Egy hete ilyenkor 30valahány fok volt (a lakásban is), és izzadva pakoltuk a cuccokat a hétvégére. Végre rászántuk magunkat, és "ha esik, ha fúj" alapon hosszúra terveztük a hétvégét.
Persze ott már esett (az web-meteorológiát folyamatosan tanulmányoztuk), és szidneji forróságot is nyilván a melegfront tolta be... Tudtuk, mire készüljünk. 20 fokkal alacsonyabb (nyári) hőmérséklet = meleg cuccok, a vízállóság -lehetőségekhez mért- növelése, satöbbi. Mivel a kamásliink még otthon "elvesztek" (Bélusé már másodszor; GyB, nem nálad vannak véletlenül? - ROFL :D), és a remek vízálló bakancsaink és nadrángjaink (khm, Sóskatesó? :)) sem voltak kéznél. Ezérthát lelkileg nagyon megerősítettük magunkat, illetve bíztunk a bérlemény fűthetőségében.
Thredbo az ozi síparadicsom, vagy mifene (na ugye, most nyert aranyat az ozi Torah Bright, és lett világhíres snowboardos!), nyáron, azaz most nem is volt nagy nyomor, és egy jó kis szállást is sikerült találnunk (The Lantern Apartments).
A Cremorne-Thredbo távolság egy laza, 5-6 órás autóútban mérhető. Mi olyan 6 körül indultunk (Bélusnak meló után), a tervezetthez képest két órával később, ami miatt belefutottunk a péntek délutáni dugóba -- a déli városhatár közelében. Az eső is megérkezett, és a Camberra utáni útra telesen szivatósra vette a figurát. Minél közelebb jutottunk, annál jobban ömlött az eső, és egyre gyorsabban fogyott a csokis keksz (az a kedvencem, a német stílusú, ami alma mellé nagyon jól esik, Béla bácsi! :)). Mondtam is, hogy majd mind Csipkerózsika érkezünk éjfélkor a szálláshoz. Na, úgy is lett, aztán cuccolás fel. A fűtés már ment (!!!), és megtaláltuk a tollas dunyhát is... :) Az Ozi Havasokban vagyuuuunk...!
A másnapot gyengéden kezdtük, csak semmi rohanás - gondoltuk, megvárjuk, h elálljon az eső. Hahaha :D
Másnap reggel felmértük a látási viszonyokat a teraszon. Igaz, az sem tudtuk, merre kell nézni - ez itt balra az észak-nyugati irány, a többi egy nagy homály...
A müzli szerencsét hoz, az volt az ünnepi reggeli :), aztán a Terv szerint Jyndabine-ba (Dzsindöbájn) hajtottunk, hogy a helyi/régiós infó központban beszerezzük a térképeket, és megkérdezzük az egyebeket. Beléptünk a helyi Paddy Pallinbe is, hogy hátha tudjuk pótolni a felszerelésbeli hiányosságainkat, aztán végülis egy pár kamáslival (Bének) távoztunk. Nekem még itthon sikerült vennünk egyet.
Ebéd helyett tovább hajtottunk a Kosciuszko Rd-on Charlotte Pass irányába. Az "esőnap"-ra ugyanis egy kisebb, könnyebb túrát terveztünk be a Blue Lake-hez. Ez az én ötletem volt - imádom a hegyi tavakat, és mivel ez egy gleccsertó, nagyon speciál-is...
Ismét a wildwalks.com-ot használtuk az útvonalkeresés/tervezésre: Main Range Track - Charlotte's Pass to Blue Lake -- térképpel, képekkel. 4 órát javasolt az útra, és mivel nem volt virágszedő idő, feltételeztük, hogy ebbe az időtartományba beleférünk. Délután kettőkor indultunk, és csak néhány elszánt, ködlovaggal találkoztunk a környéken. A legnagyobb kérdőjel még ott villogott előttünk: vajon át tudunk-e kelni száraz lábbal a patakon. Az infó központban jelezte a hölgy, előfordulhat, hogy a bakinkkal a kezünkben kell majd átsétálnunk a túlpartra. Ez a megoldás fel sem merült, egészen addig, amig a vízparthoz nem értünk. Néztük jobbról, néztük balról, aztán fentről is (főleg Bélus, mert ő a Fő Néző :D), és mivel még a gps sem csipogott semmi okosat, nekiiramodtunk. Én húztam azért a számat rendesen, mert nem a "szartaposó"-ban voltam, hanem egy őszi, levélhullatós erdős sétára specializálódott (ugyan a téli, jeges Tátrát megjárt) lábbeli figyelt a lábamon. :-/
Az első hullám még bakancsban kelt át, aztán megláttuk a következő átkelési pontot (nahát, csak egyről volt szó!!?), ahol esélyünk sem volt a száraz lábra...Leszerelés hadművelet 1 zuhogó esőben.
Felszerelés kevésbé esőben, törölközővel (!) kiegészülve :D -- milyen zseniális gondolat volt...!
Egy dombon felfelé szembetalálkoztunk egy lengyel partival, akikkel beszélgettünk egy kicsit. Tőlük hallottunk egy nagyon szép gondolatot: "We Europeans just can not live without our mountains" - azaz mi, európaiak nem tudunk a hegyeink nélkül élni... Hát igen, mondtuk is magunkban, hogy végre mi sem unatkozunk...! A vízpart megnyugtat, de igazán a hegyek dobnak fel bennünket! :D
Útközben többször eláztunk, aztán újra megszáradtunk, legalábbis gatya szinten, majd 2 óra menet után, végre megpillantottuk a tavat. Tiszta látási viszonyok között már korábban, egy kilátópontról láthattuk volna a völgyet és a csodálatos, sziklás dombokat, de nekünk aznapra maradt a nagy fehérség, és mentünk az orrunk után, hogy kicsit mélyebbre ereszkedve megpillantsuk a célt. Igen nagy szerencsével éppen egy ködfelszállós szériában érkeztünk, úgyhogy én legszívesebben sikoattam volna örömömben... :D A tópartra végülis nem ereszkedtünk le, így is letértünk az ösvényről, valószínűleg ez volt a szerencsénk is, mert ha körbe megyünk, semmit sem látunk! :D mázli-müzli! :D
Visszafelé csavartunk rendes tempóban, még az ebédet is kihagytuk (pedig már 4 óra is elmúlt.. :-/). Mivel nem körtúráztunk, várt még ránk egy vizes átkelés (nem lehettünk abban biztosak, hogy változik a vízszint...), aztán egy nagy lihegés után, teljesítettük a szintidőt -- 6kor már a csúcsszendvicset ettük egy kis szikla tetején ücsörögve. :-D
Este még mentünk egy kört (szigorúan kocsival :D) a faluban, megtekintettük a "Bela's corner" feliratú táblát :D, és várt ránk az ünnepi vacsora egy baromi hangos beülős helyen (az ozik megint túl sokat ittak, és megint nem bírták..). Majd kidőltünk. Jó kis nap volt ez :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése