Pénteken Bélus itthon dolgozott, ezért úgy határoztunk, hogy megengedünk magunknak egy kiülős-beülős munkaebédet (egyébként majdnem minden nap főzök :).Azt találtuk ki, hogy leslattyogunk a Darby Streetre, mert ott vannak jó helyek, és különben is baromira közel van... A Goldbergs Cafe-t választottuk, ami nem kávéház, hanem olyasmi stílusú, mint egy kerthelyiséges vendéglő otthon, azzal a különbséggel, hogy itt nincs a klasszikus értelemben vett "Bejárat". Az utcafront ugyanis egy az egyben nyitott, máris látni a felhozatalt: szabad asztalokat a fedett részben, a pincérek sürgés-forgását, illetve kicsit be lehet látni a kertbe is. Nekünk éppen a kert kellett, mert gyögyörű idő volt végre, és szerencsénk is, mert még volt egy szabad asztal. Asszem, ez egy menő hely különben, mert ahányszor arrafelé járok ebédidőben, mindig tele van, sőt, áll a sor a menüfal előtt az utcán... Én már egyszer jártam itt valamikor márciusban, és elsőre megtetszett a hely! Nagyon finomat ettem, és hihetetlen jó volt a kiszolgálás. Akkor bent ültem, jó nagy huzat volt... Most kint ültünk a pálmák alatt, mellettünk a bokorban szemtelenül nőttek a broméliák -- nem gondoltam volna Budapesten, hogy kerthelyiséges viszonyok között látom viszont az egyik kedvenc szobanövényemet! LOL :-)
A kajákról:a szokásos étlap-, sütismenülapon kívül egy táblára írták ki a napi specialitást. Nem mindent bírtunk megérteni, ezért szimpátia alapján döntöttünk: levest mindenképpen (hihetetlen levesesek vagyunk!), aztán valami halacka és egy szendvicsféle.
Ez a költemény, itt balra, Bélus "szendvicse". Azt már Amszterdamban is láttuk, hogy egy szendvicsből mit is lehet kihozni, ha nem mekis vagy otthoni zsíroskenyérpirosarannyal ("add meg uram, ma!" -- fohász a zsíroskenyérhez). Tényleg bámulatos, hol tart már a konyhatudomány! :D Az enyémből sajna, csak a zöldség látszik, amúgy halackák voltak zöldségágyon, azaz: nagyon sok (!) zöldséggel. Azt hittük, hogy ez a kis mit-nekünk-szendvics fél fogunkra sem lesz elég, ezért még korábban jól kitaláltuk, hogy lecsúszik a leves is. Sajnos, a levest itt nem normális módon, azaz a főétel előtt eszik, vagy nemtom, mi történt, mert később, a falatozgatás közben hozták ki. A pincércsaj érdeklődve kérddezte, hogy itt ül-e az asztalnál a koma, aki a levest rendelte. Mondtuk mi, hogy igen, mert Bélus az, meg én. Erre elkerekedtek a szemei, és megjegyezte, hogy ez már aztán igen-igen... A csirkés-kukoricás raguleveshez kenyér és vaj is járt, amit mi be is falatoztunk.
A tányérok kiürültek, a sör (Heineken) és a limó legurult, nagyon elégedettek voltunk.
Amikor a pincér elvitte az ebéd maradványait, nagyon elismerően nyilatkozott a teljesítményünkről.. Én pedig szinte moccanni sem bírtam, annyira teleettem magam!
:-D
Közben a szomszéd asztalnál ülő csajokon szórakoztunk: az egyik mama kislánya kivágta a hisztit, mert nem ihatott anyukája kávéjából. A kislány éppen csak tipegős korszakban volt (mellesleg Bélus nagyon megtetszett neki :-)))! Szóval, muszáj volt berendelni a "bébikávé"-t. Hát azt látnotok kellett volna, hogy remegett a kisgyerek a habos kapuccsinóért...!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése