csak úgy, mint AU. Bazi messze van mindentől.:-/ Akkor minek is jönnek ide az emberek? A válasz egyszerű: szerencsét próbálni, mint például mi, a Kanga Bt., vagy mert elhatározták, hogy itt akarnak élni, mint sok más kivándorló ismerősünk. Nehéz megfogalmazni, hogy nekünk miért nem jött be, az ittmaradók pedig valószínűleg nehezen értik meg, hogy miért is megyünk el, hiszen nekünk igazából már csak 1 kis ugrás lenne az állandó lakosi vízum megszerzése, majd még egy az állampolgárságig.
Mert mi szeretünk itt élni.
Amikor előjön ez a téma, márpedig mindig előjön, hiszen AU a bevándorlók országa, a legtöbb beszélgetőtársunk hatalmas lelkesedéssel ecseteli, hogy miért csodálatos hely ez. Mi mindig csak bólogatunk, hiszen mindezt látjuk, és gondolkodunk a helyes válaszon (már régen rossz), hiszen valamilyen okból nyilván nem lelkesedünk ezerrel. Mert bizony nekünk hiányzik valami, amitől nem olyan cool ez a hely.
## Persze király, hogy vannak wombatok (ha láttatok már wombatokkal, tudjátok mennyire tudok lelkesedni!) ;), imádom, hogy majdnem mindig zöld a fű, az egész város tiszta pálmafás-bokros-ligetes, mindenhol madarak, és nem csak a tyutyurtyús fajtából, bárkivel lehet beszélgetni bármikor, legyen az az ábécés pénztáros vagy a buszsöfőr, télen is kint lehet ülni és kávézni egy szál kabátkában, a tenger meg egy köpésre van, és még sorolhatnám... ##
Bárcsak, bárcsak...megmutathatnánk.* Idővel rájöttünk, hogy milyen frusztráló az, hogy nem tudjuk 100%-an élvezni ezt a csodát. Persze próbálkozunk ám: így telt el az utóbbi 3 év! :o) A kérdés, hogy ebből mennyit sikerült megosztanunk a családunkkal és a régi barátainkkal? Nem sokat, szinte semmit. És itt jön a frusztráció... Tudjátok, mennyire szeretünk bandázni...
-- ;( ---
"Happiness only real when shared."
(Christopher Johnson McCandles, Into the Wild)
Utólag is, még egyszer, köszönjük a látogatásokat, amelyekkel mindig hoztatok egy kis otthoni ízt (konkrétan és átvitt értelemben) magatokkal, illetve reméljük, hogy nekünk is sikerült egy kis ízelítőt adnunk az itteni Jóságból.
Jó szokását megtartva, Bélus heti rendszerességgel járt ugyan a lottózóba (itt Newsagent), folyamatosan reménykedtünk, hogy bejön a nagy nyeremény, és akkor küldjük a repjegyet, de nem így lett... úgyhogy: mi megyünk!
A változások szele.
Mindketten elkezdtünk munkát keresgélni. Én egyébként több eu-s melóra is pályáztam, nyilván eléggé reménytelenül - ekkora távolságból?! Bélus esetében megint kiváló ötletnek tűnt a cégen belüli transzfer, "ahogy jöttünk, úgy megyünk", ez esetben a londoni irodából jött az érdeklődés. Március végéig adtunk határidőt magunknak, majd a hét közepén végülis megvettük az egyirányú repülőjegyünket, és elkezdtük a pakolászást (gondolatban). Elkészültek a listáink (nagyjából) az útiholmikról és az intézendő ügyekről. A holmiaink nagy részét Londonba fuvaroztatjuk tengeri úton, a többi megy a zsákba és haza velünk, Mo-ra! Sok év után végre úgy alakul, hogy nem 20 kg-ot, hanem 30-at vihetünk magunkkal a repcsin - juhéjj!
Hat hét múlva találkozunk Otthon! :D :D
Bt :*
-------
*
Három kicsi süni eltévedt az erdőben, rájuk esteledik és az eső is elered.
Megsajnálja őket a Mikulás
- Sünikék, teljesítem három kívánságotokat. Mit kívánsz első sünike?
- Nagyon fázom, nagyon éhes vagyok, bárcsak otthon lehetnék!
Otthonterem
- Mit kívánsz második sünike?
- Nagyon fázom, nagyon éhes vagyok, bárcsak otthon lehetnék!
Ő is otthonterem.
- És te harmadik sünike mit kívánsz?
- Nagyon fázom, nagyon magányos vagyok, bárcsak itt lennének a testvérkéim!
2011 őszén
Idén nem voltunk szerencsések a mandarin-terméssel, látunk azonban más csodákat a kertben...
Az állatvilágot tekintve
Mmegint jöttek az oposszumok! Azt nem tudtam kitalálni, "mire", ugyanis gyümölcs-szüret közelébe sem jutottunk idén. Az egyik oposszumot a madáritató mellett kaptam fotóvégre. Aztán volt egy másik, amit jól megijesztettem, és félelmében (?) egy óriás ugrott a kerítés tetejéről (1.5m). Na ennek meg óriási, lompos farka volt! A harmadik oposszum egy mini verzió volt, ami eléggé hasonlított a patkányra. Ügyesen végigfutott a betonkerítés tetején. Az utolsó látogatónk pedig egy hatalmas, fekete macska volt. Talán ez volt a legijesztőbb jelenség, mert itt a macsekok általában nappal ülnek ki a kerítésre,(a "névjegykártyájuk" szigorúan ott lóg a nyakukban), és bájosan májognak a "kitty, kitty" megszólításra. Vendégségbe nem mennek az éjszaka leple alatt. Hacsak nem vadászni jött a macska - oposszumra, egérre?
Növényeink
A kócos és csúnya kaktusz-féléből egyik napról a másikra egy ananász nőtt ki. Maláj barátaink szerint, ez a savanyú kaktusz, náluk honos, és egyébként maléjul is hasonlóan hangzik a neve, valami olyasmi, hogy "nanasz".
Leszüreteljük? :o
A fikuszhoz hasonló fa tucatnyi virágos ágyat hozott, és ezzel hetek óta idecsalogatja a környék (és távolabbi körzetek) papagájait: minden délután több tucatnyi papagáj ricsajozik a fa tetején! (Minden napos műsor: ütik-vágják egymást, a kertbe köpdösik a héjat, és persze ide is tojnak. :/)
A filodendron felküzdötte magát nyáron a kis, ácsolt teraszra, és már csak kisbaltával lehetne máshová terelni-kúsztatni. Agresszív növény, az már kiderült! Na nem azért, mert verekedős, hanem mert egymás után hozza a malomkeréknyi nagyságú leveleit - éppen a bejárat elé. Egy darabig még csadáltam a szép leveleket, de aztán meguntam kerülgetni, és főleg esőben nem volt kedves, hanem nagyon is nedves a növény. Egymás után vágtam le a leveleit, és az meg egymás után újabbakat hozott. Legutoljára egy egészen kicsit (tanult?), ami a megfelelő helyre és irányba nőtt. Közben, a nagy küzdelemben, 3 virágot is hozott nekünk, a baloldali képen az első kinyíló február elején, a jobb oldali képen a már elszáradt "szirmok"-kal és óriásbibével (múlt heti fotó).
A mexikói kaktusz 6 virágot hozott az idén (tavaly, első alkalommal, 5-öt), amik olyan gyorsan kinyíltak és elszáradtak, és jó fotót sem sikerült lőni róluk.
Furcsa lesz, hogy jövő ilyenkor már nem itt nézzük, hogy nő a fű, nem lesz kerti ananász, se ricsajozó papagájok, sem hangyavadász, mini gyík a nappaliban (vagy a fürdőben). Sőt, úgy néz ki, hogy idén két őszünk lesz: a következő már valószínűleg Nyugat-Európában! ;)
veszem a kalapom
Végre sikerült megkötnöm az új sapkámat. Egy szenvedés volt, mert nehezen bírtam koncentrálni, és a fonal is sokszor megtréfált. Na de kész! Kicsit nagy lett, de majd belenő a fejem. Amúgy kimostam, remélve, hogy jól összemegy. :D (#áhh, nem ment össze...)
A sapi a következő és egyben (idei) utolsó, nagy kiruccanásunkra való előkészületek jegyében készült. Az úticél: Új-Zéland, Déli-sziget.
2 éve jártunk először Új-Zélandon, imádtuk, és azóta vágyunk vissza. Legalábbis én egészen biztosan. :D Életünk egyik legnagyobb kalandja volt az a lakókocsizás az Északi-szigeten, 2000 km élvezet. A sziget legdélibb csücskéből még valamelyik (talán a Mt Cook?) déli hegy csúcsát is látni véltük. Na, de most közelről is megnézzük!
Idén az ozi húsvét, a naptár szerint, egészen hosszú hétvégét dob az ölünkbe, már akinek számít a fizetett szabadság... Ausztráliában szünnap Nagypéntek és húsvét hétfő, illetve mivel az ANZAC Day (április 25.) húsvét hétfőre esik, kiadják a rá következő napot, keddet. Mi megtoldjuk még az elejét is kettővel, és máris lesz 7 napunk. :)
A terv összeállt, természetesen excel-formában is elérhető a kiváncsiskodók számára ;).
Ezúttal nem lakókocsizunk, hanem autózunk; nagy vacillálás után és a legutóbbi kocsikázós tapasztalatokat is figyelembe véve, "ágról ágra szállunk", azaz városról városra haladunk a szigeten:
ápr.20-27.Christchurch - Lake Tekapo - Twizel & Mt Cook - Wanaka - Te Anau & Milford Sound - Queenstown - Fox Glacier - Arthur's Pass - Christchurch
térkép
A februári földrengés csatatérré változtatta Christchurch belvárost, úgyhogy az ottani programok eléggé kérdésesek. A listámról épp az előbb vettem le a Canterbury Múzeumot, ami április végéig még tutira zárva tart, pedig milyen jó lett volna megnézni az antarktiszos anyagukat... Reméljük, az időjárás kegyes lesz hozzánk, és a múltkorinál több havazás/jégeső nem zúdul a nyakunkba. Mindenesetre azért bepakoljuk az összes vízálló & meleg cuccunkat! :D ...és az internet-hozzáférés függvényében megpróbálunk tudósítani is. ;)
A sapi a következő és egyben (idei) utolsó, nagy kiruccanásunkra való előkészületek jegyében készült. Az úticél: Új-Zéland, Déli-sziget.
2 éve jártunk először Új-Zélandon, imádtuk, és azóta vágyunk vissza. Legalábbis én egészen biztosan. :D Életünk egyik legnagyobb kalandja volt az a lakókocsizás az Északi-szigeten, 2000 km élvezet. A sziget legdélibb csücskéből még valamelyik (talán a Mt Cook?) déli hegy csúcsát is látni véltük. Na, de most közelről is megnézzük!
Idén az ozi húsvét, a naptár szerint, egészen hosszú hétvégét dob az ölünkbe, már akinek számít a fizetett szabadság... Ausztráliában szünnap Nagypéntek és húsvét hétfő, illetve mivel az ANZAC Day (április 25.) húsvét hétfőre esik, kiadják a rá következő napot, keddet. Mi megtoldjuk még az elejét is kettővel, és máris lesz 7 napunk. :)
A terv összeállt, természetesen excel-formában is elérhető a kiváncsiskodók számára ;).
Ezúttal nem lakókocsizunk, hanem autózunk; nagy vacillálás után és a legutóbbi kocsikázós tapasztalatokat is figyelembe véve, "ágról ágra szállunk", azaz városról városra haladunk a szigeten:
ápr.20-27.Christchurch - Lake Tekapo - Twizel & Mt Cook - Wanaka - Te Anau & Milford Sound - Queenstown - Fox Glacier - Arthur's Pass - Christchurch
térkép
A februári földrengés csatatérré változtatta Christchurch belvárost, úgyhogy az ottani programok eléggé kérdésesek. A listámról épp az előbb vettem le a Canterbury Múzeumot, ami április végéig még tutira zárva tart, pedig milyen jó lett volna megnézni az antarktiszos anyagukat... Reméljük, az időjárás kegyes lesz hozzánk, és a múltkorinál több havazás/jégeső nem zúdul a nyakunkba. Mindenesetre azért bepakoljuk az összes vízálló & meleg cuccunkat! :D ...és az internet-hozzáférés függvényében megpróbálunk tudósítani is. ;)
2011. március 14., hétfő
pingvinek & agyagkatonák
Kábé így tudom röviden összefoglalni az elmúlt hétvége eseményeit.
Akkor először a pingvinekről.
Írhatnék a sarkvidéki pingvinekről, mert elég gyakran olvasok róluk mostanában az antarktiszos könyvemben, de inkább elmesélem, hogy milyen volt Vanya és Robert esküvője.
Hogy jönnek ide a pingvinek? Hát ez elég eccerű kérdés: majdnem így éreztük magunkat az esküvői öltözési kód következtében...
Nem tudom, mégis mit vártam az itteni jogász társadalomtól. Nyilván nem kellett volna meglepődnünk azon, amikor T-4 hét, Bélus telefonhívást kapott Vanyatól (főbérlőnk), na meg egy kérdést, hogy akkor mennénk-e az esküvőjükre. (Én valószínűleg kábé ebben a pillanatban láttam meg V. üzenetét a facebook-on, és nyitva maradt a szám. Még tanúm is van, Robi!) Hátnyilván. A beszélgetés során elhangzott a tuxido szócska, ami nem sejtetett semmi jót. Tudtam én Vanyaról, hogy szereti a felhajtást (nem egy Vanya bácsi, az tuti), meg a kiöltözködést, de hogy "dress code: black tie" stílusban nyomatják az esküvőt, az őszintén szólva meglepett.
Nem tudom, mégis mit vártam az itteni jogász társadalomtól. Nyilván nem kellett volna meglepődnünk azon, amikor T-4 hét, Bélus telefonhívást kapott Vanyatól (főbérlőnk), na meg egy kérdést, hogy akkor mennénk-e az esküvőjükre. (Én valószínűleg kábé ebben a pillanatban láttam meg V. üzenetét a facebook-on, és nyitva maradt a szám. Még tanúm is van, Robi!) Hátnyilván. A beszélgetés során elhangzott a tuxido szócska, ami nem sejtetett semmi jót. Tudtam én Vanyaról, hogy szereti a felhajtást (nem egy Vanya bácsi, az tuti), meg a kiöltözködést, de hogy "dress code: black tie" stílusban nyomatják az esküvőt, az őszintén szólva meglepett.
Az ozik öltözködése mindig mosolyt varázsol az arcomra. Én se vagyok egy fashonista BrigitBardot, de itt aztán mennek az érdekes kombinációk. Főleg a tengerparthoz közeli részeken, ahol az ember a végletekig leegyszerűsödhet, avagy eligénytelenedhet. Vagy azért, mert eszméletlenül laza ("leszarom, hogy színházba megyünk, és farmer&póló van rajtam"), vagy mert túlzottan is csinoska: lásd első találkozásunkat a tütü szoknyás csajokkal télvíz idején Newcastle-ban.
Muszáj lesz begyűjtenem néhány jellegzetes fotót! :)
Muszáj lesz begyűjtenem néhány jellegzetes fotót! :)
Többszöri hullámvölgy és -domb után, feb.26-án, elhatároztuk, hogy akkor tényleg elmegyünk a nagy eseményre. Így maradt kb. 2 hetünk, hogy mindent lezsírozzunk. Nekem még Port stephensi hétvégén alatt volt egy álmatlan éjszakám, amikor kétségbeesésemben, elkezdtem ötletelni magamban, az éjszaka csendjében és sötétjében. Ez konkrétan az ajándék részre vonatkozott. És akkor most jöhetne is az Okos lány esete a Magyar népmesékből. Azzal a különbséggel, hogy nekem volt két lelkes (? :D) segítőm, a testvérkéim, akik Hetedhét Határon túlról is beszerezték és szállították a szajrét "Párizs" jeligével!
Több napot jól elszórakoztunk a különböző bevásárlóközpontokban is, hogy beszerezzük az esküvői hozzávalókat. Volt többszöri nyálcsorgatás (a Hugo Boss öltöny 10 pontos volt, csak olcsósítva nem), ruhapróbák és ruhaigazítás. Bélus öltönye lett végül a szűk keresztmetszet, de az utolsó napon sikerült összehozni azt is. Én rászántam magam egy masszív szépészkedéses körre, és ezúttal nem jöttem ki sírva a fodrásztól. :)
Kozmetik, pedikür-manikür és garázs-makeup.
Kozmetik, pedikür-manikür és garázs-makeup.
Ez lett az eredmény:
Az esküvőnek voltak érdekes és emlékezetes pillanatai. Az ara például nem tündökölt annyira, mint ahogy azt az eddigi esküvőkön láttuk, talán azért sem, mert nem volt az a tipikusan és mindent beborítóan fehér a ruhája. Nagyon vagány volt amúgy, nekünk nagyon tetszett! Az is rövidesen nyilvánvalóvá vált, hogy sikerült ugyanazt a ruhát kiválasztanunk a koszorúslánnyal. Bár ezen nem is akadtam fenn annyira, lévén, hogy méretei miatt úgy tűnt, mintha ő egy másik kollekció darabját viselné.
A humor mindent megold: rögtön egymásra találtunk! Nem hiába a délszláv vér... ;) :D
A humor mindent megold: rögtön egymásra találtunk! Nem hiába a délszláv vér... ;) :D
Az esketés után aztán valahogy a házaspár esküvői limuzinjában kötöttünk ki (pedig már éppen a taxitársasággal beszéltem, amikor meginvitáltak bennünket egy fuvarra), és a menetiránynak háttal, a koszorúslány mellett, Vanyaval és Robbal szemben ülve utaztunk az étterem felé. Mint a moziban. Egyértelműen az Éjszaka a Földön jutott az eszembe, gondolatban hozzá is adtam gyorsan az öt világvároshoz hatodiknak Szidnejt, és félig sokkosan (komolyan) hallgattam az immáron férj elbeszélését az aznap történtekről (kronológikus sorrendben). Közben az elhúzott napfénytetőn a szemembe sütött a nap, és legszívesebben felálltam volna, mint a filmeken!, hogy kilógjak az ablakon és hujjogassak az utca népének Mosman belvárosában. Mindez nyilván csak a filmeken történik meg, és nem egy egyszerű, szidneji lakossal. Gyorsan oda is értünk Chowder Bayhez, és óvatosan lépkedtünk lefelé a tengerparti étteremhez. (magas sarkú szandál, rulez!)
Ripples az étterem neve, ahová a vacsorát szervezték. Fedett teraszán kezdtük a partizást és néztük a naplementét. Nem volt túl nagy ereszd el a hajam, mi egyébként is szolidra treníroztuk magunkat, Bélus ugye sportember :), én meg ugye tűsarkúban voltam, és nyilván nem akartam arccal hárítani a dekket vagy 60 ember előtt. :) Körülbelül ennyien voltunk és gyűltünk a körasztalok köré a vacsora alkalmával. Időközben újra rátaláltunk néhány ismerősre, akikkel még tavaly egyszer összefutottunk Vanya szülinapi buliján, és most, szombat este is igen jókat beszélgettünk. Az egyetlen magyarok mi voltunk, a teljes nevünket sem írták ki a kártyára, ami elég furán mutatott, de nyilván csak egy-egy ilyen fura nevű lehet egyekkora társaságban. :D Ja, amúgy Robert és tesója is magyar szülőktől származnak, csak éppen egy kukkot sem beszélnek magyarul... :-/
Nagyon rendesen végigbeszélgettük és ettük-ittuk az estét, még egy kis vodkázásra is sor került, aztán 11 körül, amikor egy rövid levegőzést követően visszatértünk, az asztaltársaságunk már csak nyomokban létezett, a vendégek elkezdtek elszállingózni. Mi éppen belejöttünk volna, gondoltuk, még iszunk egyet Simonnal, és megbeszéljük az élet fontos kérdéseit, de aztán olyan erős volt a "menetszél", hogy mi is búcsúztunk és éjfél előtt már itthon is voltunk.
Nagyon rendesen végigbeszélgettük és ettük-ittuk az estét, még egy kis vodkázásra is sor került, aztán 11 körül, amikor egy rövid levegőzést követően visszatértünk, az asztaltársaságunk már csak nyomokban létezett, a vendégek elkezdtek elszállingózni. Mi éppen belejöttünk volna, gondoltuk, még iszunk egyet Simonnal, és megbeszéljük az élet fontos kérdéseit, de aztán olyan erős volt a "menetszél", hogy mi is búcsúztunk és éjfél előtt már itthon is voltunk.
Kurta-furcsa esküvő volt ez...
Na és az agyagkatonák.
A kínai agyaghadsereg valahogy tízenéves korom óta foglalkoztatja a gondolataimat (LLL: Sindzse szeme). A bal oldali, lopva készített fotón, egy álló íjász látható, egyike azoknak a szobroknak, amelyeket tegnap csodáltunk meg Szidnej egyik múzeumában.
Ez már egy igazi, tornacipős program volt vasárnap délután, amit mindenkinek nagy örömmel ajánlok. Éppen tegnapi hír, hogy 2 év múlva Finnországba látogatnak a katonák. Várható vmi Európa többi országában is?
A szidneji kiállítást a NSW Art Galleryben lehetett megtekintgetni, tegnap volt a zárónap, így szépen kígyóztunk mi is a sorral a jegypénztárig. Azért nem volt annyira durva, mint a budapesti, Szépművészeti előtti sorok, viszont a mozgást nagyon rosszul szervezték: nem korlátozták a beengedett emberek számát, emiatt egymás "hegyén-hátán" próbálkoztunk. Szerencsénkre mi magasabbak voltunk (itt is :)), mint az átlag, úgyhogy átláttunk a vitrin előtt álló első sor válla felett.
Fantasztikus relikviákat állítottak ki a vitrinekben, és szenzációs érzés volt élőben és közelről megcsodálni a nyolc, teljesen különböző karakterű harcost és a két életnagyságú lószobrot.
Az archeológusok több, mint 35 éve kutatják a területet, amit 25ezer m2 nagyságúra becsülnek. Az ásatások során eddig 2060 emberalakot és 124 lovat találtak meg és tártak fel, a hadsereg számát 8 ezerrel, a lovakét majdnem 800-ra becsülik. Feltételezések szerint 150 nap készülhetett el egy figura, és körülbelül ezer fazekas dolgozhatott a feladaton. Milyen szörnyű, hogy a titoktartás miatt az uralkodó állítólag minden szorkos kezű emberét a sírba temette...
A magyar wikipediás cikket érdemes elolvasni, és mi egy kis, angol nyelvű, filmes összeállítással is szívesen szolgálunk a mihamarabbi viszontlátás alkalmával és reményében. :D
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)