pingvinek & agyagkatonák

Kábé így tudom röviden összefoglalni az elmúlt hétvége eseményeit.

Akkor először a pingvinekről.

Írhatnék a sarkvidéki pingvinekről, mert elég gyakran olvasok róluk mostanában az antarktiszos könyvemben, de inkább elmesélem, hogy milyen volt Vanya és Robert esküvője. 

Hogy jönnek ide a pingvinek? Hát ez elég eccerű kérdés: majdnem így éreztük magunkat az esküvői öltözési kód következtében...
Nem tudom, mégis mit vártam az itteni jogász társadalomtól. Nyilván nem kellett volna meglepődnünk azon, amikor T-4 hét, Bélus telefonhívást kapott Vanyatól (főbérlőnk), na meg egy kérdést, hogy akkor mennénk-e az esküvőjükre. (Én valószínűleg kábé ebben a pillanatban láttam meg V. üzenetét a facebook-on, és nyitva maradt a szám. Még tanúm is van, Robi!) Hátnyilván. A beszélgetés során elhangzott a tuxido szócska, ami nem sejtetett semmi jót. Tudtam én Vanyaról, hogy szereti a felhajtást (nem egy Vanya bácsi, az tuti), meg a kiöltözködést, de hogy "dress code: black tie" stílusban nyomatják az esküvőt, az őszintén szólva meglepett.

Az ozik öltözködése mindig mosolyt varázsol az arcomra. Én se vagyok egy fashonista BrigitBardot, de itt aztán mennek az érdekes kombinációk. Főleg a tengerparthoz közeli részeken, ahol az ember a végletekig leegyszerűsödhet, avagy eligénytelenedhet. Vagy azért, mert eszméletlenül laza ("leszarom, hogy színházba megyünk, és farmer&póló van rajtam"), vagy mert túlzottan is csinoska: lásd első találkozásunkat a tütü szoknyás csajokkal télvíz idején Newcastle-ban. 
Muszáj lesz begyűjtenem néhány jellegzetes fotót! :)

Többszöri hullámvölgy és -domb után, feb.26-án, elhatároztuk, hogy akkor tényleg elmegyünk a nagy eseményre. Így maradt kb. 2 hetünk, hogy mindent lezsírozzunk. Nekem még Port stephensi hétvégén alatt volt egy álmatlan éjszakám, amikor kétségbeesésemben, elkezdtem ötletelni magamban, az éjszaka csendjében és sötétjében. Ez konkrétan az ajándék részre vonatkozott. És akkor most jöhetne is az Okos lány esete a Magyar népmesékből. Azzal a különbséggel, hogy nekem volt két lelkes (? :D) segítőm, a testvérkéim, akik Hetedhét Határon túlról is beszerezték és szállították a szajrét "Párizs" jeligével!

Több napot jól elszórakoztunk a különböző bevásárlóközpontokban is, hogy beszerezzük az esküvői hozzávalókat. Volt többszöri nyálcsorgatás (a Hugo Boss öltöny 10 pontos volt, csak olcsósítva nem), ruhapróbák és ruhaigazítás. Bélus öltönye lett végül a szűk keresztmetszet, de az utolsó napon sikerült összehozni azt is. Én rászántam magam egy masszív szépészkedéses körre, és ezúttal nem jöttem ki sírva a fodrásztól. :)
Kozmetik, pedikür-manikür és garázs-makeup.

Ez lett az eredmény:

Az esküvőnek voltak érdekes és emlékezetes pillanatai. Az ara például nem tündökölt annyira, mint ahogy azt az eddigi esküvőkön láttuk, talán azért sem, mert nem volt az a tipikusan és mindent beborítóan fehér a ruhája. Nagyon vagány volt amúgy, nekünk nagyon tetszett! Az is rövidesen nyilvánvalóvá vált, hogy sikerült ugyanazt a ruhát kiválasztanunk a koszorúslánnyal. Bár ezen nem is akadtam fenn annyira, lévén, hogy méretei miatt úgy tűnt, mintha ő egy másik kollekció darabját viselné.
A humor mindent megold: rögtön egymásra találtunk! Nem hiába a délszláv vér... ;) :D

Az esketés után aztán valahogy a házaspár esküvői limuzinjában kötöttünk ki (pedig már éppen a taxitársasággal beszéltem, amikor meginvitáltak bennünket egy fuvarra), és a menetiránynak háttal, a koszorúslány mellett, Vanyaval és Robbal szemben ülve utaztunk az étterem felé. Mint a moziban. Egyértelműen az Éjszaka a Földön jutott az eszembe, gondolatban hozzá is adtam gyorsan az öt világvároshoz hatodiknak Szidnejt, és félig sokkosan (komolyan) hallgattam az immáron férj elbeszélését az aznap történtekről (kronológikus sorrendben). Közben az elhúzott napfénytetőn a szemembe sütött a nap, és legszívesebben felálltam volna, mint a filmeken!, hogy kilógjak az ablakon és hujjogassak az utca népének Mosman belvárosában. Mindez nyilván csak a filmeken történik meg, és nem egy egyszerű, szidneji lakossal. Gyorsan oda is értünk Chowder Bayhez, és óvatosan lépkedtünk lefelé a tengerparti étteremhez. (magas sarkú szandál, rulez!)

Ripples az étterem neve, ahová a vacsorát szervezték. Fedett teraszán kezdtük a partizást és néztük a naplementét. Nem volt túl nagy ereszd el a hajam, mi egyébként is szolidra treníroztuk magunkat, Bélus ugye sportember :), én meg ugye tűsarkúban voltam, és nyilván nem akartam arccal hárítani a dekket vagy 60 ember előtt. :) Körülbelül ennyien voltunk és gyűltünk a körasztalok köré a vacsora alkalmával. Időközben újra rátaláltunk néhány ismerősre, akikkel még tavaly egyszer összefutottunk Vanya szülinapi buliján, és most, szombat este is igen jókat beszélgettünk. Az egyetlen magyarok mi voltunk, a teljes nevünket sem írták ki a kártyára, ami elég furán mutatott, de nyilván csak egy-egy ilyen fura nevű lehet egyekkora társaságban. :D Ja, amúgy Robert és tesója is magyar szülőktől származnak, csak éppen egy kukkot sem beszélnek magyarul... :-/
Nagyon rendesen végigbeszélgettük és ettük-ittuk az estét, még egy kis vodkázásra is sor került, aztán 11 körül, amikor egy rövid levegőzést követően visszatértünk, az asztaltársaságunk már csak nyomokban létezett, a vendégek elkezdtek elszállingózni. Mi éppen belejöttünk volna, gondoltuk, még iszunk egyet Simonnal, és megbeszéljük az élet fontos kérdéseit, de aztán olyan erős volt a "menetszél", hogy mi is búcsúztunk és éjfél előtt már itthon is voltunk.

Kurta-furcsa esküvő volt ez...

Na és az agyagkatonák.

A kínai agyaghadsereg valahogy tízenéves korom óta foglalkoztatja a gondolataimat (LLL: Sindzse szeme). A bal oldali, lopva készített fotón, egy álló íjász látható, egyike azoknak a szobroknak, amelyeket tegnap csodáltunk meg Szidnej egyik múzeumában.

Ez már egy igazi, tornacipős program volt vasárnap délután, amit mindenkinek nagy örömmel ajánlok. Éppen tegnapi hír, hogy 2 év múlva Finnországba látogatnak a katonák. Várható vmi Európa többi országában is? 

A szidneji kiállítást a NSW Art Galleryben lehetett megtekintgetni, tegnap volt a zárónap, így szépen kígyóztunk mi is a sorral a jegypénztárig. Azért nem volt annyira durva, mint a budapesti, Szépművészeti előtti sorok, viszont a mozgást nagyon rosszul szervezték: nem korlátozták a beengedett emberek számát, emiatt egymás "hegyén-hátán" próbálkoztunk. Szerencsénkre mi magasabbak voltunk (itt is :)), mint az átlag, úgyhogy átláttunk a vitrin előtt álló első sor válla felett. 

Fantasztikus relikviákat állítottak ki a vitrinekben, és szenzációs érzés volt élőben és közelről megcsodálni a nyolc, teljesen különböző karakterű harcost és a két életnagyságú lószobrot.

Az archeológusok több, mint 35 éve kutatják a területet, amit 25ezer m2 nagyságúra becsülnek. Az ásatások során eddig 2060 emberalakot és 124 lovat találtak meg és tártak fel, a hadsereg számát 8 ezerrel, a lovakét majdnem 800-ra becsülik. Feltételezések szerint 150 nap készülhetett el egy figura, és körülbelül ezer fazekas dolgozhatott a feladaton. Milyen szörnyű, hogy a titoktartás miatt az uralkodó állítólag minden szorkos kezű emberét a sírba temette...

A magyar wikipediás cikket érdemes elolvasni, és mi egy kis, angol nyelvű, filmes összeállítással is szívesen szolgálunk a mihamarabbi viszontlátás alkalmával és reményében. :D