"and me ma needs a caravan"

..ahogy Brad Pitt darálja a Blöff-ben. Eddigi pályafutása (sztem) legnagyobb jelenetében.

De nem csak Mickey mamájának volt szüksége karavánra, hanem nekünk is. Mivel kitanultuk a csíziót újzélandi nyaralásból: a legjobb lakókocsival utazni keresztül kasul az országot.

Szokásunkhoz híven még éppen időben álltunk neki böngészni a kínálatot. A választék óriási: mintha a világ összes lakókocsija - de legalábbis annak a fele - ebben az országban lenne.
Hála az internet erejének, megtaláltuk NZ legjobb lakókocsi kölcsönző cégét:
Wilderness Motorhomes
Az első e-mail-es megkeresés után már minden a sinen volt. Hihetetlenül kedvesen, barátságosan és segítőkészen válaszoltak minden kérdésünkre, proaktívak voltak, de mégsem tolakodók. Mindenhol így kéne csinálni.

A "jármű" amit béreltünk egy Base Jumper volt. (Érdemes megnézni a linken a képeket.) Amikor metaláltuk őket Timcsi rögtön mondta, hogy neki ez kell, nem akar mást. Hiába böngésztük még utána, nem találtunk jobbat.

Az érdeklődők kedvéért néhány részlet számokban:
A 6 méter hosszú, 2 méter széles 2.5 mérter magas Fiat Ducato Maxi-t kényelmesen mozgatta a 2.3 literes dízel motor, még a legkanyargósabb úton, a legmeredekebb emelkedőn is úgy éreztem, hogy harapja az aszfaltot. Ami nem is csoda, mert ezek a járgányok teherautóként plafonig pakolt fuvarokra vannak tervezve. (Gondolom én ;-) legalábbis)
Bár egy kedves ausszi kollégám azt mondta, hogy azért neki gyöngyözött a homloka amikor egy meredek emelkedőn a murvás parkolóbólt próbált elstartolni.. Na ja: a legtöbb itteni autóban (még a manuálisakban) is van "hill stopper", ami magakadályozza a hátragurulást. De persze lakókocsikban nem volt, mint ahogy a váltó is "rendes", manuáluis hat fokozatú.
A teljes igazsághoz azért hozzátartozik, hogy ő egyel nagyobb, négyszemélyes lakóautót vezetett és nem egy olyan gyakorlott és szüper Mitfahrerin-je volt mint nekem, hanem serdülő leánya, menyasszonya és édesanyja együtt osztották a jótanácsokat. Muhahah...

Nem mondom, azért nekem is tele volt a gatyám amikor először ültem be (másztam fel) a kormány mögé. Meg amikor a viszonylag széles utak után elkezdtünk a Coromandel félsziget nyugati partján kanyarogni felfelé: az út sok helyen közvetlenül a tengerpart menti sziklák szélén kanyargott, és bár ekkor (még) csak "szintben hullámozva" pár méterrel a tengerszint felett haladtunk. Először meglepődve fedeztem fel a táblát "széles autókkal vigyázat", aztán szörnyedve vártam, hogy mi bukkan ki a kanyar után. De pár perc és jónéhány hasonló tábla után már egy fél fokkal bártabban néztem szembe a hajót vontató traktorral. (Vajon hány cm lehetett közöttünk? :) )
A legjobbat majdnem elfelejtettem: emlékeztek arra a jelenetre, amikor vmelyik Harry Potter filmben Ernie, a Kóbor grimbusz vezetője őrülten tekeri a busz kormányt, ahogy lavíroz a forgalomban.
Jobban belegondolva nem csak a kormány tekerési technika volt hasonló, hanem a berendezés mozgása is, amikor nem zártuk be rendesen a fiókokat/szekrényeket: az első napokban kb az elindulásaok felénél meg kellett állni az első kanyar után egy kis szerelvényigazításra. Eheh..

A "szerelvények" egyébként eléggé rendben voltak: látszik, hogy minden darab tényleg ide lett kitalálva és hogy akik tervezték maguk is kipróbálták nemegyszer. Minden a helyén volt és mindennek megvolt a helye. Még az edényeknek is "testreszabottan" a fiókok mélyén. (Lásd pl itt. Bár a legjobbat, a poharak tárolóját elfelejtettük lefényképezni.)
Ennek megfelelően, ha minden rendesen el volt pakolva minimális volt a zörgés hátul. Leginkább miután megfejtettük az utolsó zajforrás titkát: a rács és egy tepsi a grillsütőben.


Hogy írjak pár negatívumot is: Az első napokban nem sok haszna lett volna a tempomatnak, de a későbbiekben nagyon hiányoltam. Aztán pár nap alatt rájöttem, hogy mégis van benne. Ezen kívül volt valami kattogás éjszakánként, amikor bekapcsoltuk a fűtést. Azok akik emlékeznek rá, hogy a hangosan ketyegő órát is deportálni szoktam a szobámból tudják, mennyire élveztem ezt. Az út végén kiderült, hogy ez nem szerves része a csomagnak, úgyhogy remélhetőleg legközelebb kattógógép nélküli autót kapunk.
És végül az utolsó, és számomra a legkellemetlenebb dolog az volt, hogy valamelyik beépített polc-féle miatt nem lehetett annyira hátradönteni a vezetőülést, ahogy nekem igazán kényelmes volt.
Azért ki lehett bírni. :)
Timcsi már írta, de azért ide is tartozik, hogy a lakóautó "el volt látva mindennel". Nekem különösen tetszett, hogy a fűtés ugyanarról a dízel olajról ment ami az autót hajtotta illetve, hogy a vizet gázzal és a kempingekben a hálózatra kapcsolva villanyárammal is lehetett melegíteni. És mindez gyakorlatilag nulla karbantartással, gombnyomásra történt.
Mivel a budi és a zuhany kellően kényelmes, és nem utolsó sorban fűthető volt, ezért a kempingekben is a kocsiban lévőt használtuk.

Hogy mi volt a legjobb lakókocsis "dolog": "Elsőlegeslegjobb" a Taranaki oldalában a látogató központ parkolójában való táborozás. Ekkora csendet eddig csak Jodániában a sivatagban szabad ég alatt éjszakázva éltünk át. Második az első éjszakánk az öbölben Marie és Georg farmján. Harmadik pedig a mini kemping Koitiatán.

Kempörvenes képek T. picasa gyűjteményében. És nézzétek meg a 360 fokos panoráma-nézetet is a Wilderness motorhomes oldalán. Figyelem: két körkép van elöl (Gallery) és hátul (rear).

Kempingezni jó! Hajrá "Paklenyica bácsi"!!!