A Hong-szigetek csillagfénynél

Még csak a második nap, de már annyi minden történt velünk! Éppen csak megérkeztünk és magunkhoz tértünk, de már készülődtünk a következő útra: felbuszoztunk vmelyik északi phuketi kikötőhöz északra. A John Gray-féle tengeri kajakos társaságnál regisztráltunk egy érdekesnek tűnő programra: Hong-szigetek csillagfénynél.
A program dél körül indult, egy kis Kata beaches városnézéssel :), a minibuszos söfőr ugyanis nem találta a hotelt, amihol a többi (3) útitársunkat fel kellett volna vennie. Mi csak kuncogtunk magunkban, mert a korábbi próbálkozásaink alapján /szállodakeresés, phuketi térkép/ tudtuk, hogy bizony, itt senkinek sincs könnyű dolga! :-) Összeszedtük aztán a singapore-i csávókat, és vagy egy órát buszoztunk a hajóállomásig. Közben rendesen belefeledkeztünk a helyi közlekedés (és szabályok?) tanulmányozásába, ill. bámultuk az út melletti lepukkant településeket. Annyit rögtön megállapítottunk, hogy ritkán veszik figyelembe az elválasztó sávokat, és hogy másodperces visszaszámlálás van pirosnál. :)

horgonyt fel
A kikötőben éppen egy olyasmi hajóra szálltunk, amilyennel hajózni szerettem volna. Á, egy kicsit sem féltem. :D Kicsit azért tartottam a tengeribetegségtől, de a végén kiderült, hogy baromi jól bírtam! Lehet, hogy azért, mert a hajó elején ültünk?:-D A hajóra érve rögtön egy kólás fertőtlenítéssel kezdtünk, aztán jött az ebéd, aminek igen örültünk, mert farkaséhesek voltunk... Nagyon guszta és finom volt minden egyébként. Ezután következett az eligazítás, amit megint nagyon élveztünk, mert érthető volt, humoros, és hát a táblás illusztrációk voltak a kedvenceink, talán érthető, hogy miért. ;) Az eligazító srácot Sonny-nak hívták, nagyon kedvelhető figura, jó szöveggel, többször is úgy éreztük, mintha egy rapper veszett volna el benne.

Ide tartottunk, és mivel imádjuk a hegyeket, sziklákat, csücsköket, dombokat, le sem tudtuk venni a tekintetünket a horizontról:

Ugye, érthető... ;)

Vmikor régen láttam egy filmet Indokína címmel. Abban voltak hasonló szigetek, sosem felejtem el, milyen gyönyörűek... Lehet, hogy éppen ezen a környéken (is) forgatták, Vietnámban biztosan. Itt hasonló érzésem volt, ahogy egyre közeledtünk a nemtudtuk-melyik-szigethez. Szívfájdítóan szép környék! :-)

Közben szereztünk egy thai barátot is: Ole lett a vezetőnk, és a kajakosunk, mivel hárman ültünk a gumicsónakban, és csak ő evezett. Most jut eszembe, meg sem kértük, hogy átvehetjük-e a lapátot... :-o Mondhatom, hogy nagy szerencsénk volt, mert mindig mi voltunk az utolsók vagy utolsó előttiek, így mindent jól meg tudtunk nézni, kaptunk egy kis csendet és nyugalmat, illetve Olétól nagyon sok természetismeretet (és azt is megtudtuk tőle, hogy Magyarország a joghurt országa!:)). Megint jött az eső, és sanszos volt, hogy megázunk, főleg akkor, amikor már dörgött is a közelben, de Ole arcán megmaradt a nyugalom, ennélfogva mi sem pánikoltunk. Hatalmas élmény volt kajakban ücsörögni a nagy vizen, közben sziklákat bámulni, és figyelni a madarakat.

A napközbeni, nappali fényes attrakciók a barlangok és lagúnák voltak. Nehezítő tényezők: dagály és konkurens túrista csoportok csónakjai. Éppen elkezdődött az apály, amikor "megérkeztünk" , így már az első bejutást laposkúszásban kellett megvalósítani. És én még azt hittem, túl vagyunk a nehezén..! Talán a 2. és 3. barlangnál/lagúnánál jártunk, amikor komoly akadályon kellett átverekednünk magunkat:

ez a srác nem az egyensúlyát keresi, hanem próbálja áttuszkolni a gumicsónakot a szűk barlangi átjárón

sorban állás, akarom mondani fekvés vigyázban; a fény az "alagút" végén engem cseppet sem vígasztal, ki akarok jutni mihamarabb! :-@

Most nézem a programot, ahol szerepel az evezés önállóan, meg a fürdés is, de a hosszúra nyúlt barlang- és lagúnajárás után nem maradt idő egyikre sem. Mi azért szántunk egy kicsit a lubickolásra, a hajóból beugorva lebegtünk kicsit a vízen, amíg a többiek fent a hajón készülődtek éppen.

Utunkat tovább folytattuk, vagyis már visszafelé, az utolsó állomáshoz, a denevéres barlanghoz és lagúnához. Itt láttunk is denevéreket, meg a iszapugrót, ami úgy nézett ki, mint egy hal, de volt 2 mellső lába, aztán még kint a sziget oldalán a bozótban, megfigyeltünk egy tukán-szerű madárkát, ami nem volt ugyan olyan színes, és elrejtőzni is nagyon jól tudott. A barlangból kievezve megint mi értünk vissza utolsónak, és a többiek már javában ügyeskedtek, készült a Kratong-dísz az esti programhoz. Mi villámgyorsan készítettük a miénket, inkább Ole szorgoskodott, úgyhogy nagyon szép lett az úszó dísz... :-D

Gyorsan besötétedett, és előbújtak a csillagok. Kedves barátaink közben megfőzték nekünk a vacsorát, ami terülj-terülj asztalkámra sikeredett, és iszonyú finom volt -- levessel, másodikkal, ahogy kell! ;) Vacsora után kezünkben a Kratonggal sorakoztunk a hajó faránál, csónakra várva. Hihetetlen módon mi pattantunk be másodiknak, és mivel utolsónak maradtunk, mi élvezhettük leghosszabban a környék csodáit: a szerencsekívánást a Kratonggal, gyertyafénynél a barlangban, majd a csendes hajókázást a lagúnában, ahol fent a csillagos ég, lent pedig a csillagoknak tűnő planktonok, amelyek a kezünk keltette hullámokban mutatták meg magukat.

Nem tudom, mit hagytam ki ebből a beszámolóból, az tuti, hogy nagyon szuperül telt a nap!
Leglegleg számomra:
LEGrosszabb - az egyik barlangi átkelés közben a csónakban fekve Bélus comjai között beszorítva fejem, se láttam - sötét volt + zseblámpafény, se hallottam, és még a levegő is kevés volt
LEGjobb: planktonok csillogása az esti meleg vízben