Az úgy volt, hogy szerda este majdnem sikerült időben lefeküdnöm.
Már szépen megfürödve, illatosan ültem az ágy szélén, amikor hangos duranást hallottam a fürdőszobából...
Amikor kinyitottam az ajtaját, akkor már sejtettem, hogy egyhamar nem lesz alvás. Ugyanis a mosdó alatti szekrénykéből vastag sugárban ömlött a víz. Az történhetett, hogy amikor Timcsi megnyitotta a zuhanyt a nyomásváltozás végleg eldöntötte a csatát a csapba bevezető flexibilis csövek műanyag (!) foglalatában.
Még szerencse, hogy a téli viszonyoknak megfelelően egy ráadás hosszúujjú felső volt a pizsamám felett, így kevésbé égetett illetve fagyasztott a víz, miközben azon igyekeztem, hogy gyorsan áttörjem magam a tisztítószerek, hajnyírógép, budipapír ésatöbbi egyre ázottabb keverékén, hogy megtaláljam és elzárjam a csapokat. Közben persze lázasan pörgött az agyam, hogy vajon hol a fenében laht a főcsap, ha esetleg ezekkel nem járnék szerencsével. A hálószoba végülis megúszta az elárasztást, időben megtaláltam és sikeresen eltekertem a csapokat. (Merre nyit és merre zár??)
Az ezt követő másfél órás takarítással egybekötött éjféli vízszerelésnek az vetett véget, hogy - miután felfedeztem az OZ csapok rejtelmeit - rá kellett jönnöm, hogy az eltörött műanyag bizbaszt nem tudom házi megoldásokkal pótolni... (Egyszer ugyan majdnem sikerült, de a teszteléskor kiderült, hogy továbbra sem bírja a nyomást)
Maradt a "B terv" azaz újat kell venni. Ami annyiban bosszantó, hogy gyakorlatilag az egész csapot ki lehet dobni egy tízfilléres műanyag hibája miatt. Hogy mi a fenét keres MŰANYAG egy ilyen szerkezetben? Azt hiszem, hogy a tervezők is feltették (és megválaszolták) meguknak ezt a kérdést, mert amikor elmentem venni egyet, akkor láttam, hogy az összes új csapban már fémből volt ugyanez a darab.
És hogy miért nincs még mindig csap a fürdőben?
Mert az új csaphoz új felxi-csövek is járnak. Esetünkben 10 cm-rel rövidebbek a réginél, és éppen 5 centivel rövidebbek a kelleténél. És persze ahány ház annyi szo*ás elvnek megfelelően a régi csövek menete nem illeszkedik az új foglalatba...
Sebaj:
Ami otthon Praktiker, itt a Bunnings - szeretek oda járni ;-)
P.s.: "D.I.Y." - kb csináld magad, nagyon divatos errefelé
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése