Ezt a bejegyzést tegnapra, vagy még inkább tegnapelőttre szántam, amikor eljutottunk a vákuum-csomagolás csúcsára :D, de kicsit megcsúsztam az írással.
Keményen dolgoztunk csütörtök óta, egyrészt az "életben maradás"-on, másrészt ugye a pakolás volt napirenden.
Amint azt már korábban említettem, programunk volt csüt. és péntek estére. Az exactos,céges, esti program jól sikerült! A Kings Crossra mentünk sörözni és vacsorázni. Ez a város egyik legrosszabb hírű negyede, tele rossz alakokkal és állítólag utcalányokkal, valamint valamiért a hátizsákos túristák egy része is itt köt ki. Láttunk is egy csomó lepattant furgont, meg egy halom fiatalembert az utcán tengi-lengizni. :D Mentünk egy kört, kocsmát keresve, és elmondom nektek, hogy ez az egyik leghidegebb este volt eddig (nem vicc). Végülis a nagy kört leírtuk, de az elindulási ponton kötöttünk ki, egy "hotel"-ben, és ott hédereztünk majdnem 7ig, akkorra szervezték ugyanis a vacsorát. A Prague nevű helyre mentünk, ahol jó kis cseh söröket és pálinkát ittunk. A vacsora több fogásos volt: előételnek mindenféle kis falatokat hoztak (kolbászka, rántott ez-az), főételnek és malac csülköt kértem, jól bele is tört a bicskám (óriási adag volt!), majd a desszert (palacsinta, fagyi, gyümölcs, almás rétes). Nagyon bezabáltunk!
Volt egy kis búcsúzkodás is, mert néhány emberrel akkor találkoztunk utoljára, egyébként pedig most éppen az Exact-irodában ülök :D, szóval, ma ismét búcsúzkodás tőlük.
Péntektől Bélus szabin volt, de ebéd körül visszajöttünk Chatswoodba -nem bírunk innen szabadulni! :D-, mert volt irodás intéznivaló. Estére vacsorát beszéltünk meg Vanyaval és Roberttel a Double bay-i szerb étteremben. Hát én nem voltam valami vevő az újabb adag, nehéz európai kajákra, sem az alkoholra. Őszintén megvallva, azt hiszem, akkorra fáradtam el egy kicsit... Szóval az este nehezen indult. Először is, nem találtuk a helyet. Ez nem jellemző ránk, mellesleg pedig csak követtük a térképet (telós google map), ami, mint kiderült, egy másik éttermet lőtt be nekünk. :) A vendéglő (Village Grill Restaurant) pont úgy nézett ki élőben, mint amilyet elképzeltem a fényképek alapján: kopott hely, nem annyira kedves vendéglátókkal. Alig volt vendég egyébként, kint is csak mi ültünk, naná, ki más akarna a hidegben? Na de bekapcsolták a kültéri fűtőtesteket, úgyhogy a végén vetkőzni kellett. :)
A vacsora elég finom és sok volt. Én majdnem éhen haltam, amikor megérkeztünk, úgyhogy rendelteltünk egy kis előétel-féleséget, ami olyan volt, mint a kőrözött, nagyon finom, ropogós kenyérrel. Aztán hárman, Roberttel és Bélussal elosztottunk 2 adag resztelt csirkemájat; ez olyan kaja, amivel az igazi ozikat ki lehet üldözni a világból!, de most aztán fény derült Robert magyarságára... :) A májas után volt még erőnk legyűrni egy-egy vegyestálat = Pola Pola (én már akkor nagyon tele voltam), csevapi volt rajta, meg valami nyárson sült, nagyon ízletes husi, sok krumplival és káposztával. Közben jött az első kör narancspálinka, amit továbbiak követtek...
Fél 8tól úgy éjfélig falatoztunk és iddogáltunk. Azt el is felejtettem írni, hogy az előétel után megérkezett Sean, Vanyaék ügyvéd barátja, úgyhogy mentek az ügyvéd sztorik. Elhangzott néhány olyan jogi kifejezés is, amit értettünk (kedvenc nyomozós filmjeinkből ismerve ;)), szóval az este nagyon szórakoztató volt. Nem is gondoltam volna, hogy ügyvédek ennyire jó fejek is tudnak lenni! ;) :D
Már azért kicsit átnyúltunk a hétvégébe, amikor elhagytuk a tetthelyet, és már majdnem búcsút intettünk egymásnak, amikor Vanya bekanyarodott egy "hotel"-ba, egyenlő: kocsma+mulatóhely. Pár perc múlva már a péntek esti buli kellős közepén találtuk magunkat, zene, tánc, üccsizés követte a vacsorát. Jó kis búcsúbuli kerekedett a vacsorából! :D
Hajnali 2 körül értünk haza, és azzal a tudattal feküdtünk le, hogy másnap reggel korai kelés. Borzalmas volt az ébredés, asszem, az az isteni finom narancspálinka megtette a hatását! :) Bélus teljesen jól volt, gyanús!, de azért nekem is sikerült elvánszorognom az utolsó csontkovácsos időpontomra, és elbúcsúzkodni Geofftől, a csontkovácsunktól. Hosszú séta helyett a reggeli pihenést választottam. :o Mint később kiderült, nem csak én voltam kótyagos a bulitól, a többi srácok is ki voltak ütve egész szombaton! :) Mekkorát nevettem ,mikor mindez kiderült vasárnap... :D
A szombat azért is volt nagyon nehéz, mert sokat kellett pakolni, de szerencsére délutánra a gyomrom újra megtanult rendesen működni, és én is voltam a munkára, pakolásra. Sőt, estére Alex és felesége (Bélus munkatársa) még egy sörre is elhívtak bennünket a közeli The Oaksba, mai egy szuper választásnak bizonyult!
Bárcsak ti is ott lettetek volna velünk! :)
Szombat este és vasárnap délelőtt még úgy tűnt, hogy nagyon jól állunk a pakolással. Nem is stresszeltünk, sőt, hívtuk Robertéket, hogy ugorjanak be hozzánk egy kávéra, mert a közeli Vidám Parkban voltak. Már majdnem mindent eltüntettünk a dobozokba, de még mindig volt "ezt-az", ami mindig gyanús... Szétszereltük a zenedobozt is, úgyhogy még háttérmuzsika sem boldogított bennünket, helyette volt a hideg, meg a kupacok. Éjfél körül kezdtünk el fóliázni, Bélus nyomta nagyon, de én már majd' elájultam (pedig egyet sem ásítottam), úgyhogy sikerült rábeszélnem, hogy "hagyja a dagadt ruhát másra", azaz hagyjunk munkát másnapra a költöztetőbrigádnak is, ha már fizetjük őket a pakolásért és csomagolásért (a munka nagy részét megcsináltuk helyettük ;)).
Ma reggel 8 és 9 közöttre vártuk a "brigád"-ot. Még a reggelimet sem fejeztem be, amikor 7.50-kor csörgött a telefon: megérkezett a konténer!! :O
Andrew és Henrik nagyon szakértő közreműködésével 11 órára véglegesítettük a 46 számozott csomagot. A végeredmény: 23, kisebb-nagyobb, sztenderd méretű kartondoboz, kb. 500 kg súllyal, plusz a többi bútordarab és hi-fi tartozék, amelyeket az eredeti dobozaikba pakoltunk (a 3 év alatt beszerzett tárgyaink összes dobozát megőriztük! :D). A mi mérésünk szerint kb. 5,7m3, a szakik szerint 7m3 szállítmány. Sztem nagyon profin pakoltak, jó volt látni, hogy valaki gyorsabb (Henrik), mint Bélus, pedig ő aztán nem semmi, ha pakolásról van szó! :D
Egy fotót is felteszek, amint hazaértünk.
Ma még ügyintézés, végleges kiköltözés az irodából, délután/este pedig elbútorozunk Gabihoz&Árpihoz.
A köv. két napban próbáljuk lezárni az itteni dolgainkat, felhívni a "rokonság"-ot, leadni az autót, és találkozni annyi emberrel, amennyi csak belefér a naptárunkba! :)
A repcsink szerdán 21.10-kor indul, csütörtökön, koradélután érkezünk a Bécsi Reptérre. A többit meg majd megbeszéljük akkor...! ;)
2011. május 16., hétfő
2011. május 12., csütörtök
itt az idő
Leesett az első hó a Megyében, igaz, csak a belső területeken, plusz az Ausztrál-Alpokban, ahol 15 centiméternyi hó van a hegyen. Nálunk, Szidnejben, még nem ennyire durva a helyzet, viszont nehézkesen gépelek, közben próbálom feltornázni a lakásban lévő hőmérsékletet 15.2-ről. Reggel, több órán keresztül 14 fok alatt volt kicsit, mert itt volt nálunk a tűzjelző-szerelő, jött-ment, és nem nagyon lehetett fűteni.
Olvasom, hogy 1997 óta nem volt ilyen hideg Szidnejben, ez azt jelenti, hogy tavaly is melegebb volt, ami vhogy nem varázsol mosolyt az arcomra. Tegnap már belebújtam a "téli" kabátomba, és úgy érzem, hogy ma sem cselekszem másként, amikor elhagyom a házat. Bár lehet, hogy inkább itt bent kellene viselnem. :)
Valószínűleg kihasználjuk a hidegfront áldásait és hipergyorsan pakolunk a következő 3 napban! :D
Olvasom, hogy 1997 óta nem volt ilyen hideg Szidnejben, ez azt jelenti, hogy tavaly is melegebb volt, ami vhogy nem varázsol mosolyt az arcomra. Tegnap már belebújtam a "téli" kabátomba, és úgy érzem, hogy ma sem cselekszem másként, amikor elhagyom a házat. Bár lehet, hogy inkább itt bent kellene viselnem. :)
Valószínűleg kihasználjuk a hidegfront áldásait és hipergyorsan pakolunk a következő 3 napban! :D
2011. május 11., szerda
Ms Vahúr
Ms Vahúr ma igazán rászolgált a nevére, mert órákon át vahúúúúrosan vonyított a szomszédban, szinte közvetlenül azalatt az ablak, ahol ülök. Szegény eb, nagyon egyedül van, napközben senki sem játszik vele, és az egyetlen szórakozása az udvari növények "istápolása". És a sírás... Én minden nap szólok hozzá valami kedveset, lehet, hogy ez a baj?, és ma már valami játékcsipogást is hallottam, úgyhogy talán nem annyira tragikus a helyzet...
utolshowk
Nem csak hogy az utolsó hetünk ez Cremorne-ban, hanem egyúttal a leghidegebb is, már ha ezt az évet számítjuk. Nem hittem volna, hogy mindkettő ilyen gyorsan a nyakunkon lesz...! Bélus ma azt mondja nekem reggel: "vigyázz, Timcsi, HIDEG van!" (=16 fok a nappaliban)
Most nagyon jól esne egy forró kürtöskalács (sok puszival Gabinak és Árpinak), de helyette ma forró pirítós lesz a tányéromon, és majd holnap megyek az "adagom"-ért. ;) Azt hiszem, az lesz az utolsó kalácsunk Szidnejben. :(
Egyébként az utóbbi egy hét másról sem szól, csak az evésről...
Kulináris élvezetek
Számomra múlt csütörtökön kezdődött a Menet, amikor is összejöttem a volt HSS-es kollégákkal Chatswoodban. Fiona szervezte az ebédet 3 főre, majd hirtelen nyolcan lettünk, mert csatlakozott hozzánk pár, jó arc kolléga a másik brigádból. Dumplingozni mentünk, ami kínai gombócozást takar, olyasmi, mint a yam cha -kis adagokban felszolgált sült/főtt, általában töltött falatkák. A jó arc kollégákkal aztán még elmentünk egy pohárkára a Chelsea-be, ahová az exactosokkal is szoktunk járni. Nagyon jól esett találkozni ezekkel az emberekkel és meghallgatni a sztorijaikat, igazából ekkor kezdett hatni rám a készülődés izgalma (másrészt azért is,mert eddigre sok dolgot ki tudtunk pipálni a listánkon).
Péntekre Geoff és Rosemary jött át hozzánk, Cremorne-ba egy vacsorára. Nem mi főztünk, hanem az egyik sarki beülős helyre, a Radio Cairoba foglaltunk asztalt. Rose akarta kipróbálni. Mi már voltunk itt egyszer, vmikor 2 éve, valami édességet ettünk, a menüt nem is próbáltuk ki. De most annak is eljött az ideje, és milyen jól tettük! Afrikai specialitásokat szolgáltak fel, Geoff-fel mi a snappert (hal) választottuk, Bé és Rose pedig a birka csülkös pörköltet - ha jól emlékszem. :) Isteni választás volt mindkettő, mellé a finom bor, amit Geoffék hoztak (byo, azaz ide is hozhatja magával az ember a piáját, és néhány dollárnyi szervízdíj ellenében elfogyaszthatja azt), majd a desszertet is kipróbáltuk - remek döntés volt, bár a desszert bor, holmi ozi "tokay" (!) messze az elvárások alatt teljesített.
Szombat reggel bepattantunk a tűzpiros verdánkba (nem csalás, nem ámítás!), és Newcastle irányába hajtottunk. Barátainkkal, Marciával és családjával, illetve Bélus néhány Sykes-os kollégájával beszéltünk meg egy-egy utolsó összejövést. 10 körül elvileg Cas-zel találkoztunk a kedvenc, tengerparti kávézónkban, az Estabarban. Ő is, mi is késtünk, úgyhogy késői (2.) reggeli lett belőle. Nagy mázlinkra sütött a nap, úgyhogy kicsit sütkéreztünk, de azért elkélt a pulóver, majd a polárkabát az ücsörgés közben. Azért elég jó, hogy május elején-közepén (ősz vége!) kint tud ücsörögni az ember a kis kávéjával, teájával... Ja, és a tengerparti séta a Newcastle Beachnél - az utolsó, gyönyörű napsütésben, szörfösökkel és úszókkal! :D
Az ebédet Marciaval, Gavinnel és a gyerkőcökkel terveztük, de a szervezés nem ment valami flottul... Aztán 2 körül csak találkoztunk a Darby Streeten, Newcastle fő- és leghíresebb utcájában. Beültünk a Zincbe, ahol vmikor tavaly egyszer már volt szerencsénk étkezni velük. Vannak az embernek törzshelyei, na... :) Nagyon jót beszélgettünk, és arra is fény derült, hogy Marcia miért nem volt annyira kirobbanó formában: 20 év után most újra próbál leszokni a dohányzásról...! :o Mi nagyon drukkolunk neki, és remélem, ahogy amikor meglátogat bennünket Londonyban, akkor már nem fog neki hiányozni, hogy a sör mellé cigit is szívjon. ;) Kis pityergéssel búcsúztunk el tőlük, és aztán "rohantunk" tovább, mert Bill (Sykes) és felesége már vártak ránk a Bar Beachnél. Sétáltunk egy jót a kedvenc útvonalunkon, közben szépen lement a nap is. Vacsorázni a Honeysuckle-hez mentünk, ami egyébként az én egyik (másik :)) kedvenc részem Newie-ban. 3 éve, amikor megérkeztünk és átköltöztünk Newie-ba, már javában folytak az építkezések ezen a területen, ahol régen mindenféle elhanyagolt, kikötői dokképületek álltak. Bélusnak nem tartozott a kedvencei közé ez a városrész, de most megdöbbenve látta, hogy milyen változáson ment keresztül! :D A Siloban "landoltunk", ahol én kb. 3 éve ilyenkor első ausztrál kávézós-kint ülős élményemet szereztem -- éppen kiadó lakást kerestem akkoriban... Na, azóta próbáltam visszavonsozlni oda Bélust, nem sok eredménnyel. :D Este egyébként még mindig lehetett kint ücsörögni, igaz, beindították a fűtőtesteket. Nagyon finomat vacsoráltunk, és véletlenül még Billék családjával is találkoztunk + beszélgettünk (unokahúga hogy hogy nem éppen Londonba készül pár héten belül :D).
Este 10-kor értünk haza, de már korgott a gyomrunk...! :D
Vasárnap reggel Robert (Vanya férje) jött hozzánk garázst pakolni és ébredezni (hajnalig dolgozott, Bélus meg is jegyezte, hogy ez valami magyar sajátosság lehet, a hajnalig dolgozás...). Kiszórtunk minden vackot a hétfői lomtalanításra, majd megérkezett Vanya is Charlieval (édes kis öreg!, mármint kutyus), és gyorsan elmentünk kávézni. Dél körülre vártak bennünket Kevinék, Bélus egyik kollégája, de kábé du. 2 lett, mire odaértünk hozzájuk. Az utóbbi hónapokban teljesen átalakították a házukat, szuperjó lett és óriási! Na erre koccintottunk, meg a barátságra. ;) Ez egy elő-céges összejövetel volt amúgy, mert a kollégák közül sokan voltunk ott, partnerestül természetesen. Isteni volt a házifőzt, vegyes: az ázsia és európai konyhaművészet versenyzett egymással. :D
A képeken látjátok a kemény magot :), a kínai, maláj és indonéz barátainkat, kollégákat, akik újabb színeket hoztak az életünkbe. De furcsa lesz nélkülük! Az utolsó céges összejövetel holnap lesz a Prague-ban, Bélus javaslata alapján. Meglátjuk, hogy bírja a társaság a kaját és italozást közép-európai módra (= az utolcsó csapás)... ;)
Péntek este -levezetés gyanánt- Vanyaval és Roberttel találkozunk egy szerb étteremben. Bélus már előbogarászta a dobozból az elpakol, téli kabátomat, mert kint fogunk ülni! :o Na de semmi sincs veszve, mert az étlapon megtaláltam a lényeget: "Palacinke"!
Szombat-vasárnap pakolunk és pakolunk. Bélus tegnap szerzett fóliát (hála és köszönet Barnatuppinak, hogy egyáltalán volt fogalmunk erről a csomagolási technikáról!), ingyér', most már csak pörgetni kell. :D Közben eBay-en elkelt a két kis fehér hálószoba asztalkánk, és úgy tűnik, az ágyunk is vevőre talál holnap. Hétfőre kértük a szállítást, akkor jönnek az összes csomagunkért. Reményeink szerint a cuccok július végére-augusztus elejére Londonba érnek... Addig is: utazás-pakolás-utazás....
Most nagyon jól esne egy forró kürtöskalács (sok puszival Gabinak és Árpinak), de helyette ma forró pirítós lesz a tányéromon, és majd holnap megyek az "adagom"-ért. ;) Azt hiszem, az lesz az utolsó kalácsunk Szidnejben. :(
Egyébként az utóbbi egy hét másról sem szól, csak az evésről...
Kulináris élvezetek
Számomra múlt csütörtökön kezdődött a Menet, amikor is összejöttem a volt HSS-es kollégákkal Chatswoodban. Fiona szervezte az ebédet 3 főre, majd hirtelen nyolcan lettünk, mert csatlakozott hozzánk pár, jó arc kolléga a másik brigádból. Dumplingozni mentünk, ami kínai gombócozást takar, olyasmi, mint a yam cha -kis adagokban felszolgált sült/főtt, általában töltött falatkák. A jó arc kollégákkal aztán még elmentünk egy pohárkára a Chelsea-be, ahová az exactosokkal is szoktunk járni. Nagyon jól esett találkozni ezekkel az emberekkel és meghallgatni a sztorijaikat, igazából ekkor kezdett hatni rám a készülődés izgalma (másrészt azért is,mert eddigre sok dolgot ki tudtunk pipálni a listánkon).
Péntekre Geoff és Rosemary jött át hozzánk, Cremorne-ba egy vacsorára. Nem mi főztünk, hanem az egyik sarki beülős helyre, a Radio Cairoba foglaltunk asztalt. Rose akarta kipróbálni. Mi már voltunk itt egyszer, vmikor 2 éve, valami édességet ettünk, a menüt nem is próbáltuk ki. De most annak is eljött az ideje, és milyen jól tettük! Afrikai specialitásokat szolgáltak fel, Geoff-fel mi a snappert (hal) választottuk, Bé és Rose pedig a birka csülkös pörköltet - ha jól emlékszem. :) Isteni választás volt mindkettő, mellé a finom bor, amit Geoffék hoztak (byo, azaz ide is hozhatja magával az ember a piáját, és néhány dollárnyi szervízdíj ellenében elfogyaszthatja azt), majd a desszertet is kipróbáltuk - remek döntés volt, bár a desszert bor, holmi ozi "tokay" (!) messze az elvárások alatt teljesített.
Szombat reggel bepattantunk a tűzpiros verdánkba (nem csalás, nem ámítás!), és Newcastle irányába hajtottunk. Barátainkkal, Marciával és családjával, illetve Bélus néhány Sykes-os kollégájával beszéltünk meg egy-egy utolsó összejövést. 10 körül elvileg Cas-zel találkoztunk a kedvenc, tengerparti kávézónkban, az Estabarban. Ő is, mi is késtünk, úgyhogy késői (2.) reggeli lett belőle. Nagy mázlinkra sütött a nap, úgyhogy kicsit sütkéreztünk, de azért elkélt a pulóver, majd a polárkabát az ücsörgés közben. Azért elég jó, hogy május elején-közepén (ősz vége!) kint tud ücsörögni az ember a kis kávéjával, teájával... Ja, és a tengerparti séta a Newcastle Beachnél - az utolsó, gyönyörű napsütésben, szörfösökkel és úszókkal! :D
Az ebédet Marciaval, Gavinnel és a gyerkőcökkel terveztük, de a szervezés nem ment valami flottul... Aztán 2 körül csak találkoztunk a Darby Streeten, Newcastle fő- és leghíresebb utcájában. Beültünk a Zincbe, ahol vmikor tavaly egyszer már volt szerencsénk étkezni velük. Vannak az embernek törzshelyei, na... :) Nagyon jót beszélgettünk, és arra is fény derült, hogy Marcia miért nem volt annyira kirobbanó formában: 20 év után most újra próbál leszokni a dohányzásról...! :o Mi nagyon drukkolunk neki, és remélem, ahogy amikor meglátogat bennünket Londonyban, akkor már nem fog neki hiányozni, hogy a sör mellé cigit is szívjon. ;) Kis pityergéssel búcsúztunk el tőlük, és aztán "rohantunk" tovább, mert Bill (Sykes) és felesége már vártak ránk a Bar Beachnél. Sétáltunk egy jót a kedvenc útvonalunkon, közben szépen lement a nap is. Vacsorázni a Honeysuckle-hez mentünk, ami egyébként az én egyik (másik :)) kedvenc részem Newie-ban. 3 éve, amikor megérkeztünk és átköltöztünk Newie-ba, már javában folytak az építkezések ezen a területen, ahol régen mindenféle elhanyagolt, kikötői dokképületek álltak. Bélusnak nem tartozott a kedvencei közé ez a városrész, de most megdöbbenve látta, hogy milyen változáson ment keresztül! :D A Siloban "landoltunk", ahol én kb. 3 éve ilyenkor első ausztrál kávézós-kint ülős élményemet szereztem -- éppen kiadó lakást kerestem akkoriban... Na, azóta próbáltam visszavonsozlni oda Bélust, nem sok eredménnyel. :D Este egyébként még mindig lehetett kint ücsörögni, igaz, beindították a fűtőtesteket. Nagyon finomat vacsoráltunk, és véletlenül még Billék családjával is találkoztunk + beszélgettünk (unokahúga hogy hogy nem éppen Londonba készül pár héten belül :D).
Este 10-kor értünk haza, de már korgott a gyomrunk...! :D
Vasárnap reggel Robert (Vanya férje) jött hozzánk garázst pakolni és ébredezni (hajnalig dolgozott, Bélus meg is jegyezte, hogy ez valami magyar sajátosság lehet, a hajnalig dolgozás...). Kiszórtunk minden vackot a hétfői lomtalanításra, majd megérkezett Vanya is Charlieval (édes kis öreg!, mármint kutyus), és gyorsan elmentünk kávézni. Dél körülre vártak bennünket Kevinék, Bélus egyik kollégája, de kábé du. 2 lett, mire odaértünk hozzájuk. Az utóbbi hónapokban teljesen átalakították a házukat, szuperjó lett és óriási! Na erre koccintottunk, meg a barátságra. ;) Ez egy elő-céges összejövetel volt amúgy, mert a kollégák közül sokan voltunk ott, partnerestül természetesen. Isteni volt a házifőzt, vegyes: az ázsia és európai konyhaművészet versenyzett egymással. :D
 |
| tjoe, Yolanda, Radika, Anika |
 |
| Kevin, Bélus, Radika, Aflred, Yolanda (Anika takarásban), Sean |
Péntek este -levezetés gyanánt- Vanyaval és Roberttel találkozunk egy szerb étteremben. Bélus már előbogarászta a dobozból az elpakol, téli kabátomat, mert kint fogunk ülni! :o Na de semmi sincs veszve, mert az étlapon megtaláltam a lényeget: "Palacinke"!
Szombat-vasárnap pakolunk és pakolunk. Bélus tegnap szerzett fóliát (hála és köszönet Barnatuppinak, hogy egyáltalán volt fogalmunk erről a csomagolási technikáról!), ingyér', most már csak pörgetni kell. :D Közben eBay-en elkelt a két kis fehér hálószoba asztalkánk, és úgy tűnik, az ágyunk is vevőre talál holnap. Hétfőre kértük a szállítást, akkor jönnek az összes csomagunkért. Reményeink szerint a cuccok július végére-augusztus elejére Londonba érnek... Addig is: utazás-pakolás-utazás....
2011. május 4., szerda
Új-Zéland - kedves naplóm 0425-26
Április 25-26.
Gleccserek & sziklák
Ismét a reggeli napsugarak és a müzli. Fél 8-kor már úton voltunk, áthajtottunk az üres Queenstownon, és északnak vettük az irányt. Wanakában tankolni kellett, és ezután a legközelebbi megálló Haast környékén volt. 330 km autóban - ez jutott programnak délelőttre. 1:30kor indult a túránk, előtte "időben" meg akartunk érkezni. Füstölt halat vettünk ebédre, de végülis az egyik Fox-os kávézóban ebédeltünk, a hal maradt vacsira. Azt hittük, sosem készítik el a rendelést. Egyszer, a várakozás közben- meg is ugrasztottak bennünket az ismeretlen túravezetők, akik az eggyel korábbi túrára osztották a hágóvasat.
A Fox-gleccserre indultunk tehát délután. Gondoltam, hogy kicsit játszós lesz a 4 órás túramenet, de vagy ez vagy semmi. Ennyi fért bele a naptárba, ez is alig! :D
Kellett regisztrálni, aztán extra vastag, előmelegített (vagy csak kifőzött? :D) zoknira ócska, magas szárú bakancsot próbálni, hogy minden előírás szerint legyen. Hátizsákot is kapott, akinek kellett, például nekünk. Abba tettük a kicsike hágóvasainkat.
Buszra pattantunk, és feldöcögtünk a gleccserparkolóba. Közben megismerkedtünk és beszélgettünk Luciava, a túravezetőnkkel Árzsentínából. A parkolóban a banda 2 csoportra oszlott, mi Luciat választottuk, meg az aprólábú thai legényeket. Rögtön a csapat elejére vágtunk, szeretjük a saját tempónkat ugyanis (aznap én sem voltam rest, biztos a friss levegő miatt!). Egy indiai pár nyomult még velünk, beszélgettünk is kicsit. A sétaútvonal végét egy jelképes drótkerítés és egy tábla jelezte, rajta: vezető vagy tapasztalat nélkül senki se menjen tovább. A visszafelé úton meg sem lepődtem, amikor egy idős, ázsiai arcú papa jött szembe velünk egyszerű tornacipőjében kezében kamerával - mindent egy szuper fotóért...!
A jég ezoldali végénél "magpatkoltuk" magunkat, azaz: felcsatoltuk a hágóvasat, plusz magunkhoz vettünk egy tüskés fabotot. Felfelé kezdtük a botolást a jégen, volt egy kis "via ferrata", azaz kötélhágcsó, ami segített a felkapaszkodásban, és amitől rövid úton átázott a kesztyűnk. Nagyon lassan haladtunk előre, amitől Bélus ideges és frusztrált volt, de mit lehessen tenni, ha ilyen "kereskedelmi" túrára nevez be az ember?
Jól körülnéztünk a jégen, minden repedést megtapogattunk, jeget -ezúttal- nem ettünk, viszont kb. egy órát töltöttünk fent, vagy többet?, aztán irány vissza. Mivel időben végeztünk, még éppen láttunk egy kicsit a Ferenc József-gleccserből is :), sőt, egy rövid sétára is elindultunk a közeli, kis tóhoz.
Gleccserek & sziklák
Ismét a reggeli napsugarak és a müzli. Fél 8-kor már úton voltunk, áthajtottunk az üres Queenstownon, és északnak vettük az irányt. Wanakában tankolni kellett, és ezután a legközelebbi megálló Haast környékén volt. 330 km autóban - ez jutott programnak délelőttre. 1:30kor indult a túránk, előtte "időben" meg akartunk érkezni. Füstölt halat vettünk ebédre, de végülis az egyik Fox-os kávézóban ebédeltünk, a hal maradt vacsira. Azt hittük, sosem készítik el a rendelést. Egyszer, a várakozás közben- meg is ugrasztottak bennünket az ismeretlen túravezetők, akik az eggyel korábbi túrára osztották a hágóvasat.
A Fox-gleccserre indultunk tehát délután. Gondoltam, hogy kicsit játszós lesz a 4 órás túramenet, de vagy ez vagy semmi. Ennyi fért bele a naptárba, ez is alig! :D
Kellett regisztrálni, aztán extra vastag, előmelegített (vagy csak kifőzött? :D) zoknira ócska, magas szárú bakancsot próbálni, hogy minden előírás szerint legyen. Hátizsákot is kapott, akinek kellett, például nekünk. Abba tettük a kicsike hágóvasainkat.
Buszra pattantunk, és feldöcögtünk a gleccserparkolóba. Közben megismerkedtünk és beszélgettünk Luciava, a túravezetőnkkel Árzsentínából. A parkolóban a banda 2 csoportra oszlott, mi Luciat választottuk, meg az aprólábú thai legényeket. Rögtön a csapat elejére vágtunk, szeretjük a saját tempónkat ugyanis (aznap én sem voltam rest, biztos a friss levegő miatt!). Egy indiai pár nyomult még velünk, beszélgettünk is kicsit. A sétaútvonal végét egy jelképes drótkerítés és egy tábla jelezte, rajta: vezető vagy tapasztalat nélkül senki se menjen tovább. A visszafelé úton meg sem lepődtem, amikor egy idős, ázsiai arcú papa jött szembe velünk egyszerű tornacipőjében kezében kamerával - mindent egy szuper fotóért...!
A jég ezoldali végénél "magpatkoltuk" magunkat, azaz: felcsatoltuk a hágóvasat, plusz magunkhoz vettünk egy tüskés fabotot. Felfelé kezdtük a botolást a jégen, volt egy kis "via ferrata", azaz kötélhágcsó, ami segített a felkapaszkodásban, és amitől rövid úton átázott a kesztyűnk. Nagyon lassan haladtunk előre, amitől Bélus ideges és frusztrált volt, de mit lehessen tenni, ha ilyen "kereskedelmi" túrára nevez be az ember?
Jól körülnéztünk a jégen, minden repedést megtapogattunk, jeget -ezúttal- nem ettünk, viszont kb. egy órát töltöttünk fent, vagy többet?, aztán irány vissza. Mivel időben végeztünk, még éppen láttunk egy kicsit a Ferenc József-gleccserből is :), sőt, egy rövid sétára is elindultunk a közeli, kis tóhoz.
 |
| a Fox-gleccseren |
Új-Zéland - kedves naplóm 0424
Április 24.
Queenstown, Glenorchy
Ez a nap is úgy kezdődött...hogy korán keltünk és megettük a müzlinket. Végre nem kellett cuccolni, mert ezt a szállást két éjszakára foglaltuk (pechünkre a legsilányabb volt egyébként).
A reggeli első napsugarakat hiába vártuk a szobánkban, pedig a müzli mellé kellemes változatosságként szolgálhattak volna. Erkélyünk sem volt, pedig én arról ábrándoztam, hogy ezúttal ott müzlizünk. Az volt a baj, hogy összekevertem egy másik hellyel, amit csak gondoltam lefoglalni. Na ott volt erkély! :)
Az unalmas reggeli mellé azért jutott ám nekünk egy adag szépség is: kilátás a tóra és a környező, szuperszép hegyekre. ;)
Ezt a napot vártam is, meg nem is. Tudtam, hogy az egyik legcsodálatosabb autóút vár ránk, aztán meg jó pár óra egy ismeretlen ló hátán ismeretlen terepen. Magamban rimánkodtam egy jó adag esőért, ami eltörölné a programot és a rettegésemet, másrészt pedig tudtam, hogy Bélus biztosan imádja majd az egészet. Legalább a tájért érdemes odamenni, ha esik, ha fú.
Előző este sikerült annyi internetet csiholnunk (Bélus mini telefonján), hogy megnézzük az útvonalinfókat, enélkül nem is hiszem, hogy odataláltunk volna a farmra! :o Útközben leelőztünk egy bringást és pár autóst (gyerekek... Bélus vezeti a v6-os Falcont a szerpentinen... ;)), de aztán muszáj volt megállni és lőni pár fotót, csak a biztonság kedvéért: hátha később elkezd esni, és eltűnnek a pazar színek a tó fölül.
Úgy tűnik, ha korán kelünk, mindig időben érkezünk. Most is sikerült! ;)
Gyönyörű kék ég és kellemes szellő: ez fogadott bennünket a lovas farmon. Na meg az állatsereg és egy nagy csapat, germán kölök. Mondjuk úgy középiskolás korúak. Lepacsiztam vagy 3 lóval (az egyik kimondottan tetszett nekem!) és a pár kutyával, majd beregisztráltuk magunkat és kobakot is választottunk. Nagyot derültünk, amikor bebizonyosodott, hogy vannak Bélusnál nagyobb fejű emberek és kobakok! :D Igaz, így is egy XL-es került le a szögről. ;)
Aztán csoportokba osztottak bennünket. Bélus eltűnt, úgyhogy én voltam a felelős az információ-szolgáltatásért: meg voltam róla győződve, hogy mi a rövidebb túrára jelentkeztünk, úgyhogy ahhoz a brancshoz csatlakoztam. A rettegés foka! :) Kiderült, hogy valami nem stimmel a számokkal, mert mi a 3 órás lovalásra jelentkeztünk (méghozzá én regisztráltam magunkat..pffff...). Na, akkor már mindegy volt, gondoltam, ha félek, a ló úgyis érezni fogja, és ott szivat, ahol akar; beletörődtem a sorsomba.
A következő lépés a lóválasztás. Hát én nem tudom, hogy ki választ kit, de az biztos, hogy Bonniet én választottam magamnak (csak senki sem látta), amikor legelőször hozzá mentem oda simizni. Aztán meg a lovasoktató választotta nekem! Juhujj! Remélem, jó lóra tettem...gondoltam akkor. Szerintem Bélus is irigykedve nézte, mert ő nagyon szereti a nagy lovakat, viszont ő egy kicsivel kisebb termetűt kapott (szerencsére így sem ért le a lába!), Inverse-t. Felpattantunk hát a lovainkra, és én próbáltam irányba állni, de eltelt pár perc, amire a lovam észrevette, hogy Főnök van a hátán. Kis fiatal pacikám!
Végülis hatan kerültünk ebbe a csapatba és indultunk a Paradise View nevű, 3 órás lovalótúrára. Én zártam a sort, úgyhogy nagyon össze kellett kapnom magam. Rendelkeztem a kellő tapasztalatlansággal, úgyhogy a pacikám lépten-nyomon "próbálkozott" nálam. Úgy döntöttem, hogy idegességemet legyűrendő, végig beszélni fogok a lóhoz. Nem tudom, hogy emiatt-e, de végig rágta, húzta-vonta a zabláját. :D Ez nem volt olyan vicces egyébként, mert ennélfogva a fejét sem tartotta egyenesen, nyugodtan, hanem mint egy idegbeteg, össze-vissza rázta. A másik Dolog az volt, hogy nem szeretett ott menni, ahol a többiek, se belegyalogolni a vízbe, vagy lépdeni a sárban. Amit imádott viszont: Inverse farában lépdelni. Ebből kiderül, hogy Bélus lovagolt előttem. ;) Szóval a nap legnagyobb kihívása (azon kívül, hogy igyekeztem a lovon maradni és mosolyogni) számomra az volt, hogy lemaradjak az előttem haladó lovastól, Bélustól. 2 ok miatt: Inverse gyakran hátrarúgott, amitől a lovam kicsit megugrott, amitől az én szívem majdnem kiugrott. A másik ok: Inverse töbször is nagyokat fingott! :D :D :D
Sokat lovagoltunk északnak, átkeltünk sebes sodrású hegyipatakokok, és többször ügettünk is, amiről és sokszor korábban értesültem, mint a lovastársaim: én okos lovacskám ti. kívülről tudta az utat, és alkalomadtán -szó nélkül!- ügetésbe váltott. Pattogtam is, mint a nikkelbolha...!
Az út kb. közepén, egy szép kis dombon, megálltunk legelni, és közben a túravezetőnk kiselőadást tartott a környékről és Gyűrűk urás vonatkozásairól. Ha hiszitek, ha nem, itt forgatták a film bizonyos jeleneteit!
A lovaglást -természetesen- hazafelé is élveztük, mármint a farmra. Dél körül vissza is értünk, már csak le kellett szállni valahogy! :)
Lovazás után jutalom almafalatokkal kedveskedtünk a paciknak, aztán kicsit ismerkedtünk a farm többi lakójával: a kutyákkal és a malacokkal. Igazi cukiság!
Ébédidőre járt, és az egyik helyi csajszi ajánlott nekünk egy kajálós helyet Glenorchyban, oda vettük az irányt. A GYC egy szuper, kertes kávézó, mi természetesen az egyik kinti asztalnál foglaltunk helyet, hiszen sütött a nap, és körbe vetek bennünket a gyönyörű hegyek. Mi kell több ennél? Hamarosan egy kis fekete-fehér kutyus szegődött az asztalunkhoz, de mire megérkezett a rendelésünk, nyomát vesztettük. A tóparton találkoztunk vele megint, futott oda hozzánk és üdvözölt bennünket. Úgy tűnt másoknak, hogy mi vagyunk a gazdái, egy hölgy oda is jött hozzám, és közölte, hogy a kutyánkat a parton álló pasi mentette ki a sodrásból! :o Kicsit úgy tettünk, mintha valóban a mi kutyánk lenne a Folti (nyakörve volt, csakis vmi helyi eb lehetett...), Bélus izibe' dobta is neki a botot, amúgy meg a lüke kutya egy fekete, kölök labradorral szaladgált a parton.
Hú, annyi minden volt ezen a napon, és még el sem fáradhattunk, mert délután elugrottunk a Kawarau-hídhoz, megnézni a folyót és a bungee jumpingosokat, bekukkantottunk a borozóba is, majd naplemente tájékán felautóztunk a The Remarkables nevű hegy tetejére. A kis könyvünk azt írja, hogy ott forgatták a Mória bányáinak egyik utolsó jelenetét (egyik kedvenc ;), úgyhogy szerettünk volna közülnézni. A könyv azt írta, hogy kb 20 km-t kell felfelé autózni, majd még ennyit felfelé túrázni. Az autóút egy eléggé meredek, poros szerpentinút - képzeljétek el, erős szél volt, és én ültem kívül, a meredély szélén!! Sötétedett, mire felértünk, és volt vagy 5 fok, úgyhogy már csak egy kis bohóckodásra maradt időnk.
Az éjszakai életet ismét kihagytuk Queenstownban, pedig kellemes városkának tűnt ám! Heteket simán el lehet tölteni azon a környéken, kirándulással, bringázással, vagy csak tengés-lengéssel. Na, kó kis nap volt ez is!!
Queenstown, Glenorchy
Ez a nap is úgy kezdődött...hogy korán keltünk és megettük a müzlinket. Végre nem kellett cuccolni, mert ezt a szállást két éjszakára foglaltuk (pechünkre a legsilányabb volt egyébként).
A reggeli első napsugarakat hiába vártuk a szobánkban, pedig a müzli mellé kellemes változatosságként szolgálhattak volna. Erkélyünk sem volt, pedig én arról ábrándoztam, hogy ezúttal ott müzlizünk. Az volt a baj, hogy összekevertem egy másik hellyel, amit csak gondoltam lefoglalni. Na ott volt erkély! :)
Az unalmas reggeli mellé azért jutott ám nekünk egy adag szépség is: kilátás a tóra és a környező, szuperszép hegyekre. ;)
Ezt a napot vártam is, meg nem is. Tudtam, hogy az egyik legcsodálatosabb autóút vár ránk, aztán meg jó pár óra egy ismeretlen ló hátán ismeretlen terepen. Magamban rimánkodtam egy jó adag esőért, ami eltörölné a programot és a rettegésemet, másrészt pedig tudtam, hogy Bélus biztosan imádja majd az egészet. Legalább a tájért érdemes odamenni, ha esik, ha fú.
Előző este sikerült annyi internetet csiholnunk (Bélus mini telefonján), hogy megnézzük az útvonalinfókat, enélkül nem is hiszem, hogy odataláltunk volna a farmra! :o Útközben leelőztünk egy bringást és pár autóst (gyerekek... Bélus vezeti a v6-os Falcont a szerpentinen... ;)), de aztán muszáj volt megállni és lőni pár fotót, csak a biztonság kedvéért: hátha később elkezd esni, és eltűnnek a pazar színek a tó fölül.
Úgy tűnik, ha korán kelünk, mindig időben érkezünk. Most is sikerült! ;)
Gyönyörű kék ég és kellemes szellő: ez fogadott bennünket a lovas farmon. Na meg az állatsereg és egy nagy csapat, germán kölök. Mondjuk úgy középiskolás korúak. Lepacsiztam vagy 3 lóval (az egyik kimondottan tetszett nekem!) és a pár kutyával, majd beregisztráltuk magunkat és kobakot is választottunk. Nagyot derültünk, amikor bebizonyosodott, hogy vannak Bélusnál nagyobb fejű emberek és kobakok! :D Igaz, így is egy XL-es került le a szögről. ;)
Aztán csoportokba osztottak bennünket. Bélus eltűnt, úgyhogy én voltam a felelős az információ-szolgáltatásért: meg voltam róla győződve, hogy mi a rövidebb túrára jelentkeztünk, úgyhogy ahhoz a brancshoz csatlakoztam. A rettegés foka! :) Kiderült, hogy valami nem stimmel a számokkal, mert mi a 3 órás lovalásra jelentkeztünk (méghozzá én regisztráltam magunkat..pffff...). Na, akkor már mindegy volt, gondoltam, ha félek, a ló úgyis érezni fogja, és ott szivat, ahol akar; beletörődtem a sorsomba.
A következő lépés a lóválasztás. Hát én nem tudom, hogy ki választ kit, de az biztos, hogy Bonniet én választottam magamnak (csak senki sem látta), amikor legelőször hozzá mentem oda simizni. Aztán meg a lovasoktató választotta nekem! Juhujj! Remélem, jó lóra tettem...gondoltam akkor. Szerintem Bélus is irigykedve nézte, mert ő nagyon szereti a nagy lovakat, viszont ő egy kicsivel kisebb termetűt kapott (szerencsére így sem ért le a lába!), Inverse-t. Felpattantunk hát a lovainkra, és én próbáltam irányba állni, de eltelt pár perc, amire a lovam észrevette, hogy Főnök van a hátán. Kis fiatal pacikám!
Végülis hatan kerültünk ebbe a csapatba és indultunk a Paradise View nevű, 3 órás lovalótúrára. Én zártam a sort, úgyhogy nagyon össze kellett kapnom magam. Rendelkeztem a kellő tapasztalatlansággal, úgyhogy a pacikám lépten-nyomon "próbálkozott" nálam. Úgy döntöttem, hogy idegességemet legyűrendő, végig beszélni fogok a lóhoz. Nem tudom, hogy emiatt-e, de végig rágta, húzta-vonta a zabláját. :D Ez nem volt olyan vicces egyébként, mert ennélfogva a fejét sem tartotta egyenesen, nyugodtan, hanem mint egy idegbeteg, össze-vissza rázta. A másik Dolog az volt, hogy nem szeretett ott menni, ahol a többiek, se belegyalogolni a vízbe, vagy lépdeni a sárban. Amit imádott viszont: Inverse farában lépdelni. Ebből kiderül, hogy Bélus lovagolt előttem. ;) Szóval a nap legnagyobb kihívása (azon kívül, hogy igyekeztem a lovon maradni és mosolyogni) számomra az volt, hogy lemaradjak az előttem haladó lovastól, Bélustól. 2 ok miatt: Inverse gyakran hátrarúgott, amitől a lovam kicsit megugrott, amitől az én szívem majdnem kiugrott. A másik ok: Inverse töbször is nagyokat fingott! :D :D :D
Sokat lovagoltunk északnak, átkeltünk sebes sodrású hegyipatakokok, és többször ügettünk is, amiről és sokszor korábban értesültem, mint a lovastársaim: én okos lovacskám ti. kívülről tudta az utat, és alkalomadtán -szó nélkül!- ügetésbe váltott. Pattogtam is, mint a nikkelbolha...!
Az út kb. közepén, egy szép kis dombon, megálltunk legelni, és közben a túravezetőnk kiselőadást tartott a környékről és Gyűrűk urás vonatkozásairól. Ha hiszitek, ha nem, itt forgatták a film bizonyos jeleneteit!
 |
| a Bt. elit lovas kommandója :D |
Lovazás után jutalom almafalatokkal kedveskedtünk a paciknak, aztán kicsit ismerkedtünk a farm többi lakójával: a kutyákkal és a malacokkal. Igazi cukiság!
Ébédidőre járt, és az egyik helyi csajszi ajánlott nekünk egy kajálós helyet Glenorchyban, oda vettük az irányt. A GYC egy szuper, kertes kávézó, mi természetesen az egyik kinti asztalnál foglaltunk helyet, hiszen sütött a nap, és körbe vetek bennünket a gyönyörű hegyek. Mi kell több ennél? Hamarosan egy kis fekete-fehér kutyus szegődött az asztalunkhoz, de mire megérkezett a rendelésünk, nyomát vesztettük. A tóparton találkoztunk vele megint, futott oda hozzánk és üdvözölt bennünket. Úgy tűnt másoknak, hogy mi vagyunk a gazdái, egy hölgy oda is jött hozzám, és közölte, hogy a kutyánkat a parton álló pasi mentette ki a sodrásból! :o Kicsit úgy tettünk, mintha valóban a mi kutyánk lenne a Folti (nyakörve volt, csakis vmi helyi eb lehetett...), Bélus izibe' dobta is neki a botot, amúgy meg a lüke kutya egy fekete, kölök labradorral szaladgált a parton.
Hú, annyi minden volt ezen a napon, és még el sem fáradhattunk, mert délután elugrottunk a Kawarau-hídhoz, megnézni a folyót és a bungee jumpingosokat, bekukkantottunk a borozóba is, majd naplemente tájékán felautóztunk a The Remarkables nevű hegy tetejére. A kis könyvünk azt írja, hogy ott forgatták a Mória bányáinak egyik utolsó jelenetét (egyik kedvenc ;), úgyhogy szerettünk volna közülnézni. A könyv azt írta, hogy kb 20 km-t kell felfelé autózni, majd még ennyit felfelé túrázni. Az autóút egy eléggé meredek, poros szerpentinút - képzeljétek el, erős szél volt, és én ültem kívül, a meredély szélén!! Sötétedett, mire felértünk, és volt vagy 5 fok, úgyhogy már csak egy kis bohóckodásra maradt időnk.
Az éjszakai életet ismét kihagytuk Queenstownban, pedig kellemes városkának tűnt ám! Heteket simán el lehet tölteni azon a környéken, kirándulással, bringázással, vagy csak tengés-lengéssel. Na, kó kis nap volt ez is!!
Új-Zéland - kedves naplóm 0423
Április 23.
Milford Sound
Hihetetlen, hogy csak fél 8-kor kel a nap! Mi bezzeg, akkor már a müzlinket majszoltuk (megint...), és 8 körül már felpakolt autóval érkeztünk a helyi pékséghez az ömlő esőben.
Ennyit a szép időről, na de nézzük a finomságokat! Szeretem én a müzlit, de annál is jobban a friss péksütit! Felpakoltunk az útra és ebéddel is készültünk, ugyanis aznapra egy kis hajókázást terveztünk Új-Zéland top látványosságánál, a Milford Soundnál. Vagyis benne, hiszen a Milford-fjordról van szó (hosszú, keskeny, mély, meredek falú tengeröböl).
A fjordhoz egy 116 km-es út vezet, mi 2 órát kalkuláltunk. Tudtuk is tartani a tempót, mert "szerencsére" végig esett/zuhogott az eső. Néha-néha megálltunk, de különösebben nem csalogatott bennünket az egyébként gyönyörű környék.
Részben azért örültünk az időjárásnak, mert nem vesztettünk időt, másrészt meg azért, mert a Milford Sound híres-hírhedt legyei nem leptek meg bennünket. Talán összesen hármat láttam, de nem csíptek, hessegetni sem kellett. Pedig állítólag nagy küzdelmet kell folytatni ellenük, és még a legdurvább riasztó spray sem használ. A vízen mindenki biztonságban van tőlük egyébként.
Mi a 2 és fél órás, Nature Cruise nevű hajózásra regisztráltunk, remélve, hogy láthatjuk az állatvilágot + kapunk egy csomó infót út közben. A hajónk éppen olyan volt, mint amilyet elképzeltem a hirdetések alapján :), és kifogtunk egy nagyon jó fej kapitányt, ő volt az idegenvezetőnk is. Mivel esett, többnyire bent tartózkodtunk - az elején. Asztaltársaságunk, helyiek, mármint maorik voltak, és végig zabáltak. Előkerült a sült csirkés doboz, aztán sikerült kiszakítani a földre egy zacskó csipszet, majd kávét önteni a ruhámra. Minden szempontból jobb volt kint állni a fedélzeten. ;) A friss levegő nekem sokat segített, hogy ne rókakómázzak, az erős hullámok ugyanis nagyon felkeverték a gyomromat. Hogy én miért nem gondoltam arra, hogy tengeribeteg leszek!? :O Túléltem, természetesen, de az ebédet kihagytam, és inkább áztam-fáztam kint. Közben Bélus simán élvezte az utat, és próbált minél közelebb kerülni az összes vízeséshez. :)
Ismét szerencsénkre :) rengeteg vízesést láttunk, ez annak volt köszönhető, hogy előző éjszaka iszonyat nagy mennyiségű eső esett. Na, ennyit az időjósokról!
Viszont túl sok állatot nem láttunk a hajóból... Néhány fóka terpeszkedett a sziklákon, aztán a tengeri kijárathoz közelítve megjelent egy albatrosz is. A delfinek aznap,sajnos, nem jöttek a hajót kísérni.
Mire visszaértünk a hajóállomásra, kicsit tisztult az ég (mázlista délutáni túrázók! :D), úgyhogy megszabadultunk az esőnadrágunktól, és elindultunk vissza a Milford-úton. A térkép úgy másfél tucat látványosságot és kirándulóutat javasolt, mi megálltunk párnál, titkon remélve, hogy találkozunk egy keával is (ez egy nagyon mókás, nagytestű, alpesi madár). A keák valószínűleg nem szeretik az esőt, mert sehol sem láttunk, csak egyet az alagút bejárata előtt, ahol igazi torlódást okozott, ahogy az út közepén sasszézott! :D
A napot végülis Te Anauban, a tó parton zártuk egy vacsorával: nagyon finom fish and chipsszel, amit egy út széli büfében árultak. Bélus még egy nagyobb osztrigára is benevezett, amit kitűnőnek ítélt. Még jó, hogy nem kellett osztozkodni velem. ;)
A töltekezés jól jött, mert várt még ránk 170 km vezetés, hogy aznap estére elérjünk Queenstownba.
Milford Sound
Hihetetlen, hogy csak fél 8-kor kel a nap! Mi bezzeg, akkor már a müzlinket majszoltuk (megint...), és 8 körül már felpakolt autóval érkeztünk a helyi pékséghez az ömlő esőben.
Ennyit a szép időről, na de nézzük a finomságokat! Szeretem én a müzlit, de annál is jobban a friss péksütit! Felpakoltunk az útra és ebéddel is készültünk, ugyanis aznapra egy kis hajókázást terveztünk Új-Zéland top látványosságánál, a Milford Soundnál. Vagyis benne, hiszen a Milford-fjordról van szó (hosszú, keskeny, mély, meredek falú tengeröböl).
A fjordhoz egy 116 km-es út vezet, mi 2 órát kalkuláltunk. Tudtuk is tartani a tempót, mert "szerencsére" végig esett/zuhogott az eső. Néha-néha megálltunk, de különösebben nem csalogatott bennünket az egyébként gyönyörű környék.
Részben azért örültünk az időjárásnak, mert nem vesztettünk időt, másrészt meg azért, mert a Milford Sound híres-hírhedt legyei nem leptek meg bennünket. Talán összesen hármat láttam, de nem csíptek, hessegetni sem kellett. Pedig állítólag nagy küzdelmet kell folytatni ellenük, és még a legdurvább riasztó spray sem használ. A vízen mindenki biztonságban van tőlük egyébként.
Mi a 2 és fél órás, Nature Cruise nevű hajózásra regisztráltunk, remélve, hogy láthatjuk az állatvilágot + kapunk egy csomó infót út közben. A hajónk éppen olyan volt, mint amilyet elképzeltem a hirdetések alapján :), és kifogtunk egy nagyon jó fej kapitányt, ő volt az idegenvezetőnk is. Mivel esett, többnyire bent tartózkodtunk - az elején. Asztaltársaságunk, helyiek, mármint maorik voltak, és végig zabáltak. Előkerült a sült csirkés doboz, aztán sikerült kiszakítani a földre egy zacskó csipszet, majd kávét önteni a ruhámra. Minden szempontból jobb volt kint állni a fedélzeten. ;) A friss levegő nekem sokat segített, hogy ne rókakómázzak, az erős hullámok ugyanis nagyon felkeverték a gyomromat. Hogy én miért nem gondoltam arra, hogy tengeribeteg leszek!? :O Túléltem, természetesen, de az ebédet kihagytam, és inkább áztam-fáztam kint. Közben Bélus simán élvezte az utat, és próbált minél közelebb kerülni az összes vízeséshez. :)
Ismét szerencsénkre :) rengeteg vízesést láttunk, ez annak volt köszönhető, hogy előző éjszaka iszonyat nagy mennyiségű eső esett. Na, ennyit az időjósokról!
Viszont túl sok állatot nem láttunk a hajóból... Néhány fóka terpeszkedett a sziklákon, aztán a tengeri kijárathoz közelítve megjelent egy albatrosz is. A delfinek aznap,sajnos, nem jöttek a hajót kísérni.
Mire visszaértünk a hajóállomásra, kicsit tisztult az ég (mázlista délutáni túrázók! :D), úgyhogy megszabadultunk az esőnadrágunktól, és elindultunk vissza a Milford-úton. A térkép úgy másfél tucat látványosságot és kirándulóutat javasolt, mi megálltunk párnál, titkon remélve, hogy találkozunk egy keával is (ez egy nagyon mókás, nagytestű, alpesi madár). A keák valószínűleg nem szeretik az esőt, mert sehol sem láttunk, csak egyet az alagút bejárata előtt, ahol igazi torlódást okozott, ahogy az út közepén sasszézott! :D
A napot végülis Te Anauban, a tó parton zártuk egy vacsorával: nagyon finom fish and chipsszel, amit egy út széli büfében árultak. Bélus még egy nagyobb osztrigára is benevezett, amit kitűnőnek ítélt. Még jó, hogy nem kellett osztozkodni velem. ;)
A töltekezés jól jött, mert várt még ránk 170 km vezetés, hogy aznap estére elérjünk Queenstownba.
 |
| Milford-szoros |
2011. május 3., kedd
Új-Zéland - kedves naplóm 0420-0422
Eltelt egy hét, és mi közben újra belevetettük magunkat a pakolásba. Mondhatjuk, hogy az apró-cseprő dolgaink nagy része már dobozokban van, és tegnap végre az Új-zélandi mappát is rendeztem. Sajnos, egy halom prospektustól meg kellett válni, de majd kárpótolnak bennünket a gyönyörű képek. ;)
Terveim szerint már múlt héten meg lehetett volna nézni az összes képünket, de a 3. feltöltési próbálkozásnál (miután ismét kiválasztottam vagy 150 fotót), megint történt valami, és ezt már nagyon unom... Ma rászánok pár órát (valóban ennyi átnézni 3 különböző géppel készített, képet, kb.1200-t), kiválasztom a képeket, lekicsinyítem őket, és felpakolom egy új helyre, mert a picasa-albumom betelt. Cserébe kb. dupla ennyi fotográfiát lehet majd nézegetni! ;)
És akkor most kicsit részletesebben a húsvéti, Nyúl-zélandi útról és élményekről....
Április 20.
Sydney - Christchurch - Twizel
Úgy kezdtük a utazást, hogy hajnali 3.45-kor csörgött Bélus mobilja. Tök sötét volt még, és nem az ébresztés funkció keltett bennünket, hanem a hülye taxistársaság érdeklődött, hogy akkor most kombival jöjjenek vagy sima autóval. (ááá!)
A hideg hajnalon nem esett valami jól a hideg müzli, de muszáj volt valamit enni, hogy nehogy megint rosszul legyek a repülőn. Vigyázzban állva vártuk a taxist, miután egy digitális hangüzenetben közölték velünk, hogy a taxi megérkezett. Tudtam, hogy baj lesz a lakcímmel, soha nem ott közlekedünk, ahol egyszerűbb lenne...: a lakcímünk helyett a hátsó ajtó/kapu címét adtuk meg, amit a zseniális, ázsiai söfőr képtelen volt megtalálni.
Ja, kicsit előítéletesek lettünk itt, AUban: csak ázsiai taxissal ne kelljen utazni!
Szóval úgy 4.45 körül átcuccoltunk az utca másik felébe, egy hétköznapokon forgalmas utca kettébe vágja ugyanis ezt az utcáskát. Így rendeljen az ember házhoz taxit.
Mindenesetre rekordot döntöttünk, vagy 15-20 perc alatt a repréren voltunk, taxisunk hajtott, mint az állat! :D
A repülőút, a christchurchi reptéri, kutyás eseményt leszámítva eseménytelen volt. **Na és itt értem magam füllentésen! Fellapoztam a jegyzeteimet, és most már emléxem is rá: véletlenül rossz helyet foglaltunk el a repülőn: a másik oldalra ültünk le, és ez csak röviddel az indulás előtt derült ki, amikor már nem akartak bennünket felszállítani. Az én hibám volt, valamiért rögtön a bal oldalra vágódtam be, Bélus meg szerintem nem is látott még, úgyhogy neki mindegy is volt. Új-Zéland felett repülve derült ki, hogy mi nagyon jól jártunk, mert azon az oldalon jól láttuk a hegyeket-völgyeket... :D
Átvettük a bérleményünket (Ford Falcon V6) a reptéren, és nekivágtunk az útnak, dél felé.
Nagyon feszített volt a program már első nap: naplementéig le "kellett" érnünk a Lake Tekapohoz - 230km. 3h 21percet ír rá a "nagykönyv", és ismerve magunkat, kevés esély volt a behutóra. De mivel csak kettő kávézónál álltunk meg (plusz a Nagy Pisztrángnál, ja és a malacoknál! :D), sikerült teljesítenünk az első napra tervezetteket. Amúgy a kávézós intermezzóinkat a korai kelés és a hosszú vezetés alaposan indokolta. :P Az egyik kávézó kimondottan elnyerte tetszésünket, és bár sokat kellett várnunk a "take away" (műanyagpoharas) kávéra, aznap már kettőből 2 volt a pipák száma. Nagyon finom kávékat ittunk. :)
Church of Good Shepard - a Jópásztor Temploma, így hívják az anglikán templomocskát ezen a gyönyörű tóparton. Ide igyekeztünk. Kiélveztük a naplementét, és továbbmentünk Twizelbe, a szállásunkra. Kedves szállásadónk, Natasha, már befűtötte nekünk a kis stúdió apartmant, és adott pár jó tippet, hová mehetnénk vacsizni. Megtaláltuk a helyi ábécét is, úgyhogy megvettük a szükséges útravalót. Egy újabb szép nap.
Április 21.
Twizel - Mt Cook - Wanaka
Reggel nem esőre ébredtünk, ami jó előjelnek számított. Állítólag előző nap a Mt Cook-ot is lehetett látni a kéróból, de mi reggel hiába kerestük együtt Bügyivel, nem láttuk a felhőktől. Körülbelül egy órányi autóútra voltunk a Mt Cook/Aoraki lábánál elterülő kis falucskától. Aki nem tudná: a Mt Cook Új-Zéland legmagasabb hegye, népszerű túrista-célpont, és egyben nagy kihívás a hegymászók számára is. Mi a gleccser-csónakozásra regisztráltunk (Glacier Explorer), ha megnézitek a képeket, talán érthető, hogy miért. :)
A 3 órás túra buszozással indult a moréna mellett, a Tasman-völgyben, majd láb-buszra váltottunk, és körülbelül 30 percet sétáltunk kicsit felfelé, a gleccsertóhoz (Tasman Terminal Lake). Itt három csoportra osztódtunk, és a sárga csónakokba vágtuk magunkat. Na, az kicsit túlzás, hogy "vágtuk", mert nagyon óvatosan kellett beszállni. Mark, a "vezér"-ünk, körbecsonakozott velünk a tavunk, mindenféléket mesélt a környékről, és még jeget is ettünk. Persze mondhatjátok, hogy ebben semmi extra nincs, de erre meg én azt mondom, hogy az ember nem minden nap eszik 300 éves jeget a 2-3 fokos tóból! :D Nagyon szép, tiszta és finom volt, egyébként. :) Akárcsak az időjárás! Csodálatosan kék ég a kis és nagy pamacs-felhőkkel. Tökéletes háttere minden képnek. És még a Mt Cook is előbújt...
Egy ilyen szuper kirándulás után felhajtottunk egy kis ebédet, rögtön ott, ahol letett minket a busz, a Sir Edmund Hillary Központban.
Levezetésnek egy rövid sétát tettünk a Hooker-völgyben (Hooker Valley Track), és elmentünk egészen a Mueller-tóig. Az őszi időszámítás miatt meglehetősen rövidke napjaink lettek: 6 órakor már lement a nap minden nap. Naplemente előtt mi még vissza akartunk érni Twizelbe, és megnézni a víztározó környékét, illetve a Gyűrűk urás helyszíneket. Újra bevásároltunk, majd hajtottunk tovább Wanakaba. :)
Április 22. nagypéntek (itt ünnepnap)
Wanaka - Te Anau
Előzetesen erre a napra lovaglást terveztem a közeli völgyben (appaloosa lovakkal), de úgy alakult, hogy erre a napra nem került semmilyen, különösebben stresszes program: reggel korán felkeltünk, megettük a müzlinket, kint a reggeli, hidegben a teraszon, közben hallgattuk, ahogyan a kis patak csörgetezik mellettünk, és néztük a sapkás-kabátos bringásokat. :D Összapakolva lehajtottunk a tópartra, ahol -még félig zárt szemekkel- Bélus etette a kacsákat. Egy nagyon kedves de annál koszosabb, hajléktalannak tűnő pasi felajánlotta, hogy szívesen csinál rólunk pár képet, ugye, franciák vagyunk? Hahaha és hahaaha... :D
Rövidesen a Roy's Peak felé vettük az irányt, egy rövidke kirándulásra. Én valamiért a szokásosnál is nyűgösebb voltam: valamiért nem akaródzott felfelé menni a dombon :D, viszont legalább volt indok, hogy többször megálljak: a lenyűgöző panoráma (Wanaka-tó és a hegyek körbe-körbe), no meg a helyi birkák! A "temető" nevű pontnál (a térkép szerint) megettük a csúcsalmát, és engedtük, hadd fújjon le bennünket a szél a hegyről. Mennyivel jobb a napsütésben kint ülni a kávézó teraszán és ebédelni, mint a hülye szélben, a birkaszart kerülgetve, a megázástól félve (csak azért sem vettünk fel esőcuccot) felfelé túrázni... Csodálatos őszi napunk volt! És milyen régen láttunk már ilyen színeket... Kiélveztük, amennyire csak lehetett, majd utaztunk tovább, újra délnek. Nem haladtunk sokat, mert a szomszédos, Cardrone-völgyben (ahol a lovaglást végülis kihagytuk) muszáj volt megállnunk a Cardrone Hotel előtt. Ez igazából egy útszéli kocsma, ahol meg is lehet szállni, és az útikönyvek csak úgy mesélnek róla, mint az a hely, ahol az ember úgy érezheti magát, mintha csak a Pajkos Póniba tért volna be. Mi csak egy bambit ittunk, és ücsörögtünk kicsit a "hotel" kertjében, de nagyon jól éreztük magunkat. ;)
A nap hátralévő részében ismét autóztunk, ismét kb. 230 km-t, ezúttal Te Anauba. A km-ben rövidebb, de sokkal kacskaringósabb, Wanaka-Queenstown szerpentinen haladtunk. Picit benéztünk Arrowtownba (Gyűrűk Ura forgatási helyszín) és jól megnéztük magunknak az út mellett húzódó, The Remarkables hegycsoportot. Itt forgatták a Mória bányái jelenetet, a hegy nagyon impozáns! :)
Ismét szerencsénk volt az időjárással, bár aznapra Wanakába mondtak rossz időt. Másnapra szuper időt jósolt nekünk valaki, de mi nem nagyon akartuk ezt elhinni, mert ahová tartottunk, ott szinte mindig esik az eső. Estére aztán Te Anauban is eső várt minket...
Terveim szerint már múlt héten meg lehetett volna nézni az összes képünket, de a 3. feltöltési próbálkozásnál (miután ismét kiválasztottam vagy 150 fotót), megint történt valami, és ezt már nagyon unom... Ma rászánok pár órát (valóban ennyi átnézni 3 különböző géppel készített, képet, kb.1200-t), kiválasztom a képeket, lekicsinyítem őket, és felpakolom egy új helyre, mert a picasa-albumom betelt. Cserébe kb. dupla ennyi fotográfiát lehet majd nézegetni! ;)
És akkor most kicsit részletesebben a húsvéti, Nyúl-zélandi útról és élményekről....
Április 20.
Sydney - Christchurch - Twizel
Úgy kezdtük a utazást, hogy hajnali 3.45-kor csörgött Bélus mobilja. Tök sötét volt még, és nem az ébresztés funkció keltett bennünket, hanem a hülye taxistársaság érdeklődött, hogy akkor most kombival jöjjenek vagy sima autóval. (ááá!)
A hideg hajnalon nem esett valami jól a hideg müzli, de muszáj volt valamit enni, hogy nehogy megint rosszul legyek a repülőn. Vigyázzban állva vártuk a taxist, miután egy digitális hangüzenetben közölték velünk, hogy a taxi megérkezett. Tudtam, hogy baj lesz a lakcímmel, soha nem ott közlekedünk, ahol egyszerűbb lenne...: a lakcímünk helyett a hátsó ajtó/kapu címét adtuk meg, amit a zseniális, ázsiai söfőr képtelen volt megtalálni.
Ja, kicsit előítéletesek lettünk itt, AUban: csak ázsiai taxissal ne kelljen utazni!
Szóval úgy 4.45 körül átcuccoltunk az utca másik felébe, egy hétköznapokon forgalmas utca kettébe vágja ugyanis ezt az utcáskát. Így rendeljen az ember házhoz taxit.
Mindenesetre rekordot döntöttünk, vagy 15-20 perc alatt a repréren voltunk, taxisunk hajtott, mint az állat! :D
A repülőút, a christchurchi reptéri, kutyás eseményt leszámítva eseménytelen volt. **Na és itt értem magam füllentésen! Fellapoztam a jegyzeteimet, és most már emléxem is rá: véletlenül rossz helyet foglaltunk el a repülőn: a másik oldalra ültünk le, és ez csak röviddel az indulás előtt derült ki, amikor már nem akartak bennünket felszállítani. Az én hibám volt, valamiért rögtön a bal oldalra vágódtam be, Bélus meg szerintem nem is látott még, úgyhogy neki mindegy is volt. Új-Zéland felett repülve derült ki, hogy mi nagyon jól jártunk, mert azon az oldalon jól láttuk a hegyeket-völgyeket... :D
Átvettük a bérleményünket (Ford Falcon V6) a reptéren, és nekivágtunk az útnak, dél felé.
Nagyon feszített volt a program már első nap: naplementéig le "kellett" érnünk a Lake Tekapohoz - 230km. 3h 21percet ír rá a "nagykönyv", és ismerve magunkat, kevés esély volt a behutóra. De mivel csak kettő kávézónál álltunk meg (plusz a Nagy Pisztrángnál, ja és a malacoknál! :D), sikerült teljesítenünk az első napra tervezetteket. Amúgy a kávézós intermezzóinkat a korai kelés és a hosszú vezetés alaposan indokolta. :P Az egyik kávézó kimondottan elnyerte tetszésünket, és bár sokat kellett várnunk a "take away" (műanyagpoharas) kávéra, aznap már kettőből 2 volt a pipák száma. Nagyon finom kávékat ittunk. :)
Church of Good Shepard - a Jópásztor Temploma, így hívják az anglikán templomocskát ezen a gyönyörű tóparton. Ide igyekeztünk. Kiélveztük a naplementét, és továbbmentünk Twizelbe, a szállásunkra. Kedves szállásadónk, Natasha, már befűtötte nekünk a kis stúdió apartmant, és adott pár jó tippet, hová mehetnénk vacsizni. Megtaláltuk a helyi ábécét is, úgyhogy megvettük a szükséges útravalót. Egy újabb szép nap.
Április 21.
Twizel - Mt Cook - Wanaka
Reggel nem esőre ébredtünk, ami jó előjelnek számított. Állítólag előző nap a Mt Cook-ot is lehetett látni a kéróból, de mi reggel hiába kerestük együtt Bügyivel, nem láttuk a felhőktől. Körülbelül egy órányi autóútra voltunk a Mt Cook/Aoraki lábánál elterülő kis falucskától. Aki nem tudná: a Mt Cook Új-Zéland legmagasabb hegye, népszerű túrista-célpont, és egyben nagy kihívás a hegymászók számára is. Mi a gleccser-csónakozásra regisztráltunk (Glacier Explorer), ha megnézitek a képeket, talán érthető, hogy miért. :)
A 3 órás túra buszozással indult a moréna mellett, a Tasman-völgyben, majd láb-buszra váltottunk, és körülbelül 30 percet sétáltunk kicsit felfelé, a gleccsertóhoz (Tasman Terminal Lake). Itt három csoportra osztódtunk, és a sárga csónakokba vágtuk magunkat. Na, az kicsit túlzás, hogy "vágtuk", mert nagyon óvatosan kellett beszállni. Mark, a "vezér"-ünk, körbecsonakozott velünk a tavunk, mindenféléket mesélt a környékről, és még jeget is ettünk. Persze mondhatjátok, hogy ebben semmi extra nincs, de erre meg én azt mondom, hogy az ember nem minden nap eszik 300 éves jeget a 2-3 fokos tóból! :D Nagyon szép, tiszta és finom volt, egyébként. :) Akárcsak az időjárás! Csodálatosan kék ég a kis és nagy pamacs-felhőkkel. Tökéletes háttere minden képnek. És még a Mt Cook is előbújt...
Egy ilyen szuper kirándulás után felhajtottunk egy kis ebédet, rögtön ott, ahol letett minket a busz, a Sir Edmund Hillary Központban.
Levezetésnek egy rövid sétát tettünk a Hooker-völgyben (Hooker Valley Track), és elmentünk egészen a Mueller-tóig. Az őszi időszámítás miatt meglehetősen rövidke napjaink lettek: 6 órakor már lement a nap minden nap. Naplemente előtt mi még vissza akartunk érni Twizelbe, és megnézni a víztározó környékét, illetve a Gyűrűk urás helyszíneket. Újra bevásároltunk, majd hajtottunk tovább Wanakaba. :)
Április 22. nagypéntek (itt ünnepnap)
Wanaka - Te Anau
Előzetesen erre a napra lovaglást terveztem a közeli völgyben (appaloosa lovakkal), de úgy alakult, hogy erre a napra nem került semmilyen, különösebben stresszes program: reggel korán felkeltünk, megettük a müzlinket, kint a reggeli, hidegben a teraszon, közben hallgattuk, ahogyan a kis patak csörgetezik mellettünk, és néztük a sapkás-kabátos bringásokat. :D Összapakolva lehajtottunk a tópartra, ahol -még félig zárt szemekkel- Bélus etette a kacsákat. Egy nagyon kedves de annál koszosabb, hajléktalannak tűnő pasi felajánlotta, hogy szívesen csinál rólunk pár képet, ugye, franciák vagyunk? Hahaha és hahaaha... :D
Rövidesen a Roy's Peak felé vettük az irányt, egy rövidke kirándulásra. Én valamiért a szokásosnál is nyűgösebb voltam: valamiért nem akaródzott felfelé menni a dombon :D, viszont legalább volt indok, hogy többször megálljak: a lenyűgöző panoráma (Wanaka-tó és a hegyek körbe-körbe), no meg a helyi birkák! A "temető" nevű pontnál (a térkép szerint) megettük a csúcsalmát, és engedtük, hadd fújjon le bennünket a szél a hegyről. Mennyivel jobb a napsütésben kint ülni a kávézó teraszán és ebédelni, mint a hülye szélben, a birkaszart kerülgetve, a megázástól félve (csak azért sem vettünk fel esőcuccot) felfelé túrázni... Csodálatos őszi napunk volt! És milyen régen láttunk már ilyen színeket... Kiélveztük, amennyire csak lehetett, majd utaztunk tovább, újra délnek. Nem haladtunk sokat, mert a szomszédos, Cardrone-völgyben (ahol a lovaglást végülis kihagytuk) muszáj volt megállnunk a Cardrone Hotel előtt. Ez igazából egy útszéli kocsma, ahol meg is lehet szállni, és az útikönyvek csak úgy mesélnek róla, mint az a hely, ahol az ember úgy érezheti magát, mintha csak a Pajkos Póniba tért volna be. Mi csak egy bambit ittunk, és ücsörögtünk kicsit a "hotel" kertjében, de nagyon jól éreztük magunkat. ;)
A nap hátralévő részében ismét autóztunk, ismét kb. 230 km-t, ezúttal Te Anauba. A km-ben rövidebb, de sokkal kacskaringósabb, Wanaka-Queenstown szerpentinen haladtunk. Picit benéztünk Arrowtownba (Gyűrűk Ura forgatási helyszín) és jól megnéztük magunknak az út mellett húzódó, The Remarkables hegycsoportot. Itt forgatták a Mória bányái jelenetet, a hegy nagyon impozáns! :)
Ismét szerencsénk volt az időjárással, bár aznapra Wanakába mondtak rossz időt. Másnapra szuper időt jósolt nekünk valaki, de mi nem nagyon akartuk ezt elhinni, mert ahová tartottunk, ott szinte mindig esik az eső. Estére aztán Te Anauban is eső várt minket...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)