2009. november 21., szombat

a hetes jelenti - folyt.köv.

A hétvégénket nem terveztük túl, gondoltuk elég spontán, ha vasárnap elmegyünk Zsolttal a Reptile Parkba, hétfőn pedig együtt "körbejárjuk" a strandokat. Így is cselekedtünk. :D

Életem egyik legjobb napja volt ez a vasárnap. Persze több ilyen "legjobb" is van az ember életében, de nekem most ez a legközelebbi. :) Amióta itt vagyunk AU-ban, már két nagy vágyam teljesült: az új-zélandi kirándulás, illetve a találkozás dugongokkal. Amióta itt vagyunk két további, korábban nem ismert állatfajt kedveltem meg, a wombatot -aki beépült a kommandómba-, illetve a tasmániai ördögöt. Egyik sem nyerhet "a legszebb állat" kategóriában, és túlzottan intelligenseknek sem mondanám őket. A wombat mintha egy kutya és egy kisdisznó keveréke lenne, szinte egész nap alszik, mint a koalák. Nem csoda, közeli rokonok. :) A tasmániai ördög pedig egy kis vadállat, úgy sétál fel-alá, mintha mindig morcos lenne, és mellesleg döghúson él. Fiatal korukban azonban nagyon elbűvölő kis jószágok ezek! Akkora szerencsém volt, hogy az ölembe vehettem egy kis wombatkölköt (mert a Bélus befizetett egy "fényképezkedés"-re), és a másik "nemsemmi", hogy a showman, aki az előadásokat tartotta, engem bökött ki, és a kis fényképzőnkkel közelieket készített a dögevő tasmániai ördögökről (és magáról), majd pedig odahívott, hogy megsimogassam a néhány hónapos kisördögöt!! Engem egyedül...! Hihetetlen... :D
Egyébként most kicsit másmilyenek voltak az előadások a tavalyiakhoz képest, és kicsit többet sikerült megnézni. Most már egy nagy emu is lakik a parkban, akivel jól sikerült összebarátkoznunk, leginkább Zsolttal "jöttek össze" :) És láttunk emu-üldözést is, amint az emu gyaloggaloppban üldözött egy kisgyereket.. ! :D :D Megint megsimogatuk az egyik koalát, de most nem volt olyan nagy a tömeg, mint tavaly, úgyhogy nem kellett nyomulni. Aztán megetettük az összes wallabyt, és beszélgettünk a papagájokkal.
ÁLLATJÓ volt...

a kis Wormell a gondozójával
***


A hosszúhétvége levezetéseként aztán beach-túrára mentünk. Elsőnek az Avalon Beachre, amit már többször emlegettek kollégák. (Előtte azért biztos, ami biztos, mind a hárman bevásároltuk az új fürdőgatyát. ;) Ahhoz képest, hogy mennyit autóztunk, nagy csalódás volt a strand. Először is ki volt írva, hogy Zárva. Gondoltuk oké, de akkor mér van tele a víz szörfösökkel? Szerencsére a kis part menti betonmedence "nyitva" volt, ki is használtuk, és csobbantunk. A víz nagyon hideg volt! :-( Úgyhogy átmentünk a nem szép homokba napozni. De ott meg folyamatosan jött az árnyék.. ÁÁÁÁ. Büfé sem volt, hát milyen strand ez??, úh hamar meguntuk a küzdelmet, és visszajötünk "a mi beach"-ünkre, a Balmoralra. Mégiscsak ez az igazi! :D Estére Árpival és Gabival sütizést beszéltünk meg a Bondi Beachre, csak hogy Zsolt "teljes" képet kapjon standtémában... :)), de amire odaértünk, kitört a vihar, röpködtek a villámok, és az idióta pincérlány nem volt hajlandó kiszolgálni bennünket az esőre hivatkozva, pedig már nagyon ráizgultunk a sütizőre (ahol pálmalevél, rétes és mindenféle finomság kapható). Hát ennyit a bondi-i vendéglátásról. :-/ Valószínűleg oda sem megyünk többet, sajnos. De majd több palacsintát sütünk. :)

Zsolt csak csütörtökig volt itt nálunk, és mivel melóztunk + Bélus ismét kiküldetésben volt Newcastle-ban, már csak a szerda este maradt egy jó kis, Circular quay-es sörözésre. Bélus hazaugrott Newcastle-ból (reggel ismét vissza :-/), majd komppal áthajóztunk az öblön, kicsit söröztünk a parton, és még jutott időnk megnézni közelről az éppen ott állomásozó superlinert is! :) Ennyire közelről még sosem láttam ilyen óriási luxus tengerjáró hajót! :) Annyira ki volt világítva, mint egy karácsonyfa. :))
Hmm, egyébként már nagyon karácsonyi hangulat van a városban: díszítéssel és karácsony zenével... :-x

2 megjegyzés:

Unknown írta...

Életem egyik, ha nem a legnagyobb élményében volt részem a Veletek töltött napok a világ túloldalán :)Még mindig nem tudok melózni, hiszen félig-meddig még mindig OZ-ban járnak a gondolataim :)

KÖSZÖNÖM!!!!

Gabriella írta...

a wombat a legjobb! nem büdös?