A tegnapi napot a blogírásra akartam szentelni (nagyon nagy a lemaradásunk, és félek attól,hogy megint nem sikerül pótolni :/), de helyette 3 nagyon izgalmas helyre keveredtem el.
Az állásközvetítőnél
Ez volt az első állomás, amit elég lazára vettem, hiszen "csak egy" kötetlennek látszó beszélgetésre számítottam egy új fejvadásszal. A stresszt az is csökkentette, hogy az odatalálás könnyű volt, tudtam melyik épületben vannak, mivel ugyanoda járunk fogorvoshoz is. "járunk"=már kétszer voltunk; 17. emelet, codálatosz kilátás a fogorvosi székből a városra... Ezúttal a 26. emeletre tartottam, és egyáltalán nem számítottam bőrülőre, meg csupafestmény falakra. A kilátás a Darling Harbourra pazar volt a "váró"-ból! Hamarosan azonban a másik oldalon ülve, a QVB szecessziós tornyaival szórakoztattam magam a csevely közben. Az elbeszlkgetés jól sikerült, most már ez az ügynökség is jegyez... Ki tudja, lehet, hogy fél év múlva lehet, hogy újra álláskeresésben leszek.. És hogy most miért nem? Hát azért, mert múlt héten szóban felvettek egy féléves projektre, és most már csak a "policy check"-re kell várni. Ez olyasmi lehet, mint otthon az erkölcsi bizonyítvány, és kábé két hét, amire kiderül, hogy valóban nem vagyok egy bűnözőtimjoe.
Na de vissza a tegnapi naphoz. Az állásközvetítő irodája nagyon közel van a Wynyardhoz, aki járt nálunk, tudja, miről beszélek :), a BCs-nek pedig speckó üzenem, hogy a 247-esen kívül van egy új kedvenc, a 30-as "metrobus", ami piros, sűrűn jár, és át lehet vele buszozni majdnem az egész városon. Na és hogy is jön ez ide... A visszaséta közben megakadt a szemem a RTA feliraton a Wynyard pu-hoz érve.
Az RTA-nál
Bélus sztem többször is írt már erről az irodáról, elsősorban az autóregisztráció kapcsán. Az autóregisztráción kívül lehet még itt jogsit is intézni, és például még a kresz-tesztre is lehet gyakorolni. :) Itt a jogsi az alap, a Minden, ha vkinek nincs, egyrészt meg van lőve, mert nem jut el sehová ebben a q.nagy országban, másrészt meg van lőve, mert nehezen tudja igazolni magát. Ez utóbbitól áll az égnek a hajam bármikor, amikor postára megyek: ha éppen véletlenül nincs nálam az útlevelem, nem adhatok fel 500g-nál nehezebb borítékot. :-/ Meg egyébként is: jobb, ha az embernek van valami helyi igazolványa! :) Ami nekem is lehet, az a Photo Card. Vezetni ugyan nem lehet vele (azt ugye jogsinak hívják, és pár tesztet kell érte lőni :-/), de végre nem kell az útlevélel legyezgetni egyik hivatalban sem. Elintézve.
El sem tudom képzelni, mi van most azokmányirodákban, de itt high-tech a köbön: Mac gépeken dolgoznak a kedves hölgyek a pult mögött, természetesen ügyfélhívó renccer, fényképezés a pult mellett, a szomszéd ablakkal szembeni műfalból lehajtható, párnázott széken kell helyet foglalni. Állat fel & don't smile! Körülbelül 20-25 számot vártam ki a sorban, max 1 óra alatt, a kártyám -papírozás, aláírás, bankkártás fizetés, és fotózás után- 2 perc alatt a kezemben volt.
Nem tudom, a fényképemen nevessek-e vagy sírjak, röviden: Jean d'Arc a máglyarakás előtt.... (megettem volna ebédre is :-D) Nem is volt kérdés, hogy a következő állomás egy/a fodrászat lesz.
A foderában
Számomra a nap csúcspontja. :-/ Akik ismernek, jól tudják, hogy nekem a fodrász=fogorvos: úgy indulok neki, hogy már előre fáj. Mintha húznák, és valóban, mindig húzzák. Az egyik, amit N E M É R T E K. A fejbőröm eleve szendved már hosszú hetek óta: egy mázsát nyom-húz a hajam, legszívesebben mindig feküdnék, de akkor meg mindig alám kerül, és megint jön a húzás... És valahogy mindig előkerül a trimmelőgép is, akkor mindig azt gondolom, hogy "birkabőőőőr", de már tépi is, és fáj. Hiába könyörgök, hogy nemá. A húzáson kívül aztán ott van még a forró vizes hajmosás, a forró levegős hajszárítás, a száraz hajas vágótechnika, valamint a Beszélgetés. Mivel nem vagyok profi (a folyamatos parázás miatt úgy 18 éves korom óta nem járok rendszeresen - a felnőttkor egyik negatív hatása rám), még nem sikerült kimunkálnom egy jó technikát arra, hogy fodrász szálonban (ezt most próbáltam franszijásan mondani Bé kedvéért :D), minimum 3 turbóhajszárító zugása mellett hogyan lehet szájról leolvasni szemüveg nélkül (lencse kizárva). Reménytelen.
Ozi földön ez volt a harmadik próbálkozásom, és eddig ez volt a legérdekesebb, legizgalmasabb. Tiszta krimi, amiben a fodrásznő el-eltűnik, majd hirtelen felbukkan, és közben a főhös (én) próbálja megérteni, hogy miért mindig vele történik ilyesmi. Mert mindezt ugye csak homályosan látom, szinte csak találgatok. Pedig a zenei felhozatal nem is volt rossz... Amúgy "akkora" a fodrászat, hogy a weblapjukon regisztráltam az időpont, a "kezelés" és a fodrász személyének kiválasztásával. 45 percesre írták a "szessönt", amire beröhögtem, mert annyi idő egy hát közepéig érő, sűrű hajat, fejmasszázzsal (nem extra) csak valami csoda folytán lehet "elintézni". A csoda jött is időben: a fodrász következő kuncsaftja, úgyhogy a szárítást lepasszolta egy kedves, junior fiúnak, (a húzás azonnal megszűnt létezni), akitől megtudtam, hogy gyönyörű hajam van, selymes és lágy, látszik, hogy sokat foglalkozom vele (bpfhhh.. :D), és hogy tényleg ez-e az eredeti színe, azt kétszer is megkérdezte... Mindezt a hajszárító mellett (közben 4 vagy 5 hajszárító zúgott).
A totál amúgy 1,5 óra lett, én megkönnyebbültem, kétszeresen is, mert a hajam valóban lágy és selymes lett. :D :D :D
És most képválogatás, meg témázás, mert történt még ez az az utóbbi 2-3 hétben, ami megérne egy-egy bejegyzést... ;)
1 megjegyzés:
Okmányiroda: múltkor le kellett cseréltetnem a régi/lapozós/barna személyit. Magyarorszag.hu-n kértem időpontot XIII. kerületi okmányirodába, időre odamentem, papírok kitölt, lefotózás, kártyával fizetés nem csekket kapás postán balfaszkodás utánna visszamenés. 10 perc se volt. Már-mér azt hinné az ember, hogy ideért a harmadik évezred. :)
Kocsi műszakiztatás: két éve megvolt, akkor kellett cserélni a betelt forgalmit, rendszámtáblával visegrádi központiba slattyogás. Most megint kell forgalmit cserélni, mert vmi. új szabály szerint más a környezetvédelmi besorolás, mint ami a papíron van. Megint lehet bénázni rendszámtáblával + A4-es papírokkal járni minden autózás alkalmával, hogy igazoljam, hogy ez intéződik. Most ez is időpontkéréses XII. ker., remélem ez is gyors lesz és nem vesznek le 6000-rel, mint a betelt forgalmi esetén. Meglássuk. :)
Megjegyzés küldése