A Cascade-gyár látogatása kimaradt nekünk Hobartban, ezért Launcestonban mindenképpen jelentkezni akartunk egy idegenvezetésre a James Boag's sörgyárban.
Aznap a kóstolások napja volt, mert a Tasmania Gourmet Sauce Co-nál kezdtünk, Evandale-ben. Igen, azaz nem. Itt szálltunk meg néhány napja, de nem, nem volt időnk akkor a kóstolgatásra. Hazafelé menetben pedig jó ötletnek tűnt, hogy innen vigyünk ismerőseinknek egy kis tasmán különlegességet.
Jan.12.
A James Boag's sörgyár és múzeum
Egyértelműen a "Beer lover" (sör szerető) túrára neveztünk be, mert élni akartunk a sörkóstolási opcióval. A sörről addig csupán annyit tudtunk, hogy finom, és hogy szuper reklámjai vannak. Ez például szenzációs: Boag's Draught: From The Pure Waters Of Tasmania, azaz Tasmánia tiszta vizeiből
No meg, hogy ha dél, akkor Cascade, ha észak, akkor James Boag. Így buta módon hiába kértem csaport James Boag's-öt New Norfolkban (á, nem harapták ám le a fejemet.. azt sem tudtam, hogy kell kiejteni :D)!
Az idegenvezetést nagyon élveztem, valamiért jobban, mint Bélus, és egyértelműen jobban, mint a szellemtúrásat. Az eső miatt nem a tradicionális útvonalat jártuk be, de így is álltunk kint többször, kellett védőszemüveget hordani, meg ezt a sárga mellényt. Elhangzott néhány számadat, amelyek akkor nagyon impersszívek voltak, de már egyre sem emlékszem, és a sörgyártás titkát sem tudtuk meg. :D Na de nyilván a tasmán víz az... :D
2 kedvencem a gyárban: a hordókat pakoló robotkar és a palackozó/cimkéző egység. Innen már csak egy ugrás volt a sörcsap! :D

Idegenvezetőnk 4 féle sört csapolt nekünk az alábbi sörendben, sajttál és ropogós kíséretében:
- Classic Blond -- indításnak joe, de nagyon lájtos; friss, kicsi gyümölcsaromával
- James Boag's Premium Lager -- európai stílusú világos sör
- Boag's Draught -- mindkettőnk kedvence, ütős mellé a sajt is; egy évszázados recept alapján készül, testes sör, friss utóízzel (valószínűleg nekem ez harmonizált legjobban az ebéddel, a kacsás rizottóval, Bélus birkás gnoccit evett ;))
- Wizard Smith's Ale -- Bélus második számú kedvence, nekem túl "sötét"
Még szerencse, hogy Sztráliában megengedett az alkoholfogyasztás, mert ezután még el kellett hajtanunk a szálláshelyünkre, Grindelwaldba. Elég heripotteresen hangzik mi? Túl sok mindent mi nem tudunk erről a helyről, cak annyit, hogy a térképeken a "svájci falu" néven is megtalálható. Kis faházikókat lehet bérelni egy nagy füves-erdős terület közepén. Bélus várta már nagyon ezt a szállást, mert vmi nagy akció keretében sikerült foglalnia egy jacuzzis fürdőszobás faházat. Kint ömlött az eső, mi pedig élveztük az ajándékba kapott fürdősó áldásait. Kádban sem fürödtünk már több, mint egy éve! :o
Jan.13.
Grindenwaldból másnap nagyon korán reggel indultunk a komphoz. 6kor már a kocsiban ültünk, és 8 körül már fent a kompon kómáztunk. Mind a ketten akkor álltunk neki olvasni a kalandtúrás könyveinket, úgyhogy szépen eltelt a kb. 9 órás utazás. Okosan bevettük a tengeribetegséges gyógyszerünket, de Bélus közérzete még így sem volt 100 %-os. Én sokat aludtam, úgyhogy átvészeltem a nagyobb hullámokat. Az ebéd elfogyasztásával kockázatot vállaltunk :), de végülis minden okésan alakult. Még a Spirit of Tasmania I-et is láttuk elhajózni mellettünk a messzeségben (mi a ST II-vel mentünk ezúttal).
4777 km-t mutatott a kocsi km-órája, amikor behajóztunk és beértünk Melbourne-be. 5700 km-t, amikor szombaton hazaértünk Szidnejbe a legeslegjobb nyaralásunk után. :D :D


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése