Bengkokk, Bengkokk...

Mondanom sem kell, hogy az átmulatott előző nap után.... mégha csak átmulattuk volna... na de szarul voltunk, komolyan... 29. emelt ide, Sofitel oda... Persze megint egy csomaghordós, ajtónállós hotelt nyúltunk (kettőt fizet hármat kap ákcióban), sztem pont jó környéken: sikerült közel szerveznünk magunkat a gyorsvasúthoz és az egyik hajóállomáshoz. Szóval a hotel egy főnyeremény volt, már csak az erő kellett, hogy velünk legyen! Az antibiotikum (amit egyébként potom pénzért árulnak a thai patikában) hozta a várt eredményeket, én meg nagy türelemmel kivártam a soromat, és a legkedvezőbb alkalommal (dél körül :)) belevetettük magunkat Bangkok dzsumbujába.

A legtúristásabb helyek voltak a célpontjaink: Grand Palace és a Wat Pho. A hajós közlekedést meg mindenképpen ki akartuk próbálni, úgyhogy megint megreckíroztuk a gyaloglást. Phukethez képest itt, a nagyvárosban annyi a különbség, hogy ha a gyalogosnak zöld van, nem biztos, hogy érdemes is megpróbálkozni a zebrán való átkeléssel: az autók nem állnak meg pirosnál.. Aztán meg olyan is van, hogy egyáltalán nincs jelzés a gyalogosoknak, mintha nem működne a lámpa, és valóban! Nem is működik, menjen mindenki, ahogy tud... Hihetetlen... :-@ A mi szemünk persze hamar hozzászokott ehhez a kis "eltérés"-hez, és igyekeztünk észrevélenül átjutni bármilyen útvonalon. Jó kis térképpel a zsebünkben kiválóan odataláltunk mindenhová. A hajóállomás úgy néz ki egyébként, mint egy fabodega, emiatt olyan gyorsan spuriztunk át rajta, ahogy csak tudtunk..., mielőtt a fejünkre dől...! A hajón pedig volt kalauz néni, aki csörgette a dobozát és kérte a menetdíjat. Aranyos volt. :-)

Nagyon jó volt ez a kis hajókázás, viszont a szárazföldön mellbe vágott a hőség és a pára. Több gyenge pillanatom is volt, na nem olyan, amikor ne tudtam volna ellenállni vmi jó kis, útmelléki kajáldának :-D, hanem olyan, amikor úgy éreztem, még egy lépés, és elájulok... Pedig nekem se lázam, se gyomorbajom. Szegény Bélus, nem tusom, hogy bírta végigcsinálni...

A Grand Palace, Királyi Palota bejáratát keresve találkoztunk először a lehúzós-átvágós helyi egy mintapéldányával. Valamelyik olvasmányunkban jött a tanács, hogy hivatalos közegnek kinéző embertől se fogadjunk el olyan tájékoztatást, amely a palota nyitvatartására vagy egyéb, elterelő programötletekre vonatkozik. Amikor a bejárat felől érdeklődtünk, a pasi rezzenéstelen arccal közölte velünk, hogy inkább jöjjünk vissza holnap (?), majd kikapta a kezünkből a már a palotára fókuszáltan összehajtott térképet, és elkezdtett mellébeszélni. Azt hiszem, ekkor veszett el minden maradék bizalmunk a helyiekben. Bélus úgy kikapta a hapsi kezéből a térképet, és úgy ráripakodott, hogy az egyből belőtte nekünk az irányt.
A kapuban átöltözés: nadrágszárak felcsatolása, hosszúujjú előkészítése. És ezt komolyan figyelték is, sajnos a kendő sem volt elég, úgyhogy tovább nyomorítottam magam egy fekete hosszúujjú pólóval. A tömeg valahogy a palotára fókuszált nagyon, minket meg sem hatott. Pedig volt sok aranyozott felület, meg mindenféle minta...
A Fekvő Buddha például egészen elbűvölt minket a Wat Phoban, na de ott nem is volt ám annyi túrista! Megnéztük mind az ezer buddha szobrot - persze biztosan nem, de több folyosónyi aranyozott és nem aranyozott szobrot láttunk, gyakrabban bukkantak fel buddhista szerzetesek, valamint volt egy terület, a kis tornyos, ahol egészen biztosan vlami jó energia keringett, mert úgy éreztem, mintha masszázst kapnék éppen. Szerintem ez nem is véletlen: itt található Thaiföld első egyeteme és a tradicionális thai masszázs központja. :)

Kicsit ejtőztünk itt, aztán nyomultunk a hajóállomáshoz, ahol ezúttal hosszú sor jelezte a csúcsidőt. Nem is fértünk fel az első hajóra, és a másodikon is küzdeni kellett, mint a 7-es buszon Pesten! A leszállás pedig félig menetben ment, úgy hogy fél lábbal még a hajón voltam, amikor elindult... :-)

Tutira megérdemeltük este a sültcsirkét! :-D