Végre sikerült megkötnöm az új sapkámat. Egy szenvedés volt, mert nehezen bírtam koncentrálni, és a fonal is sokszor megtréfált. Na de kész! Kicsit nagy lett, de majd belenő a fejem. Amúgy kimostam, remélve, hogy jól összemegy. :D (#áhh, nem ment össze...)
A sapi a következő és egyben (idei) utolsó, nagy kiruccanásunkra való előkészületek jegyében készült. Az úticél: Új-Zéland, Déli-sziget.
2 éve jártunk először Új-Zélandon, imádtuk, és azóta vágyunk vissza. Legalábbis én egészen biztosan. :D Életünk egyik legnagyobb kalandja volt az a lakókocsizás az Északi-szigeten, 2000 km élvezet. A sziget legdélibb csücskéből még valamelyik (talán a Mt Cook?) déli hegy csúcsát is látni véltük. Na, de most közelről is megnézzük!
Idén az ozi húsvét, a naptár szerint, egészen hosszú hétvégét dob az ölünkbe, már akinek számít a fizetett szabadság... Ausztráliában szünnap Nagypéntek és húsvét hétfő, illetve mivel az ANZAC Day (április 25.) húsvét hétfőre esik, kiadják a rá következő napot, keddet. Mi megtoldjuk még az elejét is kettővel, és máris lesz 7 napunk. :)
A terv összeállt, természetesen excel-formában is elérhető a kiváncsiskodók számára ;).
Ezúttal nem lakókocsizunk, hanem autózunk; nagy vacillálás után és a legutóbbi kocsikázós tapasztalatokat is figyelembe véve, "ágról ágra szállunk", azaz városról városra haladunk a szigeten:
ápr.20-27.Christchurch - Lake Tekapo - Twizel & Mt Cook - Wanaka - Te Anau & Milford Sound - Queenstown - Fox Glacier - Arthur's Pass - Christchurch
térkép
A februári földrengés csatatérré változtatta Christchurch belvárost, úgyhogy az ottani programok eléggé kérdésesek. A listámról épp az előbb vettem le a Canterbury Múzeumot, ami április végéig még tutira zárva tart, pedig milyen jó lett volna megnézni az antarktiszos anyagukat... Reméljük, az időjárás kegyes lesz hozzánk, és a múltkorinál több havazás/jégeső nem zúdul a nyakunkba. Mindenesetre azért bepakoljuk az összes vízálló & meleg cuccunkat! :D ...és az internet-hozzáférés függvényében megpróbálunk tudósítani is. ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése