Bevallom az őszintét: mi nem tettük bele a közösbe a magunkét. Ezen a napon nem ausztrálkodtunk eleget, a Lustálkodás szó pontosabban körbeírja a mai programunkat.
Kezdődött azzal, hogy én 11kor ébredtem fel. Pedig nem is volt ám muri az éjjel. De valami mégis lehetett tudat alatt (például egy jó kis szülinapi buli? :)), legalábbis az agyam aszitte, mert az előző két nap éjszakáján hajnali 3ig "gondolkodtam", hol nyitott, hol csukott szemmel, azon, hogy miért nem tudok aludni. Az eddig jól bevált teknika, hogy aszongya: "ellazul a boka...", sem jött be, azaz a jógás tapasztalat semmit sem ért. Pedig még csak telehold sem volt, ami fejreállítja néha az érzékeimet. Hoppá, lehet, hogy ez a fejenállós/lógós állapot lehet a válasz! :-D
Na mindenesetre az "unalmas" :-P délelőtti programokat átugrottuk, majd brit humorral szórakoztattuk magunkat: a hosszú és szinte vágatlan TopGear 1/3 dévédéjén röhögtük sírósra a kanapét. Koradélután mégis beindultunk, felpakoltunk piknikre, és lebattyogtunk a Cremorne Pointhoz, bízva abban, hátha látunk még valamit a hajós felvonulásból vagy versenyből. Kicsit gyanús volt, hogy tömegek vonultak velünk szemben, majd a pokróckiterítés előtt egy helyi közölte velünk, hogy mindenről lemaradtunk. Ouhh... Ha ez nem volt elég: egyre sűrűsödött a levegő az öböl felett, és a szemerkélő eső lassan kettes sebességbe kapcsolt. A thai ebéd finom volt amúgy, és a Annie's Lane Cabernet Merlot is nagyon ment hozzá (koccintás műanyag boros pohárral - ami nem csak praktikus de divatos is). Útközben csokis sütikét vásároltunk pöttöm gyerkőcöktől, akik szülői felügyelet mellett (egy közeli padon paroláztak), egy gyerekstandnál limonádét, pattogatott kukoricát és sütiket árultak, mellesleg egy bőrrák alapítványnak gyűjtöttek adományokat. A piknikezés rövid volt, sajnos a tűzijátékig nem tartottunk ki, mert esőkabátunk nem volt; hazafelé meg jól meg is áztunk!
Itthon folytattuk a TopGear-nézést és a röhögést, az időjárás pedig még egy esti barbie-nak sem kedvezett. Na majd holnap! Elvégre holnap is lesz nap, mégha nem is a nemzeti ünnep... :-D
"ünnepi pörgés" Bt.-módra :-D


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése