Tasmánia - Keleti-part

Jan.5. este
A hegyek után a tengerpart felé vettük az irányt. Az egész napos túrázás után nem tudtunk végig vezetni, ezért Evandale-ben foglaltunk szállást egy éjszakára. Egészen későn értünk oda, 10-kor, és a szállásadóink a Blenheim Innben már kicsit aggódtak. Ez a túlzott figyelem sok volt nekünk egy nap kempingezés után. Lehet, hogy kicsit elvadultunk a hegyekben? :D Mindenesetre örültünk, hogy már tök sötét van, és nem annyira látszik, hogy mennyire "játszósak" és lepusztultak vagyunk mind a felszereléseket tekintve, mind kinézetre. Nagyon elfáradtunk, és alig vártuk, hogy minden cuccot felhordjunk a kvártéjba, amihez egy jó magas emeletet kellett még mászni. Vicces volt beköltözni a szobába, amit a weblapon meg lehet nézni, kicsit nagymamás, kicsit régies hangulatú. A fürdő akkora volt, mint az itthoni hálószobánk, még keringőzni is lehetett volna benne. :D
Rajtunk kívül voltak más vendégek is a háznál, velük borozgattak a háziak, és minket is hívtak, de minket jobban hívogatott az ágyunk. Ja, és még kicsit mosni is kellett. :) Internetezni sem volt erőnk, pedig kihasználhattuk volna a kedvező alkalmat, de nem sejtettük, hogy ezután több napig esélyünk sem lesz képeket feltölteni vagy a blogra írni, esetleg telefonálni.

Jan.6.
Kvártéj mellé koszt is járt: a reggelink már előző este bekészítve várt bennünket a szobában. Müzli, kenyér, tea, fincsi lekvárok. Teljesen felfrissülve kezdtünk megint pakolászni, vissza az autóba. Olyan hülyén jött ki, hogy csak jövünk és megyünk, és nincs lehetőség ismerkedni a háziakkal vagy körülnézni a településen. Aztán végülis úgy alakult, hogy Bélus leszólította Rob-ot, a házigazdát, aki éppen a műhelyében tevékenykedett. A műhely, pontosabban a bolt a szobánk alatt helyezkedik el, nem véletlen, hogy pakolás közben "hangokat" hallottam...! :D Az üvegboltból nehéz volt szabadulni, főleg üres kézzel :D, és végülis nem sikerült gyorsan elindulnunk innen sem... Jót beszélgettünk Robbal az üvegezésről (régebben templomi, festett üvegablakokat készített, mostanában csak ékszereket), feleségével, Victoriával pedig minden másról is csevegtünk, az "antik bolt"-ban is körül néztünk. Nehezen vettünk búcsút, de aznap még több helyre is el akartunk jutni, muszáj volt hát indulni.

St Maryn haladtunk át, és kipróbáltuk a könyvünkben ajánlott e.Scape nevű helyet, ami rossz választásnak bizonyult. Ennyire rossz ebédet régen ettem már... (Levesek -csirke/minestrone: 4/10 pont; szendvicsek: 5/10pont)
:/
Ezek után nem lehetett jobb választás, mint koradélután elfoglalni a szállásunkat St Helenben. Kicsit tartottunk tőle, mert egy olcsó motelt találtunk csak, lévén csúcsszezon és minden befoglalva, de igazából teljesen elégedettek voltunk vele. Egyetlen porbléma csak az volt, hogy a beígért "ingyen internet" nem működött... Pedig mennyi időnk lett volna blogolni/fotóalbumozni, telefonálni végre...
A délután folyamán aztán egy kicsit túristáskodtunk, és bár nagy volt a szél, elhatároztuk, hogy strandolni is fogunk. Hahaha. :P Azzal nem számoltunk, hogy mennyire vág a homok a parton!

Binalong Bay

Binalong Bay-ben még láttunk strandolókat, de nekünk a Bay of Fires-ra fájt a fogunk. A még narancsabb sziklákra. Mint kiderült, igazából ugyanolyan sziklák vannak ott végig a parton vagy 80-100 km hosszan. Én korábban még arra gondoltam, hogy egy rövid szakaszt végig kellene túrázni (mint annó Nyúkaszliban), és összekötni a gyaloglást egy kis fürdéssel. Csalóka volt azonban a napfény: rövidnadrágban-pólóban kezdtük, és nekem baromi jól esett felhúznom egy kisgatyát. Ennyit a fürdőruhás fürdőzésről. Azért szotyizni lehetett ám! :D

Kora estére visszatértünk St Helensbe, és elkezdtünk internetet vadászni. Az adatkártyával semmi sem jött össze, viszont Bélus telefonján néha-néha fel-fel tűnt egy-egy "pálcikányi" térerő. Megnézte valahogy a környékbeli lefedettséget (Optus), így elautóztunk ezekbe az utcákba: semmi. Végülis a motel előtt sikerült befogni némi "erő"-t, és kicsit telefonozni. :) Este benéztünk a motel vendéglőjébe, ami a mi ajtónktól kábé 5 lépésre volt található. Anchor Wheel Motor Inn Restaurant  - szép, hosszú neve van. :) Kis béna hely volt, de a kiszolgálás elsőosztályú, igazi pincérrel, amit amióta AU-ban vagyunk, még nem láttunk... Előételnek egy hatalmas (tényleg nagy volt!) kenyeret kaptunk, melegen, fokhagymás vajjal toltuk be. Aztán jött a 2-személyes tengeri herkentyűs tál, amitól majdnem kikampoltunk. Egy kis chardonnayt fogyasztottunk mellé. Kitűnő vacsora volt!

Jan.7.
Még előző nap megírtuk a képeslapokat, de a St helensi postán nem volt bélyeg (?), ezért másnap visszamentem, de még mindig nem kaptak. Érdekes. Dél felé menet, még mindig a keleti partszakaszon, találtunk egy postát, ahol kábé 15 percet álltam a pultnál, mire megjelent a postamester.. Ennyi küzdés után remélem, megkaptátok a lapokat! :D

Aznap a Freycinet-félsziget felé tartottunk, és útközben megálltunk kicsit túristáskodni Bichenoban, ami a keleti rész egyik legfelkapottabb települése. Codálatosz idő volt, még mindig ez a fránya szél!, és mi kiültünk kávézni egy helyre. Nyilvánvaló volt, hogy "borulás" lesz: Bélus ki is öntötte a capuccinoként eladott, ám de inkább tejeskávé jelleget öltő italát.

Bicheno

Következő megállónk a Freycinet-félsziget "fővárosa", Coles Bay. Itt több tennivalónk is akadt:
- ebéd-beszerzés
- tankolás.
Próbáltuk a kettőt összekötni, ezért a benzinkutat programoztuk be Marikába. Megdöbbenésünkre csak a benzinkút hűlt helyét találtuk: a városka egyetlen benzinkútja leégett ugyanis...
FOLYTKÖV
Mi nagyon fogytán voltunk az üzemanyagnak (tisztára mint egy katasztrófafilm!), és tutira vettük, hogy tankolás nélkül nem jutunk sehová. Csak semmi pánik, jól betankoltunk ebéddel a sarki büfében, közben néztük a leégett benzinkutat és a szemközti hegyeket (Hazards). Ebéd után a büfés instrukcióit követve köröztünk a városkában, és kerestük a benzinkutat, végül a Turisztbüróban felvilágosítottak bennünket, és berajzolták nekünk a térképre az egyetlen, közeli benzinkutat. A hölgy próbált nekem szállást ajánlani, de mi akkorra már úgy döntöttünk, hogy mégsem a Freycineten kempingezünk, hanem megnézzük a sziklamászós helyet a hegyen, amit Simon ajánlott még Natimukban. Nagyon csábító volt, egy bökkenővel: a kempinget csak 4-kerékmeghajtásos járművel lehetett megközelíteni. És ezt a turisztbüróban is kihangsúlyozták.
Mentünk tankolni gyorsan, mert idegesítő volt a tömeg (nagyon elvadultunk :D). Siker! Egyébként érdekes, hogy milyen sokféle benzinkúttal találkoztunk utunk során. Volt rendes, 24 órás-kiszolgálós, aztán 24-automata, és most ez: a kisboltban fizetős. Itt a pultos nénitől megtudtuk, hogy a polgármesterjenő nem engedélyezi nekik, hogy kitegyenek egy benzinkút-táblát. life sucks.
Tele volt a tank, meg a gyomrunk is, tehát erőteljesen csökkent a frusztráció. Gindoltuk, megnézzük magunknak a kempinget, hogy van-e hely stb. Nekem felettébb gyanús volt, hogy azútra kihangsúlyozták a 4WD használatát. Bélus nem is aggódott, mert a subaru impresa is ilyen. De erre a terepre még ő sem gondolt:

...járom az utat...

Egy kis "bejáró" sétával megoldottuk a problémát, ez azt jelentette, hogy általában én mentem az autó előtt/mellett/mögött és mutattam a járható nyomvonalat. Igazából csak az út fele volt ilyen gázos, 2,3 km-ből körülbelül az utolsó 800-1000 m. Trükköztünk. Aztán jött egy kanyar, ahol teljesen feladtuk, és beparkoltunk egy parkolószerű területre a poros út mellett. Éppen csak előkaptuk a kis hátizsákjainkat, hogy nekivágjunk a felderítő útnak,  amikor megállt mellettünk egy platós terepjáró, szülők és egy csapat gyerek. Hívtak bennüket, hogy levisznek. A gyerekek hátul kapaszkodtak a platón, közben meg fogták a mi csomagjainkat is, mert Bélus kapva az alkalmon, feldobált még "ezt-azt". Döcögtünk még jó pár percig, mire leértünk az öbölhöz. Nekünk gőzünk sem volt, hogy jó helyen járunk-e, de gyanús volt, hogy tengerszinten állunk, így a sziklák nem alattunk vannak. ÁÁÁ. Mászhattunk felfelé a cuccokkal, hogy megkeressük a kempinget, mert ez már a Blue Water Bay volt, ahová a család halat fogni ment a háborgó tengerben. Mint útközben kiderült, nagy megtiszteltetés ért bennünket, mert az anyuka egy Dixon-leszármazott volt! Egy kis segítség: Walls of Jerusalem > Dixon's hut ;) Mesélte, hogy nemrég járt ő is a nagypapája kunyhójánál a hegyen. :)
Felkaptuk hát a cuccaink egy részét, ami fért, és fel a dombon, én caplattam az autóhoz, Bélus pedig a kempinget kereste. Mire én mindent átpakoltam és újrapakoltam, Bélus már jött is "fel" a kocsihoz egy másik fuvarral - gondoltam, egy srác a kempingből. :)

White Water Walls kemping

Ez a kemping akár az egyik kedvencünk is lehetne -- kicsit jobb felszereléssel. Mi csak egyszerű átutazók voltunk itt, nem is nagyon készültünk arra, hogy így sátrazzunk (a Freycinet-fsz-en hátizsákkal cuccoltunk volna megint). Feldobtuk a függőágyat, és már indultunk is mászós falat felfedezni. Nagy szerencsével (a szomszéd srác éppen akkor mászott fel a standba) megtaláltuk A Helyet, a Lassie-falat:

Lassies Wall

Erős szél és hullámok. Nekem több nem is kellett, úgy be voltam tojva.. :D Persze így utólag könnyen röhögök magamon, de ott azért paráztam az esetleges dagálytól. Bélus fent a sziklán, én meg tartom a frontot lent, a hullámok mellett. A mellettünk mászókat, a biztosító srácot el is kapta egy hullám...
Na de a lényeg: Bélus igen kiválóan érezte magát a falán. Nem tudom ,mikor akar majd áradozni róla, de előlegbe ideírom, hogy többször elhangzott a "legfaszább szikla, amit életemben..." szóösszetétel! :D Ennél több nem is kell.

Jan.8.
Másnap reggel megtörten, de legalább nem összefagyottan ébredtem. Előző este, későn, több bagázs is érkezett nagy autókkal, és az egyik egészen éjfélig ébren tartott; állandóan felébresztett egy csávó, aki levegővétel nélkül, egyfolytában beszélt. Reggel is. Bélus mondta is neki, hogy "you can talk, mate!" - azaz: te aztán tudsz beszélni, haver... Ahhh Legszívesebben elástam volna a csávót, jó mélyre!
Miközben reggel müzliztünk (a codálatosz müzliből :D), megint megjelenet wallaby barátunk ,akivel este, tisztálkodás közben ismerkedtünk meg. Jobb híjján a sátor mellett tisztálkodtunk mindhárman, hiszen fürdő a hegyen nem volt. Budi is csak egy, közös és pottyantós. (de formatervezett!!) Ja, hogy mindhárman! Igen, wallaby barátunk is készült a lefekvéshez, szépen nyalogatta magár, és aztán visszavonult a sátrunk mögötti, fekvő fatönbe aludni. Na de a reggeli. Jött a ki szőrős kunyizni, de mi tudtuk, hogy a "vadon"-ban tilos az állatok etetése. Szóval visszatartottuk magunkat.


Nagyon frissen, reggel 9-kor már a falnál voltunk ismét, és egy felhős-hűvös napnak néztünk elébe sok mókával. Főleg az autóval lejutás idegesített, de mivel találtunk egy leágazót, a leggázosabb útszakaszokat sikerült kihagyni. Így csak 2 km-t gyalogoltam, és csak egyszer koccoltuk az autót. :D

A túristáskodás ekképpen folytatódott:
- Tourville Világítótorony - még mindig nagy szélben
- Hazards-körtúra - 11 km (kilátóval, fürdéssel és ebéddel: 4.35h)
Nagyon vártam ezt a túrát, és eredetileg ide is terveztünk egy két napos, hátizsákos-sátras ottalvást. Szerencsére a mászós (legjobb!) hely mellett döntöttünk, mert Wineglass-öböl és környéke nem nyűgözött le. Amúgy is borzalmas belegondolni, hogy a hely (Wineglass Bay) nem a formájáról kapta a nevét (boros pohár), hanem a bálnavadászat miatt, ami az öblöt vörös vérrel színezte. Nem bántam volna, ha nem fúj ezerrel a szél, valószínűleg mág fürödtünk is volna és csodáltuk volna a közelben játszadozó delfineket, akik -mire mi leértünk - eltűntek. :( Ebéddel készültünk azért, kerestünk néhány sziklát, amelyek mögött elbújtattuk a kis gázfőzönket. Megint űrhajós :D kaját ettünk, ezúttal kevésbé ízleteset. Én nagyon kedvtelen voltam (bolond szél), de Bélus valahogy mégis rávett, hogy gyalogoljunk át a Hazard Beachig. Ez egy nagyon unalmas, kb. 2 km-es bozótjárás volt az Isthmus Tracken. A másik oldalra kiérve örömmel éreztük, hogy kisebb a szél. Hát jó, akkor menjünk fis ürdeni...mindenesetre felkaptuk még magunkra a hideg ellen védő, úszópólónkat. Hihetetlen hideg vol a víz... :D És mennyire hordta a homokot a szél... :@

mint a sivatagban...

Csavartunk rögtön visszafelé, mert elkezdtek gyülekezni a sötét felhők, meg én is kezdtem morcosodni valamiért.
Jól elfáradtunk.
Este még egy hosszú út New Norfolkba, vacsorás megállóval Swansea-ben.