A vastag ruhát könnyűre cseréljük, a téli göncöket átpakoljuk a másik szekrénybe. A bakancsok, csizmák a dobozokba kerülnek; az enyhébb időben, lágy szellőben, még kissé erőtlen napsütésben pedig romatikus gondolataink támadnak. Heverésszünk kicsit a fűben...
Általában.
Mint minden, ez is rendhagyóan alakul itt, "fejjel lefelé lógva" (de unamas egy frázis...). Vagy csak én vagyok eltévedve? Pár hete összedobozoltam, na nem a csimmákat :), hanem a fűtőtesteket. Csend, rend és tavasz. Hiba volt -- kicsomagoltunk, összeszereltünk. A nappali melegeket esti/éjszakai csípős hideg követte, kellett a plusz melegség, hiába a nagy téli "dunyha" + két pléd ráadás.
A 1,5 hónap tavasz alatt volt már egy izadós napunk 30 fokkal, és a hétvégi +25 is nagyon bíztatónak tűnt! Ahogy a képeken is látszik: rövidnadrág, fürdőruha, és nem bevállalósan, hanem jólesően. Aztán a "jóleső" elvonódott, és maradt az ESŐ, magával hozva a magas páratartalmat, viharos szelet és hideget. Valahol Brisi környékén jég is eset, ha jól láttam a híradóban.
Tegnap reggel 7-8 fokot mért a webes hőmérőm, ettől persze rögtön "romantikus" gondolataim támadtak, de inkább nem idézem ide őket a blogetikettre (?) tekintettel. Szóval, feladtam pár héttel ezelőtti tavasszal kapcsolatos elképzeléseimet, és polárpulóvert húztam, bekapcsoltam a radiátort, ettem egy nagy tányér forró zöldséglevest, beizzítottam a teaforralót és nekiálltam vasalni.
Kint szinte egyfolytában zuhogott, ma már csak esik (=Newcastle télen? naneee...!), de azért néhány madár kitart és csiporog. Éjjel/hajnalban is többször rájuk riadtam, és biztos vagyok benne, hogy elégedetlenségüknek adtak hangot... Vajon a kis oposszum családdal mi lehet ebben a zuhogó esőben? Biztosan jól összebújnak.. :)
(Otthon mindig vártam a tavaszt: lehet szandiban járni, bringára fel, és persze irány Paklenyica, ahol azért volt néhány hűvös-esős napunk is...)
Este moziba mentünk -végre! Amióta véletlenül rábukkantam az új Coen-film előzetesére, szembesültem a főszereplőkkel, és valami sztori-szüzsé féle is kibontakozott, vártam az október közepi filmbemutatót. Szerencsére itt a szomszédos moziban minden filmbemutatóra ócóbban kap jegyet az, aki feliratkozott a levelezőlistára, például jómagam. Ezúttal az Orpheum terembe szólt a jegyünk (nincsenek helyjegyek egyébként), ami kellőképpen hatalmasnak és szecessziósnak tűnt. 20 percen keresztül (!!) mentek a reklámok - ahhhh... A film nekem nagyon jól esett, olyan szórakoztatást kaptam, amit elvártam, persze ehhez kellett John Malkovichmalkovich arca és dömperjárása, George Clooney eszelős-nőcsábász-adonisz tekintete, Brab Pitt rokkabili sérója és dizsizése, és végül a korábbi Coen-filmekben megismert Frances McDormand. Hihetetlen arc ez a nő... :) És a film végi zene. Ami viszont nem esett jól, az a rövid séta-rohanás hazáig: a mintegy 200 lépést összefagyva tettem meg, hiába a garbópulcsi-farmer öltözet. Persze gyanús is lehetett volna: a moziban csupa szövetkabátba öltözött embert láttam, jól felkészült versenyzőket. Este a radiátorokat megint beizzítottuk, egész éjszaka fűtöttünk.
Hát, ennyit a tavaszról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése