Ma elmentünk sopni, elkeztük ugyanis a "Berendezkedés"-t, és vettünk néhány nagyon fontos használati tárgyat, úgy mint olvasólámpa és hajnyírókészülék, mert egyik nélkül sem tudunk nyugton lenni. :+) Mindkettő jó választásnak tűnik, bár a lámpába elfelejtettünk égőt venni, és sajnos egyik, a lakásban lévő izzó sem kompatibilis. :-/ A hajnyírószett annyira nagyon profi, hogy szerintem pénzér' fogom vágni Bélus haját, mert már most elképzeltem, hogy profi fodrász vgyok, és aszondom: "Remington - HAJánlom magamat!" :))
Megvettük az első helyimenő ruhadarabunkat is: egy, illetve kettő short-ot, azaz sortot. :) Mindkettő vízi kalandokra hivatott, az enyém ráadásul kifordítva is hordható (tehát igazából ez is kettő darab gatya - hahaha :). Kicsit bajban vagyok az itteni méretekkel, persze Bélus rögtön megtalálta a RÁMvaló, 8-ast. Az övén az látom, hogy "M 87" - ami csak valami ügynök-méret lehet, hehehehe :D).
A portékák nagy része akciós, ami azt jelenti, hogy kb. 3 ár van mindegyik cetlin, amiket hiába ellenőriztünk előre, a kasszánál egy negyedik árat kaptunk -- de szerencsére jól jöttünk ki. ;-) A rövidgatyók például 2.86 $-ba kerültek (darabja 500 Ft alatt!), ami amellett, hogy baráti, elég vicces ár. Öröm é bódottá...! :)
Mindezt a Target nevű áruházban tapasztaltuk, ahol rajtunk kívül nem sok vásárlót láttunk, viszont annál nagyobb rendetlenséget -- földön heverő cuccok mindenhol, mintha ráraboltak volna a boltra, aztán hirtelen mindenki felszívódott...
Ez egy baromi nagy üzletközpont egyébként, de alig lézengtek benne. Fél 6kor bezártak a boltok, pl. ez az áruház is, és ha jól láttuk, csak a Coles volt nyitva, ahol a spájzos-hűtős bevásárlást intézük. Itt aztán minden van, mint a sümegi bucsuban! Óriási a választék mindenből, és mivel nem ismerjük az itteni márkákat, sokat időzünk egy-egy polc előtt... :-) A gyümölcsök és zöldségek zömét már jól ismerjük, mégis sok időt töltöttünk velük, mert válogatni nehéz a sok jóból is. :)
Kinéztem pár terméket az blokkról, de figyelem, az árak tájékoztató jellegűek! :+)
Tej 1L: 1.94 (jó zsíros, ahogy azt kell)
Kenyér: 2-6 (nincs a világon jobb, mint a magyar kenyér! :-/)
Narancslé 3.3L: 4.19 (finom, cukormentes, csak alig bírom megemelnyi...)
Kiwi 1 doboz: 2.98 (istenifinom!)
Lila hagyma 1 kg: 3.98 (sajnos, gyorsan elfogyott, és nem kaptunk utánpótlást otthonról)
Krumpli 2kg: 2.98
Csirkemell filé 1kg: 10.96 (hazai ízek)
Tusfürdő 250ml: 2.99
Néhány érdekes-kedvenc mennyiség:
Sör: 375mL
Ásványvíz: 1,25L
Víz: 750mL
Narancslé: 2,4L; 3,3L
Dobozos Sprite: 3,75dL
Sonka: 300 g (és nem dkg :)
Visszatérve a plázához: mindketten azon agyaltunk (azóta is), hogy hol lehet a többi vásárló... Tény, hogy az üzletek csütörtök kivételével 5-fél 6ig tartanak nyitva (csütörtökön este 9ig/10ig), tehát elképzelhető, hogy mindenki dolgozott. :) Mégis, elég nagy a kontraszt a budapesti plázákkal összehasonlítva, amelyekben szinte egész nap nagy a nyüzsi -- vagy tévedek?
Amint megfejtettük a titkot, beblogoljuk! ;-)
3 megjegyzés:
Sziasztok!
Nagyon tetszik az internetes naplótok, jókat derülünk rajta!
Ha egyszer eljutunk hozzátok, az biztos, hogy üres bőrönddel megyünk, hogy megpakolhassuk az ausztrál divat olcsó holmijaival! :-)
Vigyázzatok magatokra, és továbbra is várjuk kedves bejegyzéseiteket!
Puszi,
Rami
Ha Newcastle city-ben laktok, az bizony hulla. A nagy bevasarlokozpont Kotaraban van, mindenki odajar.
Newcastle City Council azonban erosen azon van, hogy a citybe visszahozza az eletet. Olyan 10 ev mulva, ha visszalatogattok biztos megint pezsegni fog...
Egy Bennfenntesfele...
Ja meg azt is akartam mondani, hogy a Target a legolcsobb es legvackabb minoseg aruhaza. Szoval ne lepodj meg az allapotokon. Ugyanakkor neha lehet jo vasart csinalni ugy, hogy olcso es kibir par mosast is...
(lasdmintfent)
Megjegyzés küldése