Ezt a bejegyzést tegnapra, vagy még inkább tegnapelőttre szántam, amikor eljutottunk a vákuum-csomagolás csúcsára :D, de kicsit megcsúsztam az írással.
Keményen dolgoztunk csütörtök óta, egyrészt az "életben maradás"-on, másrészt ugye a pakolás volt napirenden.
Amint azt már korábban említettem, programunk volt csüt. és péntek estére. Az exactos,céges, esti program jól sikerült! A Kings Crossra mentünk sörözni és vacsorázni. Ez a város egyik legrosszabb hírű negyede, tele rossz alakokkal és állítólag utcalányokkal, valamint valamiért a hátizsákos túristák egy része is itt köt ki. Láttunk is egy csomó lepattant furgont, meg egy halom fiatalembert az utcán tengi-lengizni. :D Mentünk egy kört, kocsmát keresve, és elmondom nektek, hogy ez az egyik leghidegebb este volt eddig (nem vicc). Végülis a nagy kört leírtuk, de az elindulási ponton kötöttünk ki, egy "hotel"-ben, és ott hédereztünk majdnem 7ig, akkorra szervezték ugyanis a vacsorát. A Prague nevű helyre mentünk, ahol jó kis cseh söröket és pálinkát ittunk. A vacsora több fogásos volt: előételnek mindenféle kis falatokat hoztak (kolbászka, rántott ez-az), főételnek és malac csülköt kértem, jól bele is tört a bicskám (óriási adag volt!), majd a desszert (palacsinta, fagyi, gyümölcs, almás rétes). Nagyon bezabáltunk!
Volt egy kis búcsúzkodás is, mert néhány emberrel akkor találkoztunk utoljára, egyébként pedig most éppen az Exact-irodában ülök :D, szóval, ma ismét búcsúzkodás tőlük.
Péntektől Bélus szabin volt, de ebéd körül visszajöttünk Chatswoodba -nem bírunk innen szabadulni! :D-, mert volt irodás intéznivaló. Estére vacsorát beszéltünk meg Vanyaval és Roberttel a Double bay-i szerb étteremben. Hát én nem voltam valami vevő az újabb adag, nehéz európai kajákra, sem az alkoholra. Őszintén megvallva, azt hiszem, akkorra fáradtam el egy kicsit... Szóval az este nehezen indult. Először is, nem találtuk a helyet. Ez nem jellemző ránk, mellesleg pedig csak követtük a térképet (telós google map), ami, mint kiderült, egy másik éttermet lőtt be nekünk. :) A vendéglő (Village Grill Restaurant) pont úgy nézett ki élőben, mint amilyet elképzeltem a fényképek alapján: kopott hely, nem annyira kedves vendéglátókkal. Alig volt vendég egyébként, kint is csak mi ültünk, naná, ki más akarna a hidegben? Na de bekapcsolták a kültéri fűtőtesteket, úgyhogy a végén vetkőzni kellett. :)
A vacsora elég finom és sok volt. Én majdnem éhen haltam, amikor megérkeztünk, úgyhogy rendelteltünk egy kis előétel-féleséget, ami olyan volt, mint a kőrözött, nagyon finom, ropogós kenyérrel. Aztán hárman, Roberttel és Bélussal elosztottunk 2 adag resztelt csirkemájat; ez olyan kaja, amivel az igazi ozikat ki lehet üldözni a világból!, de most aztán fény derült Robert magyarságára... :) A májas után volt még erőnk legyűrni egy-egy vegyestálat = Pola Pola (én már akkor nagyon tele voltam), csevapi volt rajta, meg valami nyárson sült, nagyon ízletes husi, sok krumplival és káposztával. Közben jött az első kör narancspálinka, amit továbbiak követtek...
Fél 8tól úgy éjfélig falatoztunk és iddogáltunk. Azt el is felejtettem írni, hogy az előétel után megérkezett Sean, Vanyaék ügyvéd barátja, úgyhogy mentek az ügyvéd sztorik. Elhangzott néhány olyan jogi kifejezés is, amit értettünk (kedvenc nyomozós filmjeinkből ismerve ;)), szóval az este nagyon szórakoztató volt. Nem is gondoltam volna, hogy ügyvédek ennyire jó fejek is tudnak lenni! ;) :D
Már azért kicsit átnyúltunk a hétvégébe, amikor elhagytuk a tetthelyet, és már majdnem búcsút intettünk egymásnak, amikor Vanya bekanyarodott egy "hotel"-ba, egyenlő: kocsma+mulatóhely. Pár perc múlva már a péntek esti buli kellős közepén találtuk magunkat, zene, tánc, üccsizés követte a vacsorát. Jó kis búcsúbuli kerekedett a vacsorából! :D
Hajnali 2 körül értünk haza, és azzal a tudattal feküdtünk le, hogy másnap reggel korai kelés. Borzalmas volt az ébredés, asszem, az az isteni finom narancspálinka megtette a hatását! :) Bélus teljesen jól volt, gyanús!, de azért nekem is sikerült elvánszorognom az utolsó csontkovácsos időpontomra, és elbúcsúzkodni Geofftől, a csontkovácsunktól. Hosszú séta helyett a reggeli pihenést választottam. :o Mint később kiderült, nem csak én voltam kótyagos a bulitól, a többi srácok is ki voltak ütve egész szombaton! :) Mekkorát nevettem ,mikor mindez kiderült vasárnap... :D
A szombat azért is volt nagyon nehéz, mert sokat kellett pakolni, de szerencsére délutánra a gyomrom újra megtanult rendesen működni, és én is voltam a munkára, pakolásra. Sőt, estére Alex és felesége (Bélus munkatársa) még egy sörre is elhívtak bennünket a közeli The Oaksba, mai egy szuper választásnak bizonyult!
Bárcsak ti is ott lettetek volna velünk! :)
Szombat este és vasárnap délelőtt még úgy tűnt, hogy nagyon jól állunk a pakolással. Nem is stresszeltünk, sőt, hívtuk Robertéket, hogy ugorjanak be hozzánk egy kávéra, mert a közeli Vidám Parkban voltak. Már majdnem mindent eltüntettünk a dobozokba, de még mindig volt "ezt-az", ami mindig gyanús... Szétszereltük a zenedobozt is, úgyhogy még háttérmuzsika sem boldogított bennünket, helyette volt a hideg, meg a kupacok. Éjfél körül kezdtünk el fóliázni, Bélus nyomta nagyon, de én már majd' elájultam (pedig egyet sem ásítottam), úgyhogy sikerült rábeszélnem, hogy "hagyja a dagadt ruhát másra", azaz hagyjunk munkát másnapra a költöztetőbrigádnak is, ha már fizetjük őket a pakolásért és csomagolásért (a munka nagy részét megcsináltuk helyettük ;)).
Ma reggel 8 és 9 közöttre vártuk a "brigád"-ot. Még a reggelimet sem fejeztem be, amikor 7.50-kor csörgött a telefon: megérkezett a konténer!! :O
Andrew és Henrik nagyon szakértő közreműködésével 11 órára véglegesítettük a 46 számozott csomagot. A végeredmény: 23, kisebb-nagyobb, sztenderd méretű kartondoboz, kb. 500 kg súllyal, plusz a többi bútordarab és hi-fi tartozék, amelyeket az eredeti dobozaikba pakoltunk (a 3 év alatt beszerzett tárgyaink összes dobozát megőriztük! :D). A mi mérésünk szerint kb. 5,7m3, a szakik szerint 7m3 szállítmány. Sztem nagyon profin pakoltak, jó volt látni, hogy valaki gyorsabb (Henrik), mint Bélus, pedig ő aztán nem semmi, ha pakolásról van szó! :D
Egy fotót is felteszek, amint hazaértünk.
Ma még ügyintézés, végleges kiköltözés az irodából, délután/este pedig elbútorozunk Gabihoz&Árpihoz.
A köv. két napban próbáljuk lezárni az itteni dolgainkat, felhívni a "rokonság"-ot, leadni az autót, és találkozni annyi emberrel, amennyi csak belefér a naptárunkba! :)
A repcsink szerdán 21.10-kor indul, csütörtökön, koradélután érkezünk a Bécsi Reptérre. A többit meg majd megbeszéljük akkor...! ;)
1 megjegyzés:
Akkor már itthon is vagytok! Ejha! Nem semmi csomagok!
Megjegyzés küldése