2008. november 15., szombat

7végi körtúra


Úton vagyunk, hosszúhétvégézünk. Ma kicsit ugyan hazaugrottunk, de holnap reggel megint bepakoljuk a hátizsákokat. Bélus ki tudott venni 1-1 nap szabit (végre), én pedig jól lemondtam egy állásinterjút, úgyhogy a mai és a tegnapi napunk nagyon jól telt! :-) Sajnos nem sikerült megegyeznünk egy távolabbi, elutazós programban, ezért olyan helyre utaztunk Csillával és Barnával, amit autóval néhány óra alatt el tudtunk érni, és mellesleg szeretünk is: Newcastle és környéke. Az időjárás miatt aggódtunk kissé, mert ugyan a héten nagyon napos időnk volt, éppen a hétvégére esőt mondtak. :-/ A pénteket szerencsésen meg is úsztuk, szuperül kitaláltuk és időzítettük a tengerparti és glenrock-os kirándulást, fürdést és esti kapucsinózást.

Megszámoltuk a tengeren ringatózó hajókat, később pedig a villámokat nézegettük -- a közeledő vihar már jelzett a tenger felett, aztán egyre közelebb. A szállás egyébként egy nagy élmény volt: egy "Hotel" fölött aludtunk, a szállásnak kialakított részben. Ugyebár itt a kocsmákat hívják "hotel"-nek, ennélfogva a "recepció" kapásból adta a "filinget", mivel a regisztráció és bejelentkezés a kocsmapultnál folyt, a söröscsap mellett. Nem is kívánhattunk volna jobbat. :-)))
Ma az Estaban nevű helyen reggeliztünk, aztán eü-séta fel az obeliszkhez, és még egy hosszabb séta is belefért, úgyhogy kinéztünk a Nobby's-hoz, amit nagyon szeretünk, és eléggé hiányzik is a cremorne-i életünkből. Ezúttal ismét jöttek a hajók, bár nem olyan óriásiak, mint eddig, mégis öröm volt nézni őket!

A szombat nagy attrakciója igazából a délutáni program volt: a Reptile Park. Kicsit későn érkeztünk, de még elcsíptünk pár bemutatót: a hüllőset, a koala- és a dingóetetést. Ahogy a koalamama hátán a kölykével felugrott a korlát tetején ülő kislány lábára, és ott megkapaszkodott, nahát, az nagy show volt, pedig akkor már nem is volt bekapcsolva a mikrofon! :-) Szuperek voltak! És még a wombatok is kidugták az orrukat, na persze csak a fatörzs mélyéről, félig kómásan... És amilyen mákunk volt, és amilyen jól Barna integetett a bezárt büfé ablakánál, még uzsonnát is tudtunk szerezni magunknak. :-D :-D

Most már tényleg a megérdemelt pihit nyomatjuk, egy jó kis kertipartis vacsora után. Holnap nyugatra nyomulunk, az úticél a Kék-hegység!

Nincsenek megjegyzések: