Tájföld: túú maccs

Azaz too much - túl sok.
Ezzel a kifejezéssel tudom a legjobban összefoglalni, hogy milyen érzéseim vannak a pár napos Tájföldi kaland után.

Úgy gondoltam, hogy T. hosszú írásaimellett összeírom, hogy nekem mi tetszett, mi nem. Meg persze kicsit kommentálom is a korábban írtakat.

Re: "Üdvözletünket küldjük Thaiföldről!"
Hát igen, a felkészülésben nem szoktam jeleskedni, az improvizációban viszont annál jobb vagyok :o)
De tényleg, innen is köszönet Timcsinek a sok energiáért és időért amit a kirándulásaink szervezésébe, tervezésébe fektet.
Ha valaki Tájföldre látogat felététlenül javaslom, hogy még otthon szerezzen be útikönyveket és térképeket, mert ilyen szegényes felhozatallal (= nincs) még sehol sem találkoztam. Ezzel szemben feleslegesnek tartom a programok előre való leszervezését (max! az első 1 v 2 napra), mert pl. az első szállodánkban talált rengeteg prospektust átböngészve telefonon egyszerűen és ráadásul az utazási irodás árakhoz képest lényegesen olcsóbban tudtam lefoglalni a programokat.
Mondjuk, nem árt egy közepes angol nyelvtudás és az hogyha könnyen ráál a fületek az érdekes akcentusokra. ;-)

Re: "Thaiföld - első állomás: Phuket"
Korábban már többször sikeresen "vizsgáztam" kosz- és nyüzsgés-tűrésből, úgyhogy azt gondolam, hogy itt sem lesz problémám.
A tömeggel és a zsivajjal nem is volt problémám (pedig inkább ettől tartottam), viszont már a megérkezésünk után folyamatos kézmosás- és tisztálkodás-kényszer gyötört (pedig ekkor még nem történt semmi ). Belegondolva ez valószínűleg a mindent átható, émelyítő, édeskés-bomlásszagnak volt köszönhető. (Ami egyébként Bankgokban többszörösére fokozódott).
Szerencsére a szállodáinkba ez alig-alig szűrődött be. És mivel resort-unk (eheh) udvarán mini dzsungellel körbevett medence terült el és "kacsaúsztató" tekeredett körbe, így - őszintén megvallva - egyáltalán nem akaródzott kimozdulnom onnan!
Persze, ha már ott vagyunk...
Végülis "nem volt rossz", elkekintve a lelombozó beach-től és a langymeleg víztől, élveztem a kavargást, az épületek, színek és emberek összevisszaságát. Persze ha a szagokat nem veszem figyelembe.
(Erről jut eszembe: (Különösen Bangkokban) komoly erőfeszítéseket tettem annak érdekében, hogy egyáltalán ne lélegezzek. Pontosabban, hogy a szállodából elindulás előtt vegyek egy nagy levegőt, ami kitart a visszaérkezésig...
Jó-jó, pontosabban a nagyját benntartva, a tetejéről kicsit frissítve próbáltam biztosítani az oxigénellátást. Kivétel azért ezalól a hajózás, illetve Ayuttaya romvárosa - micsoda felfrissülés volt!)
Visszatérve Phuket-re, nekem a járda és irányzék nélküli battyogás "a kilátó" felé is élvezetes volt. Talán megéreztem, hogy valami érdekes kaland elébe lépegetünk. Az "elefántogoló" helyre zárás előtt és az eső elől épp utolsó pillanatban beesve (tippikus) rögtön tudtam, hogy jó helyen járunk. A (szerintem) teljesen felesleges erőszaktól eltekintve (mármint, hogy a hajcsárnak a szófogadatlan elefánttal való bán(t)ására gondolok), nagyon jó érzés volt testközelbe kerülni az óriással!
Még az eső sem zavart. Annál is inkább, hogy amíg esett aggig nem támadtak a rovarok. Bezzeg amikor a csúcs-félére érve elállt és kitisztult, és körülrajzott minket vmi szárnyashangya raj-féle. Brr.
Ja, jó volt, amikor a mahout (=elefánthajcsár) tanonc (?) nevetve mondta, hogy az elefánt éhes (mint mindig) és banánt akar enni az villant az agyamba, hogy az elefánt ormányával leszakít egy nagy fürt banánt és tömködni kezdi a szájába...
Szerintetek?
A valóságban ez azt jelentette, hogy tövestül kitépett és elfogyasztott pár kisebb-nagyobb banánfát. (Tudom, hogy a banán fű, de akkor is ez a neve.)
:oD

Re: "A Hong-szigetek csillagfénynél"
Annak ellenére, hogy itt is csak elvétve éreztem magam igazán felszabadultnak, ez igazán nagyon jó volt. Valószínűleg az időzóna és kíma-eltéréstől még kicsit kába lehettem. Mással nem tudom magyarázni, hogy nem éreztem semmiféle bizsergést - az egyébként nagyszerű - mészkőszirtek, vagy a ködbe vesző távoli szigetek láttán. Nagyon szerencsések voltunk Oléval is (friend of the day), akiről nem csak az jött le, hogy szereti amit csinál, hanem az is, hogy tiszteli és megbecsüli azt a környezetet amiben él.
Ole a közeli úszó faluból (Koh Pannyi) származik, amiről feltétlenül meg kellett jgyeznünk, hogy valójában nem úszik, hanem az iszapba vert cölöpökön áll. :)
Felejthetellen élmény: a barlang sötétjében az evezővel és a kezeinkkel fröcskölt vízcseppektől felsziklázó, világító planktonok mintha a csillagos ég került volna az ujjaink közé.
Kár, hogy erről nem tudtam fényképet csinálni. (Mondjuk, mi is látszódott volna rajta?? eheh)

Re: "A pad thai találkozása a medencevízzel, avagy: túlélni Thaiföldet"
Hát.. mit is mondjak erről?
Az még a viccesebb részéhez tartozik, hogy elúszott az egyetlen igazi strandolós-búvárkodós napunk. Este kezdődött a kemény rock'n'roll. Nagyon régen nem voltam már ennyire rosszul. De ebből is tanultam valamit: az akaraterő mennyi mindenre képes. Máig sem értem, hogyan bírtam ki a másnapi 7 órás utat szállodától szállodáig.

A "thai mosoly" titka
Azt gondoltam, hogy erről is írok "egy jót". De azt hiszem egy hét után nincs igazi alapom vélemény nyílvánítani.
Ha valakit érdekel, érdemes böngészgetni Bankgok Charlie oldalán. Külön figyelembe ajánlom tegnapi írását.

Re: "Bengkokk, Bengkokk..."
Érthető módon megváltás volt végre megérkezni a szállodánkba - ami eltekintve néhány apróságtól (túl tömény levendula szag a lobby-ban, béna tájékoztatás a szállodai szolgáltatásokról, nulla prospektus BKK-ról) - kiváló választásnak bizonyult. TISZTA, csendes, segítőkész és legfőképpen: nem nyomulós.
Persze hiányzott a belső udvar a rengeteg növénnyel és a medencével, viszont akkor engem épp eléggé kárpótolt az a tudat, hogy minden higiénikus és tiszta.
Másnap délre eléggé összeszedtem magam ahhoz, hogy nyakunkba vegyük a várost. Ami egyébként eléggé lelombozó volt. (Nem mintha másra számítottam volna.)
Arra viszont nem gondoltam, hogy mennyire nem lesznek rám semmilyen hatással "a látványosságok". Persze ha jobban felkészülök akkor tudhattam volna: (pl) a királyi palotát az ezerhétszázas években költöztették jelenlegi helyére, ami európában a barokk-rokokó időszakot jelenti. És ugye engem "hagyományosan" a hideg ráz e korszak építészetétől, művészetétől, zenéjétő, mindenétől. Na, erre az itt látottak sem cáfoltak rá.
Ez van.
Ja, itt véglegesítődött bennem a too much érzés: túl sok arany, túl sok mocsok, túl sok mosoly, túlságosan akarás és kontrasztok.
Egyébként nagyon jó volt T-vel bandukolni, hajókázni. Csak kicsit aggódtam, hogy nehogy őrá is rátörjön vmi nyavaja, mert ő sem volt teljesen jól.

Re: Ayuttaya
Erről még nem készült részletes leírás, de rövidesen jön majd az is.
Egyelőre csak annyi, hogy kiváló döntés volt taxival menni: még így is megterhelő volt a hánykolódó gyomromnak, de legalább nem kellett várakoznunk sehol sem és viszonylag kényelmesen és légkondícionáltan utaztunk. Bőven megérte az árát: 900 baht (kb 30 AUD) egy 80 km-es fuvarért.
Mi is volt Ayuttayában? Perzselő forróság mellett a szokásos: nulla információ és tájékoztatás arról, hogy mi merre van. (A táblákat az aktuális wat rövid leírásával és egy teljesen olvashatatlan 8x10 cm-es térképet az egyetlen prospektusban nem tartom értékelhető információ forrásnak.)
Taxisunk Wat Mahathat mellett tett le minket, innen bóklásztunk szerteszét. A durva meleg és a kevés igazi élmény eléggé kipurcantott, de a végén elvitettünk magunkat Wat Yai Chai Mongkol-hoz, ami egy fehérre meszelt fekvő Buddhával, sok zöld növényével és igazi jó hangulatával kárpótolt az korábbi többórás aszalódásért.

Re: Utolsó nap és hazautazás
Délelőtt még egyszer bevetettük magunkat BKK "dzsungelébe": Timcsi nagyon szerette volna megnézni Wat Saket-et a "Golden Mount" tetején. Miután jól összevesztünk a taxissal nagy nehezen eljutottuk az napi célunkhoz. Nem bántuk meg. Az egyik legjobb hangulatú hely volt ahol Thaiföldön jártunk!

Összegezve:
Kicsit elszomorít, hogy olyan helyen töltöttünk egy hetet, ahová egyetlen porcikám sem kívánkozik vissza. Nem is emlékszem, hogy valaha lett volna ilyen. (Kivéve az egyik kis falu Hollandiában (a nevét sajnos nem jegyeztem meg), ahonnan úgy spuriztunk kifelé, mintha égett volna a talaj a lábunk alatt. Magunkban azóta is csak a "gonosz falu"-nak emlegetjük.)
Persze ebben biztosan nagy szerepe van a masszív gyomorrontásnak és annak is, hogy nagyon jó lett volna még egy kicsit a családdal, barátokkal lenni.
Azért voltak szép helyek és pillanatok, de mégsem annyi és olyan amiért úgy gondolnám, hogy újra vissza szeretnék menni.

Legjobbak:

- gyümölcskoktélok az első szállodában (görögdinnye-áfonya!)
- meleg, szőrős elefánthát a talpam alatt
- gyönyörű mészkősziklák a szigeteken
- világító planktonok a barlangokban
- csobbanás és úszkálás a szigetek mellett

- harangok kongása és az zene/imádkozás hangja Wat Saket-nél
- és nem felejtkezhetek meg az első szellentésről Ayuttayaban (amikor 3 nap után - végre nem kellett a bef****tól tartanom)

- legvégül: végre kijönni a repülőtérről Sydneyben