Csúcstámadás :D - Mt Kosciuszko

Az Ausztrál-Alpok (néhány perce tanultam) legmagasabb csúcsa Thredbotól szinte csak egy kőhajításra található. A Kozi, ahogy itt nevezik, avagy a Mount Kosciuszko, egy laza sétával megközelíthető, miután a kiránduló az első 600 szintet egy kis libegőzéssel helyettesítve hidalja át + egy jódarabon vasrácsos "járdá"-t építettek ki, és ezen kell gyalogolni.
Mivel ez Ausztrál kontinens legmagasabb csúcsát terveztük meghóditani (1/7 peaks), természetesen nem bíztunk semmit sem a véletlenre :D :D: időben(!) elindultunk, és rendesen felöltöztünk. Volt, aki nálunk is korábban kelt, ők voltak a szemközti hegyen bringázó down-hilles mtb-osok. Egytől egyik tiszta dzsuva mindegyik a sárdagasztástól - ezt láttuk lent a liftbeszállásnál. Mielőtt felszálltunk volna, szinte megdicsért bennünket a lábbelinkért a pénztáros lány. Ezen mi rendesen meglepődtünk, de aztán később a szemöldökünket is húzogattuk, amikor a zuhogó esőben és nyakig érő szélben tornacipős, rövidnadrágos "túristákkal" találkoztunk. Egészségükre! :)

Útvonal: Kosciuszko walk - Thredbo to Mount Kosciuszko

Libegőzött már valamelyőtök zuhogó esőben? Hát, mi sem terveztük... Főleg nem nem-vízálló nadrágban. Ugyan volt nálam egy zacsi, de már későn építettem be, úgyhogy meg is volt az első számú elázás. Amúgy a szállástól ernyővel + csuklyák behúzva/bézbólsapka mentünk le a felvonóhoz, annyira zuhogott az eső... Ahhh. :) Majd Bélus pontosan leírja a koordinátákat, mivel új időszámítás kezdődött: mostantól már nem "Bélus szerint, a térkép szerint", hanem "Bélus szerint, a gps szerint" helyzet van! Jó, mi? ;) Itt is ráálltunk az útra, mint előző nap, és ha jól emléxem, kb. 5km/h sebességgel nyomultunk felfelé.

A szuperlájtos bakancsom egyáltalán nem szereti a csúszos helyeket, hát még a vasrácsos gyaloglást, úgyhogy az út elején fogtam is a majrébotot rendesen. Aztán megreckíroztam, hogy megcsúszok, és bot elpakolt.

Codálatosz napunk volt, Drágaszágaim: végig (VÉGIG) ömlött a nyakunkba az eső, fújt a szél rendesen, hidegen, nadrágszáradásra esély sem volt. Kacagni akkor kezdtem, amikor a lábamszárán (a kamásli alatt) is folyni kezdett a víz. Közben izzadtunk, mert fiatalos lendülettel (free style-ban :D) gyalogoltunk. Jöttek szembe emberek is, például esernyővel rövidgatyában (nekik legalább csak úgy természetesen folyt az eső a lábukon, nem a kamásli alatt :D).
Mi végig akartunk menni, nem csak a közeli kilátóig, ahonnan egyébként sem lehetett látni semmit (meglehetősen idegesítő "látvány" volt :D)...

A következő szakaszt a gerincen végigutáltuk: erős oldalszél, olyan ázott nadrág jegesítő, már-már úgy éreztem, hogy fázom. Jó lett volna, ha van nálam még egy polárkabát. Vagy egy bokáig érő viharkabát... Sajnos a Cootapatamba-tavat sem láttuk, pedig nagyon meresztettük a szemünket. :(
A következő szakaszig meg sem álltunk, ez volt a Rawson Pass 2100 méteren, itt szomorúan megállapítottam, hogy az esőtől összeszottyadt a kabátom - hahaaha :). Aztán leesett az állunk, amikor megláttunk egy bringást a nagy ködben! 2100 méteren - váó! :D
A következő meglepetést a csúcsra vezető út elején találtuk: néhány óriási hátizsák ücsörgött a fal tövében! Jött is néhány rövidnadrágos túrázó lefelé az őton... :D
A kúp tetejéhez egyre közeledve egyre erősödött a szél, úgyhogy lefelé hajtott fejjel trappoltunk felfelé. Szembejött velünk a hátizsák többi gazdája, akik közül néhányan ordítva tettek megjegyzést a csodaszép időre ("nice day for it!")... :D
Aztán a csúcsra is felértünk, és örültünk, és fényképeszkedtünk, Bélus még a csúcskőre is felmászott, de azt nem fényképeztem le :(, szinte alig láttam, mert 10ta vizes lett a szemüvegem a nagy esőben... Persze azért egy kis szörfözésre mindig jut idő és erő ;))))

Csúcsszendvics nem volt, de még csúcs-csoki sem, mert szinte lefújt minket a tetőről a szél. Iramodtunk lefelé, majd egy kicsit megpihentünk Ausztrália legmagasabban található illemhelyén. Az ojjektum avagy létesítnény kicsit úgy néz ki kivülről, mintha egy bunker lenne. A belső vizsgálódásunk során meg is állapítottuk, hogy egy kemény viharban biztos menedékre talál itt az ember, mint ahogy egy kisebb viharban is kellemes élvezet volt csokit majszolni és vizes kisgatyát száraz aláöltözetre cserélni. (hálleluja helly hansen!)
Mellékesen még bringatárolót is építettek ide, így már egyáltalán nem csodálkoztunk a montis jelenlétén. :)

A lefelé menet főbb jellemzői a még többnek tűnő eső és a csúszós vasrácsjárda-élmény voltak. Megtekintettük még a Snowy Rivert (sok szeretettel Kati néninek), majd a rövidnadrágos-cicanadrágos négyest a ködben. Én arra tippeltem, hogy apuka hajtotta ki a családot egy ebéd utáni "lejárás"-ra. Good on ya! :D

A wildwalks útleírás 12,4 km-t ír 5h45m alatt. A mérésünk alapján a libegőzést leszámítva 12,6 km-t teljesítettünk a csúcsig 3,5 óra alatt. Nyilván mert nem volt ott a prospektusokban beígért látvány, a nyáron virágzó növények, és mert "kedvünk" sem volt szendvicsezni. Amikor leértünk -immár mindketten bezacskóztuk magunkat a libegőn, így csökkentve az elázásszintet-, igen jól, pontosababn királyul éreztük magunkat. Na meg éhesen. :)

Egyébként másnap hallottuk a jyndabine-os túristaközpontban, hogy ennyi esőhöz nincsenek hozzászokva...! (csak feb12én esett annyi eső, mint tavaly egész hónapban) Hogy kedvenc mesteremet idézzem: "így megy ez".
De hogy mekkora jó hely ez a Snowy Mountain...!!!! :D

Aki kíváncsi arra, hogy néz ki a környék szép időben, az kattintson pl. ide. Aki nem, mert szereti az ázott madarakat és az átlagosnál is több fehér foltot, az nézze meg a képeinket.