2010. február 28., vasárnap

MTB

Éppen infót gyűjtök a koradélutáni "kirándulásunk"-ról. Kicsit megkésve, de mint tudjuk: inkább később, mint soha.. :)
Bélus kitalálta, ahhh, a héten nem bírt leállni (még húzodzkodót is épített a teraszra!), hogy ma menjünk bringázni. A múltkor kapott "tuti tippet" a paddy pallin-es (itteni Mountex) srácoktól, akik szerint -és a térkép szerint- egy jó kis út Az.

Szóval a nagy napon, azaz ma, rámtört a vasárnap reggeli lustaság, és bazira nem voltam rákattanva az ötletre, pedig már 2 hete mondogatja, hogy menjünk. Na hát jól van, gondoltam, de valahogy nem növekedett a lendületem. Aztán megbeszéltük, hogy egy jó kis, lájtos körbekerekezés jó lesz nekünk, kb. 8 km, akkor azt vagy egy óra alatt (körbenézéssel együtt) letekerjük. Hátnyilván... :) Nem is vittünk vitaminos italt, ami egyébként mindig van nálunk, csak néhány müzliszeletet, ami szintén mindig van a zsákunkban. Ja, és soook vizet, mert meleg az ma is volt...

A belendülés után aztán a bringákat "le kellett porolni", meg pókhálózni (szégyen, alázat), de ezen a nyáron túl sokszor volt túl meleg, amikor is inkább mentünk el egy-egy körre gyalogolni/futni, mint tekerni. A pumpánkról meg a kapualjban derült ki, hogy kukábavaló, úgyhogy még egy benzinkúthoz is be kellett lépni pumpálás céljából. Itt ért bennünket a kellemes élmény: egy konfigurálható pumpa formájában: amennyit beállítasz, annyit nyom. Ezzel aztán pikk-pakk menetkészre vágtuk a kerekeket, és hajtottunk is tovább északnak, Manly irányába, az úticélunk a Manly Dam, azaz a Manly-i Víztározó volt.

Az utóbbi időben két dolgot hallottunk ezzel a környékkel kapcsolatban. Az egyik kollégánk, Geoff, véleménye, mely szerint nem annyira szép környék (az "ő" víztározójuk/Penrith sokkal szebb :)); a másik, hogy magyar honfitársaink szoktak itt gulyásozni. :)

Mindennek tudatában, plusz magával a bringaúttal úttal kapcsolatban tudatlanul kezdtük el a tekerést - rögtön dombnak felfelé. Hát így megy ez... A bringaút nagy részén aztán szinte szóhoz sem jutottunk, miután rövidesen bevágtunk a bozótba és kiderült, hogy ez egy mountain bike-os útvonal, és amit 2 hete az Ozi Alpokban láttunk -up/down hill-, azt itt, ugyan szinte nulla sárban, és jóval több sziklán, mi mutatjuk be. :o Nálam, főleg az elején, nagyon tele volt a gatya, hiszen egy-korábban sose volt MTB-om (PinkPanterrel suhantam Szombatheliben, ill. a kőszegi dombokon, aztán pedig SzürkeSzamár a magyar és holland dombokon...), kettő-másén sem nagyon ültem, három-Terepen pedig aztán pláne nem voltam. El tudjátok hát képzelni, hogy a nagy semmi futott át az agyamon, amikor megláttam azt a sok ugratós göröngyöt, meg a sziklákat (!), aztán meg baromi sok homokot, végül valami murvát. (Ez utóbbira durván bevillant az első esésem (5 jahre alt), ami térdvarrással végződött...) A Tahmoor kanyonban képzeltük magunkat, mert itt is kábé annyi sziklán nyomultunk át. Néha kicsit félelmetes volt, meg aztán fárasztó is, mert tekertünk, aztán rollereztünk, vagy toltuk a bringát árkon-bokron át. :D Sose képzeltem volna, hogy egyszer ilyen útvonalon fogok közlekedni...! :D
A beavatás megtörtént, és megérdemelt a vasárnap délutáni pihenés. ... ;)

Végülis 12,5 km-t tekertünk, gps-es méréssel, volt 1ó40p tekerés, 40p lihegés, folyadékpótlás és némi nézelődés: megnéztük a víztározót teljesen közelről, és nagyon bántuk, hogy nincs nálunk fürdőgatya, meg piknikeznivaló, mert nagyon szép kis hely, sima vízzel, sok madárral és leheveredős lehetőséggel. :)

Egy kis ízelítő a profiktól: Downhill video * Bringaútvonal * GPS Visualizer * NobMob galéria

És amit utólag megtudtunk az útról: "technical and challenging", intermediate... VÁÓ!
:D :D :D

Üdvözlettel: BrinJoe és Bélus

1 megjegyzés:

Sóska írta...

háát, ez nem semmi! Asszem nekem is tele lenne a gatyóm egy hegyimenetes túrán.