2009. október 31., szombat

októberfeszt

Gyorsan telik az idő. Nálunk erősen hétvégi a hangulat, és a naptárban is újra lapozni kell. Október közepe óta nem sok minden történt velünk. Hétköznap a szokásos munka-"feeling", Bélusnak egy-egy nap Newcastle (amit a kollégák mindig megmosolyognak), nekem pedig hétfő-csüt a ritmus. Novembertől lesz egy kis változás, mert megkaptam az új szerződésemet, amivel nov-dec folyamán 3-4-es ütemre váltok, azaz heti három napot fogok dolgozni. Hát ezzel sem leszek a munka hőse, viszont legalább egy darabig még nem kell idegelnem magam a munkakereséssel. Közben megkerestek attól az ügynökségtől, akiknél korábban dolgoztam; remélem, hogy most jobb esélyekkel pörgök, hiszen már van 7 hónap itteni munkagyakorlatom jó referenciával. :)

Na de egyelőre még októbernél tartunk!
A múlt hétvégén több emlékezetes dolog is történt. Először is visszatért a jóidő, és végre kinyitottuk a kerti napernyőt. Őszintén szólva én már azután nem is akartam kimozdulni, inkább csak punnyadni itthon... Másnapra, talán mivel programot szerveztünk kollégáinkkal (tuti, hogy emiatt!), valami monszun-féle eső tört a városra. Mint másnap megtudtuk, éppen az a városrész, Frenchs Forest kapta a legtöbb csapadékot, ahová mi is tartottunk... Ti-pi-kusch.. Szerencsére a program beltéri volt, konkrétan az Osztrák Klubban: Ausztria nemzeti ünnepének alkalmából. A "közös múlt", az Austro-Hungarian Empire (a Monarchia), valamiért, mindig felemlegetésre kerül, amikor az osztrák kollégánkkal, Elisabeth-tel beszélgetünk. Ő eredetileg osztrák, és tudja, hogy szeretjük a jó kaját. Mert természetesen számunkra a fő attrakció a vasárnapi ebéd volt! :) Hihetetlen, hogy az étterem menüje is elérhető a honlapjukon... Kihasználtam az alkalmat, és németül rendeltem. :) Mi, természetesen, levessel nyitottunk, és disznósülttel folytattuk + knédli és párkáp, hát isteni volt...! Az édességre csak csorgattuk a nyálunkat. Nagyon guszta volt a Sacher-torta és az almásrétes is, de a kávén kívül más nem fért belénk. Egyetlen szomorúságunk az volt, hogy nem volt csapolt sör, ill. hogy nagyon gyorsan elfogyott a Gösser. :) Egyébként lehetett vásárolni Mozart-golyót és Mannert is, mi ez utóbbit éreztük elengedhetetlen plusznak. Egyébként kellemes volt komolyzenei felhozatal, natürlich híres osztrák zeneszerzők műveiből -- néha kevésnek éreztük a szóló hegedűst, de a Magyar táncok fergeteges volt! Még egy magyar (származású?) operaénekesnő is "fellépett", amit a dobhártyánk bánt.. :) Amúgy kellemes kis időtöltésnek bizonyult ez a kis ünneplés, nem volt melldöngetés, se óbégatás, se politika. Hihetetlen.

Holnapra, hónapnyitónak, bringázást tervezünk, jövő hét végére pedig Zsolt barátunk érkezésére készülünk! :-))))

Nincsenek megjegyzések: