Azaz kérdések és válaszok iwiw-stílusban.
Már több, mint egy hete megírtam ezt a szösszenetet, hiszen évfordulónk volt, vagy mi?! :-D Azóta hiába várok, hogy Bélus hozzátegye a magáét.... Hmmmm...
* Mióta, hogyan és honnan vetődtünk ide, ahol most élünk, és mit csinálunk?
Landolás: 2008.febr.21./márc.5. Tehát már egy éve AU-ban vagyunk (leszámítva a 3 hetes karácsonyi családozást Mo-on). Bé cégén keresztül jöttünk (457-es vízummal), aki továbbra is vezető tanácsadó, én meg krumpli vagyok.
* A város/ország, ahol lakunk; miben jobb/rosszabb?
6 hónapon át Newcastle-ban laktunk, ami egy szépülő, kis iparváros, ha ez a fogalom hihető. :-) Ott kezdtük szokni az oziságot: automata váltó, barbekjú, ebédre hömbörzsömbör, hétvégén footy. Persze ennek a fele sem igaz, de annyi bizonyos, hogy ennyire nyugis, civilizált helyet ritkán találni. Nagy mázlimüzlisták vagyunk, hogy egy kósza ötlettől vezérelve Sydney helyett kicsit északabbra kezdtük a laza, fejjel lefelé lógós gyakorlatokat. x-)
A második félidőben közelebb húzódtunk Sydneyhez, egy szép, észak-keleti városrészben kötöttünk ki. Összehasonlítva: Newie-ban könnyebb és nyugisabb volt az élet. A tengerpart 10 perc sétára, többet is kirándultunk autó nélkül, mint itt. Most van egy kis udvarunk, és kicsit többet használjuk, mint az erkélyt. A budapesti 8+ évvel enhéz összehasonlítani, majd esetleg 7 év múlva, jó? Vicceltem. ;)
AU tisztább, kevésbé szmogos, mindenhol parkok és rengeteg növény, madár, annak ellenére, hogy nagy az autós forgalom (kevésbé köcsögök az autósok), és nem valami gyalogos- és bringabarát, azért próbálkoznak....
* Mi hiányzik Magyarországról?
Família, haverek, ölelések, kaja, anyu finom sütije, bringával melóba, telefonhívások, kávézók, mozik, zene... Az ízlés (na nem a köz-!) és a megszokott, még nem feledett életstílus.
* Mi hiányozna, ha hazaköltöznénk?
Egyelőre most itt van az Otthonunk, de a mosolygás és a minőségi szolgáltatások biztosan hiányoznának. Meg a Subaru... :-) Meg a szuper dvd-téka!
* Milyen az életszínvonal? Mennyire tűnnek kiegyensúlyozottnak, boldognak az emberek?
A kulcsszó: laid-back. Tiszta nyugisak itt, és Bélus is tudhat valamit, mert már rá is mondták!:-)) Itt érdemes dolgozni - normális fizetésért. Valszeg nem csak a napsütés és a tengerpart miatt mosolyognak? ;)
* Mennyibe kerül egy óra parkolás, buszjegy, mozijegy, egy sör, egy kávé?
Parkolás: $nemtom. Buszjegy: zónákra osztva a legolcsóbb $1.50, asszem. Mozijegy: művészmoziban tagságival 9$; egyébként nálunk $16. Sör: $mindig B fizeti . Kávé: $3 fölött.
* Mennyibe kerül egy kétszobás lakás havi bérlete a belvárosban?
Sydney-ben állítólag a legdrágább a lakásbérlés... Itt a "belváros" (=cbd)-ban tömörülnek az irodaházak, nem egy "Váci utca" a környék. :-) Na meg az Opera és a The Rocks, ezeken a környékeken láttam kiadó lakásokat ezresekben mérve, durván magas árfekvés, és sztem senki sem akar a túristák között éni hosszútávon... A 2szobás itt nappali + 2 hálót jelent, kb $400/hét (a vizet, szemétszállítást a tulaj fizeti, fűtés(/gáz) nincs). Nem ócó.
* A jövedelmedből mennyit költesz magadra és mennyit tudsz félretenni? Mire spórolsz, mire gyűjtesz?
A krumplik csak álmodoznak mert ott minden ingyér' van... x-)
* Milyen a mindennapok hangulata az itthonihoz viszonyítva?
Lazább, kevesebb a negatív töltés. Megkérdezik, hogy vagy, és nem azért, hogy aztán a nyakadba zúduljanak a problémák.
* Mi most a legfőbb hétköznapi beszédtéma nálunk?
Meló/-keresés, utazás, hogyan tovább.
* Mi van a helyi újság címlapján, amikor ezt írjuk?
Homoszexuálisok fesztiválja volt március 2án, de mára kitört a recesszió...!! Amúgy a miniszterelnök tagadta, hogy reci lenne, ki sem mondta a szót, mintha az egy mumus lenne. Helyette az "economical cyclon" kifejezést használta. És közben meg lecsapott Hamish, a trópusi hurrikán...
* Mi a legjellemzőbb szabadidős tevékenység?
A sport minden formája (futás, gyaloglás, vízisportok), esti piknikezés/borozgatás parkokban, ill. grillezés otthon (erkély/udvar) vagy a parkokban, ahol sose teszik tönkre a grilleket. Az idősebbek nagyon szeretnek mozizni, ezt ugye onnan tudom, hogy minden nap a mozink mellett megyek el, ha éppen nem be-megyek.
* Hányféle szórakozási lehetőséged van szombat este?
Amennyit akarok, de mi sose voltunk azok a szombat esti partizók :-). Amúgy tényleg minden van, az emberek szépen kiöltöznek, és aztán jól berúgnak, mert az alkoholt azt aztán nem bírják...! :-) A bulizós helyek előtt hosszú sorok kígyóznak az utcán...
A mászóklub még vasárnap is nyitva van 8ig.
2 megjegyzés:
Egy kerdes: a "q&a" micsoda? Mar levelben is elofordult, akkor sem tudtam ertelmezni, csak akkor elfelejtettem megkerdezni.
LB
ps.: BB megalevelere nemsoka' valaszolok, csak en is idot kell h talaljak hozza :)
Hali Timjoe!
Némi fátiskéséssel, de viszonylag rendszeresen olvasom az auszi híreket. A szállásnál írtad, hogy fűtés nincs. Ez hogyan is értendő? Csak költség szempontból?
Légy jó! Puszi, Tamás
Megjegyzés küldése