balladai homály és napsütés

Úgy szerveztük, hogy mind a kettőből kijutott a múlt hétvégére. Erre azt mondanák a helyiek, hogy "lucky bastards" (szószerint: véres köcsögök), és mi helyeslően bólintunk, mert igaz: valóban szerencsés flótások vagyunk! Végre felfedeztük magunknak ezt a nagyon kiváló színházat és kellemes környékét.

Ezúttal, szombat délután, egy kis strandolást követően mentünk színházalni. Tömegközlekedéssel így nézett ki a kör: busszal a kompmegállóig (a busz késett, nem is keveset), komppal a Circular Quay-hez, gyalog a színházig -- busszal haza. Csudálatos idő volt, a sétánk alatt 4-5 esküvői csapattal találkoztunk; voltak feketébe öltözött "koszorús" "lányok" (irodai megbeszélés hangulata volt a "kép"-nek), szürkések és rózsaszínűek, meg vegyesek is. Átgyalogoltunk a Harbour Bridge (híd) alatt -- ismét egy újabb perspektívából csodálva (még csak most tűnt fel, hogy mennyi cső fut az oldalában).

A túloldalon kezdődik a Walsh Bay:

Ugye milyen szép? :)
Nem is csoda, hogy ennyire megtetszett: fantasztikus épületeket terveztek akkoriban, az 1900-as években itt a népek. Anno ezen a területen nem volt hullámtörő se gát, így a partot folyamatosan szemét borította. És ha szemét, akkor patkányok. Nem is csoda, hogy 1900 januárjában felütötte a fejét a bubó-pestis (az első fertőzött Arthur, egy teherautósöfőr volt), és miután legyűrték a járványt, elkezdték újjáépíteni/ácsolni a kikötőt (1906-22). Voltak itt raktárak (gyapjús), boltok és nagy lepusztulás. Érdekességek még itt (pdf angolul).
Igazán akkor pezsdült fel az élet, amikor ideköltözött a Sydney Theater Company (2004)... :)

Még nappali fényben érkeztünk a színházhoz. Elterveztük, hogy helyiekhez illően indítjuk az "estét" és emeljük poharunkat. Ez nagyon tipikus egyébként, legyenek mozi- vagy színházlátogatók, az ozik szeretnek -leginkább boros- pohárral a kezükben ácsorogni/ücsörögni és jókat cseverészni az előadások előtt. Nekünk kb. csak 10 percünk volt az utolsó (?) csengetésig, de azért kiültünk a hosszú és keskeny teraszra, hogy az italunkkal múlassuk az időt (gyors és nagy hörpintések).

Oh, azok a Suitcase Royale-os fiúk... Már javában játszott az együttes/színházi társulat/projekt csapat, amikor a kedves nézők elfoglalták a helyüket. Megcsinálták a hangulatot,de izibe'! Aztán a történetmesélés is elkezdődött, és a következő egy órában hárman háromfelé mozogtak. Zenéltek, vetítettek, árnyjátékoztak, improvizáltak, hihetetlen jó és érthető humorral -- eddigi legjobb kulturális élményünk Ausztráliában! Olvasni lehet róluk a színházi blogon. 

A rövid történet: Ausztrália szívében, az Outbackben él Blackbone Joe, a  híres boxoló. Barátja és egyben főnöke Messy Dimes Dan, a helyi hentes és egyben boxmeccs-szervező. Egyik nap a városba érkezik Von Trapp felügyelő, aki inkognitóban egy haláleset miatt nyomoz...

Zenéért lehet hozzám fordulni, mert az előadás után nem bírtunk üres kézzel távozni, megvettük a legfrissebb cédéjüket. Kicsit tomwaitses, kicsit nickcaves - nagyon szeretjük... :)

***

És hogy a napsütésről se feledkezzek meg, amit maximálisan vasárnapra rendeltünk. Gabival és Árpival és szuper sétára mentünk Clovellybe, majd le Coogee-ig. Közben azért becsúszott egy-két sütemény is a Sweet Kissben, ami egy ici-pici magyar cukrászda tele finomsággal. Kakaós csiga, sajtos perec, nekünk nagy kincsek....:D

Clovelly szikláin (mászóka-nyomok kutatása)